ᴋɪᴍ ʏᴏᴏɴᴊɪ

Nem aludtam. Miért is tettem volna?
Reggel úgy keltem fel, mint Frankenstein három elbaltázott kísérlet után, a hajam az égnek állt, a szívem pedig majd kiszakadt a mellkasomból. Azonnal a fürdőbe vágtattam és magamra csaptam az ajtót.

Meredten néztem a tükörképemre és megállás nélkül azon gondolkodtam, hogy vajon a szerelemtől bolondul meg az ember, vagy csak a totál bolondok lesznek szerelmesek? Akármi is volt a válasz, most nem volt erre időm. Gyorsan kifésültem a hajam és gyorsan kivasaltam. A fekete sminkjeim között kutakodtam valami világosabb árnyalat után, még tini koromból. Egy púder és egy szájfény jött csak segítségemre, de ez is több volt, mint a semmi. Egy kék egyberészes ruhába préseltem magam, majd bedobáltam néhány létszükségletű dolgot a táskámba, a hátamra kaptam a gitáromat és lesprinteltem a lépcsőn.

Szerettem volna elköszönni a bátyámtól, de ma ismét nem volt otthon, ezért csak egy üzenetet írtam neki, hogy mennyire szeretem és vigyázzon magára. És ne egyen éjjel kettőkor csípőset.

A folyosón Yoongi egy kisebb gurulós bőrönddel vár, fekete bőrdzsekiben és farmerban, a kezében vagy három kulcsot pörgetett és kihívóan mért végig.

- Hammer vagy Ferrari? – Yoongi lazán meglebegtette előttem a kulcsokat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, majd beletúrt mentazöld hajába. Igen. Mentazöld. Tegnap megkérdezte mi a kedvenc színem és képes volt mára befestetni fekete tincseit. Fogalmam sincs mennyire szándékozott lenyűgözni még a nap során, de még reggel hét se volt és már háromszor sikerült.

- Hammer – vontam vállat. Azt hiszem én inkább ilyen típusú lány voltam, elméletileg. Yoongi bólintott, majd miután leértünk a garázsba, kézen ragadott és elhúzott magával egy citromsárga Ferrarihoz, aminek még az ajtaja is felfelé nyílt.

- Három van belőle az országban – a fiú megpaskolta a bőrüléseket, majd kikapta a kezemből a gitáromat és a kis csomagomat és hátradobta. Úgy ültem be, mint egy jéggé dermedt baba, még levegőt se mertem venni. Yoongi pár perc múlva bedobta magát mellém a vezető üléshez, megszorította a térdemet, egy futó csókot adott a számra, majd beindította a gyújtást és a gázra taposott.

Ekkor kezdett gyanús lenni, hogy ez csak egy álom ezért megcsíptem az arcomat. Yoongi a szeme sarkából figyelt és megint elengedte azt a bizonyos kisfiús mosolyt.

- Mit csinálsz?

- Felébredek?

- Nincs honnan – vont vállat. – Ez most valóság. És ezt a két napot csodálatossá teszem számodra.

- Miért?

- Mert megérdemled, megmentettél. Mert ezután nem lesz szép, ami következik – a fiú megszorította a kormányt, az erek szinte kidagadtak a kezein és átütöttek hófehér bőrén. – Mert szeretlek.

ᴋɪᴍ ʏᴏᴏɴᴊɪ

Yoongi nem hazudott, amikor azt mondta, hogy egy különleges helyre hoz. Egészen a szülővárosáig vezetett, majd egy park mellett megállt az autójával.

- Gyere – a kezembe nyomott egy hatalmas pokrócot, majd intett a kezével, hogy kövessem. Már kora nyár volt, a levegő épp kellemesen melegen cirógatta a hajamat.

A fiú két pokrócot terített egymás mellé. Úgy tettem mint aki a lassan felettünk elsuhanó felhőket nézi. Szinte betegesen próbáltam egy formát keresni, amire felhívhatom Yoongi figyelmét, de minden leginkább egy alaktalan pacnira hasonlított. Egyre hevesebben vert a szívem, ahogy hallottam a mellettem fekvő fiú lélegzetvételét. Mostmár biztos voltam, szerelmes vagyok. És ez a szerelem magával ragad valahová, egyszerűen nem volt választásom. Talán valami különleges helyre visz, ahol még sosem jártam. Talán veszély leselkedik az út végén, ami végül csúnyán, halálosan megsebez.

Igen, ostoba voltam és naiv. Nem tudtam mit jelent az, hogy pillangók repkednek a gyomorban, hogy hevesebben ver a szív és elönt a forróság, már csak arra ha a nevetésére az illatára gondolok. Azt hittem soha nem fogom megtapasztalni, de nem is vágytam rá, egészen eddig a pillanatig.

Ahogy az eget bámultam, Yoongi finoman megérintette az arcomat és maga felé fordított. Egyszerűen semmit sem csinált, csak végigsimított a bőrömön és a szemembe nézett. Ahogy a fekete tekintetében viszont láttam saját magamat, úgy éreztem mintha ott és akkor csak ketten a saját világunkban léteznénk, nem lenne a maffia, gyilkosságok, sőt semmi rossz.

Csak ő voltam és én. Ekkor éreztem igazán milyen szerelmesnek lenni, s abban a pillanatban határoztam el, hogy képes lennék meghalni is érte bármikor. Nem a testi vágyat éreztem, a lelkemnek volt szüksége az érintésére.

Yoongi finoman a mellkasához húzta a tenyeremet és a szíve fölé helyezte. Először nem értettem mit akar, de aztán egyre inkább éreztem, ahogy hevesen és ütemesen ver a szíve.

- Ne kérdezd meg többé, hogy miért – mondta halkan és felém fordult. – Pokolian szeretlek. Veszélyesen. A legjobb dolog vagy, ami valaha velem történt, ebben a rohadt életben. Tudod, hogy fel akartam adni? Aznap? Amikor kiejtetted a bőrönd tartalmát a folyosón. De akkor megváltozott bennem valami.

Ezernyi kérdés és vicces válasz volt az ajkaimon, túlságosan komor lett a hangulat, de amint kinyitottam a számat teljesen mást mondtam.

- Te vagy az első szerelmem – suttogtam. – A tiéd vagyok, örökké a tiéd. És amikor a világegyetem utolsó csillaga kihuny, akkor is a tiéd leszek. Szeretem, hogy fenekestül felforgattad az életemet, és miután mindezt megtapasztaltam veled, többé nem tudnék nélküled élni.

- Yoonji – a fiú lassan felültetett és a tenyere közé fogta az arcomat, majd mintha a világ legtörékenyebb kincse lennék finoman súrolta az ajkaimat az övével. Talán ő akkor nem akart többet. De én úgy csókoltam, mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és végül ő ugyanígy csókolt vissza, lágy volt, végtelenül gyengéd. Mélyen felkavart, a pulzusomat az egekbe lökte. Bensőséges volt s talán ártatlan, már ha lehet minket annak nevezni, a lelkemet felperzselte, ahogy hátradöntötte a fejemet, hogy felfedezzen, mintha most csókolóznánk először.

És talán így is volt.

Nem számítottam többé az alkoholtól mámoros csókunkat, amikor szinte ráerőszakoltam magamat. Nem, tudtam, hogy ez volt az igazi. Pár perc után Yoongi elhúzódott és a mutatóujját az ajkaimra tette.

- Hagyj magadból későbbre is – suttogta a fülembe, az én testemben pedig megint megmozdult valami és azt hiszem, ezúttal nem a lelkem volt az ami vágyott rá.

ᴍɪɴ ʏᴏᴏɴɢɪ

- Most hova megyünk? - kérdezte Yoonji halkan. Azt hiszem kezdett leesni a kemény lány maszkja, legalábbis előttem, mert, ahogy lesütötte a pilláit és még mindig halvány rózsaszín volt az arca a csókunktól, nem arra a lányra emlékeztetett aki az első nap elküldött a francba.

De még így is szerettem, úgy éreztem, az egész életem egy hazugság volt, de azt hiszem így van ez, ha az embernek megtetszik valaki. Az egyik pillanatban még nem létezik, aztán hirtelen betölt mindent, akár akarom, akár nem. Mióta forognak körülötte a gondolataim? Talán az első másodperc óta.

Talán mindig is rá vártam.

- Beszélnünk kell valakivel, aztán haza.

- Máris? – Yoonji lebiggyesztette az ajkait.

- Dehogy, te buta. Itt is van egy házam, bár igazából nem nagy luxus, de hidd el, tetszeni fog.

- Oh... oké – biccentett. – Bocsánat. Oh, én elhoztam a gitáromat, fogadok, hogy hallani akarod, mit tudok.

Nyílván valami poént várt tőlem, de most nem ment.

- Mindent tudni akarok rólad – éppen pirosra váltott a lámpa. – Sőt, a tested minden apró zugát fel szeretném fedezni – suttogtam a fülébe és finoman megnyaltam a cimpáját. Ez volt a flörtölős Min Yoongi, amiért a nők annyira odavoltak.

Azt hiszem Yoonji is ilyen volt, mert levegő után kapkodott. Oké, válthatna az a lámpa.

A lány felém hajolt és egy apró csókot hintett a nyakamra. A francba a legérzékenyebb pontomra.

- Ahogy kívánod – mosolygott. Ez a lány boszorkány volt, esküszöm.

Jobb, ha elterelem a gondolataimat. Egyenesen néztem előre, hogy minél előbb odaérjünk a Agashe rejtekhelyére. Titokban megtapsoltam Jae-beom-ot – ismét – amiért ezt a nevet választotta a csapatának, az ezerféle komolyabb közül. Édes Istenem, mint egy idol banda.

Feltűnően sóhajtottam. A fiút régóta ismertem, pontosan két éve, amikor elhagytam Namjoon-t ő volt, aki segített és ők voltak azok is akik elítélték a fiú elmebeteg és önös eszközeit, ezért bármire képesek lettek volna, hogyha egy jogos örökös színre lép. Nagyjából kétszáz embert irányított a Hetes, JB és a hat legmegbízhatóbb tag.

Daegu-tól fél órára volt a rejtekhelyük. Egy kilóméterre parkoltam, azért a kocsim elég feltűnést keltett.

- Itt vagyunk – nyújtottam a kezemet Yoonji felé, aki összehúzta a szemét, de mintha kezdett volna kapizsgálni valamit. Nem hiába, okos lány volt, nem úgy, mint Kitano Yuri aki megpróbált rámászni JB-re a barátnője jelenlétében.

- És ez az itt... - kezdte a lány.

- Ez az itt az esélyünk arra, hogy Layla legyen a vezető.

Erre Yoonji csak némán bólintott, szorosan összekulcsolta a kezét az enyémmel és közelebb húzódott. Sajnáltam, hogy a kis cipőjében kell ennyit sétálnia, de nem tehettem ezúttal semmit, még felemelni is gyanús lett volna.

Egy jó húsz perc gyaloglás után megtaláltam a semmi közepén azt a pici faházat, ami egy elhagyatott WC-nek tűnhetett, de amint felnyitottad az ajtót egy acél ajtóval kerültél szembe. Ha helyesen ütötted be a kódot, kinyílt az ajtó, ha rosszul azonnal lelőttek.

Még jó, hogy négy darab hetest meg tudtam jegyezni.

- Ez...

- Várj egy picit.

Magam elé engedtem Yoonjit. Jackson szokása szerint fel-alá járkált és hol mérgesen, hol lágyan nézett ránk. Mérgesen rám, lágyan pedig Yoonjira. Remek.

- JB? – kérdeztem.

- Bent van.

- Jelents be, kérlek, fontos közlendőm van számára.

- Mennyire fontos? Mark most tért vissza Tajvanból.

- Piros kód.

- Rendben – Jackson az égnek emelte a tekintetét, majd elővette a mobilját, hogy tárcsázza a főnöke számát. Yoonji oldalba bökött.

- Egész jól néz ki.

- Most komolyan? – a hajamra böktem. Csak miatta menta színű. Nevetséges.

- Vicceltem.

- Fogad - Jackson a tenyerét a lift ajtajához érintette, ami ezután kinyílt, mi ketten pedig beléptünk rajta.

- Mi ez a nagy biztonság? Namjoon csak whiskyzget szabadon.

- Épp ezért – feleltem kurtán. – Száz emberüket mészárolták le, miután egyezséget mentek kötni.

Ekkor kinyílt egy hatalmas, kétszárnyú ajtó, ami mindig is JB vágya volt, tipikusan a stílusát jelképezte. A fiú a dohányzó asztalánál ült egy bőr fotelben, Dehya a barátnője pedig a karfán foglalt helyet, mint mindig, most is pirosban volt és átkarolta a szerelme nyakát. Ők ketten sok mindenen mentek keresztül a kezdetek óta, soha nem tudtam meg a lány igazi nevét, csupán a hegek a karján figyelmeztettek arra, hogy ne is próbálkozzak tovább a részletekkel.

- Yoongi – mosolyodott el a fiú. Fiatal volt még, de nem tehetett semmit ellene, amióta meghalt az apja az egész kóceráj rámaradt. – Ülj le. Milyen híreket hoztál?

- Yoonji – intettem a lánynak.

- Áh, örvendek, Kim Yoonji vagyok - a lány udvariasan meghajolt.

- A barátnőm – tettem hozzá mielőtt további kérdésekbe bonyolódnánk ugyanis Dehya szeretett kérdezősködni, főleg a szerelmi életem felől, azon belül is arról, hogy mikor rúgom már ki Kitano Yurit.

- Csodás – ahogy gondoltam a lány elvigyorodott és tetőtől talpig végigmérte Yoonjit. – De biztos vagy benne, ez pedo...

- 23 vagyok – szólt közbe Yoonji. – Csak még nem nőttem magasabbra. Még.

- Szerintem térjünk a tárgyra – vágott közbe JB és megsimogatta a barátnője hátát.

- Rendben. Még áll a bosszútok Namjoon ellen?

- Hogyne – a fiú szeme szinte felizzott a dühtől és erősen belemarkolt a karfába. – Az a mocsok. Soha nem feledem, amit tett. Áruló. A koreai maffia árulója. Az a pletyka járja, hogy kínai lányokkal kereskedik. Teljesen elvesztette a józan eszét.

- Öröm hallani – előre dőltem és átfogtam Yoonji vállát. – Ugyanis, ez a lány bújtatja Layla Pierce-t.

JB félrenyelte az italát.

- Azt a Layla-t?

Yoonji biccentett.

- Rendben. Egy hét mire az összes emberem visszatér, addigra látni akarom őt a saját szememmel. Utána tárgyalunk a többiről – JB hátat fordított nekünk és intett, hogy elmehetünk. Azt hiszem, maga se fogta fel, amit hallott. A bosszú, amire olyan rég szomjazott, szinte a kezei között volt.

- Ez most jó volt vagy nem annyira? – kérdezte Yoonji miután már az autóban ültünk.

- Ez? Nyert ügyünk van. Meg tudod őt győzni, hogy jöjjön el?

- Azt hiszem.

- Yoonji. Te és én. Megváltoztatjuk ezt az országot. Hiába ez az alvilág, Namjoon még a Pokolnál is mélyebbre süllyedt.

- Tudom – sóhajtott a lány és egy apró könnycsepp gurult végig az arcán, de azonnal letörölte és egy fényes mosollyal ajándékozott meg. – Ezután merre, Mr. Min?

- A saját mennyországomba. Ami mostmár a tied is.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Mm volt egy kis romantika, a következőben pedig olyat teszek amit eddig nem tettem. Hehe.