Jimin

Rohadtul.

Unom.

Az.

Egészet.

Nem is titkolom, mennyire szívesebben lennék valahol máshol. A lány szája be nem áll, frissen manikűrözött körmeivel megállás nélkül az asztalterítőt kaparássza. Rémesen idegesítő, az pedig még ront a helyzeten, hogy azt hiszi, érdekes a mondandója. Ha jól értem, építészmérnöknek tanul, mégis azt az érzést kelti bennem, hogy gyerekesen buta. 

Talán a túl sok lakk teszi, ami a haját összetartja, vagy a túlságosan mélyen kivágott ruhája. Izgatnia kellene, nem? Ha nem is jön össze a dolog, kérdés nélkül kapna az alkalmon, amint felinvitálnám a szobámba. 

Erről a lehetőségről lebeszélem magam. A diszkréció idáig terjed, nem vihetem el magammal. Világosan az étterem vezetőségének tudtára adtam, mit szeretnék. A lánynak bizonyára már feltűnt, hogy nem sokan vannak itt rajtunk kívül. Ez sem véletlen. Minden követ megmozgatok, ameddig a kezem elér. 

- Mi a véleményed? - kérdezi a lány. Istenem, még a nevére sem emlékszem! 

- Miről?

Lehet, hogy nem is annyira buta, mint amilyennek tűnt. A mosoly lehervad az arcáról, felfogja, mennyire nem mozgat meg. Zavartan gyűrögeti a szalvétáját, belekortyol az ásványvizébe. 

- Egyébként jól áll neked a fehér ing - jegyzi meg. Kevés választ el attól, hogy a szemeimet forgassam. Tudom, inkább oldani akarja a feszültséget, ami beállt közénk. Csak hát, a dolog menthetetlen. Ezt nyilvánvalóvá is teszem a számára.

- Szerintem menned kéne. 

Az álbarátnő elsődleges dolga, hogy jól játssza a szerepét. De azért mégsem vágyom egy ilyen unalmas, szürke partnerre, még ha átmeneti és látszat állapot, akkor sem. 

Megbántódik, ám a kijáratnál a kezébe csúsztatott pénz valamelyest enyhít az érzésein. Tartani fogja a száját, ebben biztos vagyok. Különben is, Taehyung egyik régi barátja. Ha miattam nem is, Taehyung miatt nem fog kikotyogni semmit. 

Visszaülök az asztalhoz, a karórámra pillantok. Idővel jól állok, akár még egy randi bele is férne a napba. Előveszem a telefonom, kikeresem a következő jelölt számát és pillanatokon belül hívom is. Nem veszi fel. Nocsak, valaki visszalépett? Nem csodálkoznék rajta. Már a korábbi üzenetváltásaink alatt is kész volt minden szabályra pattanni, néhányat el is akart velem töröltetni. 

Intek a pincérnek, távozni készülök. A jelöltem ekkor küld egy üzenetet:

"Most nem alkalmas."

Rendben, nem gond. Ez is egy módja annak, hogy elköszönjünk egymástól.

"A második szabály az volt, hogy mindig ráérsz, ha kereslek."

Lezártnak tekintem. Ő viszont nem.

"A harmadik pedig az, hogy erősen indokolt esetben eltekintesz a másodiktól. Ez egy erősen indokolt eset." 

"Mi dolgod van, ami miatt még a telefont sem tudod felvenni fél percre?" 

"Mi olyan fontos, amit fél percbe bele tudnál sűríteni, de egy üzenetbe nem?" 

Ez a lány Seokjin ötlete volt. Mégis hol ismerte meg? Távolról sem hasonlítanak egymásra. 

"Ma este kellene sort keríteni a randira." 

Egy újabb üzenetben leírom az étterem címét és azt, hogy mikorra várom. Nem válaszol azonnal. Az idegeimen táncol. 

"Erősen indokolt eset. Nem érek rá."

Oké, akkor jön a C terv. Mielőtt kikeresnék egy újabb telefonszámot, egy utolsó üzenetet, vagy ahogy hívhatnánk még, esélyt adok neki. 

"Holnap ugyanekkor?" 

Lebeszélem a ma esti randit a harmadik lánnyal, mire ő egyáltalán hajlandó válaszolni.

"Ott leszek." 

***

Nem fűznék hozzá semmit. Unatkoztam. Jött az ihlet, ez lett az eredménye. 

Én várom. ;)