❝ It was only until much much later that we would realize, that when a girl says "I don't care about you anymore", she doesn't actually hate you - rather, she really cares about you. Really, really cares about you. ❞

ᴋɪᴍ ʏᴏᴏɴᴊɪ

- Layla, tudnod kell, hogy a végtelenségig én sem rejtegethetlek - közel hajoltam hozzá és amilyen halkan csak tőlem tellett, a fülébe suttogtam. Azt hittem megrémisztik majd a szavaim, de márvánnyá dermedve hallgatta végig amit mondtam. - Figyelj, tudod, hogy az életemet adnám érted, ezerszer is, de Namjoon újra összegyűjti a Pók tagjait és Hoseok azt sejti, hogy mindezt azért, hogy téged megtaláljon, majd végezzen Yoongival. Megszállott rögeszméje, hogy az a srác tudja hol bujkálsz. És tudod mi a legrosszabb? Mostmár én is a listáján vagyok. Nem tudom meddig tudlak megvédeni - megszorítottam a kezét. - Lépnünk kell.

- Mégis mit tehetnék én? - suttogta a lány megtörten. - Rettegek, félek még a szobából is kijönni.

- Pedig hamarosan új helyet kell keresnem neked - hunytam le a szemem és megittam a maradék kávémat. - Kezd gyanús lenni a fogadó, akármennyire is rejtett helyen van.

- Tudom...ne haragudj.

- Hé - felemeltem a lány arcát, mert megint kezdett magába zuhanni. Amikor rátaláltam, megesküdtem, hogy előbb fognak velem végezni mint vele, vagy ha kell a saját kezemmel fogom megölni Namjoon-t. Eleinte amnéziás volt az átélt sokktól, szinte azt se tudta, mi a neve, akkor kezdtem el őt a legtitkosabb helyeimre vinni, ahová a pókeres ügyeim elől menekültem. Szépen lassan tértek csak vissza a fájdalmas emlékei, de ezzel együtt rábeszéltem őt arra, hogy igenis ő a jogos utódja a maffiának és csak ő általa lehet olyan a szervezet ami nem velejéig romlott és mocskos, amit Namjoon vérrel és kegyetlen tettekkel tesz tönkre minden egyes percben.

- Tudom. Már elhatároztam magam. Csak még egy kis időt adj. Egyetlen hónapot.

- Egy hónap - mormoltam. - Legyen. Utána megjelensz a publikum előtt, addigra én gyűjtök köréd egy olyan csapatot, aki feltétel nélkül támogat.

Felálltam és sebtében megöleltem a lányt, majd a kezébe nyomtam egy sárguló cetlit.

- Yoonji - szólt utánam. - Mindent köszönök.

- Layla - suttogtam, reméltem, hogy tud szájról olvasni. - Ments meg minket.

ᴍɪɴ ʏᴏᴏɴɢɪ

El se hiszem, hogy levelet írtam neki. De úgy éreztem, ketté szakad a szívem ha nem vallom be neki mennyire megkedveltem. Este nyolc körül volt, az ablak hűvös üvegének döntöttem a homlokomat, egy kevés whisky-t kortyolgatva. Négy alak süvített ki az apartmanból, az egyik vörös hajú, egy apró, vékony lányt vágott hátba, majd nagyot nevetett rajta, amikor az csaknem előre esett. A lány egy fekete harisnyában és egy bőrdzsekiben sietett a nála legalább két fejjel magasabb fiúk mellett.

A falhoz vágtam a kristálypoharamat és a szekrényemhez rohantam mint aki elvesztette az eszét.

Az aprócska lány.

Yoonji, ki más lehetne?

Éppen Namjoon potenciális besúgóival megy szórakozni, de a legrosszabb az volt, hogy a harmadik fiú arcát ki se tudtam venni, olyan erősen takarták.

Még reménykedtem, hogy nem híztam az évek során és jók rám az ősrégi civil ruháim amivel teljesen beleolvadok a környezetembe. Igen, ez az, a zöld dzsekim és a szürke basbeball sapkám, tökéletes volt akárhova is mennek.

Gyorsan levágtattam a lépcsőkön, egy percet se vesztegethettem a lifttel meg a portással, majd mikor leértem, csak lassan és hang nélkül, ahogyan a régi szép időkben, követni kezdtem a társaságot.

Közben vadul lüktetett a szívem, minden egyes dobbanás arra emlékeztett, hogy mennyire szánalmas a szerelem. Hisz épp most mondtam le róla.

De megvédeni és vele lenni, nem ugyanaz.

Vagy tévednék? Nem.

Min Yoongi, soha nem tévedett.

ᴋɪᴍ ʏᴏᴏɴᴊɪ

Magamhoz képest egészen kicsinosítottam magamat, a legszűkebb bőrruhámat húztam fel, igazából vártam a srácokkal a kikapcsolódást, főleg az elmúlt napok eseményei után és még az alkoholt se vetettem volna meg, ha annak sikerülne kiverni a fejemből Yoongit legalább öt percre. Persze, Jin nem örült, hogy megint éjszakázom, de jókislányhoz méltóan megígértem, hogy éjfélre otthon leszek és óránként írok neki egy üzenetet.

A harmadik srácra pillantottam, aki felszegett fejjel Taemin balján lépkedett és néha a fiúhoz szólt, majd valamin összenevettek. Épp olyan magas volt mint a bátyám, ha nem magasabb.

- Oh, még be se mutattam - bökött oldalba Jimin. - Ő itt Kim Jong In. De mindenki csak Kai-nak hívja, úgyhogy nyugodtan szólítsd annak.

- Mmmm - próbáltam kivenni a fiúból akárcsak egy aprócska részletet is, de egyszerűen nem sikerült, azon kívül, hogy legalább 180 centi volt és ha a szemeim nem csaltak, izomzata szálkás és erős volt. Elhatároztam, hogy ha végre sikerül leülnünk megpróbálom közelebbről is megismerni, de mint szigorúan barátot.

Legnagyobb örömömre végre nem egy kocsmában kötöttem ki, hanem egy étteremben ami sült csirkére specializálódott, ha jól vettem ki. Vagy tíz féle íz volt, szószok tömkelege, sőt minden tizedik elfogyasztott szárny után, ingyen pohár sör járt. A fiúk célirányosan az egyik sarki asztal felé vették az irányt és lehuppantak a székekre.

- Jimin-sshi, szokásos? - kiabált oda a vörösnek egy idősödő, lágy tekintetű asszony.

- Igen, plusz egy fő.

- Máris - felelte a nő és egy aprót biccentett.

- Törzshely? - húztam fel a szemöldökömet.

- Bocsi, nem erre számítottál? - nevetett rám Taemin és végigmért.

- Nem, de ez annál sokkal jobb - dörzsöltem össze a tenyeremet és a levegőbe szimatoltam. Legközelebb Jinnel jövök ide, az tuti. Imádná ezt a helyet. Meg engem is. Épp ahogy ezt kimondtam gondolatban, libabőrös lettem, és valamiért úgy éreztem valaki figyel. Nagyon reméltem, hogy nem Jin követett titokban, hogy lecsekkolja mit csinálok.

- Baj van? - a magas fiú, Kai meglengette a kezét előttem.

- Semmi - hessegettem el a gondolatot. - Paranoiás vagyok mostanában.

- Egy ilyen szép lányt biztosan sokan megnéznek - kacsintott rám elbűvölően én pedig mint egy idióta, azonnal belepirultam. Nem volt az esetem a srác, sőt. De volt benne valami furcsán megnyerő.

- Ahhhhh, ne csapd le a kezemről - nevetett Taemin és a szemét forgatta a barátja felé.

- A lecsapásról jut eszembe - kezdte Jimin amikor kihozták az ételt, és ez végleg belefolytatta a szót. - Oké, megbocsátva, ma úgyis te fizetsz.

- A chili a legfinomabb és a sajtszósz - hajolt felém Kai, mert a másik kettő baráti szóváltásba keveredett. Magamban elneveztem őket a MinMin párosnak, de nem mertem a képükbe mondani még.

Még.

- Köszi - a fülem mögé tűrtem a hajam. Vajon miért érdeklődik irántam ez a fiú, mert határozottan éreztem, még a mozdulatai is azt sugározták, hogy... tetszem neki?

- Yoonji a neved, igaz? - folytatta. - Nagyon szép név.

- Hát, köszönöm.

Az este további része még jobban telt mint amire számítottam, egyre inkább feloldódtunk és rengeteget tudtunk meg egymásról. Főleg Kai és én beszélgettünk, mert Jimin és Taemin mindig elterelték a szitut valamilyen háztartással kapcsolatos témára. Viszont Jongin egyre jobban tetszett, bár lehet csak a sör hatása volt. Megtudtam, hogy gyerekkorában a ballet vonzotta, de még most is szenvedélye a tánc. Elmesélte, hogy Michael Jackson a példaképe, ami igazán feltüzelt mert én is imádtam a pop királyát, akármennyire is rock párti voltam. Körülbelül tizenegy lehetett, amikor Kai megkérdezte, hogy nem e lenne kedvem levegőzni és még egy kicsit kint beszélgetni.

Én pedig igent mondtam, s lehet ez volt, ami végül is megpecsételte a fiatal fiú sorsát.

ᴍɪɴ ʏᴏᴏɴɢɪ

Semmit sem ettem, pedig kihoztak elém egy adag ételt, amit csak azért rendeltem, hogy ne legyek túl feltűnő. Viszont egyre többet és többet ittam anélkül, hogy feltűnt volna, a vérem pedig egyre inkább felpezsdült, ahogy láttam Yoonji kipirult arcát Jongin viccein kacagni. Az a fiú valaha a maffia tagja volt, egy kisebb csoportba tartozott, de ki tudja most hol állt a ranglétrán. Lehet, hogy ártatlan volt. De az is lehet, hogy a lány életére pályázott.

Nem sokkal tizenegy után, felálltak az asztalhoz és a kijárat felé vették az irányt. Legurítottam az utolsó pohár gint, majd dülöngélve felálltam és követtem őket.

Yoonji lesütött szemmel a falnak dőlve állt, Jongin pedig lazán megtámasztotta mellette a falat és kisöpörte a haját a szeméből. Itt pattant el nálam valami, és nem tudtam tovább kontrollálni a testemet.

A fiú vagy egy fejjel magasabb volt nálam, de megragadtam a kapucnijánál fogva és a földhöz vágtam, majd egy gyors mozdulattal gyomorszájon vágtam. Remek, a képességeim se koptak el.

- Mi... - nyögte Yoonji.

- Hagyd...őt...békén - hörögtem szinte állatias hangon, mire Jongin gúnyosan felnevetett és az arcomba köpött.

- Na és mi van ha nem akarom?

Ezúttal ő ütött meg, egy váratlan mozdulattal állcsúcson talált én pedig szédelegve legurultam róla. Végül ő került fölénybe és addig ütött amíg éreztem, hogy elreped az orrcsontom és lassan elvesztem az eszméletem.

- Akarsz még? - szorította ökölbe a kezét. Tudtam, hogy nagyon erőset fog ütni és, hogy rohadtul fáj majd holnap, de nem érdekelt. Ha ezzel segíteni tudok a lányon, végre kvittek leszünk. Nem fogok neki tartozni.

- Fuss haza - vetettem oda Yoonjinak aki összeszorított ajkakkal figyelte az egészet. - Te pedig - Jongin szemébe néztem. - Gyenge vagy, azt hittem ennél többre vagy képes.

A fiú szemében szinte tűz gyúlt ahogy a kezét felém lendítette. Reflex szerűen hunytam le a szememet és vártam a fájdalmat, de végül nem éreztem semmit.

- Te hülye - Yoonji fölöttem térdelt. Kai a fejét találhatta el, mert vörös sugárban csurgott a vér a nyakán. - Megmondtam, hogy élned kell. Értetted?

- A francba - káromkodott Kai. - Mindent elcsesztél, te ostoba ribanc - szinte semmi nem maradt a csupa édes és félénk fiúból, gyűlölettel meredt a lányra, majd kissé sántikálva elsietett egy sikátorba.

- Jól vagy? - a lányra néztem, egyre jobban vérzett.

- Persze, volt már részem ilyenben, ne aggódj.

Yoonji gyorsan lemászott rólam és szédelegve a kezét nyújtotta.

- Én miattad aggódom. Te követtél végig? Miért támadtál rá?

- Erre... - egy nagyot nyeltem és elfordultam tőle. Még mindig meg akartam védeni őt, ahogy csak tőlem tellett, de már tudtam, hogy szinte nincs visszaút. De még egy kicsit, szerettem volna őt biztonságban látni. - ...erre most nem válaszolhatok.

Azt hittem hisztizni fog.

Minden nő hisztizik.

De ő még ebben is más volt, csak keményen a szemembe nézett és faképnél hagyott.

- Rendben, Min Yoongi. Ahogy kívánod. Innentől rohadtul nem érdekel, hogy megöleted -e magad vagy sem.

ᴋɪᴍ ʏᴏᴏɴᴊɪ

Jól tudtam, hogy nyomós oka volt rá, nyilván nem a féltékenység vezérelte, akármit is írt le arra a papírra, nem vehettem készpénznek, hogy a szerelem miatt támadt rá Kai-ra. A ruhám ujjával gyorsan letöröltem a vért, és azonnal hazaindultam, nehogy elájuljak és Jin ismét aggódni kezdjen. A MinMin párosnak pedig, majd kitalálok valami jó kis indokot, hogy miért nem mentem vissza a társaságukba.

- Megjöttem - kiabáltam a nappaliba belépve, de semmi választ nem kaptam. - Oppa?

A konyhába siettem, hisz általában ott találtam meg a bátyámat a leggyakrabban, de ezúttal csak egy cetlit ragasztott a hűtőre.

❝Ma este rajtam a sor, hogy kimozduljak. Ne aggódj, a hűtőben van kaja ha éhes vagy. Szeretlek.❞

- Én is téged - motyogtam a papírnak. Önzőség volt, de azt kívántam bárcsak itthon lenne most. Annyira üres és sötét volt. Annyira egyedül voltam.

Végül csak lefeküdtem a kanapéra, még azzal se törődve, hogy a legkényelmetlenebb ruhámban vagyok és mintha csak most kaptam volna azt a bizonyos pofont, elnyomott az álom.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki a csengőnkre tenyerel és percek óta vadul nyomja, mintha nem lenne másnap. Kótyagos fejjel, direkt jó lassan az ajtónkhoz vonszoltam magamat, és kinyitottam azt.

Egy velem egykorú, alacsony fiú állt előttem. Pontosan a velünk szemben lévő lakás tulaja lehetett, mert az ajtaja nyitva volt. Sötét, mélyreható, barna szemei voltak és a mosolyában volt valami megmagyarázhatatlan, ami egyszerre volt vonzó és rémisztő. A hóna alatt egy kartondobozt tartott, a másik kezében pedig egy konyhakést, ami nagyobb volt mint az alkarom.

- Elnézést, de rossz helyre hozta a postás a csomagot - közölte majd a kezembe nyomta a dobozt. Épp azon méláztam, hogy ebben az apartmanban, csak rossz helyre tudnak kézbesíteni, amikor a fiú ismét megszólított. - Kim Yoonji?

- Ühüm.

- Remek, akkor valóban neked címezték. Szép napot - búcsúzóul meglengette előttem a kést majd visszavonult a lakásába.

- Várj - kiáltottam utána. - Mi a neved? - magam se tudtam miért kérdezem.

- Kyungsoo. Do Kyungsoo - ismét elmosolyodott, majd ezúttal ténylegesen eltűnt az ajtaja mögött.

Oké. Tehát, Kyungsoo, az utolsó lakos az emeleten, valamiért úgy éreztem, hogy titkokat rejteget és szinte viszketett a tenyerem, hogy többet megtudjak róla.

Óvatosan nyitottam ki a dobozt, de azonnal elborzadva el is ejtettem azt és összecsuklottak a térdeim.

Kim Jongin, azaz Kai, élettelen, szinte már megszürkült, levágott feje.

És egy üzenet.

❝ Így jár majd mindenki, akit szeretsz. ❞

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

OKÉ. Semmi gondom Kai-al, szeretem őt és...bocsi annak akinek ő a kedvence, de...nos, legalábbis remélem erre senki nem számított. 💁🏻‍♀️ Egyébként azért ő volt a harmadik fél, mert a valóságban is nagy barátok Jiminnel és Taeminnel.

Hehe, senki nem számított arra, hogy Kyungsoo is megjelenik a sztoriban, pedig de, és talán neki lesz majd a legnagyobb szerepe a történetben, persze Yoongi mellett - lehet ő a főgonosz, vagy épp Namjoon mostani jobb keze, de az biztos, hogy sok jót ne várjatok tőle. 🙅🏻‍♀️

Van ötletek ki az aki ezeket a kissé brutális ajándékokat küldözgeti? Szerintetek egyáltalán ugyanaz az ember volt? 🤔

Remélem tetszett a rész, bármilyen kommentet szívesen olvasok, kitartást a péntekhez. 🌸💜