_Babysharky_33 💞

Na hát hello :D

Ismét eltűntem egy kicsikét, de szerintem már hozzászoktatok xD A mai rész eléggé különleges, hisz nem igazán írtam még ilyen "bad boy" témában (végülis a Taemines rész is olyasmi volt, és azt sokan szerettétek so reménykedem lol). Keresve sem találhattam volna Seonghwa-nal tökéletesebb áldozatot erre a szerepre, mert bár nem tudom miért, de a legtöbb badboyos imaginennek amit eddig olvastam, egy Ateez tag volt a főszereplője :D Szívesen írnék második részt ehhez, persze csak ha érdekel titeket :P
Remélem kedves kérő, hogy nem haragszol, amiért kissé kiforgattam a kérést (jó a mesterem DottieX xD)

Ennyi csacsogás után jöjjön végre a rész :P

Véleményekre kíváncsi vagyok ;P

Ps: ja és a fenti képért nem vállalok felelősséget xD

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Mindig is vonzottak a rossz dolgok, és a velük járó veszély. Az idők folyamán szinte a hobbiddá vált, hogy lehetetlen helyzetekbe keverd magad, de valahogy mindig sikerült kimásznod belőlük. Ami az egészben a legrosszabb, hogy te ezeket a helyzeteket nagyon is élvezed. Az egész "rossz útra térés" 7 éves korodban kezdődött, amikoris egy borús, esős napon egy váratlan idegen toppant be a lakásotokba. Fekete pulóvere csurom vizes volt, a kezében egy éles kés csillogott. Édesapád kiabálására egyből az asztal alá másztál, azonban még így sem kerülhetted el azt a sok borzalmat, ami ezután következett. A könnyeid hangtalanul peregtek az arcodon, miközben végignézted ahogyan a szüleid a saját vérükben fekve halnak meg. Az utána történtekre már nem igazán emlékszel. Nem tiltakoztál amikor az idegen férfi, a szüleid gyilkosa egyszerűen magával vitt.

Mind ez már több mint 10 éve történt, azóta pedig a férfi - mint később kiderült, Dongjun - házában nevelkedsz. Sokszor eszedbe jutott már, hogy a te életedet miért kímélte meg azon az estén, ám amikor ezt tőle is megkérdezted, egyszerűen csak megvonta a vállát.

– Lehet, hogy egy hidegvérű gyilkos vagyok, de kisgyerekeket sosem bántanék – válaszolta meg a kérdésedet, te pedig nem hoztad fel többé a témát.

Bár az elején képtelen voltál még csak ránézni is Dongjun-ra, később kénytelen voltál bevallani magadnak, hogy ő az egyetlen személy az életedben, így nem utálhatod örökké. Ráadásul csupán 7 éves voltál amikor meghaltak a szüleid, a hangjukon és az illatukon kívül pedig már az arcukat is kezded szépen lassan elfelejteni. Akármennyire is utálod magad ez miatt, megszeretted a férfit, és apádként tekintesz rá.

Tekintve, hogy Dongjun Korea egyik leghírhedtebb maffia hálózatának oszlopos tagja, nem járhattál rendesen iskolába, ráadásul még a szülővárosodat is el kellett hagynod, hogy Szöulba költözhess vele. A nyelv megtanulása viszonylag könnyen ment, ahogy az árnyvilág legmocskosabb dolgainak elsajátítása is. Dongjun megtanította hogyan lopj el bármit másoktól, hogyan rejtőzz el az árnyékban, hogyan álcázd magad, hogyan közlekedj hang nélkül, hogyan bánj a késekkel és egyéb eszközökkel, hol találhatók az emberi testben a legfontosabb erek. Az elején még csak zsebtolvajkodtál, mostanra viszont már a gyilkosság gondolatától sem rettensz vissza. Persze nyomós ok nélkül sohasem bántanál senkit, de ha arra van szükség, teljesíted a rád szabott feladatot. Ugyanúgy be tudtál épülni a maffiába, mintha csak bele születtél volna.

Persze nem volt könnyű dolgod, hisz mindig volt valaki, aki szerint te nem illesz közéjük, gyakran hajtogatták hogy egy ilyen kislány mint te, sosem lesz olyan mint ők. Persze nők is vannak a bandában, de sokan úgy tartják hogy csak Dongjun gyengesége miatt maradtál életben, és semmi keresnivalód Szöulban. Mindemellett több az olyan személy aki befogadott, és saját lányaként tekint rád.

Legnagyobb ellenlábasod - aki szinte már ellenfelednek mondható, még ha ugyanazon az oldalon álltok is - nem más, mint Park Seonghwa, a maffia fejének egyetlen fia, aki az első naptól kezdve hogy találkoztatok, gyűlölettel teli tekintettel néz rád. Az elején még csak távolról méregetett, azonban körülbelül 3 éve mindennapi programjává vált, hogy megnehezítse az életedet. Először csak apró-cseprő dolgokkal idegesített - elgáncsolt, hazugságokat terjesztett rólad - később viszont már egyre dúrvább dolgokhoz folyamodott. Egyszer majdnem az életedbe került egy ilyen próbálkozása, és bár te nem akartad őt gyűlölni, az évek során elérte hogy már szimplán a gondolatára is dühbe gurulj. A legrosszabb az egészben, hogy te nem bánthatod őt, hisz ha bármi baja esik, neked és Dongjun-nak befellegzett, mert hát mégiscsak a nagyfőnök fia. Éppen ezért hiszi el magáról hogy ő bármit megtehet másokkal, míg őt senki nem bánthatja.

Ma nincs semmi különösebb dolgod, így szinte egész nap a szobádban edzel. Éppen késeket hajigálsz az ajtódon lévő fatáblába, amikor hallod hogy Dongjun hazajön. Rossz kedvében lehet ha ekkora robajjal ront be az ajtón, mert általában egy hang nélkül szokta ezt megtenni. A legrosszabbra számítva sétálsz le hozzá, és bár nem túl ajánlatos zavarni amikor ideges, te egy cseppet sem félsz tőle. Tudod, hogy sohasem bántana, ha viszont mégis, már meg tudod védeni magadat.

– Mi történt? – kérdezed leplezetlen kíváncsisággal a hangodban.

– Park Seongwoo halott – közli teljesen higgadtan, de az utolsó szónál kissé megbicsaklik a hangja. Vegyes érzelmek kavarognak benned a hír hallatán.

– Most mi lesz? – teszed fel az első kérdést ami megfogalmazódik benned. Még sosem hallottál arról, mi történik ha meghal a maffia feje.

– Valószínűleg Seonghwa kerül a helyére. – ül le az íróasztala szélére – És ez sokaknak nem fog tetszeni.

– Tehát meg akarják majd ölni – vonod le a következtetést, mire egy apró bólintás a válasz. Máris egy terv kezd kovácsolódni a fejedben.

– Bármit is tervezel, ne tedd! – kezdi parancsolóan, mire kissé összerezzensz. Nagyon ritkán mondja csak meg hogy mit tegyél, és ilyenkor mindig neki van igaza. Most mégis képtelen vagy megfogadni az utasítását.

– Senki sem lophatja el tőlem a bosszút! – kezdesz bele az érvelésbe, de Dongjun közbevág.

– Ez nem a te bosszúdról szól! – csap az asztalra, mire próbálsz nem összerezzenni és kifejezéstelen arcot öltesz magadra. Ezt is jól elsajátítottad már az évek alatt – Itt most többről van szó. Ha végzel Seonghwa-val, sokkal nagyobb bajt hozol a fejemre mint amekkorát meg tudok oldani – néz rád a legszigorúbb arckifejezésével. Ettől a nézéstől régen legszívesebben elbújtál volna, most azonban ugyanolyan keményen nézel rá, mint ő rád.

– Szerinted mi lesz az első dolga ahogy hatalomhoz jut? Meg fog öletni minket, ha nem saját kezűleg akar végezni velünk – sziszeged a fogaid között, és közelebb lépsz a férfihoz.

– Nem nyúlhatsz Seonghwa-hoz, téma lezárva! – ül le a székébe, ezzel tényleg lezártnak tekinti a témát. Idegesen trappolva igyekszel vissza a szobádba, hogy egy kicsit kitombolhasd magad. Szükséged van valamire amin levezetheted azt a sok feszültséget, ami felgyülemlett benned. Szinte gondolkodás nélkül felkapod az egyik fekete kapucnis pulóveredet, pár perccel később pedig már a sötét, kihalt utcákon sétálsz.

Eredetileg csak kiszellőztetni akartad a fejedet, azonban a lábaid autómatikusan annak az embernek a házához visznek, akit a világon a legjobban utálsz. Hangtalanul beosonsz a házba - ügyelve a kinti kémekre akik a házat figyelik -, amikor pedig meglátod a békésen tévéző Seonghwa-t, képtelen vagy betartani Dongjun parancsát, és a fiú mögé settenkedsz. Túl későn vesz észre ahhoz hogy ne tudd bevinni azt a jól kiszámított ütést, amitől pár percre elveszti az eszméletét. Bár kissé lüktet a kezed, ügyesen, kisebb-nagyobb nehézségek árán levonszolod Seonghwa-t az alagsorba, ahol egy székhez kötözöd, és várod hogy végre felébredjen. Senkinek nem fog feltűnni, ha a saját házának alagsorában tartod fogva, hiszen tisztában vagy vele, hogy csak azt figyelik hogy mikor hagyja el a házat. Miközben azon töröd a fejed, vajon hány napig tarthatod a fiút fogva anélkül hogy gyanút fognának, Seonghwa mocorogni kezd.

– Komolyan megütöttél? – kérdezi egy kis csodálkozással és felháborodással a hangjában – Legalább jól esett?

– Csodás érzés volt. – kúszik egy gonosz mosoly az arcodra – De ez még korántsem elég – lépdelsz hozzá közelebb, és a kezedben tartott, tenyérnyi nagyságú tőrrel emeled fel a fejét az álla alatt – Mostmár nincs mögötted apuci hogy megvédjen. – hajolsz le hozzá, így a szemeitek egy magasságba kerülnek – Azt teszek veled amit csak szeretnék – suttogod, miközben sötét íriszeibe nézel. Különös érzés ilyen közel lenni hozzá, és legnagyobb bosszantásodra nem a rossz fajtából.

– Tegyél velem amit csak szeretnél! Nem félek tőled. – suttogja vissza, ám a tekintetében félelem helyett magabiztosság, és vágy keveredik. Utóbbit nem tudod hová tenni, így inkább eltávolodsz tőle, és egy régi, kissé ütött-kopott íróasztalhoz sétálsz.

– Először is válaszolj pár kérdésemre! – dőlsz a fakó falapnak, és összefonod a mellkasod előtt a karjaidat – Miért gyűlölsz? – teszed fel azt a kérdést, ami már évek óta foglalkoztat. Meglepődöttségét csupán kissé elkerekedett szemei tanusítják – Nem tettem semmit ellened, mégis az első pillanattól kezdve ahogy megláttál gyűlölsz. Miért?

– Azt hittem tudod. – dől előre a székében (már amennyire ezt hátra kötött kezei engedik) pár perc hallgatás után – Gyűlölöm, hogy egyszercsak felbukkantál a semmiből, és jobb lettél a legtöbb tagnál. Gyűlölöm, hogy Dongjun bár nem a vér szerinti apád, jobban szeret mint az én apám engem valaha is szeretett. Gyűlölöm, hogy bár nem akarok, állandóan rád gondolok, és a te arcodat látom mindenhol. Kísért az álmaimban, de ha ébren vagyok is csak rád tudok gondolni, arra hogy mennyire vágyom rád – mondandója közben végig a szemedbe néz, mintha ő tartana fogva téged, nem pedig fordítva. Próbálod nem kimutatni mennyire megdöbbentettek a hallottak.

– Csak ennyi? – lököd el magad az asztaltól – Féltékeny vagy rám, és ezért tettél keresztbe nekem amikor csak tehetted? – fogod a tőrödet a torkához. Nagy önuralomra van szükséged hogy ne öld meg most azonnal. – És még azt mondod hogy folyton rám gondolsz? Csak hogy tudd, én is sokat gondolok rád – ülsz az ölébe, mire a tekintete elsötétül – Sokféleképpen elképzeltem már hogy megöllek. – suttogod közel az arcához – És most itt a lehetőség.

– Ha most elvágod a torkomat – kezdi teljes lelki nyugalommal a hangjában –, sokkal rosszabb dolgok várnak rád, mint amit én valaha is megtettem veled – most veszed csak észre hogy a szája sarkában kissé felrepedt a bőr. Sötét haja a szemébe lóg, a mögüle fürkésző szempárból szinte semmit sem tudsz kiolvasni.

Válasz helyett csak előrébb hajolsz, mire az arcára pánik és vágy keveréke ül ki. Elképesztő érzés ilyen hatalommal bírni egy másik ember fölött, ilyen hatalommal bírni Seonghwa  fölött.

– Te tényleg akarsz engem. – állapítod meg elég közel ahhoz, hogy érezd ahogyan meleg lehelete elakad – És gyűlölöd ezt az érzést.

Megmozdítod a tőrt a nyakánál, ám ahelyett hogy megijedne, ugyanolyan tekintettel néz a szemedbe. Az már sokkal jobban megijeszti, amikor ajkaidat az övéhez nyomod, és vadul megcsókolod. Pár pillanatig még ellenáll, ám amikor a tőrt elhajítva, kezeidet az arcára simítod, végleg megadja magát. Ezek után ő az aki nyelvével óvatosan végigsimít alsó ajkadon, hogy aztán elmélyítse a csókot. Egyik kezedet a hajába vezeted, amire egy halk nyögés a felelet. Kifulladásig csókoljátok egymást.

– Valld be, hogy te is ugyanannyira élvezted mint én! – suttogja pihegve, és újra az ajkaid után marna, ha nem hajolnál el előle. Felkelve az öléből az elhajított tőrhöz sétálsz, majd visszahelyezed a derekadra erősített szíjba. Szükséged van egy kis térre hogy átgondolhasd a történteket, és további terveket szőhess.

...To be continued...

Yaas, tudom nagyon gané vagyok, de ígérem hogy folytatni fogom ;P