ᴛʜʀᴇᴡ ᴍʏ ᴠᴏɪᴄᴇ ɪɴᴛᴏ ᴛʜᴇ ᴅᴀʀᴋ 

ʙᴜᴛ ᴛʜᴇ ᴅᴀʀᴋ ʜᴀᴅ ɴᴏ ʀᴇᴍᴀʀᴋ

*

ɪꜱᴇᴜʟ

A szobám, amit az irodaházban kaptam, majdnem akkora, mint a lakás, ahonnan eljöttem. Hatalmas, egész falat helyettesítő ablakkal, csillárral és egy tágas fürdőszobával vagyok körülvéve, a falak bézs és fehér színűek, a padlószőnyeg halvány szürke. Az ágy túl kényelmes ahhoz, hogy csak úgy kimásszak belőle és igazság szerint nincs is kedvem elhagyni a szobát.

Olyan éteri csend van, amit még sosem élvezhettem. Mintha idáig nem jutnának el a város zajai, pedig mindössze a kiváló szigetelés és zajszűrés az oka.

Valaki egyszer már bekopogott, de nem nyitottam ajtót. Mozdulatlanul feküdve vártam, míg meghallottam a lépteket a folyosóról beszűrődve, azaz, hogy az illető elment. Tegnap este, mikor megérkeztünk, a fiúk közül csak hárman vártak ránk, illetve Nabi is itt volt még. Sejin, a menedzserük kissé szúrós szemekkel nézte végig, ahogy lepakolok az ágy mellé, de aztán váltottunk pár szót és a feszültsége fokozatosan eltűnt. Kivéve akkor, mikor Jimint nézte. Minden jelenlévő úgy bámult rá, mintha nem értenék, mit keresne itt.

Miközben ide hozott, a kocsiban egyszer sem próbálkozott beszélgetéssel. Párszor rám pillantott, de mindössze ennyi. A szavak, amiket a fejéhez vágtam, mikor még a lakásban voltunk, látszólag emésztették. Vagy csak pusztán a szituáció miatt volt ki és nem hatottam meg a kirohanásommal.

Nem engedtem meg magamnak, hogy egy pillanatra is megbánjam. Muszáj volt letisztáznom vele, hol húzódnak a határok, mivel így is túl messzire mentünk. Valahol figyelmetlenebbek voltunk? Elkotyogtam volna nyilvánosan olyan dolgot, amiből mások rájöhettek a nevemre? Vagy talán követtek hazáig és nem vettem észre? Rémisztő, gyomorforgató az egész és közben aligha kellene meglepődjek ezen. Hiszen az, amibe belecsöppentem, ezzel jár. Én egyeztem bele, aláírtam a szerződést.

Motoszkálást hallok. Felülök az ágyban, az ajtó felé nézek. Az zárva van ugyan, ám egy darab papírt becsúsztattak az alsó résen. Ismét megvárom a lépteket, majd oda megyek és felveszem a papírt.

"A teakonyha egyel alattunk van, az ebédlő pedig két emelettel feljebb. Négyféle menüből választhatsz, de fel is hozathatod a szobádba. Az egyes gombot kell megnyomnod hozzá a telefonon. Namjoon a stúdiójában van a folyosó végén, ha valakire szükséged lenne. J."

Tudom, hogy Jimin az éjszakát sem itt töltötte és úgy tűnik, egyáltalán nem is szándékozik sokat maradni. Talán csak a cuccaiért jött, vagy gyors ügyintézés miatt, de nyilván nem itt lakik. Ha napokig nincs programjuk, vagy az időbeosztásuk megengedi, a saját lakásán van.

Újabb kopogás. A tegnap történtek miatt reszket a kezem, ahogy a kilincsért nyúlok.

Először az előttem álló Jiminre, majd a kezemben tartott papírra nézek.

- Szia. Tudtál aludni? - elég ránéznem az arcára, sejtem, hogy ő velem ellentétben egyáltalán nem aludt. Nekem jutott pár nyugodt óra, miután legalább ötször ellenőriztem az ajtó zárjait. - Az mi?

- Azt hittem, te írtad.

Összehajtogatom a papírt, Jimin zsebre dugott kézzel áll a folyosón.

Fogalmam sincs, mit érzek pontosan. Dühöt, azt mindig. Keserűvé válik tőle a szám íze és megemeli a pulzusszámom. Rettegek, mert mi van, ha a tegnap megismétlődik? Aztán itt van a sajnálat. Igen, történt, ami történt. Úgy, ahogy. De a folyamatos és felesleges önsajnálat mellett rájöttem, hogy nem csak magam felé érzem ezt, hanem Jimin irányába is. Megfigyeltem, amint a társai lesújtó, vádló pillantásokkal méregették. Mindannyian.

Mielőtt a tegnapi incidens megtörtént volna, a sakktáblán rakosgattam a bábukat és azon gondolkoztam, melyik megnyitást mutassam majd meg neki először, hogyan fogjak hozzá a sakk tanításához, vajon mely módszerrel érhetném el azt, hogy megkedvelje a játékot? Én is amolyan nyitást terveztem, egy lépéssel közelebb akartam lenni hozzá, esélyt adni a lehetséges barátságra, amennyiben az valóban megkönnyítené a dolgunkat. Ez az elképzelés most távolinak tűnik és talán csak a riadalmam és a bennem keltett szégyenérzet az oka annak, amiért így érzek. Azok a lányok szándékosan akartak bántani, ha fizikailag talán nem is, lelkileg igen.

- Inkább Jeongguk, ő nemrég lépett le - mondja Jimin, fáradtan megvonja a vállait. - Arra gondoltam, éhes lehetsz.

- Most érkeztél?

- Igen - furcsán néz rám, a szemei pár pillanatra elkalandoznak. Végig mér, aztán rájövök, hogy csupán egy póló van rajtam, meg fehérnemű. - Én sajn...

Bevágom az ajtót az orra előtt, de harag helyett zavart érzek.

- Nem vagyok éhes - szólok ki neki, tényleg nincs étvágyam.

- Oké.

El kell mennem innen, méghozzá a lehető leghamarabb. Ki fogom találni, hogyan tovább és ehhez az szükséges, hogy a lehető leghiggadtabb legyek. Olyan ember tanácsát kell kikérnem, aki ebben a helyzetben tapasztaltabb nálam. Lehet, hogy az utcán követni fognak, oda jönnek hozzám, kamurandik esetén hozzánk, kérdezgetnek, verbálisan támadnak. Akár fizikailag is. Abba belegondolni se merek ennél jobban. De azt elkerülhetem, hogy újra rám törjék a lakásom ajtaját. Vannak erre megfelelő biztonsági intézkedések.

- Jimin? - normál hangerővel ejtem ki a nevét.

- Igen?

Tehát nem ment el.

- Beszélgessünk.

Józanul kell gondolkodnom, hogy el tudjuk rendezni ezt a káoszt.

A felállított határok mellett pedig elengedhetetlen a normális baráti kapcsolat kialakítása kettőnk között. Máskülönben ez az egész egyszerűen nem fog működni. Jiminnek igaza volt. Ha továbbra is elutasítóan, ingerülten állok hozzá a dolgokhoz, nem fogunk egyről a kettőre jutni. Csak pár hónap az egész.

-Tizenöt perc múlva az ebédlőben? Még kaphatunk reggelit - veti fel, hiába tiltakoztam az előbb az evés ellen.

- Rendben.

Elsétál, megint síri csend telepszik körém.

Megengedek magamnak öt percet a meleg víz alatt, majd még kissé nedves tincsekkel, felöltözve lépek ki a folyosóra. A lépcsőket használom, nem akarok két emelet miatt liftbe szállni.

Az ebédlő hatalmas, Jimin az egyik ablak melletti asztalnál ülve vár rám. Egy bögre van előtte, úgy tűnik, ő nem éhes. Arra viszont gondolt, hogy én az lehetek és így, hogy megérzem a friss péksütemények illatát, összefut a nyál a számban. Teszek magamnak egy szívességet, két fahéjas kekszet rakok egy kisebb tányérra, meg egy fürt szőlőt és a választható teafilterekből kiveszem az utolsó citromos zöld tea ízesítésűt.

Jimin mindössze egy kávét próbál legyűrni. Ahogy leülök vele szembe, némi tétovázás után középre tolom a tányéromat. A szavakat egyelőre nem találom, ezért inkább elveszem az egyik fahéjas kekszet és beleharapok.

- Hiányzik egy bástya a sakk készletemből - nem ez a legmegfelelőbb kezdés, de Jimin arcán némi változást látok. Arra számított, hogy megint neki fogok esni és hasonló szavakat használok majd ellene, mint tegnap.

- A konyhaszekrényed alatt lehet - feleli, erre bólintok. - Elmehetek érte. Úgyis van dolgom a városban.

- Dolgod? - szinte már természetesnek hat ez a beszélgetés, hétköznapi témákról van szó. Sakk, konyhabútor, ügyintézés. - Mára nagy havat mondtak és...

- A szeretőmhöz fogok menni - szakít félbe, a szavaiban lévő nyers őszinteségtől majdnem félre nyelem a kekszet. Belekortyolok a teámba, eközben ő pislogás nélkül néz rám. - Így jobban hangzik, nem?

- Azt hiszem, nem számít, hogyan is nevezzük a dolgot.

- Hogy áll a te szerelmi életed? - teszi fel a kérdést. - Sikerült haladnotok a szerződéssel?

- Nem értem, miről beszélsz.

- Vaknak is születhettem volna, de akkor is látnám, hogy te és Jin...

A kelleténél kicsit erőteljesebben sikerül letennem a bögrét az asztalra, Jimin elhallgat. A fejemben cikáznak a gondolatok, próbálom összerakni a kirakós darabkáit, amikből ezt a következtetést vonhatta le.

- Seokjin és én a középiskola óta barátok vagyunk, ez minden. Te... valamit nagyon félreértettél.

- Akkor miért hívod így?

- Így?

- Seokjin. Nem becézed.

- De, szoktam. Számít ez? - komolyan, ezen civakodunk? - Az lenne a legjobb, ha... - veszek egy mély levegőt és az összes eddigi érzelmemet, kósza gondolatomat, ami Jimin körül forgott, meg azt a nedves álmot is, amiben dolgokat csinált velem, besuvasztom az agyam egyik rejtett fiókjába és gondosan ráfordítom a kulcsot a zárban. - ...teljesen őszinték lennénk egymással. A jelenlegi felállást értem ez alatt. Neked szeretőd van, akire szükséged van, ezt elég egyértelműen megmondtad a folyóparti séta alkalmával. Nekem jelenleg nincs senkim, nem is igazán gondoltam rá, hogy legyen. Ha mégis lenne valaki, arról kénytelen lennék szólni neked és a cégnek is, nem igaz?

- Előbb nekem.

A szememet forgatom. Kis darabot török a kekszből és belemártom a teába. Jimin szája sarka megrándul, ahogy ezt a műveletet végig nézi.

- Örülnék, ha úgy tehetnék, mintha a tegnapi nap nem történt volna meg - kezdem, arrafelé terelem a témát, amerre muszáj. - Szeretnék alternatívát találni, nem akarok huzamosabb ideig itt maradni. Mivel nincs más opció a kezemben, a lakás biztonsági rendszerét szeretném kialakíttatni, rendbe hozatni az ajtót és zárakat szereltetni rá. Van bármiféle tanácsod ezzel kapcsolatban?

Az a vicces, hogy pár napja hallani sem akartam arról, hogy ő adjon tanácsokat nekem. Arra számítok, talán ezt hozzám is vágja. 

Először úgy néz rám, mintha mondani akarna valamit, de aztán mégsem teszi. Aztán egyik pillanatról a másikra átvált, lerázza magáról a fáradtságát, a tompaságot és bólint.

- Tudom, melyik céghez kell fordulnunk ez ügyben. Ők intézték az én lakásom biztonsági rendszerét és Namjoon is velük üzletelt Nabi miatt.

Előveszi a mobilját, kikeresi a szükséges telefonszámot és elküldi nekem üzenetben.

- Köszönöm.

- Minden költséget én állok - mondja határozottan. - Azt és úgy változtatsz a lakásodon, ahogy neked tetszik. Ha akarod, vegyél még festményeket.

- Nem akarok több dekorációt a lakásba, mert én úgyis... Szóval hamarosan el fogok költözni, ezért nincs értelme.

- Persze, hisz mondtad is - az asztallapot fixírozza. - Azért az ajtót mégiscsak cserélni kellene. Illetve, ha jól láttam, a fűtési rendszered sem mai...

 Amíg nem aludtam az éjjel, gondolkodtam. Az üzeneteken, amiket neki küldtem, miközben a lányok megpróbáltak bejutni a lakásomba. Időpocsékolás volt mindegyik. Mégis az volt a legegyszerűbb számomra, ha teljes mértékben őt hibáztatom. Van, amiért bűntudatom van és van, amiért nincs. Ráhárítottam a teljes felelősséget és ezért bánt a lelkiismeretem.

- Nem cselekedtem megfelelően tegnap este - hangosan kimondva sem tompítok a valóságon. - A rendőrséget kellett volna hívnom, nem pedig neked üzengetnem. Hisz nem minden esetben elérhető az ember azonnal.

- Akkor miért engem akartál elérni? - kutat a szemeivel, mintha olvasni akarna bennem, de nem tud. - Miért nem a rendőrséget hívtad egyből, már az első gyanús pillanatban? Sosem lehetsz elég óvatos, Iseul.

- Azért, mert megígérted, hogy megvédesz és akkor éppen ebbe kapaszkodtam. Sejin hívta a rendőröket.

- Lehet, egy ennél komolyabb helyzetben az már túl késő lett volna - megint elkomorodik, nyoma sincs rajta annak a pillanatnyi kiengedésnek, ami az előbb jelen volt. - Azt mondtam, a képességeimhez és lehetőségeimhez mérten mindentől megvédelek, amitől megtudlak, de szó szerint mindentől? Arra még én sem vagyok képes, nem mindig lehetek elég gyors és nem mindig elég az, ha egy embertől remélsz segítséget. Azok a lányok rád törtek, még viszonylag türelmesek is voltak, mert nem támadtak egyből rád. Történt már olyan, hogy valakinek a gardrób szerkényében rejtőzött el egy rajongó és onnan figyelte a kiszemeltjét. Mennyi idő volt, amíg a rendőrök oda értek?

- Sejin hívása után nagyjából öt perc. A környéken jártak.

- Újabb hatalmas szerencse ez, nem több. A szerencse pedig múlandó.

Nem sok étvágyam van a maradék kekszhez és szőlőhöz. Jimin a tányérhoz nyúl, bekap egy falatot, de alig rágja meg. Kávéval küldi le és utána csak az ablakon néz kifelé, a gondolataiba mélyed.

- Mitől félsz még? - kérdezi. - Az embereken kívül.

- Nem félek az emberektől.

Tudom, mire gondolt és ő is tudja, mire gondolok. Nem minden embertől tartok, csak az olyanoktól, akik engedély nélkül akarják átlépni a küszöbömet.

- A tűzijátéktól.

ᴊɪᴍɪɴ

Iseul mellettem lépked a lépcsőkön. Visszakísérem a szobájához, mielőtt bemennék Heejinhez. Hogy pontosan miért is megyek most hozzá, azt nem tudom. Az utolsó dolog, amihez kedvem van, az a szex.

Ahogy Iseul egyre nyugodtabban sétál a folyosón, nyit be a szobájába, majd még hallom, ahogy megnyitja a fürdőszobájában a vizet, úgy kezd kikristályosodni előttem, mit is művelek. Menekülök. Nyomatékosan és egyértelműen elutasította az eddigi ajánlataimat és világosan megmondta, hogy nem érhetek hozzá. Ma reggel sem tettem célzásokat, azt hiszem, ezt a lépést jobb nem meglépni, mert így is vékony jégen táncolok. Célozgatni meg... Felesleges is lenne. Konkrétan megmondtam neki, hogy Nabi helyett én is meg tudnám nyugtatni azzal, ha hagyná, hogy megdugjam. Ezek után mit érnének homályos utalgatások?

Pont ezért megyek Heejinhez. Mert bármit is mondanék, vagy tennék, az már szabályokba ütközne. Ő, Iseul állította fel ezeket a szabályokat tegnap este, mikor rettegve, de határozottan megmondta, hol a helyem. Nem lehetek így a közelében.

És ez engem még az eddigieknél is jobban felizgat? Igen. Kurvára orvoshoz kellene mennem. Megnehezítem a saját dolgom. Rohadtul azt csinálom. A távolságtartás eddig sem könnyített a helyzeten.

Indulásra készen sétálok el az ajtaja előtt újra és megtorpanok, amikor meghallok egy ismerős hangot. Nabi és Namjoon nevetése jut el hozzám, ők maguk is hamarosan felbukkannak a lépcsőfordulóban. Észrevesznek és megállnak. Mit is látnak éppen? Hogy Iseul szobájának ajtaja előtt hegyezem a fülem, ott ácsorgok, mint valami agyalágyult.

- Ó, felébredt már? - Nabi csillogó szemekkel siet hozzám, reménykedve néz Iseul ajtajára.

- Igen, megreggeliztünk - használok többesszámot, így Namjoon tudja, hogy ma beszéltem vele. - Szó volt a biztonsági rendszerekről, meg a megfelelő eljárásokról, ha hasonló eset történne.

Nabi emeli a kezét, hogy kopogjon Iseul ajtaján, de gyorsan megfogom a csuklóját.

- Ne kopogj! - sokatmondó mosollyal próbálom enyhíteni a szavaim jelentőségét.

- Értem, értem - Nabi nem akad fenn ilyen dolgokon. Ha jól sejtem, nagyon kedveli Iseult és alkalmazkodóképes, elvégre Namjoon beosztásához, életviteléhez is képes volt azonnal rugalmasan hozzáállni. Éppen hívja Iseult, még hallom, amint mondja neki, hogy az ajtaja előtt áll és azt kérdezi, bemehet-e hozzá.

Sietve a lift felé megyek, Namjoon biccent egyet nekem, mielőtt becsukódnának az ajtók. Látom, mikor Iseul kilép a szobából és Nabi üdvözlésképpen megöleli. Ő hozzáérhet. Ő bemehet a szobájába, közelebb lehet hozzá és ennek nincsenek negatív következményei. Én vagyok az, aki nem képes helyre tenni a gondolatait, meg a vágyait és szégyent hoz saját magára. Nem viselkedem profiként. Nevetséges vagyok. Pont ezért jobb, ha minél kevesebbet vagyok Iseul közelében. Ha már ő hajlandó az én szabályaim szerint játszani, nekem is meg kell ezt tennem vele szemben.

Aztán, ahogy kilépek a liftből, beugrik az is, amit Jinről mondott. Letámadtam a témával. Nincs köztük semmi és így még annyira sem tiltott zóna, mint ahogy eddig próbáltam meggyőzni magam. Most már csak ő áll közénk és a lefektetett szabályai.

Heejin lakásához érve kétszer csengetek és ő ajtót nyit. Melegítőben van, meg vastag pulóverben, a haja rendes lófarokba fogva. Beljebb enged, én egyenesen a konyhába megyek és leülök az asztalhoz. Heejin szó nélkül bámul, csípőjét a pultnak döntve figyel. A terítőt gyűrögetem, a mozdulatról eszembe jut, hogy Iseul is ugyan ezt csinálta az étteremben, még az első randevúk alkalmával. 

- Még mindig azt állítod, hogy nem leszel szerelmes? - szólal meg Heejin.

- Persze, szó sincs róla - mogorvának hangzom, de nem próbálom szépíteni a hangulatom. 

- De miatta jöttél ide, nem igaz? 

Heejinre nézek, az arca nem árul el nekem semmit. 

- Ha azt mondom, igen, kidobsz? 

- Nem, ha őszintén válaszolsz. Mi a fene folyik itt, Jimin? 

Heejin, akármennyire is bántottam meg a múltkor, nem áll hozzám ellenségesen. A fiúkkal képtelen vagyok erről beszélni, magammal pedig pont elégszer próbáltam letisztázni a dolgokat, mégsem mentem vele semmire. Itt a lehetőség, itt egy külső szemlélő, egy nő, aki talán jobban átlátja a dolgokat helyettem. 

- Bajban vagyok. 

- Bővebben?

Ekkor belefogok és az elejétől kezdve sok mindent elmondok Heejinnek. A több, mint hét éve töretlen barátságunkra alapozva kiöntöm neki a szívem-lelkem, hogy aztán, ismerve a kegyetlen őszinteségét, esetleg megforgassa bennem azt a bizonyos kést. Mikor kimondom Iseul nevét, Heejin arcára kiül a döbbenet és valami más is... Hitetlenkedés? Zavar?

- Jo Iseul? - kérdez vissza. - Jo Iseul a kamubarátnőd és te meg akarod őt dugni? 

A fogamat csikorgatva bólintok, de nem tetszik, ahogy Iseul nevét mondja. 

- Ismered valahonnan? 

- Kizárt, hogy Szöul ilyen kicsi legyen - motyogja Heejin maga elé. - Mutass képet róla! 

Vonakodva veszem elő a telefonom és most már kezdek félni attól, amerre tart ez a beszélgetés. Heejin amint meglátja a képet, amin Iseul szerepel, hátrébb lép. 

- Tényleg ő az.

- Ki? - kezdem elveszíteni a türelmem. - Kicsoda Iseul? 

- Az unokatestvérem - ezt máshogy mondja, több érzelemmel. Újból közelebb hajol, megint a képet nézi. - Több, mint tizennégy éve nem láttuk. 

- Te most szórakozol velem?

Heejin a szája elé kapja a kezét, nem bírja nem bámulni Iseul képét. 

- Miért nem láttátok tizennégy évig? - kérdezem, Heejin a fejét rázza.

- Ezt én nem mondhatom el neked. 

Mielőtt elhátrálhatna, megfogom a csuklóját. Valami elkezd parázslani bennem. Kíváncsiság, esetleg az igazságtól való félelem, mert az ismeretlen mindig ijesztő. Fogalmam sincs. Már tényleg nem tudom, mit is érzek. 

- Akkor csak annyit mondj el, amennyit elmondhatsz. Megelégszem azzal - talán. Az életem mostanában tele van talánokkal. 

Eddig alig tudtam valamit Iseulról, annyira féltve őrizte magáról az információkat. Erre kiderül, hogy ő és Heejin rokonok. Ez abszurd, egyszerűen nevetségesen abszurd és némi szégyen is elönt. Az előbb vallottam be Heejinnek, hogy meg akarom dugni az unokatestvérét. Iseul pedig nem tudja, hogy pontosan a tizennégy éve nem látott unokahúgát dugom már hetek óta. Elborzadok a valóságtól, ez még nekem is túl sok hirtelen. Ennyi véletlen nem létezhet. 

- Nem mondhatod el neki, hogy ismersz - mintha Heejin olvasna a gondolataimban. - Jobb így. 

- Mármint, neki vagy neked jobb?

- Természetesen neki - csattan fel, leroskad a velem szemben lévő székbe. - Először mondd el, amit róla tudsz. Mindent. Sejtem, hogy nem mesélted el az összes apró részletet. 

- És aztán? 

- Aztán kijavítom, vagy kiegészítem a félinformációidat. Jimin, Iseul nem feltétlenül volt veled eddig teljesen őszinte - az asztalra könyököl, ellágyul a tekintete. - És minden oka meg is van rá. 

- Miért? Mióta van mentség arra, ha valaki hazudik?

- Mert ő azért teszi, hogy felejtsen és nem feltétlenül hazudott, csak nem mondott el ezt-azt. Ami vele történt, én is el akarnám felejteni a helyében. Hidd el! 

Készen állok erre a beszélgetésre? Aligha. De tudnom kell. Iseul eddig is a kíváncsiságom legfőbb tárgya volt, nem tehetek ellene. Azt is megfogadtam magamnak, hogy nem ásom bele magam az álpartnerem magánéletébe. A szükségesnél jobban nem. Viszont égek a kíntól, mert tudni akarom, ki is Iseul valójában.

Úgyhogy mély levegőt veszek és beszélni kezdek. 

***

Fájdalmasan sok mindent akartam belesűríteni egy fejezetbe és szándékosan, hogy aztán elkezdhessem végre kibontogatni a szálakat. Extrán hosszú lett, már alig látok ki a fejemből.

Most pár napig "kényszerpihenőn" leszek a munka miatt,  folytatást a jövő hétre kalkulálok. 

Amennyiben a sokadik átnézés után is akadnának hibák, logikátlan bakik, kérlek titeket, nyugodtan jelezzétek. Egy salátára hasonlíthat az agyam jelenleg, még én sem vagyok biztos magamban. De bennetek bízom, szóval ne hallgassatok el semmilyen észrevételt! Ha csak Iseul vagy Jimin viselkedése/gondolkodása nem tiszta, azt természetesen rendezem a következő fejezetekben. Ó, de még mennyire! ;)