ʏᴏᴜʀ ᴄʀᴜᴇʟ ᴅᴇᴠɪᴄᴇ
ʏᴏᴜʀ ʙʟᴏᴏᴅ, ʟɪᴋᴇ ɪᴄᴇ
ᴏɴᴇ ʟᴏᴏᴋ, ᴄᴏᴜʟᴅ ᴋɪʟʟ
ᴍʏ ᴘᴀɪɴ, ʏᴏᴜʀ ᴛʜʀɪʟʟ

ᴊɪᴍɪɴ

A kedd reggel túl gyorsan jön el és mégsem elég hamar. Minden hétfőnk katasztrófa, de a tegnapi napon mintha az egész cég a feje tetejére állt volna. Gondos tervezések, kvázi forgatókönyvek írása, minden egyes átkozott perc letisztázása. Bonyolultabbnak érződik egy kamurandi, mint egy klipforgatás. 

Nem azért vagyok fent hajnalban, mert szükséges. Egyszerűen nem tudok aludni. Ébren forgolódni pedig időpocsékolás. 

A fürdőszobában kétszer is ellenőrzöm, halványult-e már a nyakamon lévő folt. Elkap az indulat, mert még mindig látszik. Idegesen, fogcsikorgatva nyomok a foltra egy hideg vizes törölközőt, holott tudom, mennyire nem ér semmit ez a gyenge próbálkozás. Magamnak köszönhetem. Már akkor le kellett volna állítanom Heejint, mikor a fogai először súrolták a bőröm. Semmiféle jó érzés nem költözött belém, mikor elkezdte kiszívni a nyakam, hát még utána! Arra viszont szükségem volt, hogy kieresszem a gőzt és a felgyülemlett feszültséget kiadjam, amennyire lehetett. 

Erre a szex az egyik legjobb megoldás. Heejin pedig a partnerem ebben, lassan három hete. De belegondoltam már és ő nem lenne jó álbarátnőnek. Régóta barátok vagyunk, ennek ellenére meg sem fordult a fejemben, hogy felkérjem. Erre a feladatra továbbra is Iseul a leginkább alkalmas. Az ő ridegsége és határozott távolságtartása segít, hogy még véletlenül se bonyolódjak bele olyanba, amibe profik nem szoktak. 

- Elégedett vagy magaddal? - Seokjin hangja zökkent ki a gondolataimból, a fürdőszobaajtó keretének dől és karba font kézzel bámul. Ő, Jeongguk és én itt aludtunk, nem mentünk haza. Mindegyikünknek meg van erre a nyomós indoka. 

- Ha mondani akarsz valamit, ne tartsd vissza - azt szóvá se teszem neki, hogy nem kopogott és csak úgy betessékelte magát. 

- Iseul látta a nyakad - közli, mintha csak a mai időjárásról beszélne. Szó se róla, az éjjel megállás nélkül esett a hó. Az utak szinte járhatatlanok, pedig Szöul általában jól kezeli az ilyen akadályokat. - Ismerem, ő nem fogja szóvá tenni. 

- Akkor nem történt semmi. Különben is, neki ehhez semmi köze. 

Seokjin tényleg azt hiszi, hogy erről nem tudok? Hogyan is kerülhette volna el a figyelmem az, mikor a liftből kilépve Iseul tekintete megtalálta a szívásnyomot? Hiszen kis híján orra bukott a folyosón és a film közben azt tartotta a legjobb elfoglaltságnak, ha lyukat égethet a koponyámba a nézésével. Annyi érzelem volt a szemeiben, amiktől talán ki is gyulladtam volna, amennyiben ez lehetséges lenne. 

- Megalázod. Azt azért észreveszed, ugye? 

- Iseul felnőtt nő. Ha valami zavarja, álljon ki magáért. Bár nem tartok attól, hogy ezt pont ő ne tenné meg. 

- Jó lenne visszatérned a Földre, haver. Még alig kezdődött el ez az egész és már most túlságosan messzire mész. 

Szembe fordulok Seokjinnel, idióta módon egy pillanatra elhiszem, hogy lehetek fölötte. Soha nem lehetek. Ő mindig idősebb lesz nálam, mindig tapasztaltabb, megfontoltabb. Akkor sem vonom kétségbe az igazát, ha közben teljesen mást mondok. Bármennyire is nehéz elfogadnom, most sem téved. 

- Azért, mert Iseul mellett valaki mással is találkozom? Nem monogámiára írtuk alá a szerződést.

- Te lehet, hogy nem. Ő azonban igen és ez rohadtul igazságtalan vele szemben. Te nem tartozol neki magyarázattal, elvárod, hogy itt legyen a megszabott időpontokban és rángatod, mint egy marionett-bábut. De, ha Iseul idő közben megismerne valakit, titkolózniuk kellene, sőt egyenesen felelnie kéne az érzéseiért és az élete alakulásáért a cég előtt, mindezt azért, mert valamiért belementetek az egyoldalú feltételeket biztosító szerződés aláírásába. 

- Ő írta alá és nem...

- Rettegett. Nem lett volna szabad ezt a döntést meghoznia rögtön, ahogy elé tettétek a szerződést. Nem kapott elég időt. 

Valami szöget üt a fejembe, miközben Seokjin érvelését hallgatom. Közelebb állhatnak egymáshoz, mint az elsőre tűnt. Csak egy régi ismerős az iskolás évekből, mi? Ráharapok a nyelvemre, mielőtt kicsúszna a kérdés a számon. Lehet, hogy épp egy vita felé haladunk, de nem ez a megfelelő időpont egy nagyobb veszekedésre. Minél inkább ott vagyok fejben az első kamurandin, annál kisebb az esélye, hogy bármi balul sülne el. 

- Nem rögtön kellett döntenie, a szerződés előtt több nap állt a rendelkezésére. Bármikor meggondolhatja magát és kiléphet - szólok közbe, Seokjin arcán pillanatnyi zavar suhan át. - Lehet, hogy a szerződés véresen komolyan hangzik, de senki nem fogja erőszakkal a szerepébe kényszeríteni. Tudhatnád, mi mindent hajlandó megtenni a cég. 

- Mit? Mi az, amiről ezek szerint te tudsz és én nem? 

- Ha Iseul visszalépne, a cég tisztességes összegért venné meg a hallgatását. Ahogyan...

- A hallgatását? - még a hosszú ujjú baseball felsőn keresztül is tökéletesen látszanak Seokjin izmai és tudom, ha kellően felbőszíteném, őt pedig elragadná az a bizonyos hév, könnyűszerrel ki tudná fojtani belőlem a szuszt. Ugyanis most pont olyan idegesnek tűnik, amihez alig egy hajszálnyi kellene még és nekem lőttek. - Már bánom, hogy belekevertem ebbe.

- Nem te, hanem ő keverte bele ebbe saját magát és az ő döntése lesz az, kiszáll-e, avagy sem. Iseul tudja, mire vállalkozott. Az, hogy megijedt, természetes. De, mint már mondtam - ledobom a vizes törölközőt az ágyra és minden határozottságomat belesűrítem a szavaimba. - Iseul biztonsága elsődleges szempont. Erre kiemelten figyelek, nem engedek belőle és nem hagyom, hogy bántódása essen.

- Remélem, azt is észben tartod, hogy lelkileg is tönkreteheti őt ez az egész.

Mégis megadtad nekem a telefonszámát. És mindezt azért nem mondom ki hangosan, mert tudjuk, miért tette. Seokjin nem gondolta volna, hogy Iseul valóban belemenne ebbe a káoszba. Száz százalékig soha nem volt biztos benne. Valószínűleg senki nem adott volna sanszot rá, hogy pont Iseul kapja ezt a szerepet. Csakhogy én láttam, amikor a fájdalom és a több évnyi küzdelem okozta fáradtság megcsillant a szemében, ahogy a tartozásaira tereltem a témát. Már akkor tudtam, hogy Iseul és én nem utoljára találkoztunk azon az estén. Tudtam? Az túlzás, de rohadtul reméltem. 

Seokjin elindul kifelé, én meredten bámulom Szöul sötét látképét az ablakon keresztül. Egészen addig nem is pislogok, míg meg nem hallom a folyosó végén lévő ajtó hangos becsapódását. 

~*~

Egy fekete garbót vettem fel, így elkerülhetem a többiek elítélő pillantásait, már ami a nyakamat illeti. Attól még a helyzet, amiben most vagyunk, nem lesz fényesebb. A liftnél várakozom, úgy beszéltük meg Sejinnel, hogy Iseul és én a hátsó kijáratnál távozunk. Nincs bejelentett programunk, így nem tartózkodnak fotósok az épület területén. 

Nyitódik a lift ajtaja, én viszont megtorpanok, mielőtt beszállnék. 

- Jó reggelt, Jimin! - köszön rám Jeongguk, szürke kabátját szorosan magához szorítja. 

Mellette Iseul ácsorog, sálja a nyaka köré tekerve és egy hosszú, térd alá érő ruhát visel. Az anyag rásimul a testére, a színe pedig kiemeli a szemének árnyalatát. 

- Összeöltözni az első nyilvános randin? - Jeongguk próbálja oldani a feszültséget, ami elég nyilvánvalóan ránk ereszkedett. Immár előttük állok, a lehető legnagyobb pofátlanság tőlem, hogy a hátamat látják. - Tudjátok, mikor végeztek majd?

- Amint megadtuk a világnak azt, amire várnak - felelem, a hangom unott, de valójában kezdek egyre idegesebb lenni. - Jól vagy? - pillantok hátra a vállam fölött Iseulra. Hümmög valamit, amit igennek veszek. 

Mikor megáll a lift, oldalra húzódom, hogy Iseult magam elé engedjem. Egyetlen pillantását sem pazarolja rám, a hallban várakozó Seokjin felé indul és csak akkor lazulnak el a vállai, mikor Seokjin észreveszi őt. 

Lehet, hogy kint nem várnak ránk lesből, de kisebb tömeg alakult ki az aulában. Itt van Namjoon, Seokjin, Sejin, két sminkes lány, Jeongguk és Taehyung is. A sminkesek elém lépnek, elkezdik igazgatni a hajam. Látom, amint Iseul az égnek emeli a tekintetét.

- Mi az? - nézem, amíg arra nem szánja magát, hogy figyelembe vegye a kérdésemet. 

- Nem az a lényege egy álkapcsolatnak, hogy természetesnek tűnjön? Úgy értem... - és itt nem hazudtolja meg magát, előjön belőle az a rideg, őszinte oldala, amit megpillanthattam az első randevúnk alatt. - Ez minden, csak nem természetes. Kirakati bábukként akarunk végig vonulni az utcán? 

- Az a legjobb, ha... - kezdi Sejin, de megköszörülöm a torkom és félbeszakítom. Ma ez a második alkalom, hogy egy idősebb szavába vágok.

- Nem, nem. Iseul jól mondja. 

Színjáték az egész, de hitelesnek kell lennie. Az nem sokat dobna a dolgokon, ha Iseul arcára is két réteg alapozót kennének. Egyrészt nincs rá szüksége, másrészt csak feszélyezett lenne. 

Ellépek a sminkesek hatóköréből, majd felveszem a kezemben tartott kabátomat. Iseul is így tesz, nem kerüli el a figyelmem a kezének remegése. Ügyetlen, Seokjin segít neki abban, hogy fel tudja venni a kabátját. 

- Nem szükséges az ajtóig kísérnetek minket - mondom, mielőtt egy emberként megindulnának utánunk.

Iseul kissé le van maradva tőlem, én már az ajtónál vagyok, mikor ő is elindul. Az ajkába harap, a haja fátyolként keresztezi az arcát és gyorsan megállapítom magamban, mennyivel egészségesebben néz ki. Az idomai kissé teltebbek, az arca nem olyan sápadt, holott biztos vagyok benne, hogy a rúzs és a szempillaspirál kivételével egy leheletnyi smink sincs rajta. Ő valóban természetesnek tűnik. Előállhatnék követelményekkel, lehetnék elégedetlen, de nincs rá okom. Iseul tökéletesen néz ki, nincs mibe belekötnöm. 

Egy olyan lány, akivel büszkén lép ki az ember az utcára. 

- A következő utca sarkán lévő kávézóba fogunk menni - a hangom halkabb, igyekszem valahogy csillapítani az idegességét. - Bár nem fogod kiszúrni őket, két testőr lesz a közelünkben. Összesen négyen vannak, ketten már a kávézóban várnak minket. Iszunk valamit, elmeséled, mit főztél legutóbb, én pedig azt...

- Jimin? - megdöbbent a hangjában bujkáló gyengeség. Ekkor veszem észre, hogy Iseul idő közben elsápadt. - Kimehetnénk a friss levegőre? 

Bólintok, lenyomom a kilincset. Mintha ez lenne a végszó, Iseul megfogja a kezem. Egy pillanatra le kell hunynom a szemeimet, mert a mellkasomba nyilalló furcsa érzéstől elakad a lélegzetem. Az ujjai erősen szorítják az enyémeket és mikor végre valahára mindketten kilépünk az ajtón, Iseul megkönnyebbülten felsóhajt. A gyenge szél belekap a hajába, a teste összerezzen a hidegtől. 

A sok évnyi tapasztalat teszi. Szinte azonnal kiszúrok egy gyanús, fotósnak kinéző embert az út túloldalán. Az agyam teljesítményre éhes, elégedettségre és mindig is a megfelelési kényszer hajtott. Most is az a dolgom, hogy hiteles legyek, eladjam azt, amit mindketten képviselünk. Szükség van rá, hogy az emberek elhiggyék, ráharapjanak, mint gyanútlan hal a csalira. 

Megállok, Iseul is megtorpan. Mielőtt bármit mondhatna, elé kerülök és elkezdek azzal ügyeskedni, hogy felhúzzam a kabátja cipzárját. A nyaka köré tekert sálat igazgatom, ő pedig két kezét a felkaromra helyezi és rám mosolyog. Igen,  pontosan tudja, mit kell csinálnia. Csak azok vennék észre a benne tomboló feszültséget, akik olyan közel lennének hozzá, amennyire én vagyok. De jelenleg egy boldog, szerelmes párnak nézünk ki, aminek férfi tagja figyelmesen vigyáz a hölgyére, nehogy megfázzon. A nő pedig mindezt hálás mosollyal jutalmazza. 

- Mehetünk? - kérdezem, már nem igazgatom tovább a sálját. Iseul nyel egyet, sűrűn pislog. - Amíg nem engeded el a kezem, garantálhatom a biztonságod.

- Ezt vegyem fenyegetésnek? - kissé éles a hangszíne, a tekintete pedig lopva a nyakamra téved. Nem láthatja a foltot. Nem látja, viszont kereste. 

- Ígéretnek, Iseul. Ez egy ígéret, hogy nem esik bajod. Gyere, hadd vegyek valami undorítóan cukros és csokoládés italt a szerelmemnek! 

- Ó, drágám! Nem szeretem a csokoládét, de ezt tudhatnád - motyogja, ujjaink újra összefonódnak. - Remélem, egy kis mérget is tesznek majd bele azért, mert akkor örömmel iszom ki az utolsó cseppig.  

- Ennyire rossz velem lenni? - játékos szócsatának tűnhet ez, de Iseul szavai tele vannak őszinteséggel. - Egy szóval sem említetted, hogy nem szereted a csokoládét.

- Nem kérdezted.

- Ezt nem, de sok minden mást igen - beviszek egy gólt, Iseul kezének szorítása mintha meglazulna. Én vagyok az, aki szorít rajta kicsit és kész vagyok újabb gólt lőni. - Veled ellentétben én kérdeztelek. Na, és te, mi olyat tudsz rólam, amit nem az Internetről szedtél össze? 

Hallgatás a válasza. Nincs frappáns beszólása, nem kezd el védekezni, vagy újból támadni. Csöndesen ballagunk egymás mellett és van egy sejtésem, miszerint Iseul szívesen lenne bárhol máshol, mint itt velem. Boldogabb lenne, ha nem én fognám a kezét, hanem mondjuk Seokjin. Erre a gondolatra egy másik gondolat is a fejembe fészkeli magát és a ma látottak után lassan elkezdem meggyőzni magam arról, hogy a sejtésem helytálló. Vajon Seokjin tényleg azért kezdett el ilyen keményen kiállni a szerződés bizonyos pontja mellett, mert Iseul esetleges kapcsolatát titokban kellene tartani? Hogy neki történetesen nem is lehetne más az életében rajtam kívül, amíg az egyezségünk tart? Mi van, ha jól gondolom és Seokjin szeretne az a valaki lenni Iseul életében, aki most nem lehet? Hát erre ment volna ki ez a hajnali összezördülés?

Túl sok minden kavarog a fejemben, túl sok teória, amivel máskor szórakoztatnám magam, most viszont bosszantanak. 

- Utálhatsz, amennyire akarsz, Iseul - szólalok meg, mielőtt meglátnám magunk előtt a kávézót. A magasba emelem a kezeinket, összefonódott ujjainkra nézek. Próbálom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a mellkasom még most is kellemetlenül összeszorul. Csak akkor szűnik meg ez az érzés, mikor a szemembe néz, ami hihetetlen, mert a tekintetében még mindig ott van a gyűlölet. Ettől könnyebbülök meg? Komolyan? - Attól még a valóságon ez nem változtat. Nem ismersz. Amit az Internetről összeszedtél rólam, annak a jó része már nem igaz, vagy sosem volt az. Eldöntheted, meg akarsz-e ismerni, de nem garantálom, hogy azután esetleg jobban megkedvelnél. Viszont, ha elengeded az előítéleteidet és rendesen beszélgetnénk, talán megkönnyítenéd a saját dolgod. Lehet keserű ez a néhány hónap, de csak annyira, amennyire tényleg szükséges. 

Az összekulcsolt ujjainkra néz, szabad kezével váratlanul megfogja az arcomat. Magára ölti a mosolyát, azt a ragyogóbb, őszintébb mosolyt, amit ki tudja, mióta gyakorolhatott. Akármi is jár a fejében, nem tudok rájönni. Amiben pillanatnyilag biztos vagyok, az az, hogy a hüvelykujjával megsimogatja az orcámat és én ettől elfelejtek levegőt venni. Megint. 

- Menjünk be, nagyon hideg van itt kint - mondja, azzal megszakítja a bensőségesnek tűnő kontaktust közöttünk és besiet a kávézóba. 

Mit is mondott a forrócsokoládéról? Hogy lehetne benne méreg? Nos, talán én is készséggel és boldogan meginnék úgy egy pohárral, vagy akár kettővel is.