ᴀ ᴍ ɪ ᴋ ᴏ ʀ   ꜰ É ʟ ᴛ É ᴋ ᴇ ɴ ʏ

Shoto sokáig hírből sem ismerte a féltékenységet. Számára ez irracionális, felesleges és mérgező, így a barátságotok, kapcsolatotok alatt jó ideig – évekig – eszébe sem jutott, hogy bármi miatt is féltékenynek kellene lennie. Azt viszonylag gyorsan felfedezte, hogy a személye számodra különleges, így a továbbiakban végképp elzárkózott a féltékenykedés gondolatától is.

Amikor már a párod, a legtöbb helyzetben olyan nyugodtan viselkedik, hogy sok lánynak emiatt kelti fel az érdeklődését. Egy egészséges féltés néha benne is felmerül, de az esetek túlnyomó többségében csak tovább siklik az olyan dolgok felett, amik másban féltékenységet keltenének. Pontosan tudja, hogy te őt választottad, bízik benned, az érzéseidben és az őszinteségedben.

Abban az esetben, ha más fiúk próbálkoznak nálad, egészen odáig hagyja a dolgokat maguktól történni, amíg azt látja, hogy egyedül is boldogulsz a kéretlen udvarlók leszerelésében. Abban az esetben viszont, ha úgy ítéli meg, hogy az adott illető úgy közeledik feléd, hogy az kívülről akár csak kicsit is erőszakosnak tűnik, Shoto rögtön melletted terem és néhány halk, burkoltan fenyegető mondattal elsimítja a dolgokat körülötted. Ezután lepillant rád, a szemét végigfuttatja rajtad, hogy megbizonyosodjon a hogyléted felől, aztán a kézfejével megcirógatja az arcodat, vagy egy rövid puszit hagy a homlokodon. Nem kérdezi meg, hogy rendben vagy-e, mert bár Shoto sok esetben ügyetlen az emberi kapcsolatok terén, a körülötte lévők érzéseit mégis egészen gyorsan tudja dekódolni néhány gesztus alapján – nyilván számára is sokkal egyszerűbb a mutatvány, ha ismeri az adott illetőt, mint például téged. Így, ha bármi is történik veled, elég csak egy kicsit nagyobb figyelemmel kísérnie az ajkad rándulásait, vagy azt, hogy milyen gyorsan kapkodod a tekintetedet, hajlandó vagy-e ránézni, vagy sem. Ebből és néhány más apróságból Todoroki remekül fel tudja térképezni, hogy éppen hogy érzed magad.

Az első alkalom, amikor tényleg féltékennyé vált, a kapcsolatotok első két hónapja után történt. Eddigre már nagyjából belerázódott az egész párkapcsolat dologba, így már nem azon jár az agya folyamatosan, hogy miben kéne máshogy viselkednie veled, mint eddig – leszámítva azt, hogy többé nem kellett véletlennek álcáznia az apró érintéseket. A féltékenysége oka nem egy másik személy miatt volt, inkább miattad, mert egyszer, amikor eléd ment iskola után, látta, ahogy elköszönésképpen megöleled az egyik osztálytársadat és pont ugyanazzal a mozdulattal simogatod meg a hátát, ahogy Shotónak szoktad. Ettől egészen ingerültté vált, de képtelen lett volna megmondani, hogy pontosan mit is érez. Még sosem találkozott ezzel az érzéssel, így minden gondolatát lekötötte, hogy megfejtse azt a szorítást a mellkasában és a torkában. Neked is feltűnt, hogy a barátod sokkal csendesebb és még a szokottnál is kevesebbet beszél – pedig a te társaságodban általában sokkal beszédesebb, amint amúgy szokott lenni. Igyekeztél kitalálni, majd megtudakolni, hogy miért a hirtelen váltás, de Shoto megrázta a fejét és azt mondta, még ő sem tudja, de majd, ha rájön, elmondja. Így hát napokig magába mélyedve boncolgatta a fejében kavargó összevisszaságot, mire úgy döntött, hogy hiába gyötri magát – és téged is, mert aggódtál érte –, ezúttal nem tudja megérteni magát, úgyhogy jobb lesz, ha elengedi a témát.

– Ne haragudj – tette még hozzá félszegen, a szemeit lesütve. Az utolsó, amit akart, hogy benned rossz érzéseket keltsen, de ezt végül nem mondta ki hangosan. – Már jól vagyok – biztosított téged, te pedig megkönnyebbülten bólintottál. Bár szeretted volna tudni, hogy mégis mi történt Shoto fejében az elmúlt közel három napban, annyira már ismerted őt, hogy tudd, ha lenne mit elmondania neked, már megtette volna. Így aztán te is annyiban hagytad a dolgot, és egy rövid, szerető csók után magadhoz ölelted őt. Teljesen hozzásimultál, átölelted a derekát és a fejedet a vállára fektetve szívtad be az illatát. Hosszú ideig maradtatok így, amikor végül elhúzódtál tőle és mindkét kezeddel egyszerre lesimítottál a hátán, aztán fel és megint le. Shoto egy pillanatig értetlenül nézett rád, aztán hirtelen összeszűkültek, majd kitágultak a szemei.

– Ez volt az – motyogta maga elé, mintegy megvilágosodásképpen. ­– Ezt... Ezt csináltad annak a lánynak.

– Tessék? – pislogtál értetlenül.

– Ugyanígy megsimogattad. De csak engem szoktál és... De akkor őt is – magyarázta zavartan és hátra simította a szeme elé hulló, vörös és fehér tincseket, aztán úgy nézett rád, olyan kétségbeesetten, mintha tőled várná a megoldást. – De őt miért? Ez az én simogatásom.

Beletelt néhány másodpercre, mire mindketten rájöttetek, hogy Shotót az elmúlt napokban rettenetes féltékenység gyötörte és most tudta csak megfogalmazni, hogy mi baja is volt. Látva azt, hogy egy kis gesztus számára ennyire jelentőségteljes, megfogadtad magadban, hogy ezentúl sokkal nagyobb figyelmet szentelsz az ilyesfajta apróságoknak. Te észre sem vetted azt a simogatást, annyira ösztönösen jön belőled a kedvesség az emberek felé, Todorokinak viszont rengeteg fejfájást okozott az a rövid jelent, amit látott. Ettől fogva, ha mindenre nem is tudtál figyelni, de azt a simogatást kivétel nélkül csak Shotónak tartogattad.