Cressida a csillagos eget fürkészve próbált rájönni Sirius mégis miért nem akart válaszolni a kérdésére.
A lány órák óta a Csillagvizsgálóban volt, és a korlátnak támaszkodva nézte hol az eget, hol a fekete tavat, melynek sötét és rejtélyes kinézetétől minden egyes alkalommal kirázta a hideg.
A csillagképeket figyelve hallgatta a hullámok halk zúgását, majd a lépcső hangos recsegésére felkapva a fejét pillantott az órára.

A szőke elkerekedett szemekkel nézett el az óráról, majd az asztalhoz lépve lekapta a pulcsiját és sietve elindult lefelé a lépcsőn. A lány hangos léptei tökéletes ellentétben voltak a másik - éppen felfelé igyekvőével -, a lány ugyanis pontosan a két dobbantás közé lépett. Cressa magában szitkozódva sietett el a felfelé menő mellett, aki csak egy röpke pillantást vetett rá majd vissza is vezette a tekintetét a könyvére.

Dawsey teljesen elfoglalva azzal, hogy lemarad a várva várt vacsoráról, észre sem vette, hogy a dübögés megszűnt, s egyedül az ő pufogó léptei hallatszódnak.
– Cressida! – szólt utána a fiú, mire a lány zavartan torpant meg a lépcsőfokon majd értetlenül pillantott fel a fölé magasodóra.
– Black – biccentett türelmetlenül, nem tudva, hogy Regulusnak mégis mi oka volt arra, hogy hozzászóljon.

– Fél kilenckor találkozunk a klubhelyiséged bejárata előtt – morogta.
– Rendben – bólintott a szőke.
– Rendben – helyeselt Black.
– Rendben – ismételte meg a lány még egyszer majd miután Regulus hátat fordított neki és elindult felefelé, rájött, hogy a göndörnek nincs több mondanivalója számára, így ő is megindult a saját irányába.

A nagyterem ajtajának kicsapódására a jelenlévők - akik a késői óráknak köszönhetően kevesen voltak - a bejárat felé kapták a fejüket, amin a szőke lány futó léptekben jöttbe.
Cressida szuszogva sietett a szokásos helyére majd helyet foglalva, kapkodva kezdte el szedni magának a maradék ételt.
– Megint elfelejtetted nézni az órát? – ült le mellé Remus mire a lány felé kapta a fejét.
A fiú barna szemei, mint mindig, most is kedvesen fürkészték a lány arcát.

– Lehetséges – vont vállat nekikezdve az étkezésnek. – Te hogyhogy itt vagy? A fiúk már rég megvacsoráztak – pillantott hátra Cressa a pillanatnyilag kihalt hely felé.
– Gondoltam jól esne a társaság – válaszolt körbe pillantva – De ha nem akarod, hogy itt legyek – kelt fel a helyéről – El is mehetek.
– Ne! – kapott utána rémülten, mire Remus szórakozottan pillantott le rá – Nem zavarsz – köhintett elfordulva barátja felől.
– Reméltem, hogy ezt mondod majd – ült vissza a padra vidáman.

– Még szép – mosolygott rá.
– Na, egyél – bökött a tál felé – Mindjárt vége a vacsoraidőnek – noszogatta.
– Jól van na – forgatta a szemét felszúrva egy darabka héjában sült krumplit a villára.
Lupin csöndesen figyelte, ahogy a lány vacsorázik, próbálva magában tartani a rengeteg kérdést, amit már napok óta fel akart tenni Cressidának.
– Mit szeretnél tudni? – kérdezte lerakva az evőeszközeit a tál két szélére.
Remus meglepetten nézett rá.
– Micsoda? – kérdezett vissza.

– Mióta elkezdtem enni úgy figyelsz, mintha az életed múlna rajta, hogy feltedd a kérdéseidet. Mit szeretnél kérdezni? – vonta fel a szemöldökét a lány.
– Nem hittem volna, hogy ennyire egyértelmű vagyok – gondolkodott el. – Csak azt szeretném tudni, hogy vagy? – érdeklődött.
Cressida hanyagul vállat vonva tért vissza az evéshez.
– Jól, köszönöm – válaszolt egy újabb falatot felszúrva a villájára.
Remus összeszűkítette a szemeit.

– Érdekes – hümmögött. – Akkor miért voltál a Csillagvizsgálóban?
– Miért ne? – vágta rá Cressa. – Mint minden hollóháti diák, én is szeretem nézni a csillagokat – mosolygott komiszan a fiúra, mire ő megforgatta a szemét.
– Ne gyere nekem a sztereotípiákkal – lökte meg finoman a vállát. – Pontosan tudod, hogy miért kérdezem – komolyodott meg.
– Minden okés, csak fáradt vagyok – billentette oldalra a fejét.

– Biztos? – faggatta tovább. – Utoljára tavaly februárban mentél fel a csillagvizsgálóban – méregette.
– Te ezt így fejben tartod? – döbbent le. – Fura vagy Remus Lupin, tudod-e? –nevetett halkan.
– Valakinek muszáj figyelnie rád – rázta a fejét. – Siriusra ilyet nem lehet bízni, Jamesről pedig inkább ne is beszéljünk.
– Csak szerelmes – nézett rá rosszallóan. – Hidd el te is ilyen lennél, ha odáig lennél valakiért –mosolygott rá kacéran.
– Mire célzol? – vonta fel a szemöldökét felháborodottan mire Cressida csak vállat vont.

– Én ugyan semmire – tette fel a kezét védekezően.
– Mindegy is – legyintett zavartan. – Most rólad van szó – terelte vissza a kiindulási témára a beszélgetést – Zavar, hogy Regulusszal kell lenned?
– Nem.
– És az, hogy ma legyőzött? – folytatta.
– Talán.
– Zavar annyira, hogy emiatt órákig üldögélj a Csillagvizsgálóban? – érdeklődött.
– Tudom, hogy mit csinálsz – nézett rá szúrósan a lány. – Nem, kell aggódnod miattam. Azért voltam ottahol, mert ahhoz volt kedvem – morgott.

– Te tudod – vezette le róla a tekintetét majd a velük szemben levő asztal felépillantott. – Mikor mész járőrözni? – pillantott vissza rá.
– Fél kilenc.
– Hmm – merengett el Lupin – Van még harmincöt perced – nézett az órára. – Ha végeztél a vacsorával, van kedved átjönni hozzánk? James hiányol – mondta.
– Sajnos nem tudok, még át akarok öltözni – nézett le a ruhájára, Remus felvonta a szemöldökét.
– Mi baj van ezzel? – értetlenkedett – Tán randira készülsz? – csodálkozott.

– Tessék? – kérdezte Cressa elkerekedett szemekkel – Te jó ég. Hová gondolsz te engem? – háborodott fel. – Én és Regulus? – borzadt el. – Ha valaha ilyen történne, könyörgöm, akadályozd meg! – dramatizált. – Előbb megyek el úszni a fekete tóba, minthogy bármi történjen köztünk – rázta ki a hideg.

– Jól van – nevetett fel a barnahajú – Örülök, hogy egy véleményen vagyunk. Sirius megölne, ha kikezdenél az öccsével – viccelődött.
– Szerencsére ilyenről szó sincs – nyugtatta meg a barátját. – Csupán kényelmetlen a ruhám – ráncigálta meg a felsője ujját – Cecília megint magasabb hőfokon mosta az egyenruhámat, mint azt kellett volna – nyöszörgött.
– Mikor költözöl el onnan? – kérdezte Remus fáradtan.
– Nem tudom – vont vállat – Nincs hova mennem – válaszolt szomorúan.

– Euphemia szívesen befogadna, amúgy is van már külön szobád, nem hiszem, hogy sok minden változna, ha ott laknál – rázta a fejét.
– Potteréknek már így is van elég bajuk, nem akarok még én is a terhükre lenni –mondta komolyan. – Meg amúgy sem akarok Siriusszal egy házban lakni, már így is az agyamra megy. Mi lenne, ha vele kéne laknom? – forgatta a szemét. – Plusz Claudia már így is hiányol, folyton azzal nyaggatja az anyját, hogy hol vagyok. Ő az oka annak, hogy még nem mentem el onnan. Nincs szívem otthagyni.
– Igen, persze, értem – mosolygott kedvesen Lupin. – Csak nem tudom, meddig bírod még ott – tette hozzá halkan.

Cressida úgy tett, mint aki nem hallotta, amit a barátja mondott, majd a tálját arrébb tolva jelezte, hogy befejezte a vacsorázást.
– Alig ettél – pillantott Remus a tányéron lévő, szinte érintetlen ételre.
– Nem vagyok éhes – adott választ halkan.
– Biztos? Még van időd, nyugodtan egyél. Megvárlak – intett az étel felé.
– Nem kell, befejeztem – kelt fel a helyéről Cressa morcosan, próbálva leplezni az idegességet.

Nem azért nem evett, mert nem volt éhes, hanem azért mert a gyomra annyira görcsben volt, hogy már az evés gondolatától is rosszul lett.
– Induljunk – fordított hátat a fiúnak elindulva, mire a barnahajú felpattant a helyéről és utána sietett.
– És mit fogsz felvenni? – érdeklődött Remus kinyitva a szöszi előtt az ajtót.
– Pandora kölcsön adja az egyik pulcsiját – magyarázta kilépve a folyosóra. –Plusz átveszem a szoknyát – fintorgott a ruhadarabra nézve.
– Aha – bólintott a fiú.

A két tanuló csöndesen folytatta az útját egészen a lány klubhelyiségének ajtajáig.
Útközben Remus párszor próbált beszélgetést kezdeményezni, de Cressa gyorsan véget vetett nekik, mivel egyszerűen nem bírt arra koncentrálni, amit a barátja mondott neki.
– Be akarsz jönni? – kérdezte a szőke az ajtó felé mutatva.
– Nem, nem akarok zavarni.
– Nem zavarsz.
– Biztos? – méregette gyanúsan.
– Teljes mértékben. Pandora amúgy is rég látott, biztos örülne neked – fordult az ajtó felé majd a kopogtatót megfogva bekopogott.

– Mindig jön, de soha nem érkezik meg. Mi az?
Cressida felvont szemöldökkel nézett a mellette állóra, aki elgondolkodva pillantott rá, várva, hogy majd úgy is válaszol helyette, ám ez nem történt meg.
– Nos, mi az Lupin? – mosolygott ördögien, mivel tisztában volt vele, hogy a fiú úgy sem fog rájönni. Ellentétben vele.
– Nem tudom – rázta a fejét mérgesen.
– Kár – nézett a kopogtató felé szomorkásan – Akkor sajnos nem jutunk be – biggyesztette le ajkait.

– Ne szórakozz – lökte meg a vállát finoman. – El fogsz késni – figyelmeztette.
– Nem fogok – fonta keresztbe karjait – A válasz a holnap – mondta vidáman, mire az ajtó kinyílt.
– Nem értem, hogy csinálod – motyogta a fiú elképedve figyelve, ahogy a lány belép a helyiségbe, majd mielőtt ő kint maradt volna, gyorsan beslisszolt.
– Okos vagyok – vigyorgott büszkén.
– Persze – bólogatott bőszen – Okostojás – morogta az orra alatt, mire Cressida csak kinyújtotta rá a nyelvét.

A két fiatal felment a klubhelyiségbe ahol a fiú jelenlétére az ott tartózkodók halkan duruzsolni kezdtek. Dawsey szemforgatva ültette le barátját az egyik szabad fotelbe majd Pandora után kutatva nézett körbe a helyiségben.
– Idie – hallatszott a lány vidám hangja mire barátnője felé fordult.
Panda mosolyogva ölelte át a lányt majd kissé eltolva magától rosszallóan nézett a szemébe.
– Nem voltál bent a gyengélkedőben – csóválta a fejét felháborodottan mire a szöszi lesütötte a szemét.

– Honnan tudod? – kérdezte felpillantva rá.
– Edwin elment meglátogatni – mosolygott kacéran mire Cressida arca pirulni kezdett. – Nemsokkal azután, hogy elmentem találkoztam vele, és felőled érdeklődött. Elmondtam neki, hogy hol vagy, de azt mondta mire odaért neked már nyomod sem volt.
– Edwin? – pattant fel a helyéről Remus, mire Pandora meglepetten nézett felé. –Ki az az Edwin? – nézett értetlenül Dawseyra aki csak nagyokat pislogva nézett vissza rá.
– Senki – tagadta rögtön.

– Csak egy barát – dalolta Lestrange vidáman. – Te amúgy mit keresel itt? –vonta kérdőre a griffendélest.
– Látogatóba jöttem.
– Rég láttátok egymást – használta ki az alkalmat Cressa – Csevegjetek, én addig elmegyek átöltözni – indult el a szobája felé.
– Ezzel még közel sincs vége a beszélgetésünknek! – bökött felé figyelmeztetően Lupin.
– Hogyne – kiáltotta vissza nevetve majd becsapta a szobája ajtaját.

A lány kacagva fordított hátat az ajtónak majd az ágya felé sétálva, vetett egy lopott pillantást az órára, ami negyed kilencet mutatott. Realizálva, hogy alig maradt ideje, sietősen átvette a meglehetőse unalmas és rendkívül kényelmetlen pulóverét egy Pandorától kapott sötétkék garbós, sárga csíkos pólóra és a fekete szoknyáját - amit a barátnője hosszas nyaggatásának hatására vett fel – egy fekete farmerre váltotta, majd a haját lófarokba fogva késznek nyilvánította magát.

Pálcáját a farzsebébe süllyesztve hagyta el a szobáját majd óriási mosollyal az arcán, vissza sétált a többiekhez.
– Regulus két perc múlva ideér – szólt Pandora le sem véve a szemét a sakktábláról.
– Okés – bólintott Cressa melléjük sétálva – Te miért sakkozol? – vonta fel a szemöldökét, ahogy megpillantotta Remust, aki hatalmas koncentrációval meredt a vele szemben ülőre.
– Miért ne? – érdeklődött a fiú továbbra is a lányt nézve.
– Nem is tudsz sakkozni – rázta a fejét nevetve.
– Dehogynem! – kapta rá a tekintetét felháborodottan Lupin.

– Elnézést – köhintett Cressida próbálva visszatartani a nevetését.
Egyszerűen szürreálisnak érezte azt, hogy Remus egy sakktábla előtt ül, próbálva leverni Pandorát, aki kiskora óta sakkozik.
– Szóval mi van azzal az Edwinnel? – döntötte oldalra a fejét a barnahajú.
– Sajnos nekem mennem kell – húzta el a száját Cressa elindulva az ajtó felé. –Jó sakkozást! – intett a barátainak mielőtt eltűnt a látóterükből.

Még hallotta, ahogy Remus utána kiabál, de úgy tett mint aki semmit sem hall. Dawsey széles mosollyal az arcán lépett ki az ajtón, észre sem véve a falnak támaszkodó fiút.
– Te meg miért mosolyogsz ennyire? – kérdezte Regulus jegesen, mire a lány arcáról pillanatok alatt eltűnt a mosoly.
– Semmiért – morogta. – Induljunk – indult meg a lépcső felé, Black pedig követte őt.

A prefektusok csöndben sétáltak végig a folyosón, a házirend szabályainak bármiféle módon történő megszegése után kutatva, ám úgy tűnt senkinek sem állt szándékában bajt keverni.
Cressida rá sem nézve a mellette levőre, komoly arcot vágva nézelődött az épületben míg Regulus hangosan kifújva a levegőt jelezte, hogy mennyire untatja ez az egész.
– Hozzunk pár szabályt – szólt a lány megunva a csendet.
– Mire gondolsz? – kérdezte a göndör értetlenül méregetve a mellette sétálót.

– Gondolom nincs kedved a felesleges, és meglehetősen kínos társalgásokhoz – magyarázta. – Ezért az első szabály lehetne az, hogy csak is kizárólag akkor szólunk egymáshoz, ha az feltétlenül fontos. Nincs kivétel. Így rengeteg szörnyűségtől kíméljük meg magunkat – mondta, mire Regulus elgondolkodott, majd végig gondolva a dolgot, egy hümmögéssel fejezte ki egyetértését.
– És a többi? – érdeklődött.
– Még nem tudom – rázta a fejét – Nem volt túl sok időm ezen gondolkodni. Ha az neked megfelel, abban az esetben, ha valami eszünkbe jut, bővíthetjük a szabályzatot, de akkor és csak akkor, ha mindketten beleegyezünk! – tette fel a mutatóujját figyelmeztetően.
– Nekem megfelel.
– Szuper – biccentett elégedetten – Akkor, ha véget ért a műszakunk, ezt írásba is foglalhatjuk – tervezgette.