— — — — — — — — — — — — — —— — — — — — — — — — — — — —— — — — — — — — — — — — 

⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘

𝑃𝑜𝑘𝑜𝑙𝑖𝑎𝑛 𝑓á𝑗𝑡. É𝑔𝑒𝑡𝑒𝑡𝑡. 𝑆𝑧ú𝑟𝑡. 𝑁𝑒𝑚 𝑚𝑒𝑟𝑡𝑒𝑚 𝑘𝑖𝑛𝑦𝑖𝑡𝑛𝑖 𝑎 𝑠𝑧𝑒𝑚𝑒𝑚𝑒𝑡. 𝑆í𝑟𝑡𝑎𝑚, 𝑎𝑧𝑜𝑛𝑏𝑎𝑛 𝑛𝑒𝑚 𝑓é𝑙𝑡𝑒𝑚. 𝐴 𝑘𝑒𝑧𝑒𝑚 𝑟𝑒𝑚𝑒𝑔𝑒𝑡𝑡, 𝑑𝑒 𝑛𝑒𝑚 𝑎 𝑓é𝑙𝑒𝑙𝑒𝑚𝑡ő𝑙, ℎ𝑎𝑛𝑒𝑚 𝑎 𝑡ú𝑙𝑧𝑜𝑡𝑡 𝑎𝑑𝑟𝑒𝑛𝑎𝑙𝑖𝑛𝑡ó𝑙. 𝑀𝑜𝑠𝑡 𝑚𝑖 𝑙𝑒𝑠𝑧? 𝐸𝑔𝑦 𝑠𝑧𝑒𝑘𝑟é𝑛𝑦𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑜𝑙𝑡𝑎𝑚. 𝐻𝑎𝑙𝑙𝑜𝑡𝑡𝑎𝑚, 𝑎ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑘ö𝑟ü𝑙ö𝑡𝑡𝑒𝑚 𝑚𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 ö𝑠𝑠𝑧𝑒𝑑ő𝑙. 𝐴 𝑓á𝑘 ℎ𝑎𝑛𝑔𝑗𝑎 𝑣𝑎𝑑𝑢𝑙 𝑟𝑒𝑐𝑠𝑒𝑔𝑒𝑡𝑡 𝑚𝑎𝑗𝑑 𝑎 𝑝𝑎𝑑𝑙ó𝑛𝑎𝑘 𝑐𝑠𝑎𝑝ó𝑑𝑡𝑎𝑘. 𝐸𝑔𝑦𝑒𝑑ü𝑙 𝑣𝑎𝑔𝑦𝑜𝑘? 𝐴𝑛𝑦𝑎 ℎ𝑜𝑙 𝑙𝑒ℎ𝑒𝑡? 𝑀é𝑔 𝑚𝑖𝑛𝑑𝑖𝑔 𝑛𝑒𝑚 𝑡𝑢𝑑𝑜𝑚. 𝐴𝑝𝑎? 𝐴𝑝𝑎 𝑣𝑖𝑠𝑠𝑧𝑎 𝑓𝑜𝑔 𝑗ö𝑛𝑛𝑖 é𝑟𝑡𝑒𝑚? 𝐴𝑧𝑡 𝑚𝑜𝑛𝑑𝑡𝑎 𝑚𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 á𝑟𝑜𝑛 𝑣𝑖𝑠𝑠𝑧𝑎𝑗ö𝑛. 𝐷𝑒 ℎ𝑜𝑣𝑎 𝑚𝑒ℎ𝑒𝑡𝑒𝑡𝑡? 𝑀𝑒𝑛𝑛𝑦𝑖 𝑖𝑑ő𝑚 𝑣𝑎𝑛 𝑚é𝑔 ℎá𝑡𝑟𝑎? 𝑀𝑒𝑛𝑛𝑦𝑖 𝑖𝑑ő𝑚 𝑣𝑎𝑛 𝑚é𝑔 ℎá𝑡𝑟𝑎 𝑎 ℎ𝑎𝑙á𝑙𝑜𝑚𝑖𝑔? 𝑉𝑎𝑔𝑦 𝑚𝑒𝑔 𝑓𝑜𝑔𝑜𝑘 𝑒𝑔𝑦á𝑙𝑡𝑎𝑙á𝑛 ℎ𝑎𝑙𝑛𝑖? 𝑀é𝑔 𝑐𝑠𝑎𝑘 9 é𝑠 𝑓é𝑙 𝑣𝑎𝑔𝑦𝑜𝑘. 𝐽ú𝑙𝑖𝑢𝑠 26.-á𝑛 𝑡ö𝑙𝑡ö𝑚 𝑎 10-𝑒𝑡. 𝑀𝑒𝑔 𝑓𝑜𝑔𝑜𝑚 𝑚é𝑔 é𝑙𝑛𝑖? 𝐻𝑖𝑟𝑡𝑒𝑙𝑒𝑛 𝑙é𝑝𝑡𝑒𝑘𝑒𝑡 ℎ𝑎𝑙𝑙𝑜𝑡𝑡𝑎𝑚 𝑚𝑒𝑔 𝑓𝑒𝑙é𝑚 𝑘ö𝑧𝑒𝑙𝑒𝑑𝑛𝑖. 𝐸𝑧 𝑡𝑢𝑡𝑖 𝐴𝑝𝑎! 𝑁𝑒𝑘𝑖 𝑘𝑒𝑙𝑙 𝑙𝑒𝑛𝑛𝑖𝑒! 𝐸𝑔𝑦 𝑚𝑜𝑠𝑜𝑙𝑙𝑦𝑎𝑙 𝑎𝑧 𝑎𝑟𝑐𝑜𝑚𝑜𝑛 𝑣á𝑟𝑡𝑎𝑚, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑘𝑖𝑛𝑦𝑖𝑡ó𝑑𝑗𝑜𝑛 𝑎𝑧 𝑎𝑗𝑡ó. 𝐴𝑧𝑜𝑛𝑏𝑎𝑛 𝑚𝑖𝑘𝑜𝑟 𝑚𝑒𝑔𝑙á𝑡𝑡𝑎𝑚 𝑘𝑖 á𝑙𝑙𝑡 𝑜𝑡𝑡. 𝐴𝑧 𝑛𝑒𝑚 𝐴𝑝𝑎 𝑣𝑜𝑙𝑡.

Izzadtan, kapálózva keltem fel az ágyamból majd siettem a fürdőmbe. A pulzusom az egekben. A szívem hevesen dobogott. Az arcom égett. Nehezen lélegeztem. Olyan volt, mintha lázas lennék, de nem. Arcom vörös volt, mintha most futottam volna le egy teljes maratont, de ez nyilván nem így volt. Az arcomat alaposan megmostam majd csuklómat beáztattam a csap alatt egy kis hideg vízbe. Egyből lehűlt testem. A közérzetem is sokkal jobb lett.

- Lia... - jött egy meggyötört hang majd egy nagyobb csattanás - LIA! - kiáltotta, mire azonnal az ajtóhoz futottam. Az ujjamat a szám elé emeltem, mire bólintott majd elém sétált és a karjaiba vont. - Jól vagy? - kérdezte kómásan. Bólintottam, mire kezét fejemre simította majd ujjait hajamba vezette. - Akkor rendben van. - mondta, azonban nem engedett el.

- Hao? - kérdeztem, mire a teljes sötétségbe borultam.

- Ki az a Hao? - kérdezte egy mély rekedtes hang, mire felsikítottam.

Mikor felültem az ágyamon, azonnal arcomat majd kezemet kezdtem el fogni. Ez... ez álom volt? Igen... szerencsére az volt. Lassan kifújtam a levegőt majd visszaestem az ágyamba. Újra behunytam szemeimet, azonban álom már nem igen akart rájuk jönni. Így kénytelen voltam ki kelni belőle. Magamra vettem köntösömet, mert kicsit hideg volt majd felvettem a masnis papucsomat és leszédelegtem a nappaliba. A TV-hez mentem, amit bekapcsoltam majd elindultam a konyhába lefőzni egy kávét. Az idő 4:33 volt. Blah... korán van. Túrtam zavartan a hajamba majd a konyapultnak dőlve vártam, hogy lefőjön a kávém. Mikor megtörtént egy csészébe öntöttem magamnak ki majd a kanapéra elhelyezkedtem és hallgattam a legújabbi friss híreket.

- Újabb holttest, azonban ismeretlen a halálának az oka. - mondta a férfi szóvivő. - Ezen a héten már az 5. esett, ami így végződik. Mivel nézhetünk szembe? Egy betegség vagy annál rosszabb? - kérdezte, mire hitetlenkedve megráztam a fejemet.

- Az emberek buták. - morogtam magam elé.

- Egyetértek. - hallottam meg egy hangot magam mellől. - És tudod mikor buták még nagyon?

- Mikor reggelire kis cuki csibe falatnyi dinós csirkemelleket akarnak enni. - vágtam rá rögtön majd beleittam kávémba.

- Nem. Mikor azt hiszik, amit csinálnak az vicces, de elmondom egyáltalán nem az. - mondta feszélyezve. Várjunk csak... ez a hang. Ez a hangstílus. Ez az arrogancia. Lassan letettem a kávémat majd csigalassúsággal fordítottam fejemet jobbra. Aha... jól gondoltam.

- Szerintem vicces csak neked nincs humorod. - mondtam majd ajkamba haraptam nehogy elnevessem magamat. Szemei résnyire szűkültek majd másodpercek töredéke alatt gyűrt maga alá és fogta le kezeimet. Mi a... én fel sem fogtam az egészből semmit. Azonban míg ezen gondolkoztam, ajkai újra találkoztak az enyémekkel. Megpróbáltam lelökni magamról, de ő csak még jobban passzírozta magát hozzám.

- Nekem nincs humorom? - kérdezte mély hangon, amitől azonnal libabőrös lettem. Aprót bólintottam. - Huh! Nem ismersz.

- Nem is! Még a nevedet sem tudom! - toltam el magamtól, mire nyakamat ragadta meg és kezdte el szorítani.

- Miért érdekel ennyire a nevem? - méregetett idegesen.

- Mert mondjuk tudni akarom ki az az idióta elvetemült, aki ennyire erőszakoskodik velem!

- Erőszakoskodik? - nevetett fel.

- Igen!

- Kedvesem... - súgta, olyan mély bájoló hangon, hogy a hasam aljába éreztem valami egészen vad érzést. - Már megmentettelek.

- És? Most le kéne veled feküdnöm vagy mi? - húzódtam el tőle teljesen. - Vagy mit vársz? Mit csináljak? Oké, megértem, hogy nem ingyen tetted, de azért ez sok, amit...

Hirtelen combom alá nyúlt majd magára ültetett. Egyik keze derekamon, míg másik az arcomon.

- Ha tudod, hogy nem ingyen, akkor miért is szegülsz ellenem? Elmondtam. Az enyém vagy. - mondta majd láttam szemeiben valami megváltozik. A szemei most sokkal sötétebbeké váltak.

- Már megint kezded... - sóhajtottam fel majd elkezdtem kiszállni öléből, mire ő nyakon ragadott és magára húzott. Ajkait keményen az enyémekre tapasztotta. Szívem, azonnal felrepült a torkomba. A pulzusom maratonokat futotta. A lélegzetem meg már nem is volt. Eldöntötte fejét majd nyelvével utat törve számba, azonnal behatolt. A hasamba valami megmagyarázhatatlan bizsergés kezdte el kiforrni magát. Mi ez... mi ez az érzés? A fiú kezei nem vándoroltak lejjebb. Végig derekamat fogták, de azt egy pillanatra sem elengedve. Nyelvünk vadtáncba kezdtek. A vérem szinte pezsgett. Fogalmam sincs mi ütött belém, de kezeimet a fiú nyakába fontam majd még közelebb húztam magamhoz. Keze nyakamon szorosabb lett. Abba kell hagynom ezt... Azt sem tudom ki ő! Nem szabadna engednem, hogy csak így letámadjon! Hirtelen eltoltam magamtól majd kipattantam öléből és rohanni kezdtem. Kifutottam a házból majd csak mentem előre. Egy pillanat alatt ért be és állt meg előttem. Unottan megforgatta szemét majd karjaiba felvett és elkezdett velem visszasétálni a házba.

- Engedj el! - kezdtem el ütögetni, ahol csak értem, de ő megsem rezdült. - Segítség! Segítség egy... - ordítottam volna, mire lehajolt és fogaival összecsípte alsó ajkamat, de oly annyira, hogy mikor eltávolodott éreztem, ahogy a vér kiserken belőle. Azonnal odakaptam kezemet, hogy megnézzem igazam van-e. Ujjaimon a piros vérem virított.

- Te most komolyan...

- Igen! - fojtotta belém a szót - De hidd el ez még semmi ahhoz képest, amire képes vagyok.

- Mint például? - kérdeztem, de hiba volt. Azonnal megbántam, mert ami ezután történt az teljességgel rossz volt. De úgy pokolian rossz, de lehet még annál is rosszabb... 

⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘

— — — — — — — — — — — — — —— — — — — — — — — — — — — —— — — — — — — — — — — — 

╭─────────────────────✦ . 　⁺ 　 . ✦ ─────────────────────╮

𝑵𝒂 𝒌𝒊 𝒎𝒊𝒕 𝒈𝒐𝒏𝒅𝒐𝒍? 𝑴𝒊𝒕 𝒇𝒐𝒈 𝒕𝒆𝒏𝒏𝒊 𝑳𝒊á𝒗𝒂𝒍? 

𝑴𝒊 𝒍𝒆𝒉𝒆𝒕 𝒂 𝒍𝒆𝒈𝒓𝒐𝒔𝒔𝒛𝒂𝒃𝒃, 𝒂𝒎𝒊𝒕 𝒕𝒆𝒉𝒆𝒕𝒏𝒆 𝒗𝒆𝒍𝒆?💗🤭

╰─────────────────────✦ . 　⁺ 　 . ✦ ─────────────────────╯