ᴀ ᴍ ɪ ᴋ ᴏ ʀ   ꜱ Í ʀ ꜱ ᴢ

Amikor először látott téged sírni, szabályosan pánikba esett, mert nem tudta, hogy kéne kezelnie azt, hogy ennyire össze vagy törve. Bár semmit sem vettél észre abból, hogy mennyire meg van rémülve, mert igyekezett, hogy ez tényleg ne látszódjon rajta, valójában kettőt fordult vele a világ és hirtelen egy csomó emlék rohamozta meg régről, olyan dolgok, amik miatt egy darabig csak tágra nyílt szemmel bámult rád; a kivörösödött szemeidre, a könnyektől csillogó arcodra és a felhevült bőrödre. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen. A keze néhányszor elindult feléd, hogy megérintsen, de mindig vissza is hullott a teste mellé, legalább kétszer egymás után. Úgy érezte, hogy most teljesen el van veszve, ezért, amikor a kezdeti sokk alábbhagyott, néhány erőtlen próbálkozás után végre megszólalt.

– Sz-szükséged van valamire..?

Megráztad a fejed. Nem tudtad, hogy mi segítene abban az állapotban; csak sírni akartál és elbújni egy kicsit a világ elől, ezért a karjaiddal körülölelve magadat hagytad, hogy a zokogás rázza a tested. Shoto döbbenten bámult rád. Megfagyott az ereiben a vér a sírásod hangjára és bármennyire is próbálkozott, képtelen volt mást hallani a fejében, csak az anyja kiabálását. Hosszú percek teltek el úgy, hogy te a levegőt kapkodtad és a sírás okozta kimerültségtől szédelegve próbáltál egyenesen maradni, Shoto pedig halálravált arccal bámult egy pontot az arcodon, mintha ettől bármi is változna. Csak az tudta végül kizökkenteni ebből az állapotából, amikor halkan elsuttogtad neki, hogy menjen el és hagyjon magadra. Az a reszelős, halvány suttogás olyan volt számára, mintha megnyílt volna alatta a föld. Hirtelen minden lélekjelenléte visszatért és minden kérdés nélkül húzott téged magához, hogy a karjait köréd fonva, a fejed a vállára húzva próbáljon megnyugtatni téged. Először próbáltad eltolni, de nem hagyta magát, leült veled a földre, az ölébe húzott téged és a lehűlt jobbjával lassan simogatni kezdte a forró arcod.

– Semmi baj – motyogta reszkető hangon és szorosan összeszárta a szemeit. Muszáj volt emlékeztetnie magát, hogy ez most nem annak az ideje, hogy ő is összetörjön, ráadásul, ha hagyna téged sírni, akkor pont olyan lenne, mint az a kisfiú, aki csendben hallgatta az édesanyja sírását az ajtó másik oldaláról. – Nincs semmi baj. Majd én... Könnyebbé teszem.

Hosszan ültetek a földön. Shoto szüntelenül simogatott, vagy ringatott egy kicsit, néha a hajadba puszilt, vagy elsuttogott neked pár nyugtató szót. Beletelt néhány percbe, mire rájött, hogy a sírásod nem annyira ijesztő, mint amennyire azoktól az emlékektől fél, amiket a hangod felidézett benne. A felismerés után már sokkal biztosabban nyúlt hozzád, nem félt hosszabban is beszélni, vagy nyugtatni téged, arról pedig hallani sem akart, hogy egy tapodtat is elmozduljon mellőled. Egészen gyorsan belejött a dologba, legközelebb pedig – bár elsőre még mindig elszorult a torka és megijedt – már szinte azonnal tudott reagálni a kialakult helyzetre.

Ha sírsz, akkor képes bármit eldobni, vagy bármit felrúgni azért, hogy rögtön melletted lehessen. Nem hagy magadra, akkor sem, ha azért törött el a mécses, mert rosszabb pillanatodban valaki durván szólt hozzád, vagy esetleg besokalltál és a stressz könnyek formájában próbál kitörni belőled. Számára mindegy, mi a sírásod oka, biztosan a lehető legnagyobb gonddal fog viseltetni irántad, nem számít, hogyha arra kéred, hogy hagyjon magadra, vagy, hogy menjen inkább el. Számára a szeretete kifejezése az, hogy mindig prioritás vagy neki, te vagy nála az első, nem számít, hogy mi történik. Az ominózus első alkalom után minden alaklommal, ha sírsz, egyre biztosabban tudja, hogy mit kell tennie. Ráéreznie továbbra is nehéz néhány emberi dologra, de figyel rád és tanul rólad minden egyes reakciódból, amit kap, így rövid úton elsajátítja azokat a kis fogásokat, amikkel a legkönnyebbé tudja tenni számodra az érzelmi mélypontjaidat.

Nem szereti, ha sírsz, azt viszont kifejezetten nagyra értékeli, hogyha előtte sírsz, mert ezzel megerősödik benne, hogy számodra ő az a valaki, akivel teljes biztonságban érzed magad és minden aggodalom nélkül hagyhatod egy kicsit elfáradni magad – ez persze nem azt jelenti, hogy ő azért nem sír előtted gyakran, mert nem érzi magát biztonságban, csak az utolsó dolog, amit akarna, hogy terheljen téged a saját problémáival.