— — — — — — — — — — — — — —— — — — — — — — — — — — — —— — — — — — — — — — — —  

⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘

𝐿á𝑛𝑔𝑜𝑘, 𝑠𝑧𝑖𝑟é𝑛𝑎, 𝑠𝑖𝑘𝑜𝑙𝑦𝑜𝑘. 𝐴 𝑠𝑧í𝑣𝑒𝑚 ℎ𝑒𝑣𝑒𝑠𝑒𝑛 𝑣𝑒𝑟𝑡. 𝐴 𝑙𝑒𝑣𝑒𝑔ő𝑚 𝑒𝑙𝑎𝑘𝑎𝑑𝑡. É𝑟𝑒𝑧𝑡𝑒𝑚, 𝑎ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑡ü𝑑ő𝑚 𝑡𝑒𝑙𝑗𝑒𝑠𝑒𝑛 𝑐𝑠𝑒𝑟𝑏𝑒𝑛 ℎ𝑎𝑔𝑦𝑗𝑎 𝑎 𝑡𝑒𝑠𝑡𝑒𝑚𝑒𝑡. 𝐴𝑧 𝑜𝑥𝑖𝑔é𝑛 𝑒𝑔𝑦𝑟𝑒 𝑐𝑠𝑎𝑘 𝑐𝑠ö𝑘𝑘𝑒𝑛𝑡. Ö𝑠𝑠𝑧𝑒𝑟𝑜𝑔𝑦𝑡𝑎𝑚. 𝐾𝑒𝑧𝑒𝑚𝑚𝑒𝑙 𝑎 𝑚𝑒𝑙𝑙𝑘𝑎𝑠𝑜𝑚𝑎𝑡 𝑓𝑜𝑔𝑡𝑎𝑚. É𝑔𝑒𝑡𝑡 é𝑠 𝑓á𝑗𝑡. 𝑀𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 𝑒𝑔𝑦𝑒𝑠 𝑢𝑡𝑜𝑙𝑠ó 𝑙𝑒𝑣𝑒𝑔ő 𝑣é𝑡𝑒𝑙 𝑠𝑧ú𝑟𝑡, 𝑚𝑖𝑛𝑡ℎ𝑎 𝑚é𝑔 𝑒𝑧𝑧𝑒𝑙 𝑗𝑒𝑙𝑒𝑧𝑛é, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑚é𝑔 é𝑙𝑒𝑘. 

 𝐷𝑒 𝑚á𝑟 𝑛𝑒𝑚 𝑠𝑜𝑘á𝑖𝑔... 

- Lia! LIA! ÉBREDJ! - rázott fel valaki. Ez akkor... álom volt? - Lia... - tört meg hangja majd karjaiba vont.

- Minghao... - suttogtam a fiú nevét, aki kissé eltolt magától.

- Igen, Lia. Én vagyok az. - mosolygott rám szomorkásan. - Megint rosszat álmodtál. - mondta.

𝑀𝑒𝑔𝑖𝑛𝑡...

- I-igen azt hiszem. Ne haragudj, hogy felkeltettelek. - húzódtam el tőle teljesen majd az órára néztem. 3:33. Mindig ez az idő volt, amikor felébredtem. Hol Minghao által, hol pedig magamtól.

- Hoztam neked egy pohár vizet. - nyújtotta felém a poharat, amit óvatosan elvettem majd belekortyoltam.

- Köszönöm. - néztem a fiúra hálásan. - Nyugodtan menj aludni. Most már jól leszek. - néztem fel rá, azonban nem mozdult. Aggódó tekintettel nézett rám. - Minghao

- Ugyanazt álmodtad? - kérdezte.

- Igen. - válaszoltam. Senki másnak nem meséltem az álmomról csak egyedül neki. Úgy éreztem benne megbízhatok. Hein nénikében is megbíztam, de Minghao egy másik eset volt.

Nagyot sóhajtott majd az ágyamra ült.

- Bárcsak tehetnék érted bármit.

- Hisz teszel is! - ültem fel majd megfogtam kezét. Lassan rám emelte fejét majd halványan elmosolyodott.

- De ez kevés. - mondta majd megszorította kezemet és felállt. - Hagylak kicsit. Pihenj, mert hosszú nap lesz a mai. - sétált az ajtóhoz majd mielőtt kiment volna rajta hátrafordult. - Ha bármire...

- Szükségem van akkor szólok! - vágtam szavába, mire mindketten felnevettünk.

- Igen, igen. Pontosan. - erősített rá majd intett nekem és kiment.

Szerettem Minghao-t. Ő volt az a személy az életemben, aki Hein nénike mellett megtaláltam önmagamat. Rengeteget segített nekem és támogatott. Még, ha a világ legnagyobb hülyeségéről is volt szó. Ő egyben a legjobb barátom és szinte a bátyám volt. Hein mellett a második otthonom, ahova mindig szívesen haza értem vagy térhettem.

°°°

- Jó reggelt! - sétáltam le a márvány lépcsőkön a kis pizsamámban és masnis papucsomban.

- Nocsak! Valaki úgy látszik nem igen siet sehová! - ugrott hozzám rögtön Minghao egy öltönyben.

- Úgy látszik, te viszont igen! - torzult el arcom, mire vállon lökött. Egyszerre nevettünk fel.

- Gyere menjünk együtt reggelizni. A többiek már biztosan ott vannak. - fogott csuklón, mire bólintottam és hagytam, hogy maga után húzzon be az étkezőnkbe. Milyen igaza is volt. Már mindenki régen reggelizett.

- Csak felkeltetettek már ti is! Már a hasatokra sütött a nap! - köszöntött minket Hein néni.

- Persze... ő nekik el van nézve minden. - szúrta oda Rina keményen, mire Hein rámordult.

- Nincs minden elnézve nekik!

- Még is csak pátyolgatod őket! És még nem is a vérszerinti gyerekeid! Annyira utállak! - csapta le a kanalát majd hátra tolta székét és kiment.

Mindenki végig kísérte a lány távozását, de senki nem ment utána.

- Úgy látom valaki bal lábbal kelt fel. - mondtam mosolyogva, visszafolytva a nevetésemet, mire Minghao rákontrázott.

- Szerintem csak nem volt meg az esti játéka a pasijával.

Azonnal kiszakadt belőlem a nevetés. Hein is kuncogni kezdett, míg Dokyoum csak csendben evett tovább.

- Jól van gyerekek. Üljetek le és egyetek, mert a végén minden el fog hűlni.

- IGENIS! - tisztelegtünk egyszerre Minghao-val majd egymásra néztünk és új fent nevetni kezdtünk.

Mikor mindenki befejezte a reggelit, én és Minghao mosogattunk el és rendeztük vissza az asztalt. Általában mindig mi vagyunk bízva ezzel, de ezt egy kicsit sem bántam.

- Akkor ma lesz a nagy nap igaz? - nézett rám oldalasan.

- Nagyon úgy látszik. - fújtam ki a levegőt hangosan. Ideges voltam a mai nap miatt.

- Remélem nem ilyen szerkóba akarsz menni, mert hát az egy dolog, hogy eléggé. Háát... hogy is mondjam. - gondolkodott el, mire vállon boxoltam.

- Csak fogd be Hao! - szóltam rá durcásan, mire nevetni kezdett.

- Jó, jó, de tényleg ne ilyen szerelésbe menj, mert a végén ellop a Kis Manó. - mérte végig gúnyosan a Manós pizsimet.

- HAO! - ütöttem újra karjára, de ezzel csak azt értem el, hogy még jobban jól szórakozzon rajtam.

°°°

- Készen állsz drágám? - nézett be az ajtómon Hein néni. Én épp a tükröm előtt álltam és nézegettem magamat. De hangjára hátra fordultam. - Gyönyörű vagy szívecském! - lépkedett hozzám közelebb majd kezével karomra simított. Láttam szemeibe könnyek gyűltek.

- Hein néni

- Csodálatos nővé cseperedtél édesem. - simított arcomra majd egy könnycsepp hullt le szeméből. Az én szemeimbe is könnyek gyűltek.

- Köszönöm. - mondtam meghatódva és próbáltam nem elsírni magamat.

- Gyere, menjünk. - simított végig újra karomon majd kiindult a szobámból. Az asztalról felkaptam táskámat és gyorsan utolérve őt hagytam el a helyiséget.

°°°

A DxD épületéhez érve újabb stressz fogott el. Mi van, ha nem teljesítek jól? Hein néni meg fog rám haragudni?

Mintha meghallotta volna gondolataimat kezemre fogott. Csodálkozva néztem fel rá.

- Tudom mit érzel, de nincs miért aggódnod. - mosolygott rám.

- Csak...

- Nincs csak! - vágott szavamba élesen - Tudom, hogy meg tudod csinálni. Hisz más nem lenne erre képes. Csak is egyedül Te. - mondta majd kiszállt a kocsiból. Én is a kilincsért nyúltam majd lassan kinyitottam az ajtót. Tényleg képes vagyok én erre? 

⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘⫘

— — — — — — — — — — — — — —— — — — — — — — — — — — — —— — — — — — — — — — — —

╭─────────────────────✦ . 　⁺ 　 . ✦ ─────────────────────╮

𝑆𝑧𝑖𝑎𝑠𝑧𝑡𝑜𝑘 𝑑𝑟á𝑔á𝑖𝑚!💗 𝐻𝑜𝑔𝑦 𝑣𝑎𝑔𝑦𝑡𝑜𝑘? 𝑀𝑖𝑙𝑦𝑒𝑛 𝑣𝑜𝑙𝑡 𝑎 𝑚𝑎𝑖 𝑛𝑎𝑝𝑜𝑡𝑜𝑘?💗 𝑅𝑒𝑚é𝑙𝑒𝑚 𝑚𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛𝑘𝑖𝑣𝑒𝑙 𝑚𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 𝑜𝑘é𝑠 𝑣𝑜𝑙𝑡. Ú𝑔𝑦 𝑔𝑜𝑛𝑑𝑜𝑙𝑡𝑎𝑚, 𝑒𝑏𝑏𝑒 𝑎 𝑘ö𝑛𝑦𝑣𝑒𝑚𝑏𝑒𝑛 𝑎 𝑟é𝑠𝑧𝑒𝑘𝑒𝑡 2-3 𝑛𝑎𝑝𝑜𝑛𝑡𝑎 𝑡𝑒𝑛𝑛é𝑚 𝑘ö𝑧𝑧é. 𝑅𝑒𝑚é𝑙𝑒𝑚 𝑎𝑧 𝑛𝑒𝑘𝑡𝑒𝑘 𝑖𝑠 𝑚𝑒𝑔𝑓𝑒𝑙𝑒𝑙. 𝑃𝑢𝑠𝑧𝑖𝑖 𝑛𝑒𝑘𝑡𝑒𝑘 é𝑠 𝑘í𝑣á𝑛𝑐𝑠𝑖 𝑣𝑎𝑔𝑦𝑜𝑘 𝑎 𝑣é𝑙𝑒𝑚é𝑛𝑦𝑒𝑡𝑒𝑘𝑟𝑒 𝑒𝑑𝑑𝑖𝑔, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑡𝑒𝑡𝑠𝑧𝑖𝑘 𝑛𝑒𝑘𝑡𝑒𝑘?💗

╰─────────────────────✦ . 　⁺ 　 . ✦ ─────────────────────╯