_KimEmiko_ 💙🖤

Boldog újévet mindenkinek!

Tuuudom kicsit elcsúsztam ezzel a résszel (is), de mindenképp szerettem volna egy szilveszter témájú imaginet és csak most sikerült :D Remélem azért tetszeni fog, ja és ez eddig a leghosszabb részem ;P
Aki még nem tette, lesse meg az előző részt és bátran írjon kommentet :)

Hogy telt a szilveszteretek? Vannak terveitek 2020ra nézve? :D

Jó olvasást! ^^

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Közel az év vége, így érthető hogy hatalmas a felhajtás a munkahelyeden. Mindenki a lehető leggyorsabban akarja befejezni a munkáját az év lezárása előtt, szinte vérre menő küzdelem kerekedik az év végi jutalmakat illetően, és persze ott van még a kérdés, hogy vajon ki nyeri el idén a legjobb dolgozónak járó díjat, és a hozzá járó busás pénzösszeget. Na meg persze vele együtt a dicsőséget.

Régi hagyomány a cégnél, hogy december 31-én hatalmas partyt rendeztek, és bár a céges buliknak van egy alap merev hangulata, a szilveszter ez alól kivételt képez. Ilyenkor már mindenki elengedi magát és jóformán senki nem foglalkozik semmivel, eltűnnek a cégen belüli rivalizálások. Ezzel te sem vagy másképp, szinte ez az egyetlen olyan buli ahol te is elengeded magad, ahol tényleg ki tudod ereszteni a fáradt gőzt. Azonban idén a lazításodat taccsra vágta egy személy, nevezetesen Im Changkyun, az igazgató fia, aki egyben a jobb keze is. De kezdjük is az elején.

Ma van naptár szerint az utolsó munkanapod az évben, a tudatnak köszönhetően pedig valamivel lelkesebben vágsz neki a napnak mint általában. Miután magadra kapod a fehér ing–fekete ceruzaszoknya kombót, mosolyogva, magadban dúdolva készülődsz tovább. Ezt a napot már fél lábon is kibírod, utána pedig jön egy hét jól megérdemelt pihenés. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal érkezel meg a munkahelyedre, és bár érzed hogy a fáradtság próbál legyűrni, teljes erőbedobással dolgozol. Csoportvezetőként el várják tőled hogy néha lelkesítsd a többieket, ami a mai nap egész könnyen megy. Hozzád hasonlóan a csapatod többi tagja is egész lelkesen viselkedik, pedig rajtuk is látszik hogy már teljesen kivannak.

Éppen az irodádban pakolászod a papírjaidat, amikor halkan kopognak az üvegajtódon. Meglepetten pillantasz fel, és szinte reflex szerűen kihúzod magad amikor meglátod Changkyun-t belépni az ajtón.

– Miben segíthetek? – kérdezed udvariasan, mire egy halovány mosoly terül el az arcán. Bár még legalább öt méter elválaszt benneteket egymástól, így is nehezedre esik egyenletesen venni a levegőt.

– Milyen lelkes ma itt valaki. – lépdel hozzád egyre közelebb – Az én irodámat nem szeretnéd rendbe rakni? Katasztrófa ami ott van.

– Rakd rendbe magad! Nem vagyok bejárónő – mosolyodsz el te is, és összefűzött ujjakkal az asztalodra könyökölsz. – Szóval minek köszönhetem a látogatásodat?

– Valójában nincs különösebb oka – szólal meg pár pillanattal később, és a szemeidbe néz –, csak látni akartalak – fejezi be, a te arcod pedig valószínűleg most a vörös legszebb árnyalatában pompázik.

– Changkyun! – próbálod tenyereid mögé rejteni pirulásodat, azonban az arcára kiülő elégedett mosoly elárulja hogy már késő.

– Inkább megyek, még mielőtt spontán öngyulladsz. – kacsint rád és elindul az ajtó felé – A szilveszteri bulin ugye találkozunk még? – fordul hátra még mielőtt kilépne az irodából. Válasz képpen csak egy aprót bólintasz, többre most nem is lennél képes.

Changkyun és a te kapcsolatod körülbelül fél éve változott meg, egy közös munkának köszönhetően. Hivatalosan nem volt közös munka, azonban az igazgató egy eléggé fontos feladatot varrt a csapatod nyakába, ahol szükség volt az Ő szaktudására is. Az együtt töltött órák után általában elhívott kávézni, azonban azon kívül hogy jobban megismertétek egymást, nem léptétek még át a barátság határait, és akármennyire is odavagy Changkyunért ez valószínűleg a te hibád. Félsz hogy ő nem érez irántad semmit, ráadásul megbeszéltétek hogy a munkában nincs sem barátság, sem semmi egyéb más. A te legnagyobb aggodalmad, hogy mások egy felkapaszkodott ribancnak tartanának ha kiderülne mit érzel a fiú iránt, aki csak azért közeledik a főnök fiához, hogy nagyobb posztra kerüljön, holott ez egyáltalán nem igaz. Imádod a munkádat és tökéletesen elvagy csoportvezetőként. Mindenesetre élvezed a munkaidőn kívül töltött perceket, amiket Changkyun társaságában tölthetsz.

A buli napján izgatottan ébredsz, majd az egész napot készülődéssel töltöd. Megmosod a hajad, körmöt festesz, kivasalod a ruhádat, sőt, még egy arcmaszkot is a fejedre raksz. Senkit nem szeretnél lenyűgözni, csupán egy évben egyszer van szilveszter, így kihasználva az alkalmat a lehető legtöbbet szeretnéd kihozni magadból. Na jó, azért valljuk be hogy nem sértődnél meg ha Changkyunnak is elállna a szava amikor meglát téged.

A ruhád egy gyönyörű, sötétkék darab, aminek a különlegessége hogy szinte az egész háta nyitott, és az alja a vádlidat súrolja, hogy még pont kilátszódjon a szintén sötétkék magassarkúd. Szerelem volt első látásra amikor pár napja az egyik barátnőddel elmentetek vásárolni. A körmeid is hasonló színben pompáznak, az általában felkontyolt hajadat pedig lágy loknikba sütve hagyod hogy a hátadra omoljon. Mivel szilveszter van, a sminkelést sem fogod vissza, jól látható bulisminket varázsolsz az arcodra. Végül kedvenc parfümöddel is befújod magadat, majd amikor teljesen késznek nyílvánítod a külsődet, kis táskádat a válladra véve kocsiba ülsz. Bár úgy tervezted hogy fogsz inni, mégis a saját autóddal indulsz el a party helyszíne felé, inkább visszamész érte másnap minthogy buszra kelljen szállnod. Nem vagy finnyás, egyszerűen csak félsz a buszoktól.

A rendezvény hivatalosan csak hétkor kezdődik, te azonban már hat órakor megérkezel a kibérelt szálloda termébe, hogy segíts a maradék előkészületben.

– Jól nézel ki – lép hozzád Minah, az egyik munkatársad, és két puszit nyom az arcodra.

– Te sem panaszkodhatsz – csodálod meg a lányt, és már nem is érzed magad olyan dögösnek mint otthon a tükör előtt. Mellette legalábbis biztosan nem.

– Remélem az igazgató fiának is tetszeni fog – válik reménytelivé az arca, neked viszont összeszorul a torkod.

– Szerintem neki az tetszik a legjobban ha egy nőn nincs ruha – motyogod az orrod alatt, és inkább ellépsz Minah mellett, még mielőtt bármi mást mondhatna.

Kavargó gondolataidat próbálod figyelmen kívül hagyni miközben mindenféle süteményt pakolsz az egyik asztalra, és figyeled a lassan beszivárgó embereket. A szemed akaratlanul is egy konkrét személyt keres a tömegben, majd amikor megpillantod Őt, a szíved majd' kiugrik a mellkasodból. Rajta is egy hasonló színű öltöny van - pedig meg sem beszéltétek hogy ki mit vesz föl - alatta fehér inggel, és sötétkék nyakkendővel. Valószínűleg megérezhette hogy nézed, ugyanis a következő pillanatban összekapcsolódik a tekintetetek, te pedig már az ájulás szélén állsz amikor küld feléd egy vérlázítóan pimasz mosolyt, és végigmér a tekintetével. Ezek után szinte tudatában sem vagy a történteknek, csak sodródsz az árral és még akkor sem fogsz fel semmit amikor az igazgató - jobbján a fiával - felsétál a fél méterrel magasabban levő, színpadnak csúfolt emelvényre.

Az év dolgozója díjat végül a te csapatod egyik dolgozója kapja, aki szintén részt vett az idei fontosabb feladatotokban. Tavaly te kaptad ezt a díjat, most azonban egyáltalán nem bánod hogy nem neked kell felmenned a színpadra hogy kezet fogj Changkyunnal és az apjával. Ez után az igazgató felolvassa azon emberek nevét akiknek sokat köszönhet idén a cég, ezt pedig lelkes tapsolással jutalmazza a dolgozókból és az ő rokonaikból álló közönség. Mindenki összesen egy családtagot vagy barátot hozhatott el a partyra, és íratlan szabály, hogy kilenc körül - a vacsora után - lelépnek azok akik a szeretteikel töltik a szilvesztert. Általában ilyenkor a szinglik, vagy a hatalmas party arcok maradnak csak itt hogy bulizzanak. Még maga az igazgató is jó bulizást kívánva hazamegy.

– Leléptek a nagyok, kezdődhet a buli! – kiabálja az önkényesen kinevezett DJ, mire egy fülsiketítő üdvrivalgás a válasz.

És ezek után tényleg elszabadul a pokol. Előkerülnek a piás üvegek, lekapcsolják a lámpákat, így csak a villódzó fények látszódnak, és természetesen üvölt a zene. Próbálod magad belevetni a táncoló emberek tömegébe, azonban valami rossz előérzet nem engedi hogy teljesen ellazulj, sőt, eddig egy korty alkoholt sem sikerült meginnod. Már éppen elindulnál, amikor valaki hírtelen megragadja a karodat.

– Te vagy T/N? – kérdezi az idegen aki éppen csak látásból ismerős, és szinte az arcodba üvölt.

– Attól függ ki kérdezi – kiabálod vissza, azonban a férfinek semmi érzelem nem tükröződik az arcán. Valószínűleg már teljesen részeg, így csoda hogy még tud értelmesen beszélni. Megsajnálva a még mindig bámuló fickót, bólintasz egyet – Baj van?

– Changkyun egyfolytában a te nevedet kiabálja. Azt mondja látni akar – válaszolja, te pedig meglepetten pislogsz rá. Tehát ezért volt rossz előérzeted. Changkyun miatt. – Nekünk meg már elegünk van belőle, ezért a többiek elküldtek hogy keresselek meg. – teszi hozzá összeakadó nyelvvel.

Kérned sem kell, a következő pillanatban már vonszolnak is át a tömegen. A karod már fáj ott ahol a random látogatód szorongatja, azonban ezzel mit sem törődve tolod arrébb az utadba kerülő embereket. Amikor odaértek Changkyun még mindig a te nevedet üvölti, mire szinte odaszaladsz hozzá és kiveszed a kezéből a poharát amiben valami fura színű lötty van.

– T/N-t akarooom! – kiabálja csukott szemmel, mire egy hatalmasat dobban a szíved. – T/N!

– Itt vagyok! – veszed kezeid közé az arcát, és szelíd erőszakkal magad felé fordítod – Kérlek ne kiabálj! Már itt vagyok – hangodat meghallva lassan kinyitja a szemeit, amiben tisztán látszik hogy részeg.

– T/N – változik meg a hangja, és szélesen elmosolyodik – hát itt vagy! – ránt magához a derekadnál fogva, és a nyakadba bújik – Annyira hiányoztál – motyogja a nyakad puha bőrébe, mire kellemes borzongás vágtat végig az egész testeden. Most valahogy nem érdekel hogy ennyi ember van körülöttetek, a többség úgysem fog emlékezni semmire. Legalábbis ez az egyik legfőbb ok amiért nem akarsz elhúzódni tőle.

– Hazaviszlek – próbálnál elhúzódni, azonban a derekadat ölelő karjai szorosabban fonódnak köréd.

– Ne menj el! – lehel egy apró csókot a nyakadra, te pedig próbálsz nem elájulni. – Annyira gyönyörű vagy!

– Veled maradok, de haza akarlak vinni, oké? – válaszát meg sem várva elhúzódsz tőle, majd egyik kezét megragadva a parkoló felé veszed az irányt.

– Ülj be! – parancsolsz rá ő pedig szót fogadva beül a kocsidba, ez pedig valamiért mosolyt csal az arcodra. Ha józan lenne biztos hogy vissza szólna amiért parancsolgatsz neki.

Az út a házáig viszonylag csendesen telik. Legnagyobb mázlidra egyszer elmondta hogy hol lakik, így legalább azt tudod hova kell vinni. Reménykedsz benne hogy senki nem vár rá otthon, vagy hogy nem ér benneteket kellemetlen meglepetés.

– Megjöttünk – csatolod ki mindkettőtök biztonsági övét, és kiszállsz a járműből.

– T/N – motyogja még mindig a nevedet, te viszont csak kisegíted az ülésről.

– Hol a kulcsod? – kérdezed, miközben próbálod talpra állítani.

– A nadrágom zsebében, azt hiszem – válaszolja miközben a homlokát dörzsöli.

– Nem fogok túrkálni a nadrágodban, szóval legyél olyan szíves és vedd elő te – csak miután kimondtad jössz rá hogy mennyire félreérthetően fogalmaztál, azonban a fiú annyira részeg hogy valószínűleg fel sem tűnt neki.

Nagy szenvedések árán végül sikerül bejutnotok a házába, és valahogy az ő szobáját is megtalálod. Betámogatva őt, óvatosan leülteted az ágyára.

– Valahogy át kéne öltöznöd. – gondolkodsz hangosan – Nem aludhatsz öltönyben.

– Segíts – néz rád, miközben próbálja kigombolni az ingjét, a zakó már valahogy lekerült róla.

– Azt akarod hogy vetkőztesselek le? – meresztesz rá nagy szemeket, és tuti biztos hogy megint vörös a fejed.

– Ha már elrontottam a bulidat, legalább legyen valami örömöd az egészben – válaszolja, mire halkan felnevetsz. Kicsit már kezd kitisztulni a tekintete.

Remegő kézzel sétálsz hozzá közelebb, majd térdei között megállva, a gomb felé nyúlsz amivel már legalább egy perce bénázik, és kigombolod. Mély levegőt veszel mielőtt a következő gombért nyúlsz, majd óvatosan a többit is kigombolod. Próbálsz nem kidolgozott felsőtestére koncentrálni, miközben leveszi magáról az inget, és végül a trikót is. Az előbb már előhalásztál neki egy pólót és egy melegítő alsót a szekrényéből, így mostmár azok vannak rajta.

– Ne menj el! – ragadja meg a kezedet, miután elfeküdt az ágyán – Maradj itt éjszakára!

– De én... – kezdenéd, de olyan arcot vág, amit még sosem láttál tőle. Szinte könyörög neked – Nem akarlak zavarni.

– Sosem zavarsz – emeli az arcához a kezedet, és egy apró puszit nyom a tenyeredbe. Szinte elolvadsz a tekintetétől.

– Jó, rendben – sóhajtod az ágya szélére ülve – maradok.

Végül sikerül arra is rábeszélnie hogy az ő egyik régi pólójára cseréld le a ruhádat, mert bár nagyon szép, egész éjszakára kényelmetlen lenne.

Éjfél előtt egy-két perccel visszaülsz a - mostmár alvó - fiú mellé, és képtelen vagy levenni a szemeidet tökéletes arcáról. Nem sokkal később a kezed is követi a tekintetedet, a lehető leggyengédebb mozdulattal kisimítasz egy tincset a homlokából, egyszerűen nem bírod ki hogy ne érj hozzá. Valószínűleg csak azért van bátorságod ezt megtenni mert alszik.

– Boldog újévet! – suttogod a szoba csendjébe, és a szuszogó fiú arcára simítod a tenyeredet. Az ablakon beszűrődik a tüzijátékok fénye, kintről hangos kiabálások hallatszódnak.

Egész éjszaka az ágya szélén ülve néznéd az arcát, egy óra körül azonban téged is elnyom az álom. Reggel hat körül riadsz fel először, és szinte fel sem tudsz kelni annyira elzsibbadt mindened. Changkyun még mindig alszik, ugyanabban a pozícióban ahogy este is láttad. Miután meglátogattad a wc-t, a konyha keresésére indulsz, hogy legalább egy kávét ihass mielőtt hazamész.

Sikeresen megtalálod a konyhát, és megiszod a lefőzött kávét is. Már éppen indulnál a ruháidért, amikor eszedbe jut hogy Changkyun szörnyen másnapos lesz amikor felkel. Pár perc vívódás után győz a lelkiismereted, és neki állsz levest főzni, ami állítólag jó a másnaposság ellen.

Fogalmad sincs mennyi idő telhet el, azonban egyszercsak halk, bizonytalan lépteket hallasz meg magad mögül.

– T/N? – szólal meg mögüled, mire megpördülve szembe találod magad egy zilált hajú Changkyunnal.

– Idd meg! – nyomod a kezébe az előkészített poharat – A mézes víz állítólag jó a másnaposságra – közlöd vele, miután látod hogy visszaköpné a pohárba. – Csináltam levest is.

– Köszönöm – mosolyodik el halványan, és nagyon látszik rajta hogy több mindent akar mondani, de nem tudja hogyan fogalmazza meg.

– Ülj csak le. – lökdösöd óvatosan a konyha közepén lévő asztal felé – Hozok egy kis levest – szólalsz meg halkan, és előhalászol egy mély tányért a szekrényből. Végig magadon érzed a pillantását, miközben kimered neki az ételt, és lerakod elé. Mintha azon gondolkodna hogy miért maradtál vele egész éjszaka. Valami megcsillan a tekintetében amikor tetőtől talpig végigmér, és ekkor jössz rá hogy még mindig csak az ő pólója van rajtad, és hiába ér le a combod közepéig, szinte meztelennek érzed magad előtte.

– T/N! – motyogja a nevedet, te pedig valamiért kétségbe esel, és kiutat keresel a szituációból.

– Mennem kell. Innentől már biztosan boldogulsz egyedül is – erőltetsz az arcodra egy hamis mosolyt, és már épp indulnál a szobája felé, amikor felpattan a székről és mögéd lépve elkapja a karodat.

– Várj T/N – húz magához, és egyik kezével átöleli a derekadat – Köszönöm hogy hazahoztál, hogy egész éjjel mellettem voltál, és hogy még levest is csináltál nekem. Sajnálom hogy tönkre tettem a szilveszteredet és hogy ilyen pocsék módon indul az éved. Nem tudom elmondani mennyire hálás vagyok azért amit értem tettél. – zakatoló szíved képtelen lenyugodni, pedig belül csalódott vagy. Mégis mit vártál? Hogy azért mert vigyáztál rá egész éjjel hírtelen beléd szeret? Ugyanmár.

– Igazán nincs mit. – próbálod visszafogni a könnyeidet, és nem csalódott képet vágni – De mostmár mennem kell. – hogy aztán otthon sírhass egy keveset.

– Várj egy kicsit – simít az arcodra, mire hírtelen beszívod a levegőt. – Miért tetted? – néz rád csillogó szemmel – Miért vigyáztál rám egész éjszaka?

– Szerinted? – kérdezed kissé kiborulva, képtelen vagy magadba fojtani a gondolataidat, mégha a munkahelyed is a tét – Haza hoztalak volna, itt maradtam volna veled, vagy főztem volna neked ha nem szeretnélek? – buggyan ki az első könnycsepp a szemed sarkából. Ezek után pedig lehetetlen visszafogni a többit. – Szeretlek, érted? És tudom hogy nem kéne, mégis így érzek! Ha nem te lennél a főnököm fia, akkor is szeretnélek. És tudom hogy te csak barátként tekintesz rám, mégis ez van – fakadsz ki, miközben a fiú mellkasát püfölöd.

– T/N – nyúl az állad alá, és arra késztet hogy a szemébe nézz – Mondd ki még egyszer – suttogja közel hajolva hozzád. – Kérlek.

– Szeretlek – suttogod a szemeibe nézve, mire Changkyun megszűnteti az aprócska távolságot kettőtök között. Mosolyogva hajol az ajkaidra, te pedig majd összerogysz a gyengéd érintésnek köszönhetően. Lassan, ismerkedve csókol, megszédülsz a sok érzelemtől amit a csókjába sűrít. Halk nyögés szakad ki belőled, amikor nyelve a tiédhez ér, ettől felbátorodva pedig még szenvedélyesebbé varázsolja a csókotokat.

– Boldog újévet! – szólal meg miután sikeresen elváltatok egymástól.

– Neked is – döntöd homlokodat az övének, és most te csókolod meg őt.

Ennél jobb évkezdést nem is kívánhattál volna.