Buja_2006🧡🧡

Hello bello!

Úgy néz ki nagyon benne vagyok ebben az SKZ dologban:D
Ne tudjátok meg milyen régóta várom már hogy egy ilyen imaginet írhassak! XD
Jut eszembe, hogy megy a suli? Nyugtassatok meg, hogy nem csak én írok nyolcvan dogát már a második héten:')
Ez a rész is viszonylag hosszú lett, mostanában kezdek belejönni:D

Kérni továbbra is lehet (alap sztori nélkül is), ehhez pedig jó olvasást!

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Új diákként kezdeni a tanévet nem egy egyszerű feladat. Pláne akkor nem, ha ezt egy teljesen más országban, egy teljesen más kontinensen teszed. Ráadásul egy összeszokott bandába csöppensz, ahol a többség nem éppen a legbarátságosabb ember a földön. Szó mi szó, azért akad egy-két lány aki szívesen beszélget veled, sőt, Yuna-t akár a legjobb barátnődnek is mondhatnád, de a többség még pár hónap elteltével is furcsa szemmel méreget. Bár ezen már a második héten túltettél, egyáltalán nem érdekel hogy mit gondolnak rólad mások.

Nem egyszer fordult már elő, hogy rajtakaptad az évfolyam önkényesen kinevezett főribancát, hogy irigykedve bámul téged. Az tény, hogy majdnem egy fejjel magasabb vagy a lányok átlagánál, de hogy teltebb is, azt egy-két ember már nem tudja szó nélkül hagyni. A fiúk szemében részben ezért is vagy olyan figyelemfelkeltő, másrészről te vagy az érdekes külföldi lány, aki több szempontból is más mint az itteni lányok.

Persze a legtöbb ember figyelme rád irányul, néhányukat teljesen hidegen hagyod. Ez a helyzet Han Jisung-gal is - a suli egyik nagymenőjével -, pedig az ő figyelmét szívesen magadra vonnád. Nincs ezen mit szépíteni, nyakig belezúgtál a sportos, ámde okos srácba, de legnagyobb sajnálatodra úgy tűnik hogy te közönbös vagy a számára. Yuna persze állandóan piszkál, ha esetleg az egyik szünetben megajándékoz a fiú téged egy szédítő mosollyal, te viszont nem sok reményt fűzöl hozzá.

A tüdődet szinte kiköpve rohasz fel a lépcsőn a termek felé, bár ezt a 20 perces késést már nem nagyon lehet hova szépíteni. Hát igen, az idő nem lett a legjobb barátod.

– Elnézést a késésért! – próbálod rendezni a légzésedet, miközben mint egy idióta hajlongsz a matek tanárod előtt. Az osztály néma csendben figyel, te pedig próbálsz minél láthatatlanabb lenni, azonban mielőtt leülhetnél a vigyorgó Yuna mellé, a tanárnő hangja élesen hasít a levegőbe.

– T/N! – teljes nevedet meghallva összerezzensz – A pár perces késés még talán elnézhető, de a 20 perc az már majdnem a tanóra fele. Az utolsó órája után sok szeretettel várom az elzáráson, ahol az eddigi összes késésének az idejét letöltheti, ami pontosan 1 óra 7 perc lesz – ajkaidat összepréselve huppansz le a székedre, egy halk nyöszörgésfélét hallatva.

Az óra további részében levegőt venni is alig mersz, a csengő hangja után viszont minden magadba fojtott érzelmet Yuna-ra zúdítasz.

– Ezt nem hiszem el! – kezdesz bele, miközben az orrnyergedet masszírozod – Az egyetlen nap amikor csak 7 óránk van, de én itt maradhatok még plusz egy órát! Ráadásul amilyen szerencsétlen vagyok, biztos hogy egyedül leszek összezárva Lee tanárnővel! Ennél rosszabb már nem is lehetne – sóhajtod, majd bánatosan a padra hajtod a fejed.

– Szeretnéd hogy bent maradjak veled? – kérdezi Yuna kedvesen, te pedig csak egy mosolyt villantva barátnődre, megrázod a fejed.

– Szerintem ezt te sem gondoltad komolyan. De azért aranyos vagy, köszönöm! Valahogy csak kibírom – teszed hozzá halkan, majd elfogadva sorsod, előpakolsz a következő órára.

A nap további része gyorsan elrepül - ez persze csak ma történik meg amikor a legkevésbé vágysz rá -, szinte észbe kapni sincs időd, már a kijelölt terem előtt ácsorogsz. Mély levegőt véve, egy megnyerő mosolyt az arcodra varázsolva nyitod ki az ajtót, hogy aztán a küszöbön egyből meg is torpanhass. Mindenre számítottál, kivéve a bent ülő fiúra, aki érkezésedre felkapja a fejét, és halványan elmosolyodik.

Jisung a hátsó padok egyikében irogatja szorgalmasan a háziját, rajta kívül pedig csak Lee tanárnő ül a tanári asztal mögött, aki szintén valamit irogat a noteszébe.

– Foglaljon helyet! – fel sem pillantva, egy apró legyintéssel adja tudtodra kérését. Jó diák módjára, az első padsor szélét pécézed ki magadnak, majd helyet foglalva te is belekezdesz a tömérdek háziba, amit ma a tanárok kedvesen a nyakatokba varrtak.

Az elkövetkezendő fél óra néma csendben telik, csak a tollak halk sercegését lehet hallani. Már vagy tíz perce ugyanazzal a matek feladattal küzködsz, azonban semmi pénzért nem kérnél segítséget a tanárnőtől, így marad a csendes szenvedés. Megváltásnak tekinted amikor Lee tanárnő elnézést kérve kiszalad a mosdóba - előre látod hogy legalább fél óra mire újra megjelenik. Első dolgod hogy a telefonodat elővéve elküld Yuna-nak kivel is vagy együtt az elzáráson, amikor meghallod az emlegetett személy hangját a hátad mögül.

– Ennyire nem megy a matek? – áll fel a padjából, és lassan feléd kezd sétálni.

– E..egy kicsit elakadtam – most tudatosul csak benned, hogy kettesben vagytok a teremben.

– Mutasd csak! – mögéd lépve, két kezét a padodra támasztva dől a füzeted felé, ezzel kezei közé szorítva téged, te pedig próbálsz nem a fejednek nyomódó izmos mellkasra koncentrálni – Elírtad. Az ott mínusz két x és nem plusz kettő. Ha ezt itt átírod és behelyettesíted a megoldóképletbe, akkor kijön az eredmény – lehelete az arcodat cirógatja, képtelen vagy egyetlen szavára is odafigyelni. Valószínűleg ezt ő is észreveszi, mert a következő pillanatban óvatosan kiveszi a tollat a kezedből, és egy halk nevetés mellett átírja az előbb említett hibákat.

– Köszi – suttogod, mert biztos vagy benne hogyha hangosabban szólalnál meg remegne a hangod.

– Na és, egy ilyen jó kislány mint te, mit keres az elzáráson? Mit követtél el, hogy egy óráig bűnhődnöd kell? – ajkaira egy édes mosoly ül ki miközben az arcodat tanulmányozza. Már pusztán a kutató tekintettől elpirulsz.

– Az idő és én nem vagyunk túl jóban – feleled egy halk torokköszörülés után, és óvatosan a melletted ülő fiúra nézel. Szinte fázol a közelsége nélkül – Az eddigi összes késésemet kell letöltenem. Azt hiszem a mai 20 perces késésemmel feltettem a pontot arra a bizonyos i-re – zavarodban azt sem tudod miket beszélsz, de azért a következő kérdést sikeresen meg tudod fogalmazni – És te? Most mit csináltál hogy itt kell lenned? – ha már megadatott a lehetőség hogy beszélj Jisung-gal, szépen ki is használod.

– Valójában most nem csináltam semmit – válaszol, te pedig nem tudod hogy min lepődj meg jobban: a válaszon, vagy azokon a puha ujjakon, amik most éppen az arcodra simítanak. Megborzongsz a gyengéd érintés alatt, az arcod valószínűleg egy érett paradicsom színében tündököl – Csak azért vagyok itt, mert tudtam hogy ma te is itt leszel – mostmár a másik keze is az arcodon van, a térdeitek éppenhogy összeérnek.

– Nem értelek – csak ennyit sikerül kinyögnöd, a fiú közelsége és érintése minden józan gondolatodat elveszi.

– Azt hiszed hogy engem nem nyűgöztél le már az első percben? Hogy a többi fiúval egyetemben én nem vagyok oda érted már az első naptól kezdve? – lassan araszol közelebb hozzád, egészen addig míg az arcotokat már csak pár centi választja el egymástól. Tekintete továbbra is fogságban tartja a tiédet – Ne akard tudni miket akartam azokkal a fiúkkal tenni akik kikezdtek veled, vagy csak szimplán úgy néztek rád. Kedvellek téged, és amióta betetted a lábadat ebbe az iskolába a magaménak akarlak tudni. T/N, eljössz velem egy randira? – dönti homlokát a tiédnek, miközben az arcodat cirógatja.

– Én is kedvellek téged – suttogod kettőtök közé – És persze hogy elmegyek veled egy randira – teszed hozzá mosolyogva, és hagyod hogy a fiú megszűntesse a kettőtök között lévő távolságot. Egy pillanatra sem szakadva el tőled lassan az ölébe von, te pedig kezeidet a nyaka köré tekerve préseled magad még közelebb hozzá. Kezei utat találnak a felsőd alá, gyengéden cirógatják puha bőrödet.

Egyáltalán nem bánod hogy reggel annyit késtél, sőt, még Lee tanárnőnek is hálás vagy az elzárásért.