ᴀꜰᴛᴇʀ ᴡʜᴀᴛ ɪ'ᴍ ɢᴏɴɴᴀ ꜱᴀʏ 

ɪ ᴜɴᴅᴇʀꜱᴛᴀɴᴅ ɪꜰ ʏᴏᴜ ʜᴀᴛᴇ ᴍᴇ

*

ᴊɪᴍɪɴ

Iseul ujjai jéghidegek, pedig egész úton ment a fűtés a kocsiban. De nem csak a lány ujjai jegesek, hanem a szíve is. Ebben olyan biztos vagyok, mint abban, hogy a Han folyó sosem fog befagyni teljesen. 

És minden oka meg is van rá. Közben pedig az idegeimre megy, amiért ilyen rideg. Egészen nyilvánvaló, hogy nem viseltet irántam meleg érzelmeket, viszont szerintem még ő maga sem tudja eldönteni, pontosan mit érez. Ahhoz túlságosan könnyen el tudtam bizonytalanítani, mikor a kocsiban beszéltünk. 

Képtelen lenne megbántani az antikváriumos bácsit, pláne azok után, hogy felmondott nála. Ám a dolgok gyökere tőlem ered, az én tervem miatt történt, ami történt. Tehát Iseul miattam szomorította el az öreg urat és rendesen gyomron rúgott a bűntudat a bácsi arca láttán, mikor felfogta, hogy Iseul nem megy el többé hozzá segíteni. Addig legalábbis nem, amíg velem kell randiznia. 

Talán részben értem, miért utasította el a közös teázás ötletét. Több okból is. Egyrészt nem kedvel, amit elég nyilvánvalóan a tudtomra is ad sokszor. Másrészt Iseul a legkevésbé sem akar a magánélete közelébe engedni. Nem jobban annál, mint amennyire muszáj és ez engem meglepő módon ez frusztrál. 

- Esélyt sem adsz - hangosan is kimondom, amit gondolok. Iseul szigorúan maga elé néz, de biztosan hallotta a szavaimat. 

Gyorsan körbe kémlelek. Nem sokan sétálgatnak körülöttünk, az emberek többsége ilyenkor még dolgozik. 

- Mégis mire? -mikor végre hajlandó válaszolni, egy fiatal lány épp akkor kapja felénk a tekintetét és látom az arcára kiülő felismerést. 

- Tudom, mennyire rossz neked, amit tenned kell az ügy érdekében - az ügy. Hát, ez jó szarul hangzik. - De, ha még esetleg nem tűnt volna fel, én próbálom ezt megkönnyíteni neked, amennyire tudom. 

Iseul megáll, elengedi a kezem és a part felé lép néhányat, mielőtt újból felém fordulna. 

- Ezt fejtsd ki, kérlek! Mert mást sem látok, csak azt, hogy az összes eddigi jól eső kapcsolatomat meg kellett szüntetnem miattad és...

- Az összeset? Mennyi az annyi? Egy? - szúrok oda neki csúnyán, mire Iseul összerezzen. Ez az a pillanat, mikor oda megyek hozzá és a karja két oldalát kezdem dörzsölni. Mintha csupán csak fázna, nem pedig az érzelmeivel küzdene. - Légy őszinte.

- Mit akarsz? - sziszegi a fogai között. A kávézóban nem volt ilyen vad a tekintete. 

- Arra gondoltam, lehetnénk barátok - ellenkezik ugyan minden elvemmel, amiket lefektettem magamnak, de a magányról elszólt kis titka sokkal inkább zavar. 

Éreztem már egyedül magam, miközben sok ember vett körül. Az a fajta magány köszönőviszonyban sincs azzal, amit akkor érez valaki, ha ténylegesen nincs senki mellette. A barátaim tettek és mindig tesznek róla, hogy ne érezzem magam úgy, ahogyan Iseul. Vajon Seokjin mennyire van tisztában ezzel? Átlát Iseul szavain, mikor azt hazudja, minden rendben? 

- Mi sosem lehetünk barátok, Jimin. Nem keverem a munkát a magánélettel, ahogyan te.

- Aú! Csak nem a szívemen élezed a karmaidat? - kapok a mellkasomhoz tettetett fájdalommal. - A barátok őszinték egymással, talán ez esik nehezedre? 

- A másik lánnyal őszinte vagy? 

Látom rajta, hogy ezt a kérdést nem akarta feltenni. Ennek ellenére állja a tekintetem és mielőtt válaszolnék neki, megfordítom, hátulról átölelem. Most a folyót nézzük, összebújunk, Iseul ujjait ráfonja az alkaromra, amivel magamhoz szorítom őt. Teszek neki egy szívességet, nem kell a szemembe néznie. 

- Szeretnél a helyében lenni? Mert az ő szükségleteire magasról teszek, csak kihasználom és, bár ezzel tisztában van, mégsem egy jó barátság alapja.

- És erre te ilyen büszke vagy? - a hangja tele van megvetéssel. 

- Egy szóval nem mondtam, hogy az lennék. 

- Engem is kihasználsz. 

Egész testében megmerevedik, mikor az ajkaim súrolják a fülét. Ez a reakció a kelleténél jobban tetszik.

- Egymást használjuk ki, Iseul. Ezt ne feledd! Engem ugyan nem zavar, szívesen segítek neked, elvégre túl nagy árat fizetsz az én kényelmemért. De hányszor kell még ezt a témát átrágnunk? Erre vállalkoztál, erre írtad alá a szerződést. Tudtad, hogy ezeken a kamurandikon még akár jól is érezhetnénk magunkat? 

Tagadóan megrázza a fejét, ám a teste megint elárulja. Már nem tűnik olyan feszültnek, tekintetét továbbra is a túlpartra szegezi. 

- Ha a média felfigyelt a nyakadon virító szívásfoltra és hamarosan fény derül a kilétemre, mindenki azt fogja gondolni, hogy én tettem és ez...ezt nem akarom, ez undorító.

-  Különösen figyelek arra, hogy a nyilvánosság ne láthassa. Az elméleteid ugyan helytállóak lennének, de alaptalanok. Nem te szívtad ki a nyakam.

Seokjin azt mondta, Iseul magától nem hozná szóba ezt a témát. Úgy néz ki, megint tévedett. 

- Már a feltételezés is sértő lenne - lehajtja a fejét, egy kicsit jobban elmerülök abban, amit mondott.

- Az, hogy mi ketten lefekszünk egymással, vagy az, hogy kiszívnád a nyakam? Mert az előbbit nem találgatni fogják, hanem az egyik legbiztosabb tényként emlegetik majd. A szexuális életem sokkal érdekesebb mások számára, mint a karrierem.

Azon kapom magam, hogy a vállán pihentetem az állam, ő pedig hátra dönti a fejét. A mellkasom megint szorítani kezd, átkozottul kezdek tartani egy esetleges szívrohamtól. 

- Nem árultam zsákbamacskát, Iseul - szólalok meg újra. - Elmondtam, mit várok, ahogyan azt is, milyen következményekkel járhat mindez. Sajnálom, amiért annak az aranyos bácsinak is kellemetlenséget kellett okoznunk, de mindez a te épségedet is szolgálja. El tudod képzelni, mi lett volna, ha a rajongók és a média rájönnek, hol dolgozol? Oda gyűlnének az antikváriumhoz és a bácsinak sem lenne egyetlen nyugodt perce sem. Szerinted az ő korában ezt hogyan viselné? 

Tudja, hogy igazam van. Sok mindenben tévedtem már, de ebben nem. 

Nem mond semmit, Iseul sokáig hallgat. A szél néha-néha felerősödik, távoli zajokat sodor felénk. Képzelődöm, vagy a karácsonyi vásár illatait is idáig fújta? 

Iseul mozgolódik picit, előveszi a zsebéből a telefonját. A következő pillanatban lefotózza azt, ami közvetlenül előtte van. A kép elég művészire sikeredett, látszódnak rajta a kezdődő naplemente fényei. 

- Lényegében bármit hajlandó lennék megadni, ha tudhatnám, mi jár a fejedben most - vallom be, mert a hallgatása kíváncsiságot ébreszt bennem. Elégedett? A bácsi biztonságban, ez azért egy jó pont, nem? Vagy még mindig nem érti az ok-okozati összefüggéseket és továbbra is egy szívtelen, önző seggfejnek gondol? Nem tévedne nagyot, mostanában én is annak érzem magam. 

- Nem akarod tudni. 

- Most mondtam, hogy... 

Az arcomba tolja a telefont. 

- Szükséges valami megjegyzés a képhez? 

- Elég a nevem kezdőbetűje. Az olyan titokzatos - próbálom elviccelni a dolgot, csakhogy egyáltalán nem az. Ez a poszt egy potenciális támadófelület lesz, legalábbis amennyire hagyjuk - Állítsd be, hogy senki ne tudjon hozzászólást írni! 

Így is tesz, majd egy utolsó sóhaj kíséretében kiteszi a képet. Nekem mindössze annyi dolgom lesz, hogy reagáljak rá, a poszt pedig nagyobb eséllyel jelenik majd meg a követőim hírfolyamában. Rajtam a sor. Elengedem Iseul-t, ő mozdulatlanul továbbra is a telefonja képernyőjét bámulja. Úgy csinálom a képet, hogy hátulról egy kicsit ő is benne legyen. Én viszont nem fűzök a képhez semmit, teljesen felesleges. Enélkül is össze fogják rakni a kirakós darabjait. 

Amint közzéteszem a képet, olyan érzésem van, mintha ledobtam volna egy atombombát. 

- Tessék, ezt vedd fel! - a zsebembe nyúlok és oda adok Iseul kezébe egy szájmaszkot. - Nem használtam.

Először értetlenül néz rám, majd a nyakát nyújtóztatva megnézi, kik vannak körülöttünk. Látom rajta, amikor kiszúrja azt a fiatal lányt, akit én már korábban is észrevettem. Mondani sem kell, ha jól sejtem, videót készít rólunk, de minimum képeket lőtt ezidáig is. 

Iseul felveszi a maszkot és kicsit jobban igyekszik a takarásomba kerülni. 

- Menni akarsz? Vigyelek haza? - már teljesítettük, amiért jöttünk és az időjárás is kezd hidegebbre fordulni. 

- Szeretném megnézni a karácsonyi vásárt.

Élesen beszívom a levegőt, alig észrevehetően a fejemet ingatom. Iseul szemeiben ott a szomorúság.

- Sajnálom, az most kockázatos lenne. Oda csak testőrökkel mehetnénk.

- Ez is egy nyilvános hely. 

- Igen, az autótól alig két percnyi sétára vagyunk. Ott viszont nagy lenne a tömeg, nem tudnál hová menekülni és nem tudnálak egyedül megvédeni sem. Ha ott felismernek... - belegondolni is rossz, mi történne. Az emberek összenyomnának minket, nem lenne egy lélegzetvételnyi helyünk sem. - De nem vetjük el az ötletet. El fogunk menni oda is. 

A nyelvem hegyén van a kérdés, vajon hogyan fogja tölteni Iseul az ünnepeket. Viszont amilyen válaszokat eddig adott a családjával kapcsolatban, ráadásul a mai nap sem került be a kedvenc napjai közé, jobbnak látom, ha ezt a kérdést nem most teszem fel. 

- Akkor is, ha a szerződés szerint megteheted... - kezd bele, alaposan megrágja a szavait. - Azt a lányt nem teszed ki a nyilvánosságnak, csak dugsz vele. Magadon viseled a nyomát, ráadásul múltkor azért késtél, mikor jönnöd kellett értem, mert előtte még gyorsan felugrottál hozzá egy menetre és ez megalázó számomra. Nem tartozik rám, nem az én dolgom, a te életed, de én... Ez egyszerűen megalázó, érted? Megdugod, utána meg az én kezemet fogod az utcán és tényleg azt az érzetet kelted bennem, hogy nem vagyok más, mint egy irányítható bábu, érzelmek nélkül. Ehhez egyszerűen nincs gyomrom és nem értem, neked hogyan lehet. Egyikünket félredobod, mész a másikunkhoz. Szinte már sajnálom azt a lányt.

- Ó, arra semmi szükség - vágom rá, mielőtt reagálhatnék a többi kifakadására. Nos, Iseulnál is megtörik az a bizonyos jég. Látom,ahogy megrándul a szája, de lenyeli a szavakat. Az ujjait tördeli, le sem tudná tagadni, mennyire ideges. Vajon mióta érlelődik ez benne? Talán a legelejétől fogva, ahogy először meglátta a nyakam a liftben. Azóta ezt a megalázottságot érzi. 

Le kell hunynom a szemeimet, az orrnyergemet masszírozom. 

- Nekem szükségem van arra, hogy kieresszem a fáradt gőzt. Rengeteg stresszel jár a munkám és ez a szituáció sem könnyíti meg a dolgot és... - most tényleg azért magyarázkodom, mert valaki mással szexszelek, miközben vele járok kamurandikra? A kamubarátnőm kiakad, mert egy olyan lánnyal fekszem le, akinek néhanapján még a vezetékneve sem jut eszembe. - Voltál már úgy, hogy valami, amit nem tudsz megmagyarázni pontosan, kiváltja belőled az ingert és muszáj szexelned? 

Nagy szemekkel pislog rám, talán el sem hiszi, amit az imént hallott. Vagyis azt nem akarja elhinni, hogy ezt komolyan megkérdeztem tőle. 

- Nem. 

- Hát, én ezzel küzdök már egy...ideje - elvégzem a fejszámolást és nem tetszik az eredmény, amit kapok. Azóta járok össze Heejinnel, hogy Iseul aláírta a nyamvadt szerződést. - A lényeg, hogy kell nekem. Ez van. 

- Érzed, mennyire visszataszító játékot űzöl, ugye? - megint a megvetés, amit a hangjába sűrít. Megint távolodni kezd tőlem, pedig mintha egy egészen picit közelebb került volna hozzám. A hideg teszi, bizonyára képzelődtem. - Akkor hagyd figyelmen kívül, amit mondtam...

Elkapom a kezét, mielőtt elléphetne előlem. A bőröm hozzáér az övéhez, szapora pulzusa lüktet az ujjaim alatt. Lenéz a kezemre, amivel a csuklóját fogom és mikor felveszi velem a szemkontaktust... Isten látja lelkem, nem értem miért, de nagyon erős késztetést érzek arra, hogy addig csókoljam, amíg emlékszik a nevére, hogy aztán semmi másra ne emlékezzen. Addig legalábbis biztosan, amikor már nem képes ilyen megvető pillantást küldeni felém. 

- Attól jobban éreznéd magad, ha te lennél az? - kérdezem, időm sincs átgondolni, amiket mondok. Minden úgy bukik ki belőlem, ahogy először megfordulnak a fejemben a gondolatok. - Ugyan ilyen megalázottnak éreznéd magad, ha téged dugnálak meg és nem valaki mást? - ez egy nagyon meredek kérdés. A helyzetet felmérve talán meredekebb, mintha a családjáról kérdezősködnék. Ahhoz mondjuk eddig sem volt semmi közöm. 

Iseul pislogás nélkül mered rám, az ég világon semmit nem tudok kiolvasni a tekintetéből. 

- Gondoltál már rá, hogy milyen lehet velem? - újabb, számára valószínűleg visszataszító kérdés, ám én vagyok a soros, nekem súrolja az állam a betont. Ott van az az apró villanás Iseul szemeiben, amitől az érintése a bőröm alatt hirtelen tűzforróvá változik. - Szentséges ég! - lehelem a szavakat, türtőztetnem kell magam, nehogy elvigyorodjak. - Gondoltál rá. 

Kirántja a kezét az enyémből, de továbbra is professzionális marad, játékosan belebokszol a vállamba. Oda kapok, ahol a gyengének hitt ökle némi fájdalmat okozott. 

- Vigyél haza, most azonnal! - mondja, miközben elindul a kocsi felé és én kénytelen vagyok követni, mert mégsem rángathatom vissza magam mellé. - Bottal sem nyúlnék hozzád - szúrja oda még egyszer. 

Ekkor mégis úgy döntök, egye-fene, legalább egy kis műsort is kapnak a nézőink. Magam felé perdítem a karjánál fogva, bal kezemet egyből a dereka köré fonom és tehetetlen ellenem, halkan szitkozódva nyomja szabad kezét a mellkasomnak. Közel hajolok hozzá, annyira közel, hogy az orrunk kis híján összeér. 

- Szólj, ha mégis megtennéd, lehetőleg bot nélkül - felelem a beszólására és kihívóan megszorítom a derekát. - Mondtam, hogy akár jól is érezhetjük magunkat. Legalább a négy fal között utálhatsz rendesen is, miközben a nevemet nyögöd alattam. 

- Te szégyentelen rohadék - ennyit felel, de eljátszom a gondolattal, hogy ha kettesben lennénk, nem így tenne. 

- Az ajánlat áll - ahogy nemsokára más is, ha tovább szorítom magamhoz. 

Elengedem, Iseul pedig egy szó nélkül újból megiramodik a kocsi felé. 

Ennyit arról, hogy megbeszéljük, mikor menjünk teázni a bácsival. Gondolom, ezután ezt akár el is felejthetem. 

***

Hát, velem mostanában nincs bírás, ha írásról van szó és mondhatom, hogy örülök neki.

Nem ártana új részt hoznom a Seoul Rush II-höz sem, de az még mindig várat magára egy kicsit.

Remélem, mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek! :)