ᴅᴏ ᴡᴇ ɢᴇᴛ ᴡʜᴀᴛ ᴡᴇ ᴅᴇꜱᴇʀᴠᴇ? 

ᴏʜ, ᴡᴇ ɢᴇᴛ ᴡʜᴀᴛ ᴡᴇ ᴅᴇꜱᴇʀᴠᴇ

*

1 héttel korábban

ᴊɪᴍɪɴ

Heejin csak beszél és beszél, a szavainak együttes értelme pedig lassan kezd összeállni a fejemben. A több éves barátságunk alatt egyszer sem említette az unokanővérét, bár jobban belegondolva a családjáról sem szólt egy szót sem. 

Az információk, amiket megoszt velem, szinte üvöltenek felém, hogy nem, ezeket nem lenne szabad tudnom. Hát, mégis tudom őket. Heejin nem tévedett, tényleg jobb lett volna, ha mindezt Iseul mondja el nekem, de van egy sanda gyanúm, miszerint arra akár életem végéig is hiába vártam volna. Aztán a másik érzés, a bűntudat érzése, amit a magam irányába érzett neheztelés követ. Mardos a lelkiismeret, mert Iseul ezeket titokban tartotta előlem, féltve őrizte az elhallgatott tényeket, s én eddig váltig állítottam, hogy nem kell többet tudnom róla annál, mint amennyit ő elmond. Hazudhatott is volna, nem érdekelne, ha ő sem foglalkoztatna ennyire. De ez van, szépen, fokozatosan ette bele magát az agyamba. Pont ezért is vonz ilyen nagyon, a folyamatos távolságtartása és hallgatása miatt. Valaki, akit nem kaphatok meg akkor, mikor én akarom. 

Akárhogyan is hívom, a hallott dolgok a tényen nem változtatnak és ettől csak még inkább kétségbeesek. 

- Most jobb, ha megyek - majdnem egy órán át hallgattam Heejint. Láttam rajta, hogy mindvégig küzdött önmagával, vajon mennyit mondjon el, de én szándékosan nem faggattam tovább. Így is sebeket szakított fel nála az, hogy Iseulról beszélt. 

- Ugye megígéred? - szökken talpra, mielőtt kiérnék a konyhából. - Azt, hogy nem beszélsz neki rólam. Nem tudhatja. 

- Megígérem. De miért ne tudhatná? 

Biztosan tudom, innentől kezdve a barátság extrákkal kapcsolatunknak vége. Több okból kifolyólag: először is, Heejin tud az unokanővére iránt érzett vonzalmamról. Soha többé nem fog belemenni abba, hogy lefeküdjön velem. Ahhoz túlságosan szereti Iseult, hiába nem láthatta több, mint egy évtizede. Akkor is, ha nyilvánvalóan köztem és Iseul között soha nem lesz semmi több. Az elmondottak alapján, amilyen érzelmeket a téma kiváltott Heejinből, arra is mérget vennék, hogy ma álomba fogja sírni magát. Másodszor, ezek már közös titkok. Nem tudnék úgy gondolni Heejinre, mint egy barátra, akivel pusztán élvezzük egymás társaságát, testileg és olykor lelkileg, ha muszáj. Nem menne. Ha hozzáérnék, Iseul jutna eszembe. Már egy ideje amúgy is rá gondoltam, miközben az unokahúgával gyűrtem a lepedőt.

- Fájna neki. Abból ítélve, amiket elmondtál, szerintem Iseul is vonzódik hozzád. 

- Erre én is rájöttem, csak ő tagadja. Igazából... - ezt esik a leginkább nehezemre kimondani. - Nem akartam így vonzódni hozzá. Ez volt az egyik kikötésem magamnak. Egy kurva fontos szabály.

- Iseul mindig gyönyörű volt, minden helyet beragyogott, ha valahol megjelent. Még tizenkét évesen is. Tündéri gyermek volt, elhiheted. 

Csak a gyerekkora ne lett volna olyan, amilyen! 

- Nem akarsz találkozni vele? - kérdezem, a kezem már a kilincsen van. 

- Akarni akarok, de egyelőre nem szabad. Talán sosem lesz erre megfelelő időzítés. Elítélsz? 

Megrázom a fejem, Heejin szemein látom, hogy pillanatok választják el a sírástól. 

- Azért, mert féltél azoktól a rohadékoktól? Téged nem, de őket igen. Ahogy Iseul szüleit is. 

Heejin sűrűn bólogat, kezeivel terelgető mozdulatokat tesz, hogy minél hamarabb menjek ki az ajtón, hadd omoljon össze csendesen, egymagában. 

- Szerintem Iseul nem haragudna rád - mondom, teljes meggyőződéssel ejtem ki a szavakat. - Sőt, úgy gondolom, soha nem is haragudott. Ő nem tűnik...

- Jimin, menj, kérlek! - elcsuklik a hangja, én pedig sietősen teszem, amit kér. 

A következő pillanatban már a lépcsőház hűvös, állott levegőjét szívom be mélyen. A falak nem elég hangosak ahhoz, hogy elnyomják Heejin zokogásának hangját. 

***

Képtelen vagyok kiverni a fejemből azokat a képeket, amik Heejin szavai miatt kialakultak bennem. Amiket elképzeltem. Bárcsak képes lennék kitörölni őket egytől egyig! 

A kicsi Iseul, amint az apja és a részeg haverjai cigaretta csikkeket nyomnak el a bőrén. Heejin azt mondta, a nyomok ott virítottak Iseul bőrén, amikor átment hozzájuk nyári vakáció címszóval és néhány hetet velük töltött, alig egy órányira a szülőházától. Nem vette észre azonnal a hegeket, mert azok... 

- A rohadt életbe! 

A kormányra dőlök, közel állok ahhoz, hogy csomókban kitépjem a hajam. 

Vajon mit tenne Iseul, ha valaki meglátná azokat a hegeket? Foglalkozna vele? Őt ismerve, valószínűleg takargatná, de az is lehet, hogy úgy tenne, mintha ott sem lennének. Érintette már ott bárki? Ruhán keresztül biztosan és a tánc alatt sem teljesen elkerülhetetlen.

Ez a kérdés üt szöget a fejemben. Iseul lehetőségeit próbálom felmérni, viszont képtelen vagyok rá.  Heejin nem tudja, Iseul járt-e terápiára, foglalkoztak-e vele orvosok. Ő nem tudhatja, hisz egyik napról a másikra megszakadt a kapcsolata az unokanővérével. Aki viszont tudhatja ezekre a kérdésekre a válaszokat, az Jin. 

Csakhogy minden egy hatalmas katyvasz lesz, ha rájön, hogy túl sokat tudtam meg. Vagy ő válaszol a kérdéseimre, vagy Iseul és sejtem, ha Jin szembe kerülne ezekkel az opciókkal, előbb venné a fejem, minthogy Iseulhoz forduljak. 

1 héttel később

a parkolóházban, a karácsonyi vásár után

- Jól érezted magad? - kérdezem, Iseul arcán még mindig látszik az a gyermeki öröm, ami végig áradt belőle, míg a vásárban voltunk. Végig, kivéve a fagyöngy alatt. 

Ott inkább félt, némileg reménykedett és aztán csalódott. Nem csókoltam meg. Én mondtam neki még a legelején, hogy nem szükséges ezt tennünk és most bánom, amiért sikerült annyi önuralmat tanúsítanom. Iseul is akarta. Láttam rajta, mikor lenézett az ajkaimra és aztán újra a szemembe. 

- Igen, örülök, amiért ennyi időt tölthettünk ott. Köszönöm.

- Én köszönöm - látni őt olyan boldognak és felszabadultnak? Megérte kis híján megfagyni az emberek között. Pláne, mert a reakciói enyhítették a bennem növekvő pánikot, akárhányszor hosszabb csend állt be közénk. Mindig meg akartam tőle kérdezni azokat a dolgokat, amiket Heejin mondott. Vészesen közel álltam hozzá és a fagyöngy mentett meg ettől.

 - Mikor lesz a következő? - a zacskó mézeskaláccsal és a sakk készlettel ácsorog, mintha nem akarna még elindulni.

A kamurandikra céloz.

- Valamikor a jövő héten.

A válaszom hallatán összeszaladnak a szemöldökei. Csak nem csalódott most is? A fenébe is, Iseul élvezi, mikor időt tölthet velem. Ha neki nem is egyértelmű, nekem igen.

- Rendben. Addig, ha valamikor lenne kedved sakkozni, én talán még itt leszek és... Szóval tudod, melyik az én szobám.

Ezt nem gondolhatja komolyan! Ezek a szavak nem hagyhatták el azt a csinos száját.

Még biztosan érezném a mézeskalács ízét az ajkain.

- Azt akarod, hogy a szobádban sakkozzunk? - a két testőr tisztes távolságot tart tőlünk, aminek kiváltképp örülök. A hirtelen rám nehezedő vágy dühként és őszinte szóáradatként csapódik ki belőlem. Akkor is, ha ennek talán nem most van itt az ideje. Nem bírom magamban tartani. - Ezt ne csináld, Iseul! Nem fair.

- Tessék? - néz rám döbbenten. - Mit ne csináljak?

- Ne invitálj a szobádba, miközben tudod jól, hogy kurvára nehéz... - Tudnia kéne, nem? Vagy csak nekem van mindig átkozottul melegem, ha a közelében vagyok és ő észre sem veszi, hogy néha a spontán öngyulladás szélén állok? Hogy nem kapok levegőt rendesen a vágytól és állandóan egy lehetséges infarktustól félek? Kötve hiszem, mert eddig se csináltam titkot belőle. - Megtiltottad, hogy hozzád érjek, hogy beszéljek arról, hogy hozzád akarok érni. Úgyhogy ne csináld ezt!

- Azt mondtad, szerelem esetén a szerződést felbontjuk - visszatámad az első dologgal, amivel védekezni tudna. Tiltakozva megrázom a fejem. Szerelem? Még csak az kéne!

- Szó sincs szerelemről. De nem büntethetsz azért, mert kívánlak.

Tátva marad a szája és az arcára kiülő csodálkozástól legszívesebben a falnak szorítanám és a szuszt is kicsókolnám belőle. Megőrjít! Megőrülök attól, hogy ennyire akarom és attól, hogy mennyire nem lenne szabad akarnom őt. 

- Büntetlek? 

- Igen. A közeledben lenni, egy szobában összezárva felérne egy kínzással nekem, Iseul. Eddig is egyértelmű voltam ezzel kapcsolatban, viszont azt hiszem az, hogy egyenesen megtagadtad tőlem ennek akár csak a leghalványabb lehetőségét is, olaj volt a tűzre. Nem fogok a szobádban sakkozni veled.

- Oké - vágja rá egyből, az arcára pír kúszik. - Bocsánat, amiért...

- Jézusom! - idegesen a hajamba túrok, teljesen kiakadok. - Te most komolyan azért kérsz bocsánatot, mert meg akarlak dugni?

Nem tetszik neki ez a szó. Látom rajta, Iseul ezzel nincs megbarátkozva és talán, de csak talán másképp reagálna, ha nem így hívnám. 

-  Azért nem fogok bocsánatot kérni - feleli, nagyon próbál kemény és határozott lenni. Iseul bármelyik pillanatban kész lenne hozzám vágni az ajándékba kapott sakk készletét és azt hiszem, azután csak még többet akarnék. Felőlem akár ki is lógathat a hatodik emeletről, csak hadd érintsem meg! - Amennyiben ez mindössze ennyi, az nem az én problémám.

- A te problémád is, mert ugyan úgy akarod, mint én.

Kibaszottul elment az eszem! De olyan nyilvánvaló!

- Fogalmad sincs, mit akarok.

Teszek felé egy lépést és kicsit remélem, hogy meghátrál, mert akkor lehet, én is visszavennék. Iseul azonban nem mozdul és ez az egyik, ami miatt nem tudom befogni a számat.

- Azon kívül, hogy soha ne érjek hozzád? Mert azt biztosan nem szeretnéd igazán, különben nem úgy simultál volna bele a karjaimba a fagyöngy alatt, mintha kibaszottul csakis ott akartál volna lenni. Jól esett, tetszett és bántott, amiért nem csókoltalak meg.

- Megmondtam, hogy nem leszek az a... - mocskos, gerinctelen kurva, aminek azok a lányok hívták. Nem bírja kimondani. Nem csodálkozom rajta. 

- Miért lennél az? Mert mindketten akarjuk?

- Megmondtam, hogy befejezzük, ha újra felhozod ezt a témát - csattan a hangja erélyesebben. - Elég!

- Még mindig a szobádban akarsz sakkozni velem? - kérdezem, sokkal közelebb vagyok hozzá, mint az előbb. - Mert akkor nekem is lenne egy új szabályom a barátságunkat és a kapcsolatunkat illetően.

Mivel erre nem mond semmit, folytatom:

- Legközelebb csak akkor hívj a szobádba, ha azt szeretnéd, hogy a fejem a lábaid között legyen! Cserébe nem beszélek erről többet, megígérem. Ez egy olyan ígéret lesz, amit akkor fogok megszegni, mikor te is. 

- Vagyis, amikor majd én fogok arról beszélni, hogy te meg akarsz dugni? - fintorog, a szám gonosz mosolyra húzódik.

- Amikor arról fogsz beszélni, hogy azt akarod, hogy megdugjalak.

Iseul két lépést tesz hátra.

- Az nem fog megtörténni.

Bólintok, de nem hiszek neki. Ő vajon beveszi ezt a hazugságot?

- Baráti sakkozásra várlak bármelyik nap az ebédlőben, vagy a teakonyhában.

- A teakonyha nem játszik. Az a hely túl szűkös és csak belülről lehet zárni az ajtaját. Bár az asztal stabilnak tűnik.

- Messzire mész! - sziszegi a fogai között. Mielőtt oda mehetnék hozzá és magamhoz húzhatnám arra a kurvára kihagyott csókra, inkább megindulok a kocsim felé. Jobb így. Egyelőre.

- A babzsákszobát se vedd számításba!

- Fejezd be!

- Szabályok, Iseul. Amíg innentől kezdve mindketten tartjuk magunkat hozzájuk, nem történhet baj.

Addig nem indulok, amíg nem látom őt felmenni a lifttel. Még képes vagyok meggondolni magam. Ha megnyitja előttem az utat azzal, hogy itt marad, akkor megteszem. Akkor megcsókolom. Itt és most. 

- Ha tényleg undorodnál tőlem és nem kívánnál te is, már kimondtad volna a szerződésbontást - mondom búcsúzóul.

Ez a végszavam. Becsukódnak a lift ajtajai, elválasztanak tőle és nekem muszáj eltűnnöm innen. 

***

A konyhában forgolódom, miközben semmi étvágyam. Azon az egy darab mézeskalácson kívül mindössze egy kávé van bennem és jó lenne, ha tudnék enni. Krumplit sütök, megsózom, mert ez általában beválik. Két falatnál több viszont nem akar lemenni a torkomon.

Vaksötét van a nappaliban, még a függönyöket is behúztam. A parkolóházas jeleneten agyalok, de túlságosan erősen nyomul az agyamba mindaz, amit még Heejin mondott. Újra és újra lejátszódik bennem a beszélgetésünk és elkap a hányinger. 

Iseul minden ellenére kitart, küzd és lépni akar. Eltűnni innen. Most már értem, hogy miért. Hamarosan meg is teheti ezt, amint lejár a szerződésünk. Vagy engedjem el előbb? 

Felszisszenek a gondolatra. Én sem laknék gondtalanul ugyan abban a városban, ahol a szüleim laknak. Vagyis de, szívesen élnék egy városban velük, mert az enyémek nem nyomtak el cigaretta csikket a bőrömön és nem dobtak oda a perverz haverjaiknak abból a célból, hogy jól érezzék magukat. Egyetlen dolog ment meg attól, amit teljes ideg összeomlásnak neveznek: Heejin azt mondta, Iseul egy kérdésére válaszolt anno. Mikor megkérdezte tőle, hogy molesztálták-e, hogy történt-e aktus közte és a férfiak között, Iseul nemmel felelt. 

- Ha nem nézett volna a szemembe közben, talán én sem hittem volna neki - mondta Heejin erre. - De igazat mondott. Az anyja azért volt annyi lélekjelenléttel, hogy azt nem engedte. 

Azt nem. Mást igen. Ugyan olyan rohadék, mint a többi.

Iseul azt mondta, magától tanult meg sakkozni.

- Iseult az apja tanította sakkozni. Amikor épp nem volt részeg, játszottak és csak ekkor lehetett látni közöttük az apa-lánya kapcsolatot - javította ki az információimat Heejin. 

Ha az öregnek nem volt elég a sakk, hívta a haverokat, hogy megmutassa, Iseul játékszerként is remekül használható. 

- A kurva életbe! - leülök a kanapéra, az agyam nem képes leállni. 

- Szerintem ezért szeretné magánál tudni az irányítást. Mondtad, mennyire makacs volt az ismerkedésetek elején. Iseul számára régen nem létezett olyan, hogy lehetőség. Az volt és azt kellett csinálnia, amit a szülei mondtak és úgy, ahogyan mondták. Az apja ezzel a traumával tette tönkre, az anyja emellett még irreális tanulmányi eredményeket várt el tőle és hallani sem akart arról, hogy Iseul táncoljon.

- De táncol.

- Igen, hallottam róla. Látni még nem láttam. Egy barátnőm ugyan abban a társulatban van, mint Iseul. Mesélte, milyen tehetséges és állítólag volt egy balesete is. 

- Baleset? - még ez is. Iseult minden utolérte. Megtalálja, amit szeret csinálni és az univerzum ad neki még egy pofont. - Milyen baleset?

Heejin elmondta, amit a barátnője látott. Egy mozdulat közben Iseul bokája megadta magát. A legrosszabb, hogy ez egy emelés utáni érkezéskor történt. Lendületből, teljes testsúllyal zuhant a földre és több, mint egy évig nem táncolt. Azt hitték, nem is fog visszamenni a társulathoz. 

- Kitartó - ezzel zárta le Heejin a témát. - Én Iseul helyében már feladtam volna. 

Anélkül nyúlok a telefonom után, hogy felfognám, mire készülök. Hamarosan kihangosítva ejtem vissza a készüléket a kanapéra és fáradtan az oldalamra dőlök. 

- Elég késő van - Jin nyűgös hangja egy örökkévalóság után hasít a lakás csendjébe. - Történt ma valami? 

- Nem helyes, amit csinálok.

Több értelme is van a szavaimnak. Szinte már fáj, annyi. 

- Ezt tudjuk. Ezen kívül? 

- Többször is felajánlottam Iseulnak, hogy lefeküdnék vele.

Erre Jin olyan cifrán káromkodik, mint még talán soha.

- Te idióta! - nekem csak ennyit mond. - Tényleg nincs benned ennyi tisztelet felé? Nem elég, hogy valaki mással kefélsz, miközben ő a kamubarátnőd, de még közben vele is...

- Tudom, mit tettek vele a szülei.

- Állj! - igen, ez az a pont. Innen már nincs vissza. - Mégis honnan tudsz a szüleiről? Ő beszélt veled róluk?

- Szerinted beszélne velem róluk? - kérdezek vissza, a hangom ingerültebb a kelleténél. 

- Akkor ki...

- Heejin - tudom, ha igaz a sejtésem, Jinnek ennyi is elég lesz. - Ismersz ilyen nevű lányt?

Másodpercek. Kínlódás az összes, ami eltelik, mire Jin válaszol.

- Igen. A kérdés az, te honnan ismered? 

Erre egyszerűen képtelen vagyok azonnal válaszolni. 

- Jimin? 

- Heejin az a lány, aki... A szeretőm volt, a dugópajtim, a... hívd, ahogy akarod. Évek óta barátok vagyunk. Iseul unokahúga.

Csend. Szerintem most találja ki, hogyan tegyen el láb alól. 

- Öltözöm és nagyjából húsz perc múlva nálad vagyok. Ezt az egészet kurvára meg fogod magyarázni - ideges, robbanni tudna. Én már túl fáradt vagyok ehhez. - Nem fair Iseullal szemben, hogy ezt a háta mögött tesszük. Bassza meg, az egyik legrosszabb dolog vagy, ami történhetett vele. 

Őszintén nem tudom, igazat mond-e, vagy téved. 

- Talán.

- Kevésbé lenne ennyire elbaszott a helyzet, ha Iseul nem viszonozná a szimpátiádat. De sajnos viszonozza. 

Erre nem felelek. Magamtól is tisztában vagyok vele, Iseul testbeszéde mindent elárult. 

- Most indulok.

Azzal Jin kinyomja a hívást, nekem pedig van nagyjából húsz percem kitalálni, hogyan fogom túlélni ezt a beszélgetést. 

***
A péntek az új "jövő hét". Mindig, mikor azt hiszem, pihentetni fogom az írást, akkor nem tudok leállni. Úgyhogy majd szépen jön a folytatás is, de direkt nem mondom jövő hétre. Kinézem magamból, hogy még a hétvégén. Szerencsés vagyok, amiért a munkám lehetővé teszi ezt most és nem megy a tanulás rovására az írás. Ennyi év után csak sikerült megtalálnom az aranyközéputat. :) Meg egy jó munkahelyet is, ami nem vág tönkre idegileg, hanem imádom.