nos szokásos szünet után, ismét itt vagyok, igaz fogalmam sincs, hogy mikor jövök megint bmilyen résszel - most éppen Baji részét szeretném befejezni a milyen barátodként résznél, de épp hogy elkezdtem ψ(._. )>

(véletlenül egy Avatar-os könyvvel jelennék meg, ne lepődjön meg senki sem, Zuko bbygirl túlságosan is nagy favoritom lett ಥ_ಥ )

❣

『 Chifuyu Matsuno | Kokonoi Hajime | Baji Keisuke  』

❣

『 Chifuyu Matsuno 』

   Mikor először találkoztál Chifuyu-val, éppen verekedett egy nála két fejjel magasabb fiúval, amiért az, hogy bántott egy macskát. A dühös tekintet, a felsértett kézbütykök és a lábánál vérző fiú láttára is megkedvelted. Miután pedig megláttad mennyire kedvesen és gyengéden bánik a megsérült cicával, a bosszúsan motyogott az orra alatt, hogy aztán egyetlen szót is hallva tőled teljesen elpiruljon, tudtad, hogy ő lesz a veszted.

   Ezért sem szoktál meglepődni azon, mikor hetente legalább egyszer sérülten jelenik meg nálad azzal a levakarhatatlan vigyorral az arcán, miközben a kedvenc édességedet, virágodat vagy mangádat tartja a kezében. Pont mint most.

   - Attól, hogy még hoztál ajándékot, még nem jelenti, hogy kevésbé vagyok mérges. — Jegyzed meg duzzogva, vattával tisztogatva a sebeit.

   Csak megláttam út közben, miközben erre tartottam. — Motyogja orra alatt, mielőtt felszisszenve a fájdalomtól.

   - Miért verekedtél? Takemichi-vel megint belekeveredtetek valamibe?

   - Nem a mi hibánk volt! Ők támadtak ránk! És amúgy is túl erőben voltak... — Halkul mondandójának a végére, mielőtt olyat mondana, ami még jobban aggaszthatna. De túl késő, már hallottad, a szomorú pillantásodtól pedig a mellkasa összeszorul. Nem szólaltok meg ismét, némán látod el Chifuyu sebeit, igyekezve nem gondolni arra miképp is végződhet a következő verekedés, ha valami balul sülne.

   - T/N. — Ragadja meg finom a csuklódat, mielőtt elléphetnél tőle. Az ölébe húz, karjait derekad köré fonja, hogy esélyed sincsen elmenekülni. Apró puszit nyom az arcodra, majd még egyet, és még egyet, ezzel elűzve szépen lassan nyugtalanságodat, félelmedet. — Nem tudom megígérni azt, hogy nem fogok többet megsérülni, de elhiheted, hogy mindent megteszek azért, hogy visszajöjjek hozzád. — Fogja meg arcodat, sötét zöld szemei őszintén és szeretett teljesen csillognak. - Szeretlek, és sose tennék olyasmit, amivel bánthatnálak. — Apró puszit a szádra, amitől halkan kuncogni kezdesz. — Ne nevess ki... ez egyáltalán nem menő...

   - Nagyon aranyos vagy, 'Fuyu. — Kuncogsz halkan. Félre söpröd szőke hajtincseit, nem téve megjegyzést az arcát tarkító pírre, csak mosolyogsz zavarán. — Mondd meg azért Takemichi-nek, hogyha még egyszer verekedésbe kerültök, akkor lesz néhány keresetlen szavam hozzá.

   - O-Oké...

『 Kokonoi Hajime 』

   Mióta ismered Koko-t és a barátnője lettél, sose esett meg az veled, hogy verekedni láttad volna, vagy sérülten jött volna el hozzád. Tisztában vagy vele, hogy barátod erős, hiszen mégis egy banda tagja, azonban így is összerándul a gyomrod, mikor azt a hírt kaptad, hogy Koko a gyengélkedőn van. Út közben tudtad meg, hogy másik évfolyamból szólalkozott össze néhány fiúval, de legalább nyert - Inupi ezt pozitívumnak gondolta.

   A gyengélkedőn rajta kívül pár srác fekszik eszméletlenül, miközben ő a tükör előtt próbálkozik ellátni a sebét. Az új jövevény érkezésére átles a válla fölött Koko, és rögtön ki is kerekedik a szeme, mikor felismer.

  - Te mégis —

   - Mégis mi a fenét gondoltál? — Vágsz a szavába, ahogy dühösen odasétálsz hozzá. Pislogva néz fel rád, sose látott még mérgesnek, legalábbis rá nem, és megszeppen tőle.

   Nagyot sóhajtva elveszed tőle a vattát, ujjaddal finoman, de erőteljesen magad felé fordítod az arcát, hogy befejezd azt amit ő elkezdett. Egy csúnyább seb húzódik a szemöldökénél, szája szélén és arccsontján is van néhány horzsolás. Könnyen megúszta, nem úgy, mint az ellenfelei.

   - Aranyosan nézel ki, amikor így ráncolod a szemöldöködet. — Szólal meg Koko, szája sarkában pedig megbújik a mosoly. Megforgatod a szemedet a megjegyzés hallatán, a mosolyt pedig letörlöd az arcáról azzal, hogy egyik sebére erősebben rászorítod a vattát, mire felszisszen.

   - Mégis miért verekedtél? Azt mondtad, hogy kimaradsz belőlük, ha tudsz. — Motyogod az orrod alatt bosszúsan. Elkeresed a sebtapaszt, leragasztod a sérülését, majd apró puszit nyomsz a homlokára.

   - Még sem vagy annyira mérges, mint mutatod. — Fogja meg a kezedet barátod, hogy lassan összekulcsolja ujjaidat. Ám mielőtt pufogva tovább állnál, Koko átkarolja a derekadat, megakadályozva, hogy elmenekülj, és arcát a hasadba fúrja. — Nem engedhettem meg nekik, hogy úgy beszéljenek rólad, mintha valami ribanc lennél. Ne legyél emiatt rám mérges. Elviszlek fagyizni a suli után, mit szólsz ahhoz?

   - Ettől még ugyan úgy megijesztettél...

   - De már nem vagy mérges, igaz? — Pillant fel rád, és nem kell válaszolnod, hiszen már az első érintésénél elpárolgott az összes dühöd. — Veszek neked valami édességet, őket meg felejtsd el. — Húzz le magához, hogy csókot adjon a szádra, és pimaszul rád mosolyogjon.

『 Baji Keisuke 』

   Későre jár, mikor megcsörren a telefonod: Baji neve áll a képernyőn. Egy üzenet áll rajta, és arra kér, hogy enged be. Ráncba fut a szemöldököd, úgy volt, hogy a mai nap megbeszélés lesz és estig el fog nyúlni. Viszont így is eleget teszel a kérésének.

   Azonban amikor meglátod, összevert arccal az ajtó küszöbén, megáll az ütő benned.

   - Mégis mibe keveredtél már megint? — Kérdezed bosszúsan, de halkan, mert nem akarod, hogy szüleid így lássák. Megragad a csuklóját, behúzód magad után, és valahogy sikerül becsempészned a szobádba.

   - Héj, honnét veszed, hogy én keveredtem bele valamibe? Én nem csináltam semmit! — Védekezik, mire laposan rápillantasz. — Jó, most is én csináltam, de akkor is. Miért vagy megint mérges?

   - Te ezt most komolyan megkérdezted? — Összefonod a mellkasod előtt a karodat, ha eddig nem, akkor most már tényleg dühös vagy. És ezt Baji is megérezte.

   - Mármint mindig mérges vagy, amikor verekedek, de sosem értem miért.

   Te tényleg idióta vagy? — Szeretnéd kérdezni, ám nyelvedre harapsz és tenyeredbe temeted az arcodat.

   - Talán azért, mert nem szeretem, hogy így látlak. A következő alkalommal talán a kórházban kötsz ki! Még szép, hogy mérges vagyok rád!

   - Te is tudod, hogy nem kerülhetem el az összes harcot akármennyire is próbálkozok! — Odalép hozzád, megragadja a kezedet, figyelve arra nehogy túl durva legyen veled. Baji is dühös lett, viszont nem azért jött ide, hogy vitatkozzon veled, hanem mert látni akart. — Nem akarok veszekedni veled, oké? Sajnálom, hogy így kell látnod, és azt, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, de azt meg tudom ígérni neked, hogy nem foglak magadra hagyni. — Nézz mélyen a szemedben, mielőtt magához ölelne. — Túl sokat aggódsz. Vigyázok magamra, mert veled akarom tölteni az életem összes percét.

   - Ígéred?

   - Ígérem. — Nyom puszit a homlokodra. — Most már csinálsz valamit a sérüléseimmel, hogy anyám ne akadjon ki megint?

   - Jobban járnál, ha itt maradnál inkább...

   - Annyira borzalmas?

   - Nem, de én örülnék neki. — Válaszolod, mielőtt zavarodba félre fordítanád a fejedet. Nem látod Baji reakcióját, ám hallod mély, jó kedvű nevetését, amitől te is elmosolyogsz, miközben neki állsz kitisztítani a sebeit. — Én is veled akarom tölteni az életem összes percét.