2 hónappal később

ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Ébren figyelem a mellettem alvó lányt, aki álmában összeráncolja a szemöldökét, halkan szuszog. Takaró fedi a testét egészen a válláig, de én tudom - és egyedül én -, hogy alatta nincsen semmi más. Ujjaim gyengéden végig siklanak nyakának érzékeny bőrén, amitől összébb húzza magát és gyorsan megigazítom rajta a takarót, nehogy felébredjen. 

A reggeli nap fényei bekúsznak a redőnyök résein, hallom a folyosón végig haladó fiú lépteinek zajait. Korán van, az éjjeli szekrényemen lévő óra szerint csupán fél hét lesz és pont ezért tudom biztosra, hogy Yoongi az, aki elhagyja ilyenkor a kollégiumot. Minden reggel, mikor a beosztásunk nem szól közbe, hajnalban lép le és csak valamikor késő este, esetleg éjfél után ér vissza. Mindegy milyen későn, ő ugyan akkor kel, nem húzza az időt több alvással. Mindenből ki akarja venni a részét és eltartott néhány hétig, amíg Sunhee viszonylag hozzászokott ehhez. Ami a családalapítást illeti, Yoongi nem veszi félvállról, de még csak nem is igyekszik megkönnyíteni a saját dolgát. Foghatná a beosztásra, hogy nincs ideje, se ereje egy-egy napon elmenni a kislányához. Néha, bizonyos fellépések, gyakorlások és éjszakákba nyúló stúdiózások után azt hiszem, talán most jön el az a nap. Aztán sosem jön. Yoongi hajthatatlan, odaadó és bármennyire is az ellenkezőjét gondolta róla bárki, bebizonyította, hogy ő nagyszerű apa. Azt hiszem, egy részem mindig hálás lesz ezért Sunhee-nek. Talán mégis van egy jó oldala annak, hogy megcsalt, ráadásul Yoongi-val: a fiú leszokott a drogokról. Nem láttam ilyen kicsattanónak, életerősnek évek óta. És ez a kislánya érdeme legfőképpen. Aki nem mellesleg tényleg imádni való. Van benne spiritusz, az első találkozásunkkor azt hittem, eltöri a kisujjam. 

Hogy hogyan fogadták mindezt a rajongók és a média? Hazudnék, ha azt mondanám, tök jól. Csak épp nem volt más választásuk, mint beletörődni. Yoongi nem habozna választani a karriere és az új családja között, ezzel mindenki tisztában van. Eddig viszont remekül összehangolta a kettőt, sosem panaszkodik. Ahogy Sunhee-nek sincs oka panaszra, mert a lánya apja maximálisan kiveszi a részét a gyereknevelésből. Őszintén remélem, hogy Nayeon az apjára üt inkább, mintsem az anyjára. 

Minsun mocorogni kezd mellettem, gyorsan lehunyom a szemem, mielőtt lebuknék, hogy álmában figyelem. 

- Ez elég ijesztő, tudod? - szólal meg álmos hangon, mire elárulom magam, muszáj nevetnem. - Miért nem alszol?

- A valóság most sokkal szebb, nem akarok lemaradni róla. 

Mikor megtaláltam őt a busan-i tengerparton, már akkor, abban a pillanatban tudtam, hogy vissza kaptam. Bármennyire is bízott a lehetetlenben - mert mégis mit keresnék én ott, nem szólt nekem, nem tudhatnék róla - Minsun engem várt. Órákig beszéltünk a parton, mindent elmondtam neki töviről hegyire, egyetlen fontos részletet sem akartam kihagyni. Ugyan felajánlottam neki a parkolóban ránk váró Yoongi-t, hogy majd ő megerősíti az általam elmondottakat, erre nem volt szükség. Minsun hitt nekem. Mikor megmutattam neki a Minho által írt levelet, csak annyit kérdezett, mi tartott eddig? 

- Nem akartam Yoongi-t beengedni a szobába és két órát kellett utaznia azért, hogy oda adhassa a levelet - feleltem a kérdésére, aztán hozzá tettem. - Meg féltem. 

- Mitől? 

- Hogy nem talállak meg. 

De megtaláltam. Mert ő is azt akarta, különben kereshettem volna évekig. 

Ekkor jut eszembe valami, amit már sokkal korábban meg kellett volna tennem. Kimászok Minsun mellől, oda megyek az íróasztalomhoz és bekapcsolom a laptopom. Hallom az ágynemű susogását, hamarosan két kéz kúszik a hátamon fel a nyakamig és hátulról ölel át. Minsun belemosolyog a vállam bőrébe, lehelete csiklandoz. 

- Mondd csak - kezdi, kezeit összefonja a mellkasom előtt. - Aznap a parton, ha nem találsz ott, merre kerestél volna? 

- Nem volt más opció a fejemben. 

- És a ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx? 

- Fel sem merült bennem. Legbelül tudtam, hogy ott biztosan nem találnálak meg. Miért, fent voltál? 

- Nem. Akkor használtam utoljára, mikor próbáltam felvenni veled a kapcsolatot. Az első találkozásunk előtt.

Belecsókolok a tenyerébe, a keresőbe pedig az előbb említett oldal címét írom be. Minsun kérdőn rám néz, de én csak gyorsan beírom a bejelentkezési adataimat és a Beállítások menüpontba lépek. Legörgetek az oldal aljáig, rányomok a Regisztráció törlése lehetőségre, aztán beírom a jelszavam a megerősítéshez és a következő pillanatban az oldal kidob. Ennyi volt. 

- Milyen érzés? - duruzsolja a fülembe, amitől végig szalad rajtam a hideg. Kezeimet felvezetem az övéin, a csuklójánál fogva lehámozom magamról és felé fordulok a székkel. 

- Sokkal szívesebben fordítanám a figyelmem fontosabb dolgokra - leültetem a bal combomra, csókot lehelek csupasz vállára. - Nem fog hiányozni. 

- Ennek örülök. Mi a mai program? 

Jobb kezemmel összefogom a haját, gyengéden hátrébb döntöm a fejét. Mosoly kúszik az arcára, ahogy a nyakához hajolok. 

- Mit szólnál hozzá, ha megismételnénk a tegnap estét? - kérdezem ártatlanul, közben ujjaim elkezdik bebarangolni testének azon részeit, amiket néhány órája felfedezhettek újra. 

Két hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Minsun és én megtegyünk egy óriási lépést. Nem siettettem, sosem kértem tőle többet annál, mint amit képes volt adni. Nem éreztem szükségét. Aztán megtört a jég. És minden pillanatára megérte várni. 

- Igen, abban nagyon benne lennék. 

Jobb térde alá nyúlok, felhúzom az ölembe és megvárom, míg a nyakamba kapaszkodik, csak akkor állok fel vele. Az ágyhoz viszem, lefektetem rá, majd mit sem törődve azzal, mi minden vár még ránk később, újra és újra bebizonyítom neki, mennyire szeretem. Nem sietek el semmit, mert nincs hová rohannunk.