A nagyteremben ülő diákok csöndesen várakoztak, ahogy a beosztási ceremónia végéhez közeledett. A percek óráknak érződtek, és úgy tűnt a névsornak soha nem lesz vége. A tanulók próbáltak koncentrálni, és minél halkabban elfoglalni magukat, amíg az elsősöket beosztották a házakba ám a hirtelen felbukkanó pletyka hallatára halk zúgolódás keletkezett.

Cressida unalmában a csuklóján lévő karkötőt birizgálta, s habár alapvetően nem volt fáradt, a ceremónia monotonitásának köszönhetően alig bírta nyitva tartani a szemeit.
Ezt a részt utálta a legjobban. Minden évben végig kellett ülniük, ahogy kicsik egyesével oda mennek a terem közepén elhelyezett székhez, majd helyet foglalnak rajta, McGalagony rárakja a fejükre a süveget, az gondolkozik egy kicsit, majd kimondja a választott házat.

Cressának nem is magával a beavatással volt gondja, inkább annak hosszával.
Alapvetően szerette figyelni, ahogy a kicsik arca felvidul, amint a Teszlek Süveg kimondja a házuk nevét, ám egy idő után az is unalmassá válik és mire a névsor végére érnek, úgy ahogy mindenki más, ő is megunja a dolgot.
– Griffendél! – hangzott el az est folyamán ki tudja hanyadjára, mire a diákok monoton tapsolása töltötte be az óriási termet.

Cressida fáradtan dörzsölte meg a szemét majd lassan a barátnője felé fordult. Pandora elkerekedett szemekkel hallgatta, amit a mellette levő a fülébe súgott. A zöld szemű értetlenül pillantott először a mellette majd a vele szembe ülőkre, akik halkan beszéltek meg valamit. A lány sietve nézett körbe, majd összeszűkített szemekkel konstatálta, hogy minden második diák halkan duruzsol.
Bármi is volt a téma, futótűzként terjedt a tanulók között.

A szőke zavartan sütötte le a szemét, ahogy a diákok, akiket figyelt, rá pillantottak. Cressa a halkan megköszörülte a torkát majd Panda felé fordult, aki óvatosan megbökte a vállát ezzel magára vonva a figyelmét.
– Miről van szó? – kérdezte halkan, egyre több tekintetet érezve magán.
Pandora a szája szélét rágva fürkészte barátnője arcát, azon gondolkodva, vajon elmondja-e neki azt, amit az imént hallott, ám nem volt sok választása. Vagy ő mondja el neki, vagy mástól fogja megtudni.
A szőkeség csigalassúsággal hajolt közelebb a barátnőjéhez majd a lehető leghalkabban közölte vele a pletykát.

– Micsoda? – kérdezte Cressida kicsit hangosabban a kelleténél minek következtében még több érdeklődő szempár szegeződött rá.
– Azt hittem tájékoztattak róla – suttogta Panda ártatlanul pislogva.
– Mégis kicsoda? Senki nem szólt nekem – nyögött elborzadva, belegondolva abba amit az imént hallott.

A lány bágyadtan nézett el a szőkéről majd lassan körbenézett a teremben, fáradt tekintete komótosan siklott végig a szomszédos asztalnál ülőkön, s habár pontosan tudta, hogy hol ül az illető, direkt nem nézett oda rögtön, ezzel húzva az időt. Ám a sors nem állt mellette, még így is túl hamar megtalálta azt, akit keresett.

Regulus mintha tudta volna, hogy a lány rá fog nézni, tekintetét már rég óta rajta tartotta. Ő hozzá is elért a pletyka, még szép, hogy tudta miről beszél mindenki. Barty és Evan rögtön elmondták neki, hogy miről van szó, így az elsők között jutott a fülébe a hír.
Cressida szúrós tekintettel fürkészte a méregzöld egyenruhás fiú arcát, amiről, mint eddig soha, ezúttal sem lehetett leolvasni semmit.
– Miért jelentkeztél? – tátogta mérgesen.
– Nem jelentkeztem – tátogott vissza a fejét rázva.
– Akkor mégis, hogyan lehetséges ez? – kérdezte értetlenül.

Regulus pár másodpercig vizslatta a lányt majd végül szólásra nyitotta a száját, de a mondatot már nem tudta elmondani, mivel egy új taggal bővült a háza, aki pontosan vele szembe ült le. A fiatalabbik Black mérgesen dőlt oldalra, hogy lássa az izgatott elsős által eltakart lányt és nagyon meglepődött, amikor a gyilkos szempár helyett egy üres hellyel találta szembe magát. Cressidának már csak a hűlt helye volt ott.
A göndör tekintete enyhén meglepetten siklott az üres helyről Pandorára, aki mosolyogva intett neki majd az ajtó felé biccentett. A fiú szürke tekintete követte a lány által mutatott irányt, így meglátta a keresett személyt.

A szőke lány idegesen toporogva ácsorgott az ajtóban, próbálva elkerülni a sok kíváncsi szempárt, amik őt figyelték.
Tekintetét a rémült kislányon tartotta, akinek éppen a fejére tették a süveget. A szőke lány elgondolkodva fürkészte a szintén szőke hajú elsőst, s minél több ideig figyelte, annál jobban magára ismert benne.

A kislány feszülten igazgatta a talárját, kék szemei csillogtak, arcán egy izgatott mosoly foglalt helyet. Éppen olyan izgatott volt, mint Cressa amikor ő ült ott. Pontosan tudta mit érezhet a lány, hogy mennyi mindent befolyásolhat az, hogy hová kerülsz. Hiszen ez határozza meg az egész iskolában töltött idődet. Azt, hogy kik lesznek a barátaid, s kik az ellenségeid.Mindössze egyetlenegy röpke pillanaton múlik az elkövetkezendő hét éved.
– Hollóhát! – kiáltotta a süveg mire a kislány száját - akárcsak Cressidáét - egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el.

Dawsey vidáman tapsolta meg a háza új tagját majd a jeges tekintetű felé kapta a fejét aki várakozva nézett rá. Ahogy tekintetük találkozott a lány csak egyszerűn az ajtó felé biccentett majd meg sem várva a fiú reakcióját, sarkon fordult és gyorsan kislisszolt a terem ajtaján.
Regulus fújtatva állt fel a helyéről majd a barátai kérdéseivel nem is törődve elindult a kijárat felé. Az elsősök kíváncsi tekintetét magán érezve, sietős léptekkel haladt az ajtó felé majd amint odaért egy másodpercet sem habozva ragadta meg a kilincset és az ajtót kinyitva elhagyta a termet.

Cressida a falnak támaszkodva figyelte a fényt adó fáklya hevesen lobogó tűzét, majd a lágy szellő érzetére - ami a nagyterem ajtajának nyitódása okozott - unottan pillantott a folyosóra kilépő fiúra. Regulus halkan szuszogva fordult a lány felé, aki morcos arcot vágva fürkészte őt.
– Miért van az, hogy az elmúlt nyolc órában többször kellett veled beszélgetésbe elegyednem, mint az elmúlt öt évben bármikor máskor? – kérdezte ellökve magát a faltól.
– Bármi is az oka, hidd el nekem sincs ínyemre – vont vállat.

– Szuper – csapta össze tenyerét Cressa – Akkor megegyezhetünk abban, hogy nincs kedvünk egymás társaságában tölteni a késő esti járőrözést – mondta.
– Valóban nincs hozzá kedvem, ám ezen nem tudunk változtatni – gondolkodott el Regulus.
– Miért nem? – vonta fel a szemöldökét Cressa.
– Te is pontosan tudod, hogy nem lehet változtatni a beosztáson – nézett rá unottan.

– Mindenen lehet változtatni – fonta keresztbe a karjait maga előtt a lány.
– Ezen nem – rázta a fejét a göndör.
– Beszélek Dumbledore professzorral – erősködött tovább.
– Felesleges – válaszolt Black szűkszavúan.
– Egyáltalán, hogy lehetséges ez? – fürkészte a fiú arcát értetlenül – A prefektusok eddig mindig ugyan abból a házból kapták a társukat, hogy lehet az, hogy én téged kaptalak? – bökött felé fintorogva.

– Bármennyire is meglepő Cressida, én sem tudom, hogy mi áll a döntés hátterében – forgatta a szemét Regulus a szemben lévő falnak dőlve.
– Ó teljes mértékben meglepődtem! Létezik olyan dolog, amit még maga a nagy Regulus Black sem tud? Merlin szakállára! Azt hiszem megállt a Föld a forgásban! – gúnyolódott Cressa.
– Rettentő szórakoztató vagy – döntötte hátra a fejét fáradtan a göndör.
– Tudom – mosolygott a lány erőltetetten majd elfordította a fejét a nagyterem irányába ahonnan hangos tapsolás szűrődött ki.

A két fiatal csöndben ácsorgott egymással szemben, Cressida ismét a karkötőjét piszkálta, míg Regulus a mennyezetet fürkészte. A lány elmerengve forgatta a kék gyöngyös karkötőt a csuklója körül, majd egy lopott pillantást vetett a másikra.
– Mondj le – szólalt meg a szöszi mire a göndör felvonta a szemöldökét.
– Mi? – kérdezte értetlenül visszadöntve a fejét, hogy rálásson a lányra.
– Mondj le. Mondd azt, hogy nem akarsz prefektus lenni, nem kötelezhetnek rá. Visszalépsz, és így mindketten jól járunk – mondta el vidáman a tervét – Neked nem lesznek plusz kötelességeid, így lesz időd az olvasásra és a kviddicsre. Nekem pedig nem kell egész este az unott arcodat bámulnom! – mondta vidáman.

– Te is kviddicsezel – bökött felé, visszaemlékezve arra, hogy tavaly miatta veszített a csapata, mivel Cressida az utolsó utáni pillanatban juttatta plusz ponthoz a csapatát, ezzel megnyerve a bajnokságot.
– Igen? És? – kérdezett vissza, furcsállva a dolgot.
– Neked nem kell több szabad idő? – morfondírozott.
– Nem – csóválta a fejét – Én már beosztottam előre az egész évemet, pontosan tudom, hogy mit mikor kell csinálnom – mondta büszkén mire Regulus elfintorodott.
– Szörnyen hangzik – mondta undorodva.

– Hidd el, mindennek megvan a maga előnye – vont vállat Cressa – Szóval? Lemondasz? – kérdezte reménykedve pillantva a vele szemben állóra.
Black eltűnődve nézett a lány szemeibe, amelyek könyörgően néztek vissza rá. Alapból semmi kedve nem volt a plusz munkához, de volt egy dolog, ami motiválta abban, hogy elvállalja a prefektus szerepet. Bármennyire is szerette egyedül elütni az időt, Cressida idegesítése az olvasásnál is jobban szórakoztatta.

A göndör csöndesen fordult el a lány felől és az ajtó felé sétált, oda érve megállt előtte. Cressida meglepetten követte őt, majd értetlenül fürkészte, ahogy a fiú megvárta, amíg oda ér mellé, és kinyitotta az ajtót. A terembe belépve Cressa kíváncsian fordult a fiú felé, aki továbbra sem válaszolt. A szőke várakozva fürkészte a mellette álló arcát, s már szinte biztos volt benne, hogy Regulus nem fog válaszolni, ám tévedett. A fiú lassan a lány füléhez hajolt majd halkan megszólalt:
– Nem mondok le róla – felelte, hangjában volt valami csintalan amitől Cressidát kirázta a hideg.
A szőke elkerekedett szemekkel nézett fel rá majd hangosan fújtatva hagyta ott az ajtóban.