Cressida az oldalára fordulva próbálta meg folytatni az alvást, de úgy tűnt ez nem fog összejönni neki. A szőke morcosan fordult a hátára a fejére húzva a takarót, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy visszaaludjon. Halkan szuszogva szorította össze a szemeit, ezzel próbálva rákényszeríteni magát az alvásra. Sajnálatos módon terve ismét kudarcba fulladt, így nagyon úgy tűnt, végre sikerült kialudnia magát.

Cressa lelökve magáról a takarót, hunyorogva nézett az éjjeli szekrényén lévő órára, ami negyed hatot mutatott. A lány elhúzva a száját lassan felült az ágyban, majd egy nyújtózást elvégezve, kikászálódott a fekhelyről. Ahogy csupasz lábai hozzáértek a hűvös padlóhoz, kirázta a hideg. Habár általában zavarta, hogy mezítláb van, ezúttal nem bújt bele a mamuszába, helyette csak felállt az ágyból és a fürdőszoba felé indult. Útközben kivett a szekrényéből egy, a háza emblémájával ellátott kardigánt és egy fekete nadrágot majd egy pár mintás zoknit is kikapva, folytatta útját.

A lány a fürdőben készülődve, halkan dúdolva fésülgette a haját, miközben gondolatai folyamatosan a Zárolt Részlegen található könyv körül jártak. Nem tudott rájönni mégis miért pont az a könyv esett le a polcról, vagy éppen miért pont ott nyílt ki ahol. Azt sem tudta, ki vagy mi volt az oka annak, hogy lekerült a kötet a helyéről.

Cressidát mindig is zavarták a megmagyarázhatatlan dolgok. Szerette, ha tudja a dolgok okát, és az, hogy ismét egy olyan dologgal találta szemben magát, amire nem tudott magyarázatot adni, megrémisztette. Utoljára akkor érezte ezt a fajta félelmet, amikor Dumbledore elmondta neki, hogy a nővére meghalt. A professzor soha nem tért ki a haláleset okának magyarázatára. S habár Cressa egy részről rendkívül hálás volt neki azért, hogy nem részletezte a történteket, mégis úgy érezte kihagyják valamiből. Valami olyanból, amit joga van tudni.

A szőke halkan sóhajtva rázta meg a fejét, próbálva kizárni a történtekről szóló gondolatait, és inkább a közelgő randevúra gondolni. A lány egy izgatott mosollyal fésült egy utolsót a haján majd hátat fordítva a tükörnek, elhagyta a helyiséget.
A szobájába visszatérve csöndesen vissza sétált az ágyához majd egy halk varázslatot elmormolva beágyazott. Sietve lehuppant a kész ágyára majd gyorsan magára rángatta a csízmáját. Miután bekötötte a cipőfűzőjét, elégedetten állt fel a helyéről, majd elrakva a pácláját elindult kifelé a szobából.

Cressida az ajtóhoz érve levette a fogasról a már eléggé megviselt vászonkabátot, majd kiment a klubhelyiségbe. A korai órákban senki nem tartózkodott az óriási szobában, így az egyetlen zaj forrás Cressa léptei voltak, amik halkan puffogtak a fapadlón. A lány a kabátját magára húzva sétált le a lépcsőn majd az ajtót kinyitva kilépett a folyosóra.

Az iskola folyosói kongtak az ürességtől, így Dawsey kissé bátortalanul indult el egy véletlenszerű irányba, ugyanis ötlete sem volt mégis merre akar menni. A szöszi csendben sétált az iskolában, habár az elején még ötlete sem volt, hogy hol fog kilyukadni egy idő után kezdett ismerőssé válni a környezte, mivel az utóbbi négy évben meglehetősen sok időt töltött arrafelé.

A hollóhátas megrökönyödve torpant, meg amikor hangos trappolás ütötte meg a fülét. Egyhelyben állva várta, hogy a személy megérkezzen a látókörébe, ami egész hamar meg is történt. A barna hajú fiú vidáman sétált a folyosón, arcán hatalmas mosoly foglalt helyet. Szapora léptekkel haladt a lány felé, s a nagy sietségben szinte észre sem vette a vele szembe jövőt.

– James! – szólt Cressa megragadva a mellette elviharzó fiú kezét, aki csak meglepetten pillantott le a nála egy fejjel alacsonyabb lányra.
– Ó Cressida – mondta boldogan, egyre jobban szélesedő mosollyal. – Mi járatban errefelé? – érdeklődött feljebb tolva orrán a szemüvegét.
– Nem tudtam aludni ezért gondoltam járok egyet, és erre vezetett az utam – vont vállat halványan elmosolyodva.

– Esetleg van kedved kijönni velem a pályára? Most lesz edzésünk, úgyhogy ha nincs jobb dolgod eljöhetnél – ajánlotta fel kedvesen.
– Miért is ne? – gondolkodott el – De hol vannak a többiek? – kérdezte furcsállva a dolgot.
– Amikor kijöttem a szobából Remus éppen próbálta lebeszélni Sirius-t arról, hogy újra neki kezdjen a hajának, mivel az nem volt tökéletes – rázta a fejét nevetve. – Szóval valószínűleg egy jó darabig még nem jönnek – tette hozzá. – Baj? – kérdezte aggódva.

– Jaj, dehogy is, szó sincs róla. Bevallom, kicsit örülök is neki, hogy csak ketten vagyunk – mondta őszintén.
– Miért? – érdeklődött Potter elindulva a pálya felé vezető úton.
– Van egy olyan érzésem, hogy az Edwin-es faggatózásnak közel sincs még vége – húzta el a száját követve a barátját. – Apropó. Neked mi a véleményed róla? – kérdezte kíváncsian.
– Nem is tudom – vont vállat James a szája szélét rágva – Sirius szerint nem neked való – motyogta.

– Sirius szerint senki nem nekem való, aki hímnemű és a közelembe próbál férkőzni – válaszolt Cressida megforgatva a szemét, mire James halkan kuncogni kezdett.
– Van benne valami – bólintott egyetértően. – Egyébként szerintem kedves – vallotta be.
– Tényleg? – kérdezett vissza meghökkenve.
– Ez olyan meglepő? – nézett rá értetlenül a szemüveges. – Mire számítottál, hogy azt mondom bunkó és soha többet nem találkozhatsz vele?

– Valami ilyesmi – motyogta a lány zavartan.
– Hé – lökte meg a vállát finoman James, ezzel magára vonva Cressa figyelmét – Soha nem mondanék ilyet, ahogy a többiek sem. Nem szólunk bele, hogy kivel barátkozz, abba meg végképp nem, hogy ki tetszen.
– Csak attól tartok, hogy félre ismerem – mondta halkan sóhajtva.

– Miért ismernéd félre? Amúgy is most csak egyetlen egy randiról beszélünk, még nem is ismeritek egymást. Majd ha jobban megismerkedtetek simán megváltozhat a véleményed róla, habár nem hiszem, hogy meg fog. Jobb emberismerő vagy te annál, mint hogy kifogj egy szörnyű embert.
– Gondolod?

– Nem gondolom. Tudom. – borzolta össze a lány haját. – Egyébként Edwin már kint van a pályán – tette hozzá egy kacsintás kíséretében. – Biztos örülni fog neked. – mosolygott rá csintalanul mire Cressida zavartan sütötte le a szemét.
– Tegnap beszéltem Lily-vel – váltott témát egyre csak vöröslő arccal.
– Tényleg? – kérdezte a fiú csillogó szemekkel, mire Dawsey hálát adott az égnek, hogy ilyen gyorsan el tudta terelni barátja figyelmét. – Mit mondott? – érdeklődött izgatottan.

– Azt, hogy egész nap nyaggattad és elhívtad randira – válaszolt. – Kár, hogy nemet mondott – húzta el a száját.
– Már hozzá szoktam – legyintett – De úgy érzem, nemsokára be fogja adni a derekát – tette hozzá vidáman.
– Miből gondolod? – vonta fel a szemöldökét a szőke.

– Van egy kis segítségem – mosolygott komiszan.
– Miről beszélsz? – érdeklődött a lány összeszűkítve a szemeit.
– Reménykedtem benne, hogy segíteni fogsz – mondta angyalian – Az elmúlt másfél évben nagyon jóba lettél mind Marlene-nel mind Lily-vel... így azon gondolkodtam vajon tudsz-e pár kedves szót szólni az érdekemben – vigyorgott.

– Azt akarod, hogy beszéljem rá egy randira? – kérdezte értetlenül – Mert akkor a válaszom nem. Sajnálom.
– Nem, ilyenről szó sincs – rázta a fejét James – Csupán arra kérlek, hogy említs meg egyszer-kétszer. De ne túl feltűnően! – szólt rémülten – A végén még gyanút fogna – suttogta.
– Miért nem kéred meg Marlene-t? – érdeklődött kilépve az udvarra.
– McKinnon? – torpant meg a fiú – Biztosan nem segítene – rázta a fejét.

– Miben nem segítenék? – szólt mögülük egy csintalan hang, mire Cressa mosolyogva fordult az említett felé.
– James-nek szerelmi bánata van – legyintett a lány megölelve a szőke hajút.
– Minden második nap szerelmi bánata van – vont vállat Marlene nevetve, mire Potter sértetten húzta fel az orrát.
– Azt akarja, hogy rábeszéljük Lily-t egy randira – avatta be Dawsey mire barátnője elkerekedett szemekkel pillantott a szemüvegesre.

– Elment az eszed, Potter? Azt hiszed, rá lehetne beszélni? Cressida már puhítja egy ideje, de nem sok sikerrel. Lily Amos Diggory-ba szerelmes, nincs mit tenni.
– De ha... – morfondírozott a hollóhátas ezzel magára vonva a két griffendéles figyelmét.
– Mi? Mi az? – kérdezte a fiú izgatottan.
– Á, semmi, nem hiszem, hogy beválna – rázta a fejét.
– Mondd csak, én is kíváncsi vagyok – lökte meg a vállát érdeklődve Marls.
– Mi az Cress?

– Add oda neki az arany cikeszt – ötletelt a szöszi.
– Tessék? – hajolt közelebb James, mivel úgy érezte nem hallotta tisztán a lány mondandóját.
– Legközelebb a meccsen, ha te szerzed meg a cikeszt, add oda Lily-nek – tanácsolta.
– Cressida – pislogott döbbenten a fiú – Te egy zseni vagy! – kurjantott fel szorosan megölelve barátnőjét, aki halkan felnevetett, ahogy barátja felkapta őt a földről és megpörgette a levegőben.

– Ez mind szép és jó – szólt közbe Marlene – De az első meccsünk a Mardekár ellen lesz. Mindenki tudja, hogy Regulus nagyon jó fogó, talán a valaha volt legjobb – mondta komolyan mire Potter mérgesen nézett rá.
– De motivációnak jó – válaszolt Cressa miután ismét stabil talajon állt.
– Valóban az – biccentett McKinonn az előtte álló arcát figyelve.

✧˚ · .

Cressida dideregve húzta magán össze a kabátját, ezzel próbálva védeni magát a kora reggeli hideggel szemben. A szőke a mellkasához felhúzva térdeit, fagyoskodva várta a lelátón, hogy az edzés végre valahára elkezdődjön.
– Kit látnak szemeim? – szólt mellőle egy hang, mire ő lassacskán felé fordította a fejét.
– Jó reggelt! – mosolyodott el a lány figyelve, ahogy barátja leül mellé.

– Nem úgy volt, hogy kialszod magad és nem jössz az edzésre? – érdeklődött a barna hajú.
– De – válaszolt kurtán – Viszont tegnap kicsit korábban mentem el aludni – vont vállat.
– Értem – biccentett Lupin elgondolkodva.
Mindketten csendben ültek a padon, a griffendéleseket figyelve, akik úgy tűnt lassacskán neki kezdenek az edzésnek. Az újoncok - akik még a hét elején lettek beválogatva a csapatba - feszülten ültek fel seprűikre, majd erősen koncentrálva hallgatták James, vagyis a csapatkapitány utasításait és tanácsait.

– Este beszéltem Regulus-szal – szólalt meg Remus ezzel megtörve a csöndet.
– Miért? – kapta felé a fejét Cressa megrökönyödve.
– Érdeklődött felőled – válaszolt rá sem nézve.
– Regulus... felőlem? – gondolkodott el fintorogva – Miért?

Remus ránézett a mellette ülőre, barna szemei nevetéstől csillogtak, s habár nagyon próbálta visszatartani a feltörekvő kacagását, nem bírta sokáig.
– Mi az Remus? – lökte meg a fiú vállát értetlenül – Mit akart Black? – faggatta tovább.
– Tegnap nem volt még pár dolgod mielőtt elmentél aludni? – vonta fel a szemöldökét Lupin nevetve, mire a lány szemei elkerekedtek.

– Hogy felejthettem el? – temette az arcát a tenyerébe. – Tiszta hülye vagyok – nyöszörgött.
– Azt mondtam nem érezted jól magad. Erre csak annyit mondott, hogy látszott rajtad – mesélte.
– Kedves – forgatta a szemét Cressida, pontosan látva lelki szemei előtt, hogy a göndör milyen arcot vágott miközben ezt mondta.
– Azt is mondta, hogy jobbulást kíván – tette hozzá mire Cressidából kitört a nevetés.

– Ezt csak te tetted hozzá – rázta a fejét továbbra is nevetve.
– Nem, tényleg ezt mondta – tagadta Lupin mosolyogva.
– Persze – legyintett felhagyva a vitatkozással. – Bárki mást mondanál az iskolából, elhinném, hogy valóban elhagyták ilyen szavak a száját, de nem Regulusét. Ő soha nem mondana ilyet egy olyan embernek, akit nem is ismer – oktatta ki unottan – Abban sem vagyok biztos, hogy bárkinek is mondana ilyet – gondolkodott el – Na mindegy – hagyta annyiban a dolgot. – Majd beszélek vele, vagy valami – motyogta a mellette ülő vállára döntve a fejét.

– És az rémlik, hogy nem csak a járörözést hagytad ki, hanem az kviddics edzésedet is? – tette fel a kérdést halkan, mire Cressa csak megrázta a fejét.
– Ne is emlékeztess – morogta az előtte elrepülőket figyelve.

✧˚ · .

Dawsey a Nagy terembe érve, mosolyogva intett a vörös asztalnál ülők felé majd megigazítva a nyakkendőjét, elindult a saját asztala felé. A hollóhátas végig nézve az asztalnál ülőkön elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Pandora már megérkezett és éppen a reggeli töklét öntött a serlegébe. Éppen azon volt, hogy elinduljon a barátnője felé, amikor is megtorpant, majd a szája szélét rágva a szomszédos asztal felé fordult.

A smaragdzöld színű egyenruhások mind csendben fogyasztották az ételüket, sehol egy halk nevetés vagy éppen vita. Mindenki teljes mértékben a reggelijével illetve a házifeladatával volt elfoglalva, amitől Cressidának felállt a szőr a hátán. Ezek sosem érzik jól magukat, gondolta a lány majd sietve végig pasztázta az asztalnál ülőket. Végül tekintete megállapodott a három fiún, akik halkan beszélgettek egymással.

Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet a kígyók közé mennie mivel semmi keresni valója nem volt ott. Dorcas még nem érkezett meg így azt sem mondhatta, hogy hozzá jött köszönni.
Cressa megrázta a fejét, majd tett egy bizonytalan lépést a mardekárosok felé. Aztán megtorpant, és körbe nézett. Egyelőre úgy tűnt, senkinek nem tűnt fel a szándéka, így még simán volt esélye vissza fordulni és úgy tenni, mint aki csak véletlenül tovább sétált. Ám nem tette, helyette tett még egy óvatosan lépést, majd még egyet, míg végül lassan, de magabiztosan elindult a három fiú felé. A diákok mellett elhaladva néhányan értetlenül vagy éppen csúnyán néztek rá, de nem igazán foglalkozott vele, csupán gyorsabban szedte a lábát, hogy minél előbb letudhassa az egészet, hogy végre valahára ehessen.

Evan halkan nevetve tömte a szájába a rántottáját, majd Barty válla fölött elnézve, meglepetten hagyta abba a rágást és sietve a másik oldalán ülő fel fordult.
Cressida látta, ahogy a szőke oldalba könyökölte a barátját majd valamit mondott neki mire a göndör hátra dőlve pillantott a fal és a padok közötti keskeny folyosóra. Arcára egy pillanatra értetlenség ült ki, majd ezt realizálva gyorsan palástolta érzelmeit és mindössze egy felvont szemöldökkel jutalmazta a felé közeledő lányt.

– Black – köszörülte meg a torkát a szőke a baráti társasághoz érve.
Regulus halkan morogva valamit, letette az evőeszközét a tányérjára majd a lány felé fordult, barátai is így tettek.
– Dawsey – biccentett végig mérve az előtte állót. – Ha azért vagy itt, mert Pandora keresett, már beszéltem vele, szóval elmehetsz – bocsátotta el majd vissza is fordult az étele felé, akárcsak a két barátja.

Cressa unottan nézte a fiú hátát majd ismét megszólalt:
– Nem azért vagyok, itt. Azt sem tudtam, hogy Pandora beszélni akar veled – mondta morcosan mire Black hangosan felsóhajtott.
– Akkor miért vagy itt? – fordult felé ismét, a kelleténél indulatosabban, mire a szöszi meglepődve nézett le rá.

– Azért, hogy elnézést kérjek, amiért tegnap nem voltam járőrözni – válaszolt keresztbe fonva maga előtt a karjait – De meggondoltam magam – rázta a fejét mérgesen hátrébb lépve – Egyébként, még a délután folyamán befejezem az esszé rám eső részét, ha esetleg kész vagy a sajátoddal, leadhatjuk még ma – mondta sértetten mire Regulus csak egy aprót biccentett.

– Ötre kész lesz – szögezte le, ezúttal a lányon volt a sor, hogy bólintson.
– További jó étvágyat – szólt gúnyosan egy kisebb meghajlás kíséretében mire Evan felhorkantott.
A szőke nem is törődve az őt figyelőkkel, egyszerűen sarkon fordult és vissza sétált a saját asztalához.

✧˚ · .

Cressida fél füllel hallgatta, ahogy Pandora éppen a közelgő Legendás Lények Gondozása óráról mesél neki. Baglyok száza repkedett a fejük felett, ezzel kiszállítva gazdáiknak a leveleket. Dawsey némán figyelte, ahogy a madarak össze-vissza repülnek fölöttük majd egy ismerőset kiszúrva feszülten követte, ahogy bagoly a Griffendél asztala felé veszi az irányt, majd ahogy azt várta, James előtt leszállt. A szemüveges fiú érdeklődve nézett fel az ételéből majd egy pillanatig értetlenül vizslatta a madarat, hiszen a sajátja már meghozta a neki szánt leveleket. Remus finoman meglökve a vállát mondott neki valamit mire ő bólintott és sietve leszedte a bagoly lábára erősített levelet. James elkerekedett szemekkel pattant fel a helyéről, ahogy megbizonyosodott a levél címzettjéről. Egy percet sem akart elvesztegetni. Potter izgatottan nézett a háta mögé majd miután megtalálta Cressát mosolyogva mászott ki a helyéről és alig bírva magában tartani az idegességét, szapora léptekkel indult el a sötétkék és bronz színekben pompázó asztal felé.

A szőke idegesen figyelte barátja minden egyes lépését, James annyira sietett, hogy minél előbb oda érjen, hogy kétszer majdnem hasra esett mivel a lába bele akadt az asztalba illetve az egyik padba.
A szemüveges fiú szinte lóhalálában ért oda hozzájuk, majd kifulladva nyújtotta előre a kezét, amiben a levelet szorongatta.
Dawsey a szája szélét rágva, óvatosan a levél felé nyúlt majd bátortalanul átvette.

– Remélem sikerült – szólt Potter, lihegve figyelve a barátnőjét.
– Én is – mosolygott Panda kedvesen – Na, nyisd ki – bökte meg az ideges lányt, akinek száját egy halk sóhaj hagyta el.

A szöszi remegő kezekkel tépte fel a borítékot majd lassan kihúzta belőle annak tartalmát. Kihajtogatva az aláírást igénylő levelet, gyorsan végig futotta a sorokat, ezzel húzva az időt. Egy részről mindennél jobban szeretett volna egyből a lényegre térni, de az egyre csak növekvő félelme miatt muszáj volt egy kis időt adnia magának arra, hogy felkészüljön az esetleges bukásra. Pandora és James érdeklődve leskelődtek a válla fölött próbálva meglátni az aláírást, ám a lány gyorsan becsukta a levelet, hogy ne láthassák az eredményt.

– Nos? – kérdezte reménykedve a barna hajú. – Sikerült?
Cressida komoly arcot vágva nézett pár másodpercig a két aggódó barátjára majd végül lassacskán elmosolyodott.
– Aláírta! – suttogta boldogan mire a hollóhátas és griffendéles boldogan pacsiztak össze.
A lány nevetve ölelte meg a vörös színben pompázó barátját, aki vidáman viszonozta azt.

– Köszönöm – motyogta a fiú vállába, aki csak megrázta a fejét.
– Ezért vagyunk – válaszolt elengedve őt.
Cressa mosolyogva nézett el róluk, zöldes szemei lassan a Griffendél asztala felé vándoroltak ahol a barátait kiszúrva egy hálás mosolyt villantott. Sirius, Remus és Peter vigyorogva pillantott feléjük. Sikerült.