Reku111 🧡🧡

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Már egészen kiskorod óta vonz a művészet, azon belül is inkább a tánc művészete. Bár egy napot sem bírsz ki mozgás nélkül, nincsenek nagy szabású terveid a jövőre nézve, csupán hobbiként űzöd. Abban viszont nagyon is komolyan veszed. A szobád falai tele vannak arany- és ezüstérmekkel, a házban pedig elszórtan lóg egy-egy kép rólad, megörökítve a versenyeidet. Yun tanárnő már majdnem 10 éve edz téged, szinte már a második anyukádként tekintesz rá. A médiában és a suliban is népszerűnek számítasz, bár szerencsére nem szállt még a fejedbe a hírnév. A jegyeid ugyanúgy jók maradtak a híressé válásod után is - nem vagy iskolaelső, de azért nem panaszkodhatsz. Az összes kisebb-nagyobb versenyeden is mindig a dobogón álsz, egyszerűen imádod amit csinálsz.

Azonban az elmúlt hónapokban a semmiből feltűnt egy komolyabb ellenfél. Persze mindig is voltak komoly vetélytársaid, de ez a Lee Minho nevű fiú, már zsinórban ötödjére nyúlja le előled az aranyérmet. Ráadásul félévkor még ugyanabba a gimibe is került, ahová te 3 éve jársz, és szinte az első nap már a népszerű fiúk gyűrűjében találtad. Az összes lány oda van érte, mert hát akinek van szeme az bizony látja hogy milyen helyes, és a sok edzésnek köszönhetően tiszta izom. Te viszont nem igazán szíveled. Nem csak azért mert minden közös versenyeteken előtted végez, de még eléggé el is van telve magától.

A mai komolyabb versenyre már hónapok óta készültök Yun tanárnővel, és egyetlen kis hibán kívül tökéletesen el is táncolod a koreográfiát. Hevesen zakatoló szívvel várod az eredményhirdetést, azonban hidegzuhanykét ér amikor a második helyen hallod meg a nevedet. Minho már megint legyőzött.

- Az a szemétláda! - sziszeged a fogaid között, miközben leviharzol a színpadról. A szüleid már a közelben várnak egy-egy csokor virággal a kezükben, büszkén csillogó tekintettel. Amint megpillantod őket, a dühöd szomorúságba és csalódottságba megy át.

- Nagyon ügyes voltál. - ölel szorosan magához anyukád, akit apukád követ. Szerencsére a szüleid sosem vártak el tőled túl sokat, mindegyik helyezésnek ugyanúgy tudnak örülni.

***

Másnap Yun edző az irodájába hívat téged, ami őszintén szólva eléggé meglep, hisz eddig talán ha háromszor megfordultál itt, amitől viszont elakad a lélegzeted, az Minho, aki szintén ugyanabban a szobában ül. Látszólag őt is váratlanul éri a jelenléted, azonban a következő pillanatban már egy édes mosoly terül szét az arcán. Magadnak se mered beismerni, de ebbe a mosolyba még a te lábaid is beleremegnek. Gyorsan helyet foglalsz a másik fotelban, és csendben várod hogy Yun edző végre megérkezzen.

- Minho! - töröd meg a közétek beálló kellemetlenül hosszú csöndet, és lassan a fiúra emeled a tekintetedet - Csak szerettem volna átadni anya gratulációját a tegnapi nyerésedhez. - feleled halkan. Anyukád a lelkedre kötötte hogy gratulálj a fiúnak, vagy legalább egy kicsit is kedvesebb legyél vele. Nem szereti ha valakivel nem vagy jóban, még akkor sem ha az nevezetesen a legfőbb ellenséged.

- Ohh... - őszintén meglepettnek tűnik, amit nem tudsz hova tenni magadban. Azt hitted annyi dícséretet kap, hogy a tied nem is igazán fogja érdekelni - Hát mondd meg anyukádnak, hogy köszönöm - mintha egy kicsit még zavarba is jött volna. Szerencsére a következő pillanatban kinyílt az ajtó, és Yun edző lépett be rajta. Tudtad hogy Minho-val, egy ügynökségnél vagytok, de az edző még sosem hívott össze egyszerre két tagot. Még a gyakorló órákat is mindig csak egy személynek tartották, eddig még csoportban sem táncoltatok.

- Nos, hogy ne húzzam a drága időtöket, egyből a lényegre is térnék. - kissé hadarva beszélt, amiből egyből leszűrted hogy izgul valami miatt - Az ügynökség vezetőségével azt a döntést hoztuk, hogy a jövő hónapban megrendezésre kerülő nemzetközi táncversenyen a két legtehetségesebb táncosunkat nevezzük, méghozzá páros táncban. - ekkor Yun edző komolyan a szemeidbe néz, amik valószínűleg tányér nagyságúakra nőttek amint felfogod hogy mit is mondott az előbb. Nem mersz a melletted ülő fiúra nézni, bár a szótlanságából ítélve ő is legalább annyira el van képedve mint te magad.

- Dehát eddig még sosem léptünk fel párban! - szólalsz meg felocsudva az első sokkból.

- Ugyanabban a műfajban tevékenykedtek, tehát senkinek sem kell drasztikus változásokat hoznia az ügy érdekében. - az már rosszat jelent, ha ilyen "hivatalos" hangsúlyra vált - Valójában ez nem vita tárgya. Holnap kezditek velem a próbákat, és vasárnap kivételével minden nap öttől gyakorolni fogunk. - teljesen megsemmisülve ülsz a székben, és már épp tiltakozni próbálnál, amikor Yun edző egy mozdulattal leint - T/N mint már mondtam ez nem vita tárgya. Az ügynökség már meghozta a döntést: te és Minho együtt léptek fel a versenyen. - feleli, azzal finoman jelezi hogy mostmár elmehettek.

Amint becsukódik mögötted az ajtó, fejedet a falnak vetve lehunyod a szemedet. Fogalmad sincs mennyi idő telhet el, miközben magadban emésztgetve próbálod elfogadni a tényeket.

- Naa T/N, nem lesz az olyan rossz! - hallod meg magad mellől Minho hangját. Azt hitted már rég lelépett.

- Persze. Ha te mondod! - motyogod az orrod alatt. Semmi kedved most elkezdeni veszekedni vele, pedig néhány dolgot szívesen a fejéhez vágnál.

- Akkor holnap találkozunk! - búcsúzik el a fiú, azzal halk léptekkel távozik.

Kénytelen vagy beletörődni: legnagyobb vetélytársaddal kell egy csapatot alkotnod.

Így is történik. Három hét telik el, mialatt szinte minden szabadidődet Minho társaságában töltöd. Bár mindketten hip-hop műfajban táncoltok, ez a közös koreó tartalmaz néhány kellemetlen lépést. Az még haggyán hogy meg kell fognod a kezét, de amikor az utolsó lépésnél összesimul a testetek, na az még mindig zavarba tud hozni így három hét után is. Pedig a fiú közelsége már szinte megszokott nálad; furcsa amikor az iskolában olyan messze van tőled. Akármennyire is nem kedvelted az elején, mostanra már az egyik legjobb -és egyetlen- fiú barátod lett. Kénytelen vagy bevallani magadnak is hogy élvezed Minho társaságát, és egy-egy édes mosolyától, vagy aranyos beszólásától képes vagy pocsolyává olvadni. Rengeteg dolgot megtudtál róla, és már egyáltalán nem is érted miért tartottad az ellenségednek az elején. Nem rég még az is kiderült hogy a te szüleiddel ellentétben Minho szülei mindig a legjobbat várják el fiúktól, és teljesen ki tudnak akadni ha nem kerül be az első három közé.

- Min agyalsz ennyire nagyon? - néz rád egy édes mosollyal az arcán Minho.

- Csak eszembe jutott a verseny. - feleled a padlón fekve, miközben elveszed a feléd nyújtott vizes palackot és egy hatalmasat húzol belőle. A fiú gyengéd mozdulattal megsimogatja a pólód alól kikandikáló bőrödet, mire beleborzongsz. Bár nem ritkák az ilyen érintések, még mindig képes vagy beleremegni, és van egy olyan érzésed hogy ez nem fog egyhamar megváltozni.

- Na gyere! Próbáljuk el utoljára, aztán hazaviszlek. - ragadja meg a kezedet, és egy határozott mozdulattal felránt a földről.

Összesen csak egyszer rontottad el a koreográfiát, Minho viszont hibátlanul eltáncolta az egészet. Az utolsó mozdulatnál olyan hevesen rántott magához, hogy még a kelleténél is közelebb kerültél hozzá, egy hajszálon múlt hogy le nem fejeltétek egymást. Mindketten szaporán veszitek a levegőt, ami vagy a fáradságnak, vagy a másik közelségének tudható be. Te a magad nevében inkább az utolsóra voksolsz. Hevesen emelkedő mellkasotok minden lélegzetvételnél egymásnak feszül, Minho kezei a derekadat ölelik. A világ leggyengédebb mozdulatával kisöpör egy kósza tincset a homlokodból, és az arcodra simítva szünteti meg a köztetek lévő apró távolságot. Csókja egyszerre óvatos és követelőző, mintha már hetek óta csak erre a csókra készülne. Gondolkodás nélkül viszonzod a puha érintést, miközben gyengéden a fiú izzadságtól nedves hajába túrsz, és élvezed a halk torok hangot amit ezzel kicsaltál belőle. Fogalmad sincs mennyi idő telik el, míg végre harmadik próbálkozásra sikeresen elváltok egymástól, de a pár centis távolságon túl nem húzódtok el.

- Már hónapok óta szerettem volna ezt tenni veled. - suttogja kettőtök közé, miközben gyengéden az arcodat simogatja. Mintha csak hallotta volna az előbbi gondolatodat.

- Hónapok óta? - kérdezed meglepetten, mialatt próbálsz a fiú szavaira is koncentrálni és nem csak az érintésére, amelyektől az egész tested reszket.

- Már nagyon régóta a rajongód vagyok. Konkrétan miattad kezdtem el táncolni, és mindig is oda voltam érted. Amikor először megláttalak a suliban, alig tudtam visszafogni magamat hogy ne rohanjalak le egyből. - nem hagyod hogy tovább mondja, egy apró mozdulattal most te tapadsz Minho ajkaira, aki tüzesen viszonozza csókodat. Ez már egy jóval szerelmesebb csók, képtelenek vagytok elszakadni egymástól.

Talán mégsem vagytok olyan rossz páros mint azt az elején gondoltad.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Bocsi a késői részért, remélem azért tetszett ^^.
Kérni még mindig lehet priviben;) ♡