ɪ ꜱᴜᴍᴍᴏɴᴇᴅ ʏᴏᴜ, ᴘʟᴇᴀꜱᴇ ᴄᴏᴍᴇ ᴛᴏ ᴍᴇ 

ᴅᴏɴ'ᴛ ʙᴜʀʏ ᴛʜᴏᴜɢʜᴛꜱ ᴛʜᴀᴛ ʏᴏᴜ ʀᴇᴀʟʟʏ ᴡᴀɴᴛ

*

ɪꜱᴇᴜʟ

A fotelben aludtam el, reggelre gémberedett végtagokkal és fájó nyakkal ébredek. Nem a legkényelmesebb választás volt, de egyik pillanatról a másikra merültem zavaros álomba és nem jutottam el a kanapéig. Nyújtózkodás közben neszezést hallok kintről, meg halk beszélgetést. Ezek szerint Namjoon még itt van. 

Kimegyek a konyháig, egyelőre nem futok bele senkibe. Alvás előtt levettem a pulóveremet, így most csak egy sötétkék hosszú ujjú felső van rajtam és a farmer nadrágom. A lakás meleg, még a talpam sem fázik a padlót érintve. 

Megnyílik a fürdőszobában a csap, eközben Nabi hálószobájának ajtaja is megnyikordul. Ötven-ötven százalék esélyem van arra, kivel fogok előbb találkozni. 

- Te jó ég, annyira sajnálom, drágám! - Nabi az, ő siet oda hozzám nagy, bocsánatkérő szemekkel. - Az előző este sok volt és én elfáradtam és Namjoon...

- Nem kell magyarázkodnod! - fogom meg a kezeit. - Jól aludtam és minden kézre esett, amire szükségem volt - kivéve egy zuhany, az elmaradt. - Sikerült lerendezni ezt a kellemetlenséget? Mire jutottatok? - persze még mindig magam előtt látom őket, ahogy a szobába beszűrődő holdfényben ölelkeznek. 

- Valamilyen szinten értem Joon aggodalmát, de közben mégsem értem. A lényeg, hogy beszélni fog Jiminnel, legközelebb nem intézkedhet a háta mögött akkor, mikor én is érintett vagyok - a szemeit forgatja. - Nem akartalak mellőzni, ez most nagyon kínos így nekem, elvégre én látlak téged vendégül. 

- Miattam vesztetek össze Namjoonnal. Én vagyok az, akinek bocsánatot kell kérnie. 

- Dehogyis! - kiált fel Nabi, beterelget a konyhába és leültet az asztalhoz. - Ez a túlzott féltés miatti kis vita már érett egy ideje közöttünk. Úgy esett, hogy most kellett megtörténnie, Jimin adta meg az utolsó löketet hozzá. De minden rendben van, nincs miért bocsánatot kérned, kedves. Kérlek, ezt verd is ki a fejedből! Senki sem haragszik rád. 

Ebben egészen addig kételkedem, amíg Namjoon ki nem jön hozzánk a konyhába. A haja még nyirkos itt-ott, de ettől eltekintve teljesen fel van öltözve, még a cipője is rajta van, indulásra kész. 

- Ugye nem így akarsz kimenni az utcára? - Nabi a csípőjére teszi a kezét, rosszallóan néz Namjoonra. - Menj vissza és szárítsd meg a hajad rendesen! 

- Minden reggel ilyen anyáskodó - pillant rám Namjoon szórakozott mosollyal. - Tegnap Sejin említett valami olyat, hogy te és Jimin csütörtökön Puszanba mentek. 

Elkerekedett szemekkel bámulok rá, de nálam jobban csak Nabi lepődik meg. Még nem jutottunk el odáig, hogy ezt meg tudjuk beszélni Jimin tegnapi üzenetei óta. 

- Én még nem mondtam rá igent - felelem, Namjoon összeráncolja a homlokát.

- Szóval a kölyök már megint feleslegesen intézkedik - a hangjából némi düh árad, Jimin nem éppen a szíve csücske. 

- Nem! Én... - Nabira nézek, aki ugyan olyan kíváncsi tekintettel várja a válaszom, miután Namjoon úgymond kiugrasztotta a nyulat a bokorból. - Elmegyek vele Puszanba. Megnézzük a tengerpartot. 

Kedd van. Tehát holnapután indulnánk és eddig ez a legváratlanabb utazásom, amit valaha át fogok élni. A legváratlanabb személlyel, akit ismerek. Azzal a valakivel, akivel nem lenne szabad kettesben maradnom és én mégis ott fogok éjszakázni a lakásán. A saját szabályaim szerint. 

- Készítek reggelit - csapja össze a tenyereit Nabi, a pillantásával azonban azt üzeni, hogy nagyon-nagyon szeretne velem beszélgetni erről a hirtelen jött kirándulásról. 

Namjoon reggeli után - és még egy tizenöt perces hajszárítást követően - magunkra hagy minket. Meggyőződött arról, hogy a szerelme biztonságban van és így már nyugodtabban folytatja a munkát. 

- Jimin tudja már? - kérdezi Nabi. Bejöttünk a nappaliba, épp zuhanyzáshoz készülődöm. - Hogy mész vele. 

- Még nem, majd később megírom neki - meg a szabályokat is, csak a tisztánlátás végett. 

- Tekintve, hogy bár keveset láttalak titeket eddig együtt, külön-külön is elég bizonyítékot adtatok már arra, mennyire veszélyes lesz ez a kis kirándulás számotokra - Nabi megjegyzésétől görcsbe rándul a gyomrom. - Te is tudod, ugye? 

- Nem lesz veszélyes, mert nincs mitől félni. Ez csak egy kedvesség tőle, hogy más várost is láthassak, pusztán baráti figyelmesség.

- És ezt még te sem veszed be, drágám - vigyorog Nabi mindentudóan. - Nem veszed be.

A beismerés a legnehezebb. Főleg azért, mert annyi ideig tagadtam. 

- Nem - rázom meg a fejem az ajtóban állva. - Attól félek, még én sem hiszem el azt, amit mondok. 

- Bár azért azt nem gondolnám, hogy azért hívott el magával, mert nem akar mást, csak szeretkezni veled.

- Szeretkezni? - csúszik ki a számon, félig nevetve, félig komolyan. - Mi soha nem szeretkeznénk, mert ahhoz szerelem kell. 

Nabi csak néz, néz és nem unja, néz tovább, addig, amíg már kellemetlenül érzem magam. 

- Voltál már valaha szerelmes, Iseul? 

Ezen a kérdésen gondolkodnom sem kell.

- Nem. 

- Akkor honnan tudod, hogy most nem vagy az? 

- Nem is ismerem őt - vágom rá rögtön, mintha ez a válasz mindent megmagyarázna. Nabi felsóhajt, állát felhúzott térdein pihenteti. - És ez így van jól.

- Jimin tálcán kínálja neked magát, azt, hogy megismerd. Elhívott a szülővárosába, oda, ahol a szülei is élnek, ahol a gyermekkorát töltötte, ahol felnőtt, ahol tanult és te most még azt mondod, nem ismered. De Jimin az, aki nagyon szeretné, ha megismernéd. Kedvesem, ha te nem akarnád megismerni, nem mennél el vele Puszanba. 

***

A zuhany után felfrissültebbnek érzem magam, Nabi azonban egy perc nyugtot sem hagy. 

- Talán nem ártana összekészítenünk mindazt, amit viszel magaddal. Persze nem kételkedem abban, hogy Jimin bármit beszerez neked, amire szükséged van és éppen nincs nálad, de legyünk előre látóak. 

- Csak egy éjszakáról van szó - ez nagyon furcsán hangzik a számból. - Megyünk és jövünk. 

Nabi annyi engedményt ad, hogy befejez egy korábbi festményt, amíg én próbálom emészteni a ma hallottakat tőle. Hogy Jimin azt akarná, ismerjem meg őt? De hiszen pont azt hangsúlyozta ki az első randevú alkalmával, hogy erre igazán semmi szükség. A leglényegtelenebb információkat kell elhintenie egy interjú alkalmával, amennyiben az valamennyivel lazább. Mint például az, hogy mi a kedvenc színem, amit már úgyis tud. Sejin azonban azt is említette, hogy jó lesz felkészülni néhány meredekebb kérdésre. Érinthetik a múltam, a családom, az életem fontosabb fázisait. De ez még nem azt jelenti, hogy ezekre a kérdésekre választ kellene adni. 

Előveszem a telefonom és üzenetet írok Jiminnek.

"Mikor akarnál indulni?"

A válasz két percen belül érkezik.

"Reggel, korán. Szóval eljössz velem."

"Nem alszom veled egy ágyban, de még egy helységben sem. Tisztelj meg annyival, hogy felöltözöl zuhanyzás után és nem egy szál semmiben fogsz flangálni a lakásban!"

"Ennyi? Ez minden? Ennél azért többre számítottam, Iseul."

"Csak nem csalódást okoztam?"

"Te még soha nem okoztál."

Nabi hoz nekem egy csésze teát, de nem mond semmit. Szerintem tudja jól, mi történik éppen. 

"Fogunk sakkozni is?" 

Erre a kérdésre vonakodva válaszolok csak.

"Nyilvános helyen igen. A lakásodon nem."

"Okos nő vagy. Sajnos csak korlátozottan van lehetőségünk nyilvános helyre menni, mert nem lesz velünk testőr." 

Ó! Végképp csak ketten lennénk, ez nyugtalanít. 

Nem, nem ez a helyes szó rá. Ez engem izgalomba hoz.

- Jaj, Istenem! - nyöszörgöm a kanapé karfájára dőlve. 

Nem fog engem bekeríteni. Ennél sokkal, de sokkal több tartás van bennem. Még egy fontos szabály kötelező vele szemben.

"Nem fogok lefeküdni veled." - írom neki, és azelőtt elküldöm az üzenetet, hogy meggondolhatnám magam. Így lesz a legegyszerűbb.

Mikor jelez a mobilom, Nabi már nem tudja palástolni a kíváncsiságát. 

- Iseul, mi történik most? 

"Nem fogunk lefeküdni egymással. Csütörtök reggel hétre ott vagyok érted Nabi lakásánál." 

Hogyan is mondhatnám meg Nabinak, mit csinálok, mikor én sem tudom? A könnyű út, ha hagyom, hogy ő kibogozza a szálakat. Felé nyújtom a telefonom, elveszi és gyorsan beleolvas néhány üzenetbe. 

Lassan a szája elé emeli a kezét, mintha olyat látna, ami megbotránkoztatja. 

- Te le akarsz vele feküdni, drágám - közli, e szavak elől legszívesebben elbújnék valahová. - Ó, de mennyire, hogy le akarsz! - néz engem, a reakciómat, a testbeszédemet, amivel azon vagyok, hogy letagadjam mindazt, amit mondott. - Mi értelme ellentmondanod a valóságnak? Csak a saját dolgodat nehezíted meg. 

- Mert nem leszek egy a sok szeretője közül és különben is, leszögeztük ezt már az elején.

- Igen? Ezt így, konkrétan? Semmi szex, csak a munka? 

- Nem, nem egészen, de...

- Oké, akkor most nagyon őszinte leszek hozzád, Iseul, mert jelenleg úgy érzem, te vagy a legjobb barátnőm - ez tőle olyannyira jól esik, hogy kis híján a nyakába vetem magam. Soha nem volt még legjobb barátnőm. Ráadásul alig pár hete ismerjük egymást. - Ne csináld tovább azt, amit csinálsz! Felesleges az ellen menned, mennyire vonzódsz hozzá és Jimin is nyilvánvalóan vonzódik hozzád. Lehetnek szeretői, akikkel csak szükségből van, de te nem lennél egy közülük. Ahhoz túlságosan oda figyel rád és bár megvannak a maga heppjei, Jimin talán még maga sem fogta fel, hogy ugyan abba az irányba haladtok mindketten.

- Ugyan abba az irányba? 

- Igen - Nabi hátra dől a kanapén, könnyedén vállat ránt, mintha a következő szavai nem lennének olyan súlyosak, mint egy atomrobbanás. - Szép lassan el fogjátok veszíteni a fejeteket, mert ilyen bolondok módjára játszadoztok egymással. És minél tovább húzzátok, annál őrületesebb lesz a szex, az tény. Viszont hidd el, kínzás az, ha összezárva vagy azzal, akit ennyire kívánsz és még csak hozzá sem érhetsz.

Jimin ugyan ezt mondta nekem. 

- Ezt mind az üzenetekből szűrted ki? - kérdezem zavartan, Nabi felnevet.

- Nem csak azokból. Tegnap, mikor festettelek, elrévedtél. Azt kértem, maradj ott. Jiminre gondoltál, igaz? 

- Igen - súgom a választ, Nabi persze hallja. 

- Mindig is meg akartam festeni a nyers vágyat és te ennek tökéletes alapot adtál tegnap, amiért nem lehetek elég hálás. Iseul, hallgass rám, kérlek! Valami történni fog Puszanban, mert lehetetlen, hogy ne történjen. Fogadd el, akármi is lesz az és ne érezz bűntudatot azért, mert engedsz a saját vágyaidnak, amit más is viszonoz. Ez még akár csodálatos is lehet.

Akár. De nem feltétlenül és ezt Nabi is tudja. 

***

Annak ellenére, amit Nabival beszéltem, én elhatározom magamban, hogy semmi olyan nem történhet, amit később megbánhatnék. A saját magam érdekében az eddigieknél is óvatosabb leszek. 

A szerda elrepül, sokszor gondolok a másnap reggelre. Ilyenkor olyan izgalom lesz úrrá rajtam, mintha egy sok ideje halogatott vizsgát készülnék letenni, vagy amit az első fellépésemkor éreztem. Jól eső izgalom, ugyanakkor elveszi az étvágyam és nem vagyok képes mást enni az ízesítetlen főtt rizsen kívül. 

Csütörtök hajnalban korábban kelek, Nabi szintén velem együtt kel. Nem lenne kötelessége, de azt mondta, muszáj ébren lennie, mikor kimegyek az ajtón. Látni szeretné azt a pillanatot, nehogy meggondoljam magam. Jimin hét órát mondott és már csak tizenöt perc maradt addig. 

A konyhában ücsörgök, Nabi a pultnak támaszkodik és azt figyeli, vajon megiszom-e azt a csésze zöld teát, amit csinált nekem. Tudjuk, hogy nem fogom meginni. 

- Vonattal nagyon kényelmesen tudtok majd utazni - mentségére szóljon, Nabi igyekszik oldani a feszültséget. - Egyébként nagyon jól áll, mikor kontyba fogod a hajad. 

- Köszönöm - mondom, aztán hozzáteszem. - Te csináltad meg a hajam, én hagytam volna kiengedve.

Mert Jimin múltkor mindent elkövetett azért, hogy ne lásson szabad bőrfelületet rajtam. Sebaj, lefelé menet még kibonthatom a kontyot. 

Nabi kipillant az ablakon, az én telefonom pedig akkor jelez. Jimin megérkezett.

Az ajtónál Nabi megáll, nem kísér le, szerinte elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül is kitaláljak a lépcsőházból. Eközben tudom, kicsit Namjoon is hatott rá, ezért nem jön le velem a kapuig. Ne lássák, mikor együtt távozunk valahonnan. 

- Értesíts, ha biztonságban oda értetek! Bármikor hívj, amikor csak szükséged lenne rá és ne gondolkodj annyit! - búcsúzásképp megölel. 

Ahogy kilépek az utcára, még nem kelt fel a Nap teljesen és a csípős, hideg téli reggel levegőjétől sokkal éberebbnek érzem magam. Jimin autója a járda szélén áll, ő maga az oldalának támaszkodva vár engem, arcát maszk rejti el előlem. Nehezen bírom rá a lábaimat, hogy mozduljanak. 

Jimin ellöki magát az autótól, kinyújtja a kezét, ahogy közelebb lép. 

- Add azt ide! - kéri el a táskámat. Ennyire még azért képes vagyok, oda adom neki. - Addig szeretnél itt ácsorogni, amíg oda nem fagysz a lépcsőhöz? - kérdezi felvont szemöldökkel, a tekintete fürkésző és szórakozott. Aztán vet egy pillantást a lecipzározott kabátomra és rögtön helyet kap a bosszúság és az aggodalom. - Ülj be a kocsiba, mert meg fogsz fázni! Mínusz nyolc fok van, Iseul. 

Dorgálásától magamhoz térek. Szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Nabi az ablakból figyel minket. Beülök a kocsiba, mielőtt Jimin lecsukhatná a csomagtartót. Adok magamnak nem egészen három másodpercet, hogy belélegezzem a fás, mentolos illatot, ami az utastérben fogad. 

- Foglaltál előre jegyet? - kérdezem, becsatolom az övem. Jimin kérdőn rám néz. - A vonatra.

- Vonatra? 

Ne! Istenem, csak azt ne mondd, hogy...

- Autóval megyünk? De hiszen az négy órás utat jelent - összezárva vele. 

- Szeretek vezetni és nagyjából fél úton terveztem megállni, hogy reggelizzünk, mert gondolom, ez neked is elmaradt. Vagy esetleg már most is éhes vagy? Bekaphatunk valamit, mielőtt kiérünk a városból. 

- Arra semmi szükség, én meg vagyok. Ha neked kellene...

- Kibírom. 

Gyors, rövid üzenetet küldök Nabinak. Megmondom neki, hogy nem vonattal fogunk menni. Aztán Jimin beindítja a motort, feljebb tekeri a fűtést. Ekkor döntök úgy, nem fogok megsülni út közben, mint múltkor. Leveszem a kabátom és mielőtt Jimin ellenkezhetne, hátra dobom az ülésre. A szemei a nyakamra vándorolnak, ami egészen szabadon van, köszönhetően a kontyba fogott hajamnak és a felsőmnek. Már nyúlnék a csat után, ami egyben tartja a frizurámat, de Jimin felmordul.

- Hagyd!

Ahogy leengedem a kezem az ölembe, ő is megszabadul a kabátjától. Fekete pólója láttatni engedi a karját, amin jól látható izmok rajzolódnak ki. Beletúr a hajába, leveszi a maszkot magáról és a kesztyűtartóba hajítja. Ehhez kissé át kell nyúlnia előttem, az illata még az eddigieknél is töményebben csap meg. 

- Indulhatunk? - kérdezi, sebességbe teszi az autót. 

Készen állok arra, hogy az elkövetkezendő kicsivel több, mint huszonnégy órát vele töltsem? Nem vagyok biztos benne. Szeretném ezt az időt vele tölteni? Igen. És ő szeretné velem tölteni? Szintén igen. Hisz meg is írta, kerek-perec. 

Nabi nem tévedett. Fejjel előre rohanunk a vesztünkbe. Félek tőle, ettől a lehetőségtől, ami, akárcsak egy hatalmas, sötét viharfelhő, közeledik felénk. Persze, hogy félek, mert még sosem történt velem ilyen. Eddig nem kellett minden erőmmel az önuralmamba kapaszkodnom.  Sosem gondoltam volna, hogy pont miatta fogom majd ezt érezni. De a félelem mellett ott az izgalom, a várakozás és a türelmetlenség. Akármennyire is igyekszem megszabni magamnak, mit szabad és mit nem, olajat öntök a tűzre. 

Bólintok, a motor halk zaját teljesen elnyomja a fülemben zubogó véráramlás. Percekig nem hallok semmi mást, csak a saját szívverésem. Attól tartok, talán még Jimin is hallja. Hamarosan kiérünk a városból, ő továbbra is könnyedén navigál, az útra figyel. Mikor elhagyjuk a városhatárt jelző táblát, rám néz. Ez a pillantás minden korábbi ígérettől mentes. Egyszerűen csak ellenőrzi, jól vagyok-e. A szívem lehiggad, megnyugszik és a légzésem is kezd visszaállni a normálisra. Nem tudom, meddig. Csak azt tudom, hogy ez annak a pillantásnak köszönhető. Amely néha felperzsel, máskor csitít, idegesít, majd meztelenre vetkőztet és bele se merek gondolni abba, vajon most mit fog tenni velem.

***

Oké, innentől kezdve hivatalosan is szét fogom izgulni az agyam. Még mindig nem döntöttem, mi lesz a sorsuk ebben a majdnem 2 napban. Ötleteim persze akadnak és hát mégis lassan a huszadik részhez közeledünk, ugyebár. Nálam az egy bűvös szám volt eddig is, lásd Határ-trilógia összes része, Seoul Rush. Nem most kellene megtörni a hagyományt, igaz? 

 Úgy érzem, néhány rész óta nincs is valami nagy cselekménye a történetnek, csak Jimin és Iseul kerülgetik egymást, mint a forró kását. De semmi gond, átmeneti, hamarosan úgy zúdul a nyakukba a sz*rlavina, ahogy illik. :)