ᴍɪɴꜱᴜɴ 

Reggel fejfájásra ébredek, zsibbad a bal karom, amin feküdtem és a szám száraz, felrepedt. Résnyire nyitott szemhéjaimon keresztül látom a földön heverő telefonom fényét, értesítéseket jelez, illetve valaki próbál elérni. Kizárásos alapon csakis Jeongguk lehet az. Biztosan aggódik. Mire a telefonért nyúlok, félbeszakítja a hívást. Szeretném visszahívni, hallani a hangját, hogy megnyugodjak, de a másik szobából hallatszó keserves, fájdalomtól elcsukló nyögés megakadályoz benne. 

Kiugrok az ágyból, pillanatok alatt Minho szobájába érek, aki épp akkor kezd öklendezni és nincs elég időm lavórt, vagy bármi mást hozni. Annyit tehetek csak, hogy miután befejezte, a takaróját és a nehezen róla lehámozott pólóját a mosógépbe teszem. Furcsa. Még mindig nehéz hozzászokni a csöndes, gyenge Minho-hoz. Kettőnk közül most én váltam erősebbé, ő van rászorulva az én segítségemre. 

Miközben elindítom a mosógépet, útnak eresztem a gondolataimat. Vajon akkor is segítenék neki, mellette lennék, ha még a korábbiaknál is durvább dolgok történnek? Mi az a határ, aminek átlépése után magára hagynám? Képes lennék rá egyáltalán? 

- Minsun? - szorosan összeszorítom a szemeimet a hangja miatt. Erőtlen, gyenge. Csupán árnyéka a régi önmagának. Ez a Minho már képtelen ártani. 

- Készítek egy teát, aztán valami könnyed reggelit - bemegyek hozzá, a szekrényből előveszek egy tiszta paplant és huzatot keresek. - Esetleg van valami, amit meg bírnál enni? 

- Alig hiszem, hogy bennem maradna bármi. De kösz a lehetőséget - mosolya fakó, már-már azt hiszem, csak beképzelem. Elönt a riadalom ismét. Ha nem eszik, a szervezete megadja magát és a szemem láttára fog elsorvadni. 

- Azért próbáljuk meg, hátha. 

Tiszta pólót adok rá, párnákat teszek a háta mögé. Betakarom, mielőtt ablakot nyitnék. 

- Egy éjszaka alatt sokat romlott az állapotod - mondom, próbálok természetes hangnemet megütni. Minho sosem díjazta a pánikot és az aggodalmat. 

- Az orvos megmondta, hogy ez lesz. Egyszer jön egy pont, amitől már csak lefelé van, Minsun, fölfelé nincs. 

- Ez a gyorsaság az, ami...

- Aggaszt, gondolom. Ne pazarold az energiádat ilyen felesleges érzelmekre. Nem adtam számodra semmit, ami a javadra vált volna az életedben. Tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy nem aggódsz olyanért, aki nem érdemli meg. 

Szó nélkül hagyom az előbb mondott szavait. A konyhába megyek, pirítóst és főtt rizst csinálok. A teát langyosra hűtöm, majd mikor mindegyikkel elkészülök, beviszem neki. Az ágy szélére ülök, nem várom meg, míg esetleg ő kérne meg rá, megkímélem ettől a megalázó helyzettől. Miközben megfújom a rizst, próbálom magunkat külső szemlélőként nézni. Testvérek vagyunk, a mostani helyzetek közelebb hoztak minket egymáshoz. Mégis idegeneknek tűnhetünk. Természetesnek, ugyanakkor természetellenes látványt nyújthatunk, főleg akkor, ha valaki ismeri a háttér történetünket. 

- Merre jár a szőke herceged? - kérdezi Minho, ujjai között összenyom egy rizsszemet. 

- Barna. És nem tudom. 

- Egyszer napokra eltűnsz vele, aztán meg nem beszéltek. 

- Nem napokra tűntem el, csak egy éjszakára. Amúgy meg keresett, de majd később visszahívom. 

Minho fintorgással jelzi, nem kér többet enni. Kipakolok a konyhába, ránézek még egyszer Minho-ra és úgy döntök, gyorsan lezuhanyzok. A tegnap este folyamán már nem volt hozzá erőm. A meleg víz ellazít, nagyjából három üres percet ad nekem. Jeongguk-ra gondolok, arra, hogy ha kimegyek a fürdőből, visszahívom. Aztán eszembe jut, van valami, amiről Minho beszélni akart velem és azt mondta, ma elmondja. Mert még van olyan, hogy ma. Holnap talán már nem lesz. 

Megtörölközök, felöltözöm és vissza megyek a szobájába. Becsukom az ablakot, magam köré tekerek egy plédet és leülök az ágyára. Érdeklődve néz rám. 

- Ott fogsz ülni és bámulsz?

- Tegnap azt mondtad, van még valami, amiről beszélni akarsz velem.

- Ó, igen! Látom nem felejtetted el - hogyan is felejthetném? - Nem olyan eget rengető, mint hiszed. Az asztalon van egy boríték. 

- Már megint...? - nyögök fel panaszosan, felidézve azt a borítékot, amiből az orvosi diagnózisát vettem ki. 

- Mostanában ilyen borítékolós kedvemben vagyok - von vállat, én pedig oda megyek az asztalhoz és az ott lévő borítékot nyújtom felé. - A tiéd, ami benne van. 

Hezitálás után merek csak belenézni a borítékba. Több papírt is rejt, egyenként hajtogatom ki mindegyiket. Az első láttán tátva marad a szám. Pontosabban a sok nulla miatt. A második egy előre vásárolt repülőjegy. 

- Mi a fene ez, Minho?

- Egy lehetőség új életre. Félre ne értsd, nem azért vettem repülőjegyet, hogy mindenképpen elmenj innen. Akkor használd, ha úgy gondolod, mennél. Ami a másik papírt illeti, remélem nem kell semmit hozzáfűznöm. Az élet nem áll meg, Minsun. Akkor főleg nem, ha én már nem leszek, hiszen számodra csak azután kezdődik el minden igazán. 

Már tudom, miért adta ezt nekem Minho. Ez a búcsúajándéka az elvesztegetett, tönkretett éveimért cserébe. 

ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ 

Minsun-t ugyan nem érem el, Sunhee-t viszont igen. Először vonakodom felhozni a találkozást, végül csak kinyögöm. Sunhee azonnal belemegy, ám amikor a háttérből meghallom a babasírást, a gyomrom szaltózik egyet és a görcstől majdnem lefordulok az ágyról. Kinyomom a hívást, egyből Yoongi szobájához megyek és kopogok az ajtaján. 

Mi ketten tudjuk, mi történt. Nem túl előnyös titkolózni a bandában, főleg a menedzser előtt, de a saját szememmel kell látnom a valamikori felelőtlenségem következményét. A legidegőrlőbb csak az, hogy nem emlékszem egyetlen védekezés nélküli alkalomra se Sunhee-vel. 

- Yoongi, oda bent vagy? - délelőtt tíz körül járhat az idő. Yoongi normál esetben ilyenkor még alszik.

- Húzz el innen, baszd meg! - először nem tudom mire vélni a reakcióját. Alapból is van bennem egy ideg, most még ő is felhúz. Aztán leesik, valószínűleg a drogelvonás beszél belőle. Ha nem hazudott, ha nem rejtegetett anyagot máshol és éjjel sem surrant ki, hogy szerezzen, Yoongi elkezdett elvonási tüneteket produkálni. Amennyiben minden úgy történik, ahogy Minsun elmondta, ennél sokkal durvább is lesz a helyzet.

°°°

Egy óra múlva parkolok le a háztömb előtt. A telefonom nem jelez üzenetet, se nem fogadott hívást. Minsun-t mintha a föld nyelte volna el. Forog velem a világ már csak attól is, ha arra gondolok, el kell mondanom majd neki, mi történt. Hogy mivé lesz a jövőm, miután belépek Sunhee lakásába, hiszen azután nem lesz hátraarc. Nem tehetem meg, vállalnom kell mindent, ami egy gyerekkel jár. Emiatt el fogom veszíteni őt? 

Sietősen magam mögött hagyom a nyílt utcát, egymás után szedem a lépcsőfokokat. Az ajtó előtt megtorpanok. 

- Ezt...ezt én nem... - elhátrálok, hátamat a lépcsőház falának vetem. Képtelenség. Ennyire nem csúszhat ki az életem a kezemből. 

Hirtelen kinyílik az ajtó, Sunhee-vel találom szembe magam. Meglepettnek tűnik, az arca lassan felragyog. Örül, hogy lát, ezek szerint. Az én érzéseim vegyesek. 

- Jeongguk... 

- Ne mondj semmit, légyszíves! - csitítom el, mert még nem készültem fel rá, hogy bármit is halljak tőle. Fogom magam és elmegyek mellette, átlépem a küszöböt. 

Hintőpor ismerős illata csapja meg az orrom, egyből a lakás egyetlen hálószobájába megyek. Nem tévedtem, csak követtem a halk nyöszörgés hangját, ami egy összecsavart pokróc belsejéből jön. Kiságy az ablak mellett, babaruhák összetűrve az asztalon, mintha Sunhee épp most készült volna elpakolni. Egy kéz simítását érzem a hátamon, a testem azonnal reagál és odébb lépek. Csak Minsun érhet így hozzám. 

- Szólj, ha készen állsz a beszélgetésre. Kérsz egy kávét, vagy teát? - Sunhee a kiságyhoz megy, és mielőtt bármiféle ellenkezésbe kezdhetnék, kiveszi a babát, a karjába fogja, úgy néz rám. 

- Tudni akarom, mikor történt? Én nem emlékszem egyetlen olyan alkalomra se, mikor nem húztam...

- Az utolsó együttlétünkkor volt. Nem a zuhany alatt, hanem utána. Elég szenvedélyes voltál, a pillanat heve tehet róla. Nekem elég emlékezetes maradt.

- Valamiért nem tudom elhinni, hogy az első és egyetlen óvszer nélküli dugásunk nem dereng - rázom a fejem, Sunhee közelebb lép a babával a kezében, én pedig egy lépést hátra. - Még ne!

- Kételkedsz, igaz? Kérhetünk apasági tesztet, ha szeretnéd. Nincs félnivalóm, ő a tiéd. 

Apasági teszt? Ha valóban nem én lennék az apa, Sunhee nem ajánlotta volna fel ilyen határozottan ezt a lehetőséget. Ez a feltételezés csak még inkább kétségbe ejt. Újabb lépést tesz felém, most nem hátrálok meg. Közvetlen előttem van és már azt a jellegzetesen kellemes babaillatot is megérzem. Ez lehet az, minden bizonnyal. 

- Tudom, hogy ez most ijesztő számodra. De nagyszerű apa leszel, Jeongguk. A legnagyszerűbb. 

- És ha nem akarok apa lenni? - amint kimondom a kérdést, nem csak Sunhee arckifejezése komorul el, hanem az én elmém is. Mégis mit gondolok? Csak a gyáva férfiak bújnak ki egy ilyen szerep alól. Ez cserbenhagyás lenne, Sunhee-re és a gyerekre nézve is. - Időd kell adnod, szükségem van rá. Sok minden van, amit el kell rendeznem. 

- Hát persze. Addig elboldogulok - bizonytalan pillantást vet rám, majd a kezében alvó babára. - Számítok rád, Jeongguk. Kérlek, ne hagyj cserben minket! 

°°°

Először is: köszönöm a türelmeteket. Csak egy vizsgám maradt hátra, az is Januárban lesz, ezért döntöttem úgy, hogy belefér pár új rész. 

Ami az előbb említett türelmet illeti, azért lenne itt valami, amiről érdemesnek tartok néhány szót szólni. Az üzenőfalamon elég világosan ott van az oka annak, miért nem volt rész ilyen sokáig. Úgy gondolom, érthető is, elvégre első az egyetem, aztán minden más, főleg ha a Wattpad is prioritás listán van. Azért mégis csak van különbség a kettő között. Ezt egy-két ember nem értette meg. Nekik 'köszönöm' a "Most akkor folytatod, vagy nem?" jellegű üzeneteket, és az egyéb, ennél bunkóbb megnyilvánulásaikat. Van, aki szó nélkül tűnik el, nem is tartozik itt magyarázattal senki senkinek. Én azért írtam ki, hogy ne tűnjek el szó nélkül. Saját döntésem. A másik: ha nem tetszik a történet alakulása, nyugodtan kereshetsz másikat. No offense. A címből jó páran másra számítottak, őket csalódás érte. Amit ki lehet fejezni normálisan vagy pedig sehogy. Félreértés ne essék, elfogadom a negatív kritikát, ha az egészségesen van megfogalmazva.

 Egy jó tanács és befejezem: keressetek olyan történetet, ami megüti az általatok elvárt követelményeket. Mostanában elég sok olyan sztoriba futottam bele, amikről inkább nem mondanék semmit...persze ezzel nem arra célzok, hogy az enyém hibátlan. Közel sem. De ha durva (durvább), igénytelenebb és szókimondóbb szexjelenetekre fáj egyesek foga, azok rossz helyen keresgélnek. Ilyenekből akad bőven ezen az oldalon, válogassatok. Úgy gondolom, ég és föld a különbség az én megfogalmazásom és egyes írók megfogalmazásai között. Nem mondom, hogy az enyém jó, viszont szerencsére távol áll azoktól. Ha valakinek ez kevés, csak írjon a keresőbe, rengeteg daddy kink és társai tartalmú sztorival találkozhat. Egészségére! 

Akinek nem inge... 

Sokat gondolkoztam azon, hogy egyáltalán folytassam-e ezt, de végül arra jutottam, hogy igen. Lesz, amilyen lesz és ha 10-en olvassák, akkor annyian. Az olvasószám amúgy is megcsappant bizonyos részek után, ezen sem csodálkozom már. Megértettem az okát, a részletekbe most nem mennék bele.

Elnézést kérek, ha ezt bárki olyan magára veszi, akinek nem kellene. Remélem érthetően tudtam megfogalmazni mindent és most még egészen szépen is sikerült a tervezetthez képest. 

R.