ᴘʟᴇᴀꜱᴇ ꜱᴛᴀʏ 

ɪ ᴡᴀɴᴛ ʏᴏᴜ, ɪ ɴᴇᴇᴅ ʏᴏᴜ, ᴏʜ ɢᴏᴅ

*

4 nappal később

ᴊɪᴍɪɴ

Három nap múlva jön a hívás Sejintől, hogy be kell mennem az irodába. Mikor megkérdezem, mi okból rángat be a szabadnapunkon, csak annyit felel, hogy az okot bizonyára tudom és ne tettessem magam hülyének. Szóval tényleg megtörténik, Iseul felbontja a szerződésünket. 

Mióta kitettem őt Nabinál, nem hallottam felőle. Szándékosan nem kerestem, mert biztos voltam benne, hogy én vagyok az utolsó, akit látni akarna. Bár talán egy kis részének igenis hiányzom. Ezt a bizonytalan reményt ültettem el magamban, miközben azon voltam, hogy ne gondoljak rá a nap minden órájában. Nehéz volt. Egyre nehezebb. 

A csók lehet a ludas. Az a sok csók, a sok érintés. A közelsége, amit olyan rövid idő alatt is megszoktam és most kénytelen vagyok nélkülözni. Az a visszafogott vágy, amit kiéreztem minden mozdulatából, kísért engem. Megfogadtam, hogy mindez soha nem fog megtörténni köztem és bárki között, akivel munkakapcsolatra szánom el magam és tessék. Iseul, mint egy gyönyörű lidérc, nyomaszt engem és a hiányával büntet, amiért átléptem nála a határokat. 

Megszólal a telefonom emlékeztetője, hamarosan indulnom kell. Mielőtt az irodába mennék, Heejin lakására megyek. Ami történt, az rá is hatással van. Nem is tudom, láttam-e valaha olyan megtörtnek, mint legutóbb, mikor nála jártam. Aznap, mikor hazajöttünk Puszanból és megírtam neki, mi történt, a bűntudat nem hagyott nyugodni, így hát felmentem hozzá. Heejin vörösre sírta a szemeit, folyamatosan a miérteket akarta tudni és elég volt egyszer kiejtenem Iseul nevét a számon, hogy újra zokogni kezdjen. 

Nem sok mindent tudtunk így megbeszélni és azt hiszem, mindkettőnknek szüksége van arra, hogy ezt lerendezzük. Mégiscsak Heejin tud többet Iseul gyerekkoráról, meg arról, mely irányból jelentene az anyja potenciális veszélyt rá. Hogyan kellene erre felkészülnünk? Pontosan mik a lehetőségeink? 

Akárhányszor ezeken a kérdéseken agyalok, rettentően dühös is vagyok magamra. Ez már sokkal több puszta szakmai érdeklődésnél, nem csupán Iseul határait léptem át, hanem a sajátjaimat is. 

- Kérsz egy teát? - Heejin hangja színtelen, akárcsak az arca. A tekintete szúrós ugyan, de nem pazarol energiát arra, hogy levezesse rajtam a haragját. Korábban ezt egyszerűen megoldottuk volna, ahogy többször is tettük már: ráfektettem az asztalra és addig dugtam, amíg már nem emlékezett arra sem, miért volt ideges. 

De most? Heejin kamilla teát készít és mintha levendulás illóolaj maradványait érezném a levegőben.

- Akkor ma találkozol vele? - kérdezi, miközben letesz egy csésze teát elém. Nem kerüli el a figyelmem a kezeinek remegése. 

- A szerződés felbontásához mindkettőnk aláírása kell és ezt csak személyesen lehet intézni. Szóval gondolom, igen. 

Heejin belekortyol a teájába, az arcába pedig némi szín szökik, ahogy elhiteti magával, hogy a kamilla itt bármit is ér. A placebo hatás néha tényleg segít, de csak ideig-óráig. 

- Többet nem jöhetsz ide, Jimin - közli hirtelen, mire a gyomrom olyan mélyre süllyed, akárcsak egy hatalmas szikla a tengerben. - Nem találkozhatunk itt. 

- Miért? - a hangom egészen furcsa. Heejin a csészéjét bámulja, miközben válaszol:

- Iseul anyja tegnap járt nálam. 

- És ezt csak most mondod? - csattanok fel. - Miért nem szóltál előbb?

Heejin feláll az asztaltól, minden igyekezetével próbál nyugalmat erőltetni magára. 

- Azért, mert talán az lenne a legjobb, ha te ebből az egészből kimaradnál.

Pislogás nélkül meredek rá, ő pedig állja a tekintetem. 

- De az jó ötlet volt, hogy vigyem magammal Iseult Puszanba? Az jó ötlet volt, hogy...

- Semmi sem volt jó ötlet - szakít félbe. - Nem látod, mi történt? Már így is épp eleget rontottál a helyzeten, Jimin. 

- A legnagyobb tisztelettel és baráti szeretettel kérdezem, Heejin, hogy mégis mi a faszról beszélsz? 

- Te tényleg nem látod? 

- Én most csak azt látom, hogy minden szart próbálsz a nyakamba varrni. Mégis hogyan tartanád távol tőle az anyját, ha én ebből most kiszállok? Hogyan érnéd el, hogy az a nő ne találja meg?

Erre Heejin nem tud válaszolni. Tovább beszél arról, mennyire rossz ötlet volt közel kerülnöm Iseulhoz és most már úgy gondolja, hibát követtem el azzal, amit hagytam megtörténni közöttünk. Kapásból szeretném rávágni, hogy ez kettőnkön múlott és csak nem voltam elég józan a visszavonuláshoz, de szembe köpném magam vele. Teljesen józan voltam. Szimplán nem akartam megállni és az, hogy végül Iseul is engedett magának, csak egy újabb nyomós ok volt mindenre. Meg szerettük volna tenni és ki tudja, meddig jutottunk volna, ha a kezeim nem vándorolnak rossz helyre. 

Semeddig. Ez a válasz a fel sem tett kérdésre. Ha a kezeimmel nem, hát máshogy biztosan érintettem volna őt ott és akkor talán ugyan ez történik. Kár is ezen agyalni, a dolog elkerülhetetlen volt. Iseul engedélyt adott arra, hogy megérintsem és én megtettem. Megtenném újra. Egyetlen szavába kerülne és térdre is borulnék előtte. 

Az utolsó gondolattól majdnem felnevetek. Ez nem én vagyok. Képtelenség, hogy idáig jutottam. Térdre borulni előtte...

- Jimin, figyelsz rám? - Heejin hangja épp csak kiszakít az elmélkedésből. 

Térdre borulni? Imádni akarom. Minden egyes apró porcikáját imádni úgy, ahogy Iseul megérdemli. 

- Most mennem kell - felhajtom a maradék kamilla teát, fintorgok az utóízétől. Heejin dühös lesz, de nem állít meg. - Ha nem itt, akkor hol találkozhatunk? - fordulok vissza az ajtóból. 

- Majd egyeztetünk, ha szükség lesz rá. 

Megtorpanok, addig nézem Heejint, amíg nem veszi fel velem a szemkontaktust.

- Titkolsz valamit - mondom, mert a hozzáállása és a szavai erős gyanút keltenek bennem. - Mit mondott neked Iseul anyja? Tényleg nem találkozhatunk nálad, mert szerinted jobb lenne ebből kimaradnom?

Semmi válasz. 

- Heejin...

- Amit most mondani fogok...

- Csak mondd! 

- A családom fontosabb a barátságunknál.

Végig fut a hátamon a hideg. Nem csak attól, amit mondott, hanem ahogyan mondta. 

- Értem.

- Kérlek, értsd meg, amit mondani próbálok...

- Megfenyegetett - hámozom ki rögtön a nyilvánvalót, Heejin aprót bólint. - Természetes, hogy a családod a fontosabb - fordított helyzetben én is minden követ megmozgatnék, ha az én családom nézne szembe bármiféle veszéllyel. - Mielőtt elmegyek, szeretném, ha tudnád, hogy bárhogyan is döntesz és cselekszel, nem fogok haragudni rád emiatt. Fogalmam sincs, mit mondott neked az a nő, hogy mivel tart sakkban, de a család mindig az első. A mi barátságunkat nem kell féltened. 

Heejin szemei ismét könnybe lábadnak. Próbál védeni Iseul anyjától. Csakhogy nincs szükségem senki védelmére. Aki itt közülünk bárkit is tönkre fog tenni, az én leszek. Már megtetted - mondja egy hang a fejemben és én nem vagyok hajlandó hallgatni rá.

Lenyomom a kilincset és majdnem ki is lépek a lépcsőházba. 

- Akármi is hangzott el ma közöttünk, sajnálom, de nem tehetem meg, amire célozgattál - teszem hozzá. - Amíg lehet, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Iseul biztonságban legyen. Már nyakig benne vagyok ebben az egészben. Gondold el... - suttogom, mindketten visszafojtott lélegzettel várjuk, mit fogok mondani. - Ha ez most ilyen, mi lesz akkor, ha tényleg beleszeretek?

***

Az irodához érve ritkán szoktam azt érezni, hogy semmi kedvem bemenni az ajtókon. Most vegyes érzéseim vannak. Nem akarok bemenni, mert ami ott vár, nem lesz kellemes. Ugyanakkor láthatom Iseult. Az utóbbi a nagyobb húzóerő. 

Ahogy gondoltam, Jin is itt van. Namjoon és Nabi a folyosón beszélgetnek, a tárgyalóterem ajtaja előtt. Megállok tőlük pár lépésnyi távolságra, várom, mikor érkezik meg Sejin. Alig telik el két perc, meghallom a lift érkezésének hangját és lépések zaját. Megfordulok, a torkom összeszorul a látványtól. 

Iseul Sejin mellett jön felénk, egy mappát szorít a mellkasához és egészen addig fel sem néz, amíg be nem ér a tárgyalóba. Utánuk megyek, legnagyobb meglepetésemre Nabi is csatlakozik hozzánk Namjoonnal együtt. Iseullal szemben foglalok helyet és eldöntöm, hogy addig nem vagyok hajlandó elfordítani a tekintetem róla, amíg ő rám nem néz. 

Papírok kerülnek elénk, Sejin pedig elkezdi ismertetni a legszükségesebb pontokat. Az ő hangján kívül semmi mást nem hallani és mivel egyenként végig megy a szerződésfelbontás pontjain, van időm Iseult szuggerálni. Nem változott meg, nem látni rajta égbekiáltó jeleket arra, hogy traumát szenvedett el. Egyedül a szemei alatt húzódnak sötét karikák és az ölébe rejtett kezei minden bizonnyal remegnek. A haja két oldalt az arcába hullik, ajkait szorosan összeszorítja és határozottan az asztallapot fixírozza. 

Úgy érzem, minden túl gyorsan történt. Gyorsan, de elkerülhetetlenül. A kezdeti érdeklődésem olyan hamar nőtte ki magát vággyá, amit nem tudtam irányítani és a viszonzás csak olaj volt a tűzre. Nem szabadott volna, hogy ez így történjen. De ez van. Iseul most is, mint máskor, vonz engem és a mellkasom szúr, mikor eszembe jut, hogy hamarosan alá fogja írni ezeket a papírokat. Aztán mi lesz? Eltűnik? El fog költözni Nabitól és soha többet nem látom? 

- Jimin! - szól rám Sejin, Namjoon idegesen megköszörüli a torkát mellettem. - Egyetértesz azzal, amit mondtam?

- Mit mondtál pontosan?

Már olyan mindegy, nem? Feszegetni az emberek határait, azokét, akiknél tudom, hogy ha el is vágom magam, egy idő után megenyhülnek. Eddig biztos voltam benne, hogy ez lesz Iseullal is, azonban kezdek egyre inkább kétségbeesni. Ez a szituáció, amiben most itt ülünk, túl valóságos. 

- Hogy a szerepkörödből kilépve olyan információkat szereztél meg Iseulról, amik túlmutattak az ő...

- Egyetértek - vágom rá, mielőtt befejezhetné a mondatot. - Így történt. 

- Az is igaz, hogy megtévesztetted és nem engedted a saját lakásába, miután a biztonsági rendszer már élesben ment? Hazudtál neki arról...

- Igen - felelem, a tekintetemmel kérlelem Iseult, hogy nézzen rám. - Hazudtam neki. 

Sejin firkant valamit az előtte heverő lapra, nem folytatja tovább a felsorolást. 

- Ennyi? - kérdezem meglepetten, mire Namjoon megrúg az asztal alatt. Olyasmit sziszeg halkan, hogy fogjam be a szám. - Ezek a vádak? A részletek nem is fontosak?

- Miért, mindez nem elég? - Sejin idegei sokszor acélból vannak és tudom, csak Iseul kedvéért próbál némi nyugalmat magára erőltetni. A vak is látja, hogy a felsoroltaknál sokkal többről van itt szó, ám Iseul sem volt teljesen őszinte Sejinhez, ezek szerint elhallgatta tőle, mi történt közöttünk Puszanban. 

- Beszélni szeretnék veled - még mindig Iseult nézem, hozzá szólnak a szavaim. - Megoldható, hogy egy kicsit mindenki kimenjen innen rajta kívül? - a hangom megemelkedik, belül forrongok a tehetetlenség okozta haragtól. 

- Öt percet kaptok - közli Sejin szigorúan, majd nemsokára elhagyják a tárgyalót.

Iseul összefonja a kezeit a mellkasa előtt, most már sokkal keményebbek a vonásai, mint eddig. 

- Ezt nem akarom elhinni - szalad ki a számon. - A többiek előtt játszottad a megbántott, törékeny virágszálat? 

- Mit akarsz? - ekkor néz a szemembe először a mai napon. A tekintete lyukat égetne a koponyámba, ha képes lenne rá és közben olyan vad gyűlölet árad belőle, ami egy pillanatra engem is elragad. 

- Hol marad az a vád, amivel engem fenyegettél? Tudod, a szexuális zaklatás vádja. Vagy meggondoltad magad? Utólag mégis kölcsönösnek érezted azt, mikor majdnem kinyaltalak?

A nagy szám lesz a vesztem, mert nem bírom visszafogni magam. De dühít az a kétszínű játszma, amibe belekezdett. Ez annyira nem vall rá. Vagy csak én nem ismerem eléggé? 

- Ha erről akartál beszélni, tehetek neked egy szívességet és megemlíthetem ezt a menedzserednek. Biztosan díjazni fogja, hogy...

- Nem említed meg. Te nem akarod ezt az egészet, Iseul. 

- Igaz. Az egyetlen, amit akarok, hogy végre megszabaduljak tőled. 

- Mivel töltötted az elmúlt négy napot? - teszem fel a kérdést, Iseul nem válaszol azonnal. - Mert én azzal, hogy próbáltam kitalálni, miképp tarthatnánk távol tőled az anyádat. Aki keres téged. Aki azt tette veled, aminek a nyomát a bőrödön hordozod évek óta. 

A szavaim felérnek nála egy pofonnal. Ezt az arcára kiülő érzelmekből tudom. Cirógatással azonban nem mennék semmire. 

- Ő nem tette...

- Jó, akkor hagyta, hogy mások megtegyék. Mi a különbség? 

Iseul hirtelen maga elé veszi a szerződés azon példányát, amin az ő neve szerepel, majd egy tollat is a kezébe vesz. 

- Téged még nem talált meg, de az unokatestvéredet, Heejint már igen - mondom ki, mire Iseul kezében megmerevedik a toll. - Az a nő megfenyegette őt a családjával azért, hogy kiderítse, hol talál téged. 

A telefonom rezegni kezd az asztallapon, Heejin neve áll a kijelzőn. Akármi is ez, ha nem véletlen egybeesés, Iseul felé fordítom a kijelzőt. Mivel a legutóbbi beszélgetésünk óta alig telt el két óra, a bennem dolgozó stressz újból feléled. 

- Ezt felveszem, amíg eldöntöd, aláírod-e a szerződést vagy sem. 

Amint megnyomom a zöld gombot, Heejin zokogásának tompa hangja tölti be a termet.

- Nem mehet haza! - lihegi a telefonba kétségbeesve. Iseul szemei nagyra nyílnak, talán attól, hogy hallja Heejin hangját. De sokkal inkább a pánik lehet az oka. - Sajnálom, nem tehettem mást.

- Megmondtad neki, hol lakik Iseul? 

- Igen és... Sajnálom, Jimin, kérlek...

- Ne aggódj, Heejin, már van egy ötletem. Amint Iseul aláírja a szerződést itt az orrom előtt, oda fogom adni neki a puszani lakásom kulcsait, hogy ott tartózkodjon, amíg mást ki nem találunk. 

Síri csend telepszik ránk. 

- Akkor is ezt fogom tenni, ha nem írja alá - egészítem ki a tervet, mert most már mindegy, mi lesz. Iseult biztonságba kell helyezni és minél messzebb van Szöultól, annál jobb. 

- Iseul? - Heejin olyan óvatosan, kedvesen ejti ki a nevét, amitől még az én szívem is megenyhül kicsit. 

- Engem gyűlölj nyugodtan, kezdek hozzászokni. De őt ne! - leteszem a telefont az asztalra, miközben Iseulhoz beszélek. Heejin még mindig vonalban van. - Bár a kettőtök helyzete nem volt ugyan az, nem csak te szenvedtél amiatt, amit veled tettek. 

A trágyaló ajtaja kinyílik, Sejin és a többiek visszajönnek a megszabott idő leteltét követően. Heejin megszakítja a hívást, tekintettel a hirtelen támadt zajokra. Iseul továbbra is mozdulatlan, a toll vége a levegőben és kissé összegyűrte a papírt a tenyere alatt. 

- Folytathatjuk? - kérdezi Sejin hivatalosabb hangnemre váltva. 

Iseul felnéz, tekintete összefonódik az enyémmel. Bőven sok gondolkodni valót kapott és döntenie kell. Minél előbb írja alá, vagy nem írja alá a szerződést, annál hamarabb mehet el a városból és kerülhet kellő távolságra az anyjától. Ennek már önmagában is elégnek kéne lennie ahhoz, hogy a folyamat felgyorsuljon, ám Iseul valahol megakadt a döntéshozatalban. 

- Mi a franc történt? - Jin most szólal meg először, mióta itt vagyok. Iseul bal oldalán ül és kérdőn a lányt nézi. 

A toll hegye hozzáér a papírhoz és a következő pillanatban Iseul egy határozott mozdulattal áthúzza azt. Sejin hangosan káromkodik, valószínűleg azért, mert húztuk az idejét és az idegeit is. Namjoon próbálja elkapni a karom, de gyorsabb vagyok. Jinnek csak annyit mondok, hogy nyugodtan hívja fel Heejint, ha magyarázatra van szüksége, majd Iseul elé lépve kiveszem a kabátom zsebéből a ház kulcsait. 

- Az egyik testőr el fog vinni, miután összepakoltál magadnak. Nabi lakásához fogom küldeni érted - megint túllépek a szerepkörömön, mert nem lenne szabad így utasításokat osztogatnom a cég alkalmazottainak. - Egy órán belül megleszel? 

- Igen - feleli, a tenyerében lévő kulcsokat nézi. - Nem maradhatok ott örökre, hogy előle bujkáljak. 

- Egyelőre ez a legjobb megoldás. Nem tudjuk, mi lesz az anyád következő lépése, miután nem talál a lakásodon. 

Iseul szemeiben megjelenik a pánik.

- Heejin sincs biztonságban miatta.

- Tudom. De ha Heejin most eltűnik, az anyád talán tényleg képes lenne kárt tenni a családjában. 

- Ők az én családom is. 

Kimegyünk a tárgyalóból, a folyosón Jin és Nabi is hozzánk csapódnak Namjoonnal együtt. 

- Te is jössz? - áll meg Iseul a liftnél és felém fordul. 

- Akarod, hogy menjek? 

Feljebb emeli az állát, ismét keménnyé változott tekintetét az enyémbe fúrja.

- A te házad...

- Nem megyek, ha nem akarod - én nem szállok be a liftbe. A többiek körbe állják Iseult, aki először a padlót nézi, majd mielőtt becsukódnának a lift ajtajai, felpillant rám. - Én nem bántam meg semmit - célzok ezzel mindenre. 

Iseul ajkai elnyílnak, a levegő kiszalad a tüdejéből és mielőtt bármit mondhatna, ami még eljuthat hozzám, a lift elnyeli őt, szétválaszt minket.

***

Borzasztó, mennyire nem érzem úgy, hogy visszarázódtam az írásba. Mondjuk, több, mint 1 hónap kihagyás után nehéz is lenne.

Szomorú, de nem tudom, lesznek-e sűrűbben frissítések. A munka nagyon elkapott, konkrétan kicsinál nap végére. Szerencsére ezzel együtt is szeretem, csak tényleg sokat kivesz belőlem. 

Kérlek titeket, amennyiben bármiféle elcsúszást, hibát vesztek észre, azt jelezzétek nekem. Ugyan átolvastam a részt, de ilyen fáradt aggyal nyilván nem voltam 100%-ig alapos. 

Köszönöm, hogy vártatok! 

ui: nem felejtettem el az ígért kiruccanásokat sem, ó, de még mennyire nem! ;)