"ᴍᴇᴇᴛ ᴍᴇ ɪɴ ᴛʜᴇ ᴍɪᴅᴅʟᴇ, ᴛᴇʟʟ ᴍᴇ ꜱᴏᴍᴇᴛʜɪɴɢ ᴛʜᴀᴛ ᴄᴏᴜʟᴅ ᴄʜᴀɴɢᴇ ᴍʏ ᴍɪɴᴅ"

*

ᴊɪᴍɪɴ

Rég volt már, hogy ilyen hányingerrel keltem. A sötétben ülök az ágy szélén, nincs energiám kimenni a fürdőszobába. Mintha felém közelítenének a falak.

Az egyik hátránya annak, hogy már nem a többiekkel lakom együtt, az pontosan ez. Nincs senki, akinek tudnék szólni egy kis segítség reményében. Seokjin mindig tart magánál gyógyszert hányingerre. Muszáj lesz kérnem tőle ma, mikor bemegyünk a szerződésünk meghosszabbítása miatt az irodába. Nem szabad elfelejtenem. Na, nem mintha terveznék további hasonló reggeleket, de a tegnap estét sem úgy terveztem, ahogy végül sikerült.

Legalább nem csak én leszek gyűrött az aláírás közben. Aki még nálam is jobban leitta magát, az Yoongi. A kettőnk közötti különbség csupán annyi, hogy ő később érzi meg az alkohol hatását és szerelmi bánat miatt ivott. Épp ezért több rövid ital kellett neki a kívánt hatás eléréséhez.

Megfordul a fejemben, hogy felhívjam, halljam a kínlódó hangját és némi együttérzést csikarjak ki belőle, de Yoongi pont az ellenkezőjét adná. Neki van szívfájdalma. Nem érdekli, milyen másnapossággal küzdök, ez a múló rosszullét a nyomába sem ér annak, amit ő élt át tegnap. Basszus, nem is szabadott volna hagynom, hogy igyon!

- Oké, mozdulj meg végre! - noszogatom magam, egy hideg zuhany képe tárul elém. Ez az, ez lesz a megoldás!

Minden egyes lépésnél olyan érzés kap el, mintha mozogna alattam a föld. Ahogy beérek a fürdőszobába, a telefonom rezegni kezd az éjjeli szekrényen. Nem merek megfordulok, különben ennél is jobban szédülni kezdek. Megnyitom a zuhanyt, jéghideg víz zúdul rám és a pulzusom rögtön megugrik. A gyomrom dob egy hátra szaltót, a következő pillanatban már tudom, mennyire hiába erőlködtem azzal, hogy eljussak a zuhany alá. Még annyi lélekjelenlétem van, ami eljuttat a WC elé. Térden állva görnyedek előre és hányok.

***

- Nem is tudom, melyikőtök néz ki rosszabbul - mormogja Taehyung az orra alatt, miközben leül velünk szembe az asztalhoz és felváltva néz hol rám, hol Yoongi-ra.

Yoongi mogorván, kerülve a szemkontaktust ül mellettem. Idegesen rázza a lábát az asztal alatt, az arca sápadt és néha megremeg az alsó ajka.

- Hányni fogsz? - Namjoon óvatosan, aggódva nézi Yoongi-t, aki csak megrázza a fejét, de nem szól hozzánk.

Mindenki megérkezik, Seokjin tekintetét még akkor kapom el, mikor nem lépett be a tárgyalóba. Sietősen felállok, ezzel megint felkavarom a gyomrom. Káromkodva kimasírozok Jeongguk mögött, időben kapom el Seokjin könyökét a folyosón.

- Várj, várj! - kicsit távolabb vonom az ajtótól, meglepetten figyel. Igen, felvehettem volna egy kevésbé gyűrött pólót és a nadrágom látott már szebb napokat is, de legalább háromszor fogat mostam, miután a gyomrom tartalma visszaköszönt. Ez elég jó arány ahhoz képest, ahogyan kinézhetnék. - Te... - a gyógyszert akartam kérdezni, mégsem az csúszik ki a számon. - Ki ez a csaj?

- Milyen csaj?

- Akit te ajánlottál. Tudod, hogy milyen lányra lenne szükségem. Ő nem olyan.

- Hanem milyen? - láthatóan összezavarom, Seokjin őszinte kíváncsisággal pislog rám. - Randiztatok?

- Nem. Hívtam tegnap, de nem ért rá. Pedig arról volt szó, hogy mindig ráér, ha keresem.

- Kötve hiszem, hogy Iseul ilyet megígért volna - Seokjin vigyora jókedvű, láthatóan remekül mulat. - Figyelj, fogalmam sincs, pontosan milyen lányt keresel. Én továbbra is amondó vagyok, hogy valakit a mi helyzetünkbe belerángatni bárki részéről felelőtlenség lenne. Egyébként nem biztosíték az ajánlásom - von vállat könnyedén. - Végül mire jutottatok?

Ezek után nem szívesen kötöm az orrára.

- Ma este - válaszolom, Seokjin elégedetten megpaskolja a hátam.

- Sok szerencsét kívánok! - ez legalább őszintén hangzik a szájából. - Szükséged lesz rá. Ha kicsit jobban belegondolsz, talán már rájöttél, hogy Iseul amúgy nem a legjobb választás a kritériumaidat figyelembe véve.

- Az eddigi felhozatal nem volt a legfényesebb. Lehet, sikerülne megtörnöm, ha...

Seokjin megállít. Rajtam a sor, hogy ledöbbenjek, ugyanis nem túl erősen, de azért elég határozottan megszorítja a bal vállam. Nem mosolyog már olyan jóízűen.

- Nem törsz meg senkit, világos? Ismerem őt. Szívességet kértem tőle, hátha ki tudjuk húzni a segged a szarból, de ez nem azt jelenti, hogy betörheted, mint egy lovat.

- Úgy értettem, a sorozatot. A sikertelen sorozatot. Talán.

- Nem, nem úgy értetted.

Elengedi a vállam, magára erőltet egy mosolyt. Namjoon kiszól nekünk, ideje lenne elkezdenünk a megbeszélést és a szerződés pontjainak átrágását.

- Randiztok egyszer és, amennyiben nem Iseul a tökéletes választás, hagyod! Értjük egymást, ugye?

- Honnan ismered?

- Menjünk, írjuk alá a szerződést!

Ennyi, Seokjin nem hajlandó többet mondani és faképnél is hagy. Kénytelen vagyok utána menni, visszaülni a helyemre. Mielőtt a menedzserünk átvenné a szót, előhúzom a telefonomat a zsebemből és gyors üzenetet küldök Iseulnak. Nem akarom, hogy ma is felültessen. Biztosra megyek, emlékeztetem az időpontra és a helyszínre. Még egy egyszavas üzenetet sem ír vissza.

Nem minden lányról láttam képet a randi előtt, Seokjin pedig kikötötte, hogy nem fog fotót mutatni. Ma este fogom látni először Iseult és a mai kis összezördülés után már inkább remélem, hogy tényleg nem ő lesz a tökéletes választás. Miért is lenne? Már a szabályaimat sem akarja betartani. Egyenes út vezetne a lebukáshoz, vagy valami még rosszabbhoz. A média jól tudna lakni, annyi biztos. Nincs tisztában a kockázatokkal. De ha szembesítem velük, még az is lehet, hogy Iseul maga fog kisétálni az étteremből, mielőtt egyáltalán célozhatnék rá.

***

Tegnap ugyan ez a Frank Sinatra dal szólt, mikor megérkeztem a helyre. Épp ezért nem ugyan azt rendelem, hanem ásványvizet. Nehezen tudom kiverni a fejemből azt az érzést, ami akkor kapott el, mikor beütött az alkohol előző este. A bor gondolatától is rosszul vagyok.

A blézerem ujjával babrálok, az ismerős pincér kétszer is elmegy mellettem, mire eldöntöm, mit akarnék enni, ha oda kerülne a sor, hogy megvacsorázom Iseul társaságában. Eszembe jut, hogy ma estére nem gondoltam ki B opciót. Mondjuk nem kizárt, lehet tényleg pihenéssel kellene töltenem az utolsó szabadnapunk estéjét. Holnaptól interjúk és egy új klip forgatása vár ránk, Hoseok pedig vérre menően számon fogja kérni rajtunk a koreográfiát.

Ezen mélázok, a hátralévő időre gondolok, amikor nyílik az étterem ajtaja és a pincér egy ezüst színű ruhába öltözött lányhoz siet. Elveszi a kabátját, megkérdezi, foglalt-e asztalt. A szokásos procedúra. Iseul az. Onnan tudom, hogy a lányoknak egy bizonyos választ kell adniuk a pincérnek és ő már tudja a dolgát. Egyenesen hozzám kíséri Iseult, megállnak az asztal előtt. Felállok, közben egy pillanatra sem veszítem el a szemkontaktust vele. Amint Iseul leül, én is így teszek.

- Hozhatok valamit Önnek? - a pincér felírja Iseul rendelését, ami egy pohár fehér, félédes gyöngyözőbor.

Gyorsan levonom a következtetéseimet: Iseul szép. Az arcvonásaiban van valami különleges, talán az orra vonala az, meg a felső ajkának íve. Akárhogy is, az ezüst színű ruhája kiemeli a szeme színét, a karkötője pedig a vékony csuklójára vonja az ember tekintetét. Komolynak tűnik, mintha folyamatosan gondolkodna valamin. Hátra dől a széken, mellei alatt összefont karokkal, várakozva néz rám.

- Késtem? - kérdezi, ezzel kiránt a gondolataimból. A karórámra pillantok, keserűen elhúzom a számat.

- Kilenc percet.

- Összedől a világod - jegyzi meg, egy pillanatra a poharat fogó kezemre villan a pillantása. Sőt egészen pontosan a pohár tartalmát figyeli. - Tonik?

- Víz.

Itt nekem kellene kérdéseket feltennem. Elsősorban azért vagyunk itt, hogy megismerjük egymást, de Iseul bizonyára eleget tud rólam, én viszont róla alig valamit. Irányt váltok, megköszörülöm a torkom és a tárgyra térek.

- Ne húzzuk sokáig egymás idejét! A múltkor elmondtam, mit várok és nem tűntél együttműködőnek. Hajlandó vagy újból átvenni a szabályokat, amiket világosan megindokolnék, vagy kifizessem a borodat és inkább mennél?

A válasza némaságban és semleges pillantásokban merül ki. Tényleg idegesítő.

- Nem tudok alkalmazkodni hozzád, de azt tudom előre, mikor vannak programjaink és melyekre szeretném, ha a barátnőm elkísérne engem. Fontos csak a látszatot adni, többet nem kell hozzá tenni a dologhoz. A média megkapja, amire vágyik, engem pedig békén hagynak.

- Hány éve is vagy az iparban? - Iseul hirtelen a szavamba vág. - Szerinted, ha lencsevégre kapnak a barátnőddel, a média le fog akadni rólad?

- Ha minden úgy alakul, ahogy tervezem, akkor igen. Minden héten egyeztetünk, mely napokon lenne szükségem rád és azt is, hogy mettől meddig. Tudni fogom, mit veszek fel és elvárnám az alkalmazkodást részedről ebben is. Amennyiben nincs olyan ruhád, amit fel tudnál venni, vagy ami megfelelne az elvárásoknak, úgy a rendelkezésedre fogok bocsájtani egy bizonyos összeget.

Mondom ezt úgy, hogy felfogom, most is összeöltöztünk. A blézerem galambszürke, ami remek összhangban van az ő ezüst ruhájával.

- Tehát megveszed a jelenlétem, ha arra kerülne a sor? - vonja le a következtetését.

- Felőlem így is gondolhatsz rá. Maximum egy éves időintervallumról lenne szó. A vége felé kevesebbet fogunk megjelenni együtt, olyan programokat hagynál ki, amikre korábban elvittelek. A közösségi oldalakon nem válaszolhatsz kérdésekre és nem posztolhatsz anélkül, hogy azt az ügynökség és én ne hagynánk jóvá.

- Nem használom a közösségi médiát.

- Ha partnerek leszünk, használni fogod. Kelleni fog egy Instagram és egy Twitter fiók. Hogy melyiket használod majd aktívabban, az már a te döntésed.

- Ez minden? Ennyi az én döntésem? - kérdez vissza felvont szemöldökkel. Beleiszok a vizembe, mielőtt folytatnám.

- Eldöntheted, hogy a hosszabb utakra elkísérsz-e. Persze van, amikre muszáj lesz eljönnöd és több napig is távol leszel a saját otthonodtól, de mindezt honorálni fogom. Tanulsz?

Iseul mintha dühös lenne. Ezzel az érzelemmel nem tudok mit kezdeni.

- Mégis hogyan honorálnád, ha több napra kiesnék a munkahelyeimről?

- Munkahelyeid? Több helyen is dolgozol ezek szerint. Természetesen az azokra a napokra eső béred háromszorosát adnám.

- Undorító - nem mondja elég halkan ahhoz, hogy ne halljam meg. Igaza lehet, ez valóban undorítóan hangzik, de fair játék. - Te megveszel valakit azért, mert hazudtál az embereknek és így még tovább hazudhatsz.

Megfogadom magamnak, hogy ha még egyszer megszólal, mielőtt én teszem, el fogom küldeni. Iseul viszont csöndben marad. A kimondott igazság lebeg közöttünk.

- Te pedig itt vagy és annak ellenére, hogy a szabályok nem tetszenek, mégis meghallgatod a feltételeimet, ergo szükséged van a pénzre - erre nem volt nehéz rájönnöm. Ha unalomból jött volna el, a személyiségébe nyert bepillantás alapján már rég felállt volna az asztaltól. - Mennyi van vissza a hiteltartozásodból?

Fején találom a szöget, Iseul nem jut szóhoz. Meglepő a csípős válasza után.

- Ha hívlak, felveszed a telefont. Ha szükségem van rád, jössz. Ha a főnökeid emiatt kirúgnának, nyugodt szívvel fogom a teljes fizetésed tripláját megadni neked. Ez egy pontról pontra eltervezett ügy és egy év múlva már csak messziről fogunk integetni egymásnak, ha egyáltalán találkozunk még valaha. Csupán annyit kell elárulnod magadról, amit egy interjú során megkérdezhetnek és nem túl személyes. Az unalmas kérdéseken rágnánk át magunkat a következő alkalommal, semmi családi téma, vagy a korábbi kapcsolataid nem érdekelnek. Amint kiderítik az emberek, hol laksz, el fogsz költözni onnan, aminek az anyagi vonzatát is én állom. Ha szükséged lenne valamire, amit nem engedhetsz meg magadnak, én el fogom rendezni.

Most már komolyan érdekel, mégis hol ismerte meg Seokjin Iseul-t. Viszont a kérdést nem teszem fel neki, egyelőre még tudok várni a válaszra.

- Nyilvános helyeken...

- Felesleges tovább ragoznod - Iseul kiissza a maradék bort is a poharából. - Nem engem keresel.

- Nem?

Úgy tűnik, a döbbenet amolyan labda, amit oda-vissza passzolgatunk egymásnak. Közönyösséget erőltetek magamra, próbálom a kelleténél nem tovább bámulni az arcát, amint összeszedi magát és feláll a székről. Egy leheletnyi sminket sem visel. A bőre hibátlan, a teste törékeny, szinte már túl vékony. Viszont kecses. A mozdulataiban ott a báj és az elegancia.

Teszem, amit tennem illik ilyenkor. Az ajtón ugyan nem fogom kikísérni, de mivel saját magától vett hátraarcot, mégis alapvető részemről az udvariasság. Megállunk egymással szemben, komor tekintetét az enyémbe fúrja. Felé nyújtom a kezem, rövid habozás után elfogadja a gesztust. Hidegek az ujjai. Ahogy a számhoz emelem a kezét, ismét összeakad a pillantásunk és látom - a pokolba is -, ahogy Iseul ajkai vonallá préselődnek, még a lélegzetét is visszatartja. Rövid csókot adok a kézfejére és vele ellentétben én nem vagyok rest beszívni a parfümjének illatát, amit a csuklójára fújt. Mire emlékeztet? Nem tudom. Nehéz behatárolni.

- Minden jót, Iseul! 

Bólint, majd sarkon fordul és végig nézhetem, ahogy felveszi a kabátját, aztán már ott sincs. Még csak nem is néz vissza.

Nem gondolom át, ami történt, időt sem hagyok rá magamnak. Előveszem a telefonom, keresgélek a telefonszámok között. Kivételesen olyan után kutatok, akiről láttam képet. Nézem a listát, próbálok dönteni a lehetőségek közül, de nem tudok. Az ajtó felé tekintgetek, Iseul üres borospoharára, aminek szélén ott van az ajkainak lenyomata. Ez gyorsan ment. Megtette, amire kértem és nem húzta az időmet.

- Egy kicsit talán még húzhatta volna - motyogom a poharamba, kiiszom az utolsó pár korty vizet is. Nincs korán, de késő sem. Ahogy kedvem sincs egy újabb randihoz, bármennyire is jó lenne végre megtalálni azt, akit keresek.

- A hölgy mosdóba ment? Tudja, mit szeretne rendelni? - a pincérnek fogalma sincs, mi történt egy perc leforgása alatt.

- A hölgy hazament.

Én is erre készülök. A pincéren némi csalódottságot látok, ráadásul baráti módon oda is súgja nekem a véleményét:

- Kár. Igazán gyönyörű volt, nemde?

Egy pillantással fejezem ki felé, hogy nem vagyunk ebben a viszonyban. Nem érdekel a véleménye. Akkor sem, ha igaza van.

A bankkártyámat lehúzza a terminálon, majd hamarosan már kint vagyok a hűvös éjszakában és meg sem állok hazáig.