ɪ ʜᴀᴅ ɴᴏ ᴛɪᴍᴇ ᴛᴏ ᴄʜᴏᴏꜱᴇ ᴡʜᴀᴛ ɪ ᴄʜᴏꜱᴇ ᴛᴏ ᴅᴏ 

ꜱᴏ, ɢᴏ ᴇᴀꜱʏ ᴏɴ ᴍᴇ

ɪꜱᴇᴜʟ

Park Jimin nem türelmes. A második randevút azonnal, már másnap este szeretné. Sürgetően fontos neki, hogy mihamarabb a média elé lökje a kapcsolatát. De egy szavam sem lehet erre. Nekem a lakbér megfizetése a sürgető, meg a hiteltörlesztő. Más a prioritásunk, ahogy az életvitelünk és a hátterünk is. 

A vasárnap nagy részét azzal töltöm, amivel mindig: virágot öntözök, saját magam ellen játszom sakkot az ablak melletti kis asztalon lévő táblán, illetve horgolok. Egy korábbi kolléganőm adott horgolótűt és fonalakat, mert neki ezek a színek nem tetszettek. Én annál jobban jártam velük, pár hónap alatt sikerült egy fél sálat horgolnom. A gond csak az, hogy a fonalam is fogytán van, így nem fogom tudni befejezni. 

A ma esti randevú időpontja fél hét. Öt óra után kezdek készülődni és a kelleténél több ideig nézem magam a tükörben. A fekete, turkálóból szerzett blézeremet veszem fel, hiába van kint hidegebb, mint a múltkor. Majd két pohár bort kérek, az kellően fel fog melegíteni, amíg haza nem érek. 

Mikor az étteremhez érek, nem ugyan az a pincér siet elém. Ennek kevésbé barátságos a mosolya, de azért udvariasan elveszi a blézert a kezemből és az asztalhoz kísér. Jimin már ott van, előtte egy pohár valami, ami akár víz is lehet, vagy tonik. Szinte biztos vagyok benne, hogy sofőr hozza és viszi, így megkockáztatom a kérdést:

- Alkohol? - mutatok a poharára, amivel kirántom a gondolataiból. Bárhol is járt fejben, engem nézett közben és ez roppant módon zavarba hoz, holott nem kellene. 

- Víz.

Majdnem talált. 

Ugyan azt a bort kérem, amit legutóbb. Kényelmetlenül érzem magam a széken, már bánom, hogy levettem a blézert. 

- Örülök, hogy belementél az ajánlatomba - nyitja meg a beszélgetést, még egy félmosolyt is megenged magának. 

- Nem ajánlat volt, hanem egy új esély arra, hogy beszélgessünk. 

- Ahogy tetszik - sóhajt egyet, majd a kezem melletti étlapra pillant. - Rendelj magadnak! Vacsorázzunk meg és utána tisztázzuk, amit kell! 

Délben ettem utoljára, szóval nem kell kétszer mondania. Pláne, mivel ezt is ő állja. Nekem a randevúnk nem kerül semmibe az időmön és a méltóságomon kívül. Ez is épp elég nagy ár, de van, amikor ezeket muszáj lenyelnie az embernek. Vajon ez lesz az a kivételes alkalom? 

Az étlapot böngészve elbizonytalanodom. Ha rendelnék is, fogalmam sincs, pontosan mire számítsak, mert az ételek nevei számomra semmit nem mondanak. Jimin észrevehette a zavarodottságom.

- Céklakrémmel a lazac steak nagyon finom. Szereted a shimeji gombát?

- Nem tudom - minden gombának gomba íze van, nem? - Azt hiszem. 

- A grillezett kalamári is jó választás lehet, főleg fehérrépa pürével. Mit gondolsz?

A kérdésével még inkább zavarba ejt. Hogy ne legyen túl feltűnő a dolog, megjátszom az elégedettet.

- A kalamári remekül hangzik, azt kérek. 

Amíg kihozzák nekünk az ételeket, Jimin semleges kérdéseket tesz fel. A hangulat most is feszült, de némileg elviselhetőbb, mint első alkalommal. Megkérdezi, mennyire lakom messze az étteremtől, mivel töltöttem a napot. Amikor megemlítem a horgolást, az arcvonásai megváltoznak. Futó pillantást vet a kezeimre. Mintha azt próbálná felmérni, vannak-e elég ügyes ujjaim a kreatív dolgokhoz, vagy ki sem nézi belőlem, hogy ezzel foglalom el magam. 

Én nem kérdezek tőle semmit. Nem tudom, kell-e tudnom ilyen információkat. Arra jutok, hogy semmi szükségem rájuk, majd a szalvétát kezdem gyűrögetni unalmamban. Az ételeink hamar megérkeznek és remek ürüggyel szolgálnak a csendre. Jimin nem tévedett, a kalamári valóban finom és a püré is. Próbálok nem gyorsan enni, az ízek viszont megnehezítik a dolgom. 

Ahogy felpillantok, észreveszem, ahogy néz. A rágást nem hagyja abba, de ott van az elégedettség az arcán. 

- Mi az? - kérdezem, mire vállat von.

- Nem csak az ételek területén tudok jó ajánlatokat tenni. 

- Nem ajánlattétel volt ez, csak két javaslat, amik közül döntöttem. 

A szemeit forgatja, újabb falatot vesz a szájába. Seokjin azt mondta, Jimin máskor nem szokott ilyen arrogáns módon viselkedni, bár tény, hogy mostanában a föld felett jár. Akármi is az oka ennek, nem tartom elfogadhatónak velem szemben. 

- Kölcsönös szívesség - szólal meg, miközben a maradék boromat kortyolgatom. - Nevezzük így a dolgot, rendben? 

Kölcsönös szívesség. Jobban hangzik, mint az egyoldalú ajánlattétel, vagy a kihasználás. 

- Szívesség esetén mindkét félnek lehetnek kérései. 

Sejtheti, mire akarok kilyukadni. 

- Lehetnek, de az is elvárás, hogy a kért feltételeknek a másik minél inkább eleget tegyen. 

- Mondd csak, te álbarátnőt keresel, vagy rabszolgát? 

Jimin felszisszen, a pincér pedig elveszi előlünk az üres tányérokat és piszkos evőeszközöket. Hátra dőlök a székben, a lehető legkényelmesebb pozíciót próbálom felvenni. Nem lesz egyszerű beszélgetés ez. 

- Olyan nőt keresek, aki megérti, mit miért szükséges tennem és kérnem. Nem kérek lehetetlent, mindenre találnánk megoldást. Amennyiben veled alkotnék párt, úgy tudom, hogy neked hozzám képest teljesen más szükségleteid vannak és minden tőlem telhetőt megtennék a nem kis szívességem viszonzásáért. Érted, mire gondolok, Iseul?

- A szombat estéim nagyrészt foglaltak, állandó programom van. Ez mennyire jelentene gondot neked? - bedobok egy lehetséges támadható pontot. Jimin gondolkodóba esik.

- Az egy nap a héten. Vannak programjaink, amik szombatra esnek. 

- Nem minden szombat estéről van szó - mindkettőnkre értem, nem is feszegeti tovább a dolgot. Áttér a következő napirendi pontjára. 

- Olykor lennének randevúk, amikbe szándékosan belevonnánk kicsit a nyilvánosságot. Egy kávézó, séta a parkban, késő esti találkozások a városban. Szükség van kézzelfogható bizonyítékokra. 

Nagyot nyelek. Elképzelem, ahogy a fotósok és a rajongók a nyomunkban vannak és úgy kell tennem, mintha nem zavarnának. Mintha észre se venném őket. 

Az első kérdést felteszem neki, ami eszembe jut:

- Mi a helyzet a...szerelmi megnyilvánulásokkal? 

- Arra gondolsz, meg foglak-e csókolni mások előtt? 

Bólintok, Jimin azonnali válasz helyett iszik egy korty vizet. 

- Nem, ez nem szükséges. A kézfogás elég. Átkarollak, te hozzám bújsz. Néha egy puszi az arca tökéletesen elég lesz. Ebben lenne bármi kivetnivalód? 

- Nem, nekem megfelel.

Ez nem túl sok és a kíváncsi szemeknek elég is lehet. 

- Miért nem elég pár hét? Miért kell majdnem egy évig álbarátnő? - rajtam a sor, hogy kérdezzek, Jimin pedig, mintha készült volna erre a kérdésre. 

- Eddig akármilyen pletykába vontak bele, az sosem tartott néhány hétnél tovább. Így úgy tűnik, csak a rövidtávú, futókapcsolatokat részesítem előnyben és képtelen vagyok megállapodni hosszabb ideig. Nem tetszik a feltételezés. 

- Nincs alapja? 

Megdöbbent, milyen egyértelműen rátapintok egy gyenge pontra. Vagy nevezzük inkább igazságnak. Jimin arckifejezése megváltozik.

- Nem mindenki képes elviselni, hogy sokszor hónapokig távol vagyok és nem tudok más megoldással szolgálni, mint azzal, hogy állom minden költségét, csak az illető mellettem lehessen. Nehezen tudok alkalmazkodni, ezért is keresek olyan személyt, aki kicsit többet képes engedni.

- Úgy érted, olyan álbarátnőt.

- Nem, ezt valódi barátnőre értettem. Az álbarátnőnek ez a dolga. A valódi partner pedig megérti, hogy ez van és, amennyiben tényleg szeret, segít, hogy ezt együtt meg tudjuk oldani.

Jimin-t még soha nem szerették igazán? 

- Szóval az álbarátnőnek nincs választása.

- Iseul, te nem szereted, ha keretek közé vagy szorítva.

- Azt ki szereti? 

 Két ujja közé csippenti az orrnyergét, a szemei fáradtságról árulkodnak, mikor rám néz. 

- Egyszer és egyben utoljára teszem fel neked a kérdést és szeretném, ha tényleg őszintén válaszolnál rá, mert ez mindkettőnknek igencsak nagy lépés lenne. Kockázatokkal járna és, amíg nem tudjuk, merre is indulunk, felesleges több kérdéssel előhozakodni. Képes lennél együtt működni velem ebben és számíthatok rád, mint...

- Álbarátnő?

- Istenem! - oké, az idegeire megyek, de még mindig nem küldött el. - Igen, mint álbarátnő, Iseul. Tartom magam ahhoz, amit múltkor mondtam. A jelenlegi béred háromszorosát fizetném, neked ez az egész semmibe nem kerülne az idődön kívül.

Ó, a méltóságomat se hagyjuk ki! 

- Egyetlen közösségi oldalra vagyok hajlandó felregisztrálni. A szombat esti programjaimból nem engedek, azokon részt fogok venni és azokkal az estékkel te nem rendelkezel - magamat is meglepem, milyen higgadtan, tárgyilagosan beszélek vele. Jimin pedig csupa fül és figyel. - A bérem... - hányinger kerülget, amikor kimondom az összeget. Jimin szemei elkerekednek. - Mi az?

- Ez borzasztóan kevés. Ez... 

- Ezt hívják úgy, hogy hétköznapi élet. Nehézségekkel jár. De a te életed is, ezért ülünk most itt. 

- Azt mondtad, több munkahelyed is van. Ez egy munkahelyi béred, vagy együttesen az összes?

- Az összes. 

Kerülöm a szemkontaktust vele, izzadni kezd a tenyerem. Kiadom magam, szinte tálcán kínálom a gyenge pontjaimat és Jimin fogja, elveszi mindet, hasznot húz belőlük. 

- Mondj egy összeget, amivel a fizetnivalóid mellett is kényelmesen tudnál élni minden hónapban! 

Nem számítottam erre a kérdésre és ezzel sarokba szorít. Számomra irreális számok kezdenek lebegni a szemeim előtt. 

- Iseul! - Jimin az asztalra támaszkodik, előre hajolva megvárja, amíg hajlandó vagyok ránézni. - Kezdjünk el együtt számolgatni? 

- Egy fenét! 

- Fontos, hogy komfortosan éld az életed amellett, amit velem át fogsz élni. Nem akarom, hogy otthon is feszengj, hiányt szenvedj valamiből, vagy bármire is nemet kelljen mondanod, amire pedig szükséged lenne. 

- Majd... - a galacsinná gyűrt szalvétával szórakozom, nem vagyok képes most számokat vetni. - Később átküldöm - az összegre gondolok, arra a mentsvárra, amit nyújtani fog nekem és, amiért cserébe én is mentsvár leszek a problémájára. Innentől kezdve vagyok száz százalékig biztos abban, hogy ezt az üzletet megkötjük egymással. 

- Rendben, a bankszámla számodat se felejtsd el mellékelni! 

Biztosítom róla, hogy nem felejtem el. 

Az órájára néz, gondterhelten ráncolja a homlokát. Tudom, hamarosan indulnia kell és én is szívesebben lennék már otthon. Szinte egyszerre állunk fel az asztaltól, Jimin pedig ugyan úgy, ahogy legutóbb is, a kezét nyújtja felém. 

Minden stimmel. Csókot ad a kézfejemre, a tekintetét közben belefúrja az enyémbe. Az ujjai gyengéden fogják az enyémeket, a mutatóujja pedig egy pillanatra megsimítja a csuklóm belső felét. 

- Örülök, hogy partnerek leszünk, Iseul. 

***

Nem igazán zavar a lakás üressége, mert a fejem zsong a gondolatoktól. Az asztalon heverő csekkek már nem nevetnek rajtam annyira, a szekrényemben lévő két, viseltes nadrág hamarosan a kukában végezheti. Az ezüst ruha, amint leveszem, már nem olyan szép, mint amilyennek eddig láttam. Hirtelen minden apró hibát észreveszek a ruháimon, a lakásban, sőt még magamon is. 

Leülök az asztalhoz és módszeresen átrágom magam a csekkeken. Nem igazán van szükségem arra, hogy megszámoljam őket. Már fejből is megy a tartozásom pontos összege. Prioritásokra bontom a kupacot, nem szükséges mindent egyszerre elrendeznem. A legesedékesebbeket és a már lejárt határidejű csekkeket egy kupacba teszem. 

Mit jelent a kényelem számomra? Jimin kényelmet szeretne adni nekem és fogalmam sincs, mégis mennyibe kerülne ez neki. A postaládába bedobált reklámújságokat veszem magam elé, nézegetem az árakat, próbálok belőni egy számot. Végül arra jutok, hogy nem lehetek pontos, akárhogyan is igyekszem. Az összeg bizonytalan lesz és én azt fogom beosztani. Mindent összeadok, még az új ruhákra szánt terveket is beleszámolom, végül éjfél után pár perccel küldöm el Jimin-nek az üzenetet, amiben a bankszámla számomat is leírom. 

Csak reggel veszem észre az értesítést, miszerint a megadott összeg az üzenetem utáni ötödik percben már a számlámra került. 

ᴊɪᴍɪɴ

A hétfő általában egy zűrzavar, mert egyikünk mindig késik. Ma Hoseok a soros, az interjú kezdetének eredeti időpontjához képest húsz perccel esik be az ajtón. Sűrű elnézéseket kér, mindannyian igyekszünk viccesre venni a dolgot, de pontosan tudjuk, hogy Namjoon az interjú után el fogja kapni ezért. 

Számítok a kérdésre. Túl sokat boncolgatja a média a magánéletemet mostanában, még az átlagoshoz képest is. A nő, aki az interjút készíti velünk, félreérthetetlenül hozzám címezi a kérdését:

- Az emberek manapság a nap három főétkezésén kívül is rajtad csámcsognak a vacsorájuk helyett, Jimin - igen, ez az a rész, mikor magamra erőltetek egy laza, de kissé gúnyos vigyort. - Mi a helyzet a legutóbbi pletykákkal? Tényleg szemet vetettél valakire a szakmából? A képek úgy terjednek, mint a futótűz.

Azok a bizonyos képek mindössze annyit takarnak, hogy egy kolléganővel beszélgetek a legutóbbi díjátadó szünideje alatt. Mindkettőnknek szüksége volt már friss levegőre, ezért az épület mögé mentünk és ott töltöttük azt a szűk fél órát. 

- Egy jó baráttal beszélgettem, semmi más nem történt.

- Akkor cáfolod a híreket, igaz? - pontosan ezt mondtam, nem? 

- Igen, de csak részben. 

Ezzel ledobom a bombát és már csupán ennyitől szilánkosra robbanna minden hírportál. Én azért tetézem a bajt, ami csak annyiban az, merthogy erről a kis információ elhintésről nem szóltam a többieknek előre. Nem Hoseok lesz az egyetlen, akit sarokba fognak állítani. 

- Részben? Beavatnál minket az izgalmasabb részletekbe? 

A szemem sarkából látom, ahogy Seokjin és Namjoon felém fordulnak. Az interjúztató háta mögött a menedzserem idegesen hadonászik. Nem tehet és nem is tesz többet. Ez élő adásban megy. Valós időben dobom be a csalit a nyílt vízbe, hogy aztán az összes átkozott hal ráharapjon. 

- Tehát van valaki most az életedben? - az interjúztató nem várja meg, amíg összeszedem a gondolataimat, sokkal egyenesebb kérdéssel támad nekem. 

- Igen. Ez az egész még friss és szeretném kérni mindenki jóindulatát - mosolygok kedvesen hol a nőre, hol a kamerába.

Nem szükséges többet mondanom, ennyi is megteszi. A nő jelt kaphatott a fülesén keresztül, mert egy kisebb körítéssel lezárja a témát, rám hagyja a kapcsolatomat és sok boldogságot, kitartást kíván nekünk. Naiv lennék, ha azt hinném, ennyivel megúszom. 

Az interjú végén annyi időm van csak, hogy felpattanjak a székemről. Namjoon azonban a vállamra teszi a kezét és szigorú arckifejezéssel közelebb hajol:

- Irány az öltözőszoba! Beszélgessünk kicsit! 

***

Eredetileg kivártam volna a résszel a holnapot, de elkészültem vele és tudjátok, mennyire türelmetlen vagyok.

Szép hétvégét kívánok mindenkinek! :)