– Van rá engedélyetek? – kérdezte Madam Irma összeszűkített szemekkel figyelve a két diákot.
– Prefektusok vagyunk – válaszolt Cressida a talárján ékeskedő kis kitűzőre bökve, mire a nő csak elgondolkodva bólintott.
– Ha végeztetek haladéktalanul hozzátok vissza a kulcsot! – vette elő az említett tárgyat majd a pultra rakta.

– Úgy lesz – bólogatott Cressa hálásan elmosolyodva, majd sietősen elvette a kulcsot és Regulus-szal a nyomában a Zárolt részleg felé indult.
A mardekáros és a hollóhátas csendesen sétáltak a könyvtár hátuljába, majd oda érve a szőke a szája szélét rágva nézett a mögötte lévőre.

– Te nyitod ki – mondta a lány, a fiú kezébe nyomva a kulcsot.
Regulus értetlenül pillantott rá, majd végül vállat vonva a zárba helyezte a kulcsot.
– Szerinted jó ötlet? – kérdezte Black.
– Nem tudom – válaszolt Cressida – De tényleg, mi a legrosszabb, ami történhet? – érdeklődött a fiú szemébe nézve.

– Meghalhatunk – válaszolt Regulus gondolkodás nélkül.
– Pesszimista vagy – morogta a szöszi szemforgatva.
– Nem, csak fel tudom mérni a helyzetet – rázta a fejét.
– Nem kell, nem lesz gond, csak nyisd ki – türelmetlenkedett Dawsey.

A göndör halkan sóhajtva fordította el a kulcsot mire a zár halkan kattanva adta tudtukra, hogy most már szabadon folytathatják útjukat. Az ajtó lassan kinyílt így a két tanuló jobb belátást nyert a Zárolt szekcióra.
– Na, mi lesz? – suttogta Cressida belépve az elhagyatott részlegre.

Regulus megborzongva indult utána, próbálva a lány közelében maradni. A szőke érdeklődően nézelődött a poros könyvesszekrények között sétálva, míg a fekete hajú inkább csak a lányt figyelte, nehogy az valami olyannak menjen neki, amit később nem biztos, hogy meg fog köszönni. A fiatalok csendesen sétáltak, keresve a megfelelő könyvet. Néha-néha Black hátra fordulva ellenőrizte az általuk hátra hagyott utat, mivel egyre beljebb sétálva a helyiségben, egyre furábban kezdte érezni magát.

– Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte a fiú ismét, körbe nézve a sötét helyiségben.
– Csak nem félsz? – kérdezte Cressida halkan nevetve.
– Nem, csupán nem szeretnék 16 évesen meghalni egy hülye esszé miatt – morogta közelebb menve a lányhoz.
– Csak ne nyúlj semmihez, és nem lesz gond – vont vállat tovább nézelődve.

– Hogyne – dünnyögte a mardekáros, majd összerezdülve egy hangos csattanástól, elkerekedett szemekkel kapta el az előtte sétáló kezét.
A szőke lány a hirtelen érintéstől megijedve, rémülten kapta hátra a fejét, majd miután realizálta, hogy csak a fiú az, mérgesen csapta le magáról annak kezét.
– Mi van már? – kérdezte mérgesen.
– Te is hallottad? – suttogta.

– Mit? – nézett körbe értetlenül. – Mit kellett volna hallanom?
– Valami leesett – válaszolt.
– És? Mit szeretnél? Nézzem meg neked, hogy mi volt az? – kérdezte gúnyosan, mire Regulus megköszörülte a torkát.
– Igazán vicces, de nem, nem kell megnézned – rázta a fejét sértetten – Csupán tájékoztattalak róla, hogy valami leesett, ami akár azt is jelentheti, hogy nem vagyunk egyedül – mondta komolyan.

– Ne légy nevetséges, épp elméjű ember nem jön ide – nevetett.
– Valahogy megértem – morogta a göndör elindulva az egyik sor felé.
Cressida felvont szemöldökkel figyelte a fiú egyre inkább távolodó alakját.
– Most meg hová mész? – kiáltott utána.
– Megnézem mi volt az – felelte hátra sem nézve.

Black halkan motyogva sétált a zaj irányába, nem is törődve azzal, hogy Cressa egy tapodtat sem mozdult a helyéről. A lány konstatálva, hogy a göndör nem fog rá várni, halkan puffogva indult utána.
– És mi lenne, ha szimplán megkeresnénk a könyvet és vissza mennénk tanulni? – kérdezte Dawsey utolérve a fiút.
– Csak nem félsz? – pillantott hátra Regulus gúnyos mosollyal az arcán.

– Nem – felelte habozva. – Csupán feleslegesnek tartom, hogy utána nézzünk egy olyan dolognak, amit lehet, jobb lenne békén hagyni – vont vállat.
– Hát, most már mindegy – rázta a fejét megtorpanva.
Cressa morogva állt meg a fiú mögött, majd érdeklődve lesett ki annak válla felett. A lány lábujjhegyen állva próbálta szemügyre venni a földön heverő tárgyat, ám - bár nem vallotta magát alacsonynak – nem látott sokat az előtte lévőtől.

– Mi az? – kérdezte oldalra lépve Regulus-szal szinkronban, így továbbra sem látta, hogy mi van előttük.
– Könyv – válaszolt Black egy lépést előre lépve.
Cressida kapva kapott az alkalmon, így kikerülve a csoporttársát, összeszűkített szemekkel nézett a nyitott könyvre.

– Horcruxok? – olvasta fel a fejezet címét a szöszi, majd értetlenül nézett le az időközben leguggoló göndörre. – Azok micsodák? – billentette oldalra a fejét.
– Nem tudom – felelte a könyv felé nyúlva.
– Ne hogy hozzá érj! – ripakodott rá a pálcája után nyúlva – Locomotor! – mondta ki a varázsigét mire a könyv felemelkedett. – Megőrültél? – nézett rá bosszúsan – Nem tudhatod, mit akar – rázta a fejét közelebb vonva magához a kötetet.

– Jól van na – forgatta a szemét Black sértetten.
Ugyan nem vallotta be a lánynak, de teljesen kiment a fejéből, hogy nem szerencsés hozzá érni a Zárolt részlegen található könyvekhez. Túlságosan is kíváncsivá tette a könyv jelenléte ahhoz, hogy ilyen apróságokra figyeljen,  attól függetlenül, hogy ez az apróság az életét is megmentheti.

– Vajon miért esett ki pont ez? – érdeklődött Cressa a mellette állóra nézve.
A lány zöld szemei kíváncsiságtól csillogtak, s ahogy bele nézett a fiú íriszeibe, mintha egy pillanatig abban is hasonló érzelmek fedezett volna fel, de mielőtt rájött volna, a valódi jelentésére, Regulus már elnézett róla.
– Nem tudom, talán azt akarja, hogy tudjunk a létezéséről – tippelt a göndör erősen gondolkodva a magyarázaton, majd érdeklődve pillantott Dawseyra aki bele olvasott a könyvbe.

– Olyan tárgy, ritkább esetben élőlény, amely megőrzi a belé helyezett emberi lélekszilánkot a lélekből kiszakított darabot – olvasta fel Cressida az első sort.
A lány értetlenül nézett fel a fiúra, aki elgondolkodva nézett vissza rá. A két diákot kirázta a hideg, ahogy bele gondoltak az imént hallottakba és habár érezték, nem biztos, hogy szeretnének többet megtudni a horcruxokról, a kíváncsiságuk erősebb volt a félelmüknél.
– Folytasd – szólt halkan Black mire a lány bólintott.

– Készítésének célja a halhatatlanság elérése, mivel megőrzi a tulajdonosa lelkének egy darabját, így ha a test el is pusztul, a lélek megmarad és tovább él – folytatta . – A horcruxok a fekete mágia eszközei közé tartoznak, nem ismertek széles körben. Elkészítéséhez a készítőjének ölnie kell, az emberi életet kioltása szétszakítja a lelket,mert az természet ellen való cselekedet – szakította félbe a mondatot elborzadva  – Biztosan akarjuk mi ezt olvasni? – kérdezte a hollóhátas aggódva.
– Ha nem akarod olvasni, ne tedd – morogta a fekete hajú.

Cressida szólásra nyitva a száját, készült egy végeláthatatlan vitába bonyolódni, ám mielőtt ezt megtehette volna, hangos dörömbölés ütötte meg a fülüket. A lány megszeppenve fordult a hang irányába, ahol azonban az égvilágon senkit sem látott.
– Szerintem itt az idő, hogy menjünk – suttogta Dawsey a pálcájával vissza helyezve a könyvet a polcra majd rémülten indult meg a hanggal ellenkező irányba.

Regulus némán követte őt, nem akart beszélni arról, amit olvastak. Inkább megtartotta magának a gondolatait, még mielőtt valami olyasmit árult volna el, amit a későbbiekben megbán.
A két diák szapora léptekkel közeledett a kijárat felé, ám mielőtt elértek volna oda, Regulus hirtelen megállt az egyik polcnál majd pár másodperc mérlegelés után az egyik könyvhöz nyúlva levette azt a polcról és a lány felé fordult.

– A boszorkányper, ezért jöttünk – adott magyarázatot a cselekedetére mire Cressa bólintott.
– Megszegted a szabályt – suttogta a lány ismét elindulva.
– Még élek – vont vállat a fiú kilépve az elzárt helyiségből.
Black halkan szuszogva nyúlt a zsebébe majd elővéve a kulcsot bezárta a kaput és Cressidára pillantott.
– Kezdjük el – mondta hátat fordítva, aki halt helynek majd elindult a könyvtár elejébe.

✧˚ · .

A két diák csendben dolgozott a könyvtár egyik eldugottabb sarkában. Mindketten a könyvet olvasva próbálták kiszedni belőle a számukra szükséges információt. Legalábbis Cressida biztosan, Regulus pedig - habár nagyon próbálkozott - mégsem tudta kizárni a körülötte zajló dolgokat, például a halk motoszkálást vagy az égető tekintetet, ami már percek óta zavarta a munkájában.

– Cressida – sóhajtott fáradtan Black, megunva a felesleges figyelmet.
– Tessék? – mormolta a lány fel sem nézve a könyvből.
– Potter-nek majd kiesik a szeme, annyira szugerál téged – morogta a fekete hajú, mire a szőke értetlenül nézett fel rá.
Regulus a fejével az egyik polc felé biccentve adta meg az irányt, mire Cressa érdeklődve fordult hátra, majd megpillantva a könyvek mögött bujkálót, aprót intett neki.

– Mindjárt jövök – motyogta a lány felállva a helyéről, majd lassan a fiú felé indult.
Cressida ingerülten sétált a következő sorra, ahol - habár csak James-re számított – három fiú várta.
– Peter? – nézett végig barátain felvont szemöldökkel.
– Órája van – válaszolt izgatottan James.

– Mit szeretnétek? – kérdezte a lány felváltva nézve a fiúkra. – Dolgom van – húzta el a száját, türelmetlenül toporogva.
– Kitaláltuk – suttogta izgatottan Potter, mire Cressida meglepetten pillantott rá.
– Mit? – ráncolta szemöldökét.
– Kitaláltuk, kitaláltuk – forgatta a szemét Sirius – Szerény személyem találta ki a világ legjobb tervét! – mondta boldogan Sirius, mire a többiek megforgatták a szemüket.

– Mégis milyen tervet? – nézett rá értetlenül a lány.
– Hogy hogyan fogsz kijutni az iskolából – segítette ki Remus egy halvány mosollyal az arcán.
– Ó – csodálkozott. – És hogyan? – hajolt közelebb Lupinhoz, várva, hogy beavassák a tervbe.
A három fiú összevigyorgva invitálta magához közelebb a lányt, aki kíváncsian lépett feléjük.

– Ez a világlegborzalmasabb ötlete – szólalt meg Cressida, miután barátai - nagy részben Sirius - beavatták az ötletbe.
– Valóban az – szólt Regulus mire mindenki felé kapta a fejét.
– Te miért hallgatózol? – kérdezte az idősebbik Black összeszűkített szemekkel figyelve, ahogy öccse a szőke lány mellé sétál.
– Nem hallgatózom, csupán elég nehéz figyelmen kívül hagyni a hangoskodásotokat – válaszolt neki dőlve a polcnak.

– Mindegy – legyintett Remus – De ha elmondod bárkinek is! – tette fel a mutatóujját figyelmeztetően.
– Nem fogom – forgatta a szemét Regulus – Kicsit sem érdekel, hogy mit csináltok. Amúgy sem fog beválni – rázta a fejét.
– Miért ne válna be? – kérdezte James értetlenül.
– Mert McGalagony okosabb annál, hogy egy ilyen trükknek bedőljön – szólt közbe Cressa – Ha eddig soha nem tudtam aláíratni az engedélyt, most miért ment? –vonta fel a szemöldökét.

– Hát – gondolkodott el Potter – Miért ne?
– Szerintem hagyjuk az egészet – mondta a szöszi csalódottan – Majd megmondom Edwinnek, hogy sajnos nem tudok menni – húzta el a száját.
A három fiú aggódva fürkészték a lány, majd egy gyors pillantást vetve egymásra kényelmetlenül fészkelődni kezdtek. Dawsey-nak feltűnt a különös viselkedés, így összevont szemöldökkel figyelte barátait.

– Mi az? – kérdezte gyanakodva.
– Semmi – rázta a fejét James, tekintetével a körülötte lévő dolgokat vizslatva.
– Akkor miért viselkedtek így? – mutatott rájuk.
– Teljesen normálisan viselkedünk – tagadta Sirius, aki szintén kerülte a szemkontaktust.
– Persze – morogta a lány – Ki vele, mi az? – érdeklődött.
– Már elküldték a baglyot – válaszolt Regulus, mire a lány elkerekedett szemekkel kapta felé a fejét.

– Tessék? – kérdezte megrökönyödve – Igaz ez? – nézett kétségbeesve a fiúkra.
– Esküszöm, hogy be fog válni – mosolyodott el angyalian James.
– Képesek voltatok elküldeni Ophelia-t? – ripakodott rájuk halkan.
– Dehogy is! – szólalt meg Sirius – Peter baglyát küldtük – mondta vidáman.
– És ő tud róla? – kérdezett rá mérgesen.

– Persze – bólogatott Potter – Nyilván – köhintett.
Dawsey elborzadva meredt a szemüvegesre, majd megrázva a fejét hitetlenül nézett fel Lupinra.
– Nem gondoltál rá, hogy megakadályozd őket? – vonta kérdőre a barna hajút, aki csak meglepetten nézett vissza rá.

– Én mondtam nekik, hogy előtte nem ártana téged is beavatni – emelte fel védekezőn a kezét. – Igaz közben már úton voltunk bagolyházban, így az izgatottságtól ez a két dinka semmit nem hallott abból, amit mondtam – nézett a két fiúra bosszúsan– De esküszöm, hogy próbálkoztam.
– Én esküszöm, kinyírlak titeket –morogta mérgesen Cressida.
– Hé! Sirius ötlete volt! – bökött a mögötte lévőre James.

– Az előbb még azt mondtad tőled származik az ötlet! – rázta a fejét hitetlenül az idősebbik Black.
– Nem érdekel, hogy ki találta ki! Mindannyian épp ugyan annyira hibásak vagytok, nincs kivétel! – pillantott Remusra komoran – Ha megérkezett a levél, rögtön adjátok át nekem – utasította mire ők bólintottak.

A fiúk mind bűnbánóan figyelték a hollóhátast, aki halkan sóhajtva fordított nekik hátat majd Regulus-nak intve elindult vissza a helyére.
– Ja és – pillantott hátra a válla felett Cressa – valaki szóljon Peter-nek a baglyáról! – emelte fel a mutatóujját figyelmeztetően mire a barátai heves bólogatása kezdtek.

Forrás: https://harrypotterestarsai.ewk.hu/horcrux/