ᴛʜᴇɴ ᴍʏ ꜰᴇᴀʀ ʙᴇɢᴀɴ ᴛᴏ ᴇᴀꜱᴇ 

ꜰʀᴏᴍ ꜰᴀʀ ᴀᴡᴀʏ ᴡʜɪꜱᴘᴇʀᴇᴅ ᴀ ʙʀᴇᴇᴢᴇ

*

ɪꜱᴇᴜʟ 

Nabi lakása elé nem sokkal azután érkezik meg az autó, hogy néhány cuccot sebtében behajigáltam az utazótáskámba. Namjoon gondterhelt arccal nézi a barátnőjét, aki szintén pakol és eltökélten, megingathatatlanul kitart amellett, miszerint az első pár éjszakára nem hajlandó magamra hagyni. 

- Erre tényleg semmi szükség - próbálom megpuhítani Nabit, Namjoon egy pillantással jelzi, hogy értékeli az igyekezetem. - Voltam már ott, biztonságban leszek. Különben is, ez kicsit túl van...

- Túl van reagálva? - áll meg Nabi a szobája közepén csípőre tett kezekkel. - Akkor miért küld Jimin egy több, mint négyszáz kilométerre lévő városba azért, mert az édesanyád keres téged? 

Gondolhattam volna, hogy nem voltunk elég csendesek a tárgyalóban. Az édesanya szó hallatán összerezzenek, ez nem kerüli el Nabi figyelmét. Még határozottabban kezd el pakolni és feladom, nem vagyok képes lebeszélni az elgondolásáról. 

Namjoon felé fordulok, aki kissé idegesnek tűnik, de nem adja jelét annak, hogy tovább erőltetné azt, ami felesleges. Nabi döntött, méghozzá Namjoon kérlelésének és óva intésének ellentétesen. Nem akarok feszültséget generálni közöttük, jól hallható bocsánatkéréssel állok oda Namjoon mellé. 

- Ha valamire szükségetek lenne odaát, ne menjetek a szükségesnél messzebb! - mondja, le sem veszi a szemét a barátnőjéről. Nabi nemsokára végez a csomagolással és a cipőjét veszi. - Jimin bizonyára értesíteni fogja a szüleit, ők olykor el tudnak menni hozzátok, mikor kell. 

- Nem szívesen ugráltatnám őket - felelem, Namjoon erre csak vállat ránt.

- Ó, ők örömmel fognak menni. Nabi még tartozik nekik egy festménnyel. 

- Nem most lesz a napja, hogy oda tudom majd adni nekik, de nem feledkeztem meg róla - Nabi felveszi a kabátját. - Helyette majd sütünk valami finomat, az édesség általában jó kárpótlás. Iseul, drágám, lemennél a kocsihoz? 

Nabi nyíltan utal rá, hogy szeretne pár percet kettesben a barátjával. Elköszönök Namjoontól, majd a táskámmal és a kabátommal együtt kilépek a lakás ajtaján. 

Mikor a testőr meglát, oda siet hozzám, elveszi tőlem a cuccaimat és kinyitja nekem a hátsóülés ajtaját. 

- Nem ülhetnék inkább előre? - kérdezem, az utazás okától már korábban is kavargott a gyomrom. 

- Ahogy óhajtja. 

Ahogy óhajtom. A hivatalos hangnemtől kényelmetlenül érzem magam. Tudom, hogy a srácokat tegezik és egymás között baráti viszonyt ápolnak. Ráadásul múltkor még Nabi is Nabi volt, nem pedig asszonyom, vagy hölgyem. 

A testőr, aki velünk tart, alig lehet idősebb nálam. Fiatalnak tűnik, edzettnek és ránézésre ijesztően komoly. Épp ezért habozok, mielőtt megkérdezném tőle, mi a neve.

- A nevem? - meglepődik a kérdésen, de nem zökken ki a szerepéből. - Byeon Seok, hölgyem. 

- Én Jo Iseul vagyok. Most, hogy már tudjuk egymás nevét, nem lenne egyszerűbb, ha tegeződnénk? 

A férfi összevont szemöldökkel rám néz, majd rövid hezitálás után bólint.

- Nekem az Iseul a megszokott. Hívhatlak...?

- Seok - vágja rá a választ a ki nem mondott kérdésre. A napfény az arcába süt, ettől még komorabban néz és nem tehetek róla, muszáj mosolyognom az arckifejezésén.

Nabi megérkezik, a nyomában ott van Namjoon. Őt egy másik autó fogja visszavinni az irodába, ami meg is érkezik, mire Nabi bepakolna a mi autónkba. Semmi nyilvános érzelemkimutatás nincs közöttünk néhány szerelmes, de aggódó pillantáson kívül. 

- Seok, ha nem túl tapintatlan a kérdésem, te is velünk maradsz, amíg Puszanban vagyunk? - ezt Nabi kérdezi és meg sem kellene lepnie, amiért ők már alapból tegezőviszonyban vannak. 

- Igen, felsőbb utasítás jött, hogy ezt tegyem. 

A szám sarkában mosoly bujkál és nem tudnám pontosan megmondani, miért. Ha jobban belegondolok a helyzetünkbe, nem sok okom van mosolyogni. Az egész szánalmas és idegőrlő. Egy pillanatra viszont úgy tűnik, mintha csak három barát lennénk, akik kiruccannak Puszanba és ezt a gondolatot szeretném megszokni, hiába nem lehet. Ennek az utazásnak nincs jó oldala. 

Seok az út java részében csendben van, csak akkor szólal meg, ha Nabi kérdez tőle valamit. Válaszolok két üzenetre, aztán elteszem a telefonomat a táskám mélyére. Jimin azt kérdezte, elindultunk-e, Jin pedig annyit, hogy meddig maradunk távol Szöultól. Jó lenne tudni. Egyelőre ez még nem dőlt el. Nabi esetében szeretném, ha minél hamarabb visszamenne Namjoonhoz. Nem örülök neki, amiért miattam külön vannak és bár a kommunikáció remekül működik közöttük, mégiscsak...

- Iseul? - Nabi megkopogtatja a vállam, amivel kiránt a tépelődésből. - Én éhes vagyok. Megállunk valahol, jó?

- Persze, rendben van. 

Annál az útszéli kis étteremnél parkolunk le, ahol Jimin is megállt a múltkor. Nabi meggyes fánkot eszik, én egy sajtos szendvicset. Seok mindössze egy csésze kávét kért és még azelőtt kifizetett mindent, hogy én egyáltalán a pénztárcámért nyúlhattam volna. 

Az út hátralévő részében úgy teszek, mintha aludnék. A keserűség könnyen legyűr és képtelen vagyok jó képet vágni bármihez. A gondolataimat megtöltik az anyámmal kapcsolatos emlékek és csak remélni merem, hogy az álmaimban nem fog visszaköszönni.

***

Más megoldás nem igazán volt. Nabi és én a hálószobában alszunk, Seok pedig a kanapén. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a bennem élő képeket elhessegessem, mikor a konyhában vagyok. Nem is olyan régen volt... Jimin feltett a pultra. Aztán a hálószobájának ágyára is lefektetett, ahol mostantól pár napig Nabival kell aludnom. 

Attól még, hogy megmondtam neki, mi a felállás innentől kezdve, a képzeletem felett aligha van hatalmam és ez egészen addig megnehezíti a dolgom, amíg Nabi jókedvűen utol nem ér a fürdőszobában.

- Jimin szülei átjönnek hozzánk este. 

 A gyomrom lesüllyed, Nabi is egyből észreveszi, mi a helyzet.

- Nem kell félned tőlük, mindketten angyalok. 

- Nabi... - nyelek egyet, ő várakozva, már kissé feszengve néz engem. - Jimin csak a múltkori ittlétünk alatt említette a szüleinek, hogy volt álbarátnője. 

- De hiszen belőletek álltak a hírek. 

- Igen, csak azt nem tudták a szülei, hogy mindez meg van rendezve és én igazából nem vagyok a fiuk barátnője. Jimin nem szólt nekik erről a tervéről. 

Nabi szája o alakot formál, megérti a zavarom. 

- Akkor azt mondta nekik, hogy csak ismerkedik valakivel? Vagy...

- Azt hiszem, egyáltalán nem szólt nekik.

Ez jobban belegondolva nem csak nekem kényelmetlen, hanem Jimin szüleinek is. Sőt nekik valószínűleg nagyon rosszul eshetett. 

- Néha nem tudom elgondolni, mégis hol jár ennek a pasinak az esze - Nabi rosszallóan rázza a fejét. - Ettől függetlenül nem lesz gond, nincs miért aggódnod. Mi lenne, ha segítenél betartani, amit ígértem a festmények helyett és sütnénk valamit? 

- Előtte levegőznék egyet - mondom, Nabi megkönnyebbülve bólint. 

Azt hinném, az udvarra még kimehetek egyedül, de némi csodálkozással vegyes felháborodással veszem tudomásul, hogy Seok is velem tart. Úgy tesz, mintha nagyon lefoglalná a kerítésen lévő lakkréteg, meg a villanypózna nézegetése. 

Én néhány lépéssel távolabb megyek és a házat nézem. Még mindig úgy gondolom, hogy az épület gyönyörű és valamiért Jimint tükrözi. Megmagyarázhatatlan női elegancia van benne. Pont, mint Jiminben. Kivéve, mikor magához szorított, a pultnak préselt, vagy maga alá gyűrt és felnyögött. Abban semmi nőies nem volt. 

- Felsőbb utasítást kaptál arra is, hogy mindenhová kövess? - kérdezem Seoktól, mikor végül egymás mellé érünk. Az arca rezzenéstelen marad, két kezét a háta mögé rejti. 

- Az utasítás arról szólt, hogy védjem a testi épséged. 

- És mi bajom eshet itt, az elkerített udvaron, ahová nem lát be senki? 

Seok szeme megvillan, vet rám egy pillantást. 

- Akármi. A dolgom az, hogy minden váratlan helyzetben készen álljak. 

Annyira karót nyelt, olyan szigorú és precíz, amit még egyetlen testőrtől sem láttam. Pedig rajta kívül találkoztam már néhánnyal az elmúlt hónapokban. 

- Köszönöm! - mondom, Seok biccent. - Biztos lenne jobb dolgod is ennél...

- Nem - vágja rá azonnal, a szemöldököm felszalad. - Nem lenne jobb dolgom, elvégre ez a munkám.

- Van élet a munkán kívül is. 

Seok erre már nem mond semmit, csak néz. Tudom, ha én nem indulok meg befelé, ő sem fog. Mivel Nabi vár rám a konyhába, vetek még egy utolsó pillantást a kék égre és testőrrel a nyomomban visszamegyek a házba. 

ᴊɪᴍɪɴ

- Mit akarhat tőle? Pénzt? - vetem fel, hangosan gondolkodom. Seokjin és Namjoon a babzsák szobában ülnek velem, de akkor lennék igazán elégedett, ha Heejin is itt lenne. Ő az, aki sok kérdésre választ tudna adni. 

Csakhogy Heejin nem veszi fel a telefont, mióta utoljára beszéltem vele. Alig két órája történt és nem lehet elérni. 

- Iseul családjának anyagi helyzete mindig a béka segge alatt volt, legalábbis amíg a szülei együtt voltak - Seokjin idegesen forgatja a telefonját a kezében, megállás nélkül a padlót fixírozza. - Heejin szülei biztosan tudják, most milyen az anyja megélhetése.

- Mégis miből gondolná az a nő, hogy a lányának van bármije is? Évek óta nem látta. 

- De most láthatta - Namjoon hangjában sok a düh, ami érthető. A barátnője Puszanban van Iseullal, testőr vigyáz rájuk. Nabi belekeveredett mindebbe, pedig ezt nem akartam. - Rajta csámcsog a sajtó hónapok óta. A közösségi média tele van az arcával, elég biztos támpont lehetett ez az anyjának arra, hogy a lánya jó életet él. Elvégre olyan párja van, aki milliárdos, nem igaz?

- Hyung...

- Úgy lógattad az anyja orra előtt Iseult, mintha valami ragadozó hal lenne, az meg elkezdte kergetni a csalit. Tényleg meg vagy lepődve? 

- Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire szar a helyzet. Nem tudtam semmit.

Ezt átrágtuk már párszor, mégis mindig ide lyukadunk ki. 

Újra próbálom hívni Heejint, de továbbra sem veszi fel. 

- Abba belegondoltál már - kezdi Seokjin és nem a padlót nézi, hanem engem. - Hogy ebbe neked nem is lenne szabad belefolynod? Ez már túl személyes, átléped vele a szerződésben foglaltakat. Olyan dolgot akarsz megoldani, amihez semmi közöd. 

- Szerinted miért van ez? - összefonom a kezeimet a mellkasom előtt, a kérdéssel egyszerűen felfedem magam előttük. Nem is kell sok idő, mire mindketten megértik, mi okból történik az, ami történik. 

- Szerelmes vagy - Namjoon köpi a szavakat, még dühösebb lesz. - Rohadtul nem úgy kezeled ezt, ahogy mondtad, hogy fogod. Ez nem...

- Először is, még nem vagyok szerelmes. Másodszor, azt hiszed, én nem vagyok ezzel tisztában? Tényleg azért ülünk itt, hogy mindketten lebasszatok, vagy segítetek kitalálni valamit? 

- Hagyni kellene, hogy találkozzon az anyjával - egyszerre kapjuk a fejünket a szoba ajtaja felé. Yoongi áll ott, tetőtől talpig feketében, karikás szemekkel, kávéval a kezében. 

- Te mit keresel itt? - áll fel Namjoon, közelebb megy Yoongihoz. - Megint egész éjjel dolgoztál? 

- Olyasmi - kortyol bele a kávéjába, majd Yoongi rám néz. - Ez egy olyan dolog, aminek meg kellene történnie. Talán Iseul is le tudna zárni magában pár dolgot. Lehet, hogy a nő nem normális és sebeket szakítana fel a lányánál, de azzal együtt helyre is tehet benne valamit. 

- Hagyta, hogy a férjének a barátai kedvükre szórakozzanak a lányával. Látta, mi történt és nem tett semmit - szűröm a fogaim között, Yoongi szemei összeszűkülnek. - Igen. Ezek nem csak lelki sebek. Magán hordozza őket, a bőrén virítanak. 

- Akkor sem tudjuk, mit akarhat tőle pontosan. A legegyszerűbben azzal lehetne kideríteni, ha nem akadályoznád a folyamatot és Iseul találkozna az anyjával. Nem tudhatod, mi vezérli.

Csend telepszik ránk, Namjoon gondterhelten az orrnyergét masszírozza. Seokjin megint gondolkodóba esett, úgy néz ki, mint aki mondani akar valamit, de nem tudja, hogyan tegye. Mielőtt Yoongi újra megszólalhatna, felemelem a kezem. 

- Mondd! - fordulok Seokjin felé. - Akármi az...

- Az apja adósságot halmozott fel, az anyja évek óta nem keresi, aztán most mégis. Iseul mesélte, mialatt az apjával volt és épp nem annak a haverjai kínozták, úgy éltek, mintha csonka család lennének, pedig egy fedél alatt laktak. A nő semmibe vette őket. Akkor jelent meg, ha valamire pénzt vett el a férjétől. Persze, amíg egyáltalán volt mit elvenni. 

- Nem az apa állt a legszarabbul anyagilag, hanem az anya - vonja le Namjoon a következtetéseit. - És az apának volt bűntudata, az anyának nem. 

- Hol van most Iseul apja? - kérdezi Yoongi. 

- Ő már nem él - felelem. - Meghalt.

- Iseul azt mondta, sokat járt az apjával a zálogházba és sok hivatalosnak tűnő ember fordult meg náluk. Olyanok is, akik egy ujjal sem értek hozzá - folytatja Seokjin. - Mindent el kellett adniuk, mindent zálogba tettek. Ha már nem volt más,  akkor Iseult lökte oda az a rohadék a féreg haverjainak. 

Kiszárad a szám, ahogy közeledünk valami felé, ami talán segíthet elindulni előre. Azon kívül, amit Yoongi mondott. Továbbra sem tartom jó ötletnek, hogy Iseul és az anyja találkozzanak. 

- Egy valamit nem vettek el tőlük.  A ház megmaradt. 

- Talán akkora adósságot nem halmozott fel az öreg - von vállat Yoongi. 

- Nem azért. A ház nem az apa nevén volt. Nem lehetett az övén, különben kilakoltatták volna őket. Az anya nevén sem lehetett, mert akkor is elviszik, hisz házasok voltak. Jézusom, van ebben logika? Nem értek ehhez.

Rögtön a ügyvéd szó kezd el villogni a szemeim előtt, de előtte még pontot teszünk az i-re, már ami a teóriát illeti. 

- Szóval Iseul nevén lehet a ház? Ezt akarná tőle az anyja? - Yoongi furcsán néz. - Az apának mégis volt egy okos gondolata. Kár, hogy a lánya nem élvezhette az egyedül élés örömeit a családi fészekben. 

- Egy módon deríthetjük ezt ki - fene se gondolta volna, hogy pont Seokjin szájából hangzik el ez. Engem néz és gyűlik bennem a méreg, miközben felé fordítom a fejem. - Találkozniuk kell. Az anyja el fogja mondani Iseulnak, mit akar. 

- Nem kell egyedül mennie, az egyik testőr vele lesz - már Namjoon is Seokjin és Yoongi oldalán áll. - Seok ment velük Puszanba, igaz? Tudjuk, hogy ő a legjobb. Vigyázni fog Iseulra és biztos vagyok benne, hogy eltörné az anyja kezét, amint megpróbálkozna valamivel. Ő megy majd vele.

- Én adnék neki felhatalmazást, akár meg is ölhetné a nőt - mondja Yoongi. - Egy a lényeg: ez minél előbb megtörténik, Iseul annál hamarabb zárhat le egy fejezetet, amire nem is akar emlékezni. Ha pedig ez megtörténik - pillant rám. - Ti annál gyorsabban tehettek végre egy lépést egymás felé. Magadra ne vedd, de rossz nézni, ahogy kerülgetitek egymást, miközben legszívesebben a másiknak esnétek. Mást se láttam az elmúlt hónapokban, csak elfojtott szexuális frusztrációt. Rohadtul irritált már. 

Nem mondom ki hangosan, hogy ez Iseul szavaival élve soha nem fog megtörténni újra. Bármennyire is szeretném őt, most arra kell koncentrálnom, hogy biztonságban legyen. Minden másodlagos ezen kívül. Aztán, ha egyszer eljön az idő, ő fog dönteni. 

***

Előre is szeretnék bocsánatot kérni. 

Nem mondom meg, miért. Majd rájöttök.