ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Zuhog az eső, ahogy lefér az égből. A szobám ablakából figyelem az elém terülő várost és az utcai fényeket. Fél hét lesz öt perc múlva. A tegnap reggeli és esti beszélgetésem Sunhee-val igencsak rányomja a bélyegét a hangulatomra. Nem igazán tudtam ma másra figyelni, többször is hibákat vétettem a próba alatt, de letudtam a magyarázatot annyival, hogy keveset aludtam múlt éjjel. Ez mondjuk igaz is volt. 

Megrezzen a telefonom, üzenetem érkezik. Sunhee írt, miszerint nagyjából öt perc és ide ér. Gyorsan körbe nézek a szobába, van-e valami, amit nem raktam el a helyére. A délutánom egy része azzal telt, hogy rendbe tettem a szobát, még ki is porszívóztam a szőnyeget. Kinyitom az ablakot, eső illatú friss levegő lengi be a teret. A laptopom hívogató, de a kíváncsiságom Sunhee iránt most legyőzi. Végszóra megcsörren a telefonom, majd el is némul. Ez a jel, hogy ide ért és le kell mennem elé. Kisietek a folyosóra, megkerülöm a konyhába igyekvő Hoseok-ot és az utolsó pár lépcsőfokot már ugorva hagyom magam mögött. 

Hamar beengedem Sunhee-t, mielőtt még bárkinek szemet szúrna a kollégium előtt. Remélem, még időben tereltem be az ajtón. 

- Szia - pillant fel rám, esernyőjét összecsukja. Hirtelen nem tudok reagálni érdemben, ezért sután elmosolyodom és biccentek egyet. - Biztos nem gond, hogy...?

- Biztos. Gyere csak - mivel a többieknek nem szóltam Sunhee érkezéséről, döbbenten torpannak meg, mikor meglátnak minket. 

Csak intek nekik, hogy majd később elmondom, mégis mit keres itt. Mivel még én magam sem tudom igazán. Ahogy a szobámba érünk, leveszi magáról itt-ott átnedvesedett kabátját és zavartan tartja a kezében. Elveszem tőle, ráteszem a radiátorra, majd megkérdezem, igényt tartana-e egy törölközőre. Megrázza a fejét, mire az ágyra mutatok, hogy foglaljon helyet. 

Én az íróasztalomnál ülök le, így is megtartva a kellő távolságot tőle. Bizonytalanul az ujjait piszkálja, én a szék karfáját kaparászom. Mindketten zavarban vagyunk és ez meg is látszik, mert egyszerre nevetjük el magunkat a kínos helyzettől. 

- Először azt hittem, nem is fogod felvenni nekem a telefont - mondja, a pulóverét igazgatja. 

- Gondoltam rá, hogy nem kéne - vallom be az igazat, aminek hallatán Sunhee arcán átsuhan valami. Csak nem megbántódott már most? - Nézd, elég ideig rágódtam azon, mi miért történhetett. Szóval örülnék, neki, ha elmondanád, miért kerestél meg. 

- Nagyjából két hete szakítottunk Mingyu-val. Nagyon rendes srác volt, de nem találtuk a közös nevezőt, miután... - miatta elhagytál - fejezem be fejben a mondatát. - Az én ötletem volt a szakítás, mert úgy éreztem, csak visszafogom őt, mivel idő közben rájöttem, hogy az érzéseim iránta mégsem olyan erősek, mint az elején hittem. 

Hazudnék, ha azt mondanám, nem lepett meg. Sunhee teljesen meggyőzően adta elő anno, hogy másba szeretett bele és nekünk kettőnknek már nem látja a közös jövőt. 

- Tudom, ez nagyon furcsán fog hangzani, de a szakításunk valódi oka te voltál, Jeongguk.

Hogy furcsán hangzik-e? Inkább hihetetlenül. És a nevem a szájából? Libabőrt eredményez rajtam mindenütt, a nyelvemre harapok, nehogy olyat mondjak, amit nem illene. Könyökömre támaszkodom, emésztem a szavait. Látom rajta mennyire megkönnyebbült, hogy kimondta őket, ugyanakkor fél is a reakciómtól. Nem mintha haragban váltunk volna el, én elfogadtam a döntését. Ugyan nem esett jól, de mi mást tehettem volna? 

- Nem egészen világos ez - vakarom a tarkómat kissé idegesen. - Ugye nem azért jöttél, hogy hülyére vegyél? Szerintem mindketten tisztában vagyunk az el nem múlt érzéseimmel és nincs kedvem a játszadozáshoz - ezzel együtt bevallom azt is, hogy még mindig érzek iránta valamit, ami a három hónap elteltével sem múlt el. Persze a hangnemem kicsit megijeszti, nem ehhez volt szokva régen, de nem hazudok. Semmi kedvem ahhoz, hogy pótlék legyek, ha már egyszer lecserélt. Az is éppen eléggé fájt akkor. 

Sunhee feláll az ágyról, elém sétál és egyik kezébe fogja az enyémet, amelyiken nem támaszkodom. A mellkasára helyezi, úgy néz a szemembe. 

- Ez nem játszadozás - érzem a szívverését, ami nagyjából olyan heves lehet, mint az enyém. - Megértem, ha annak tűnik. De az ember követ el hibákat. Néha későn vesszük észre őket. 

- Nekem ez nem fog menni egy-kettőre - rázom a fejem és elengedném a kezét, csakhogy rászorít az ujjaimra, amibe beleborzongok. Az érintése még most is hatással van rám, kár lenne titkolnom. - Sok mindent számításba vettem, de ezt nem.

- Sose sürgettelek, ahogy most sem teszem. Gondold át és majd utána átbeszéljük újra.

- Szóval azt akarod mondani, hogy még mindig engem szeretsz? - szavak helyett csak bólint. Megnyalja az alsó ajkát, ami neki talán fel sem tűnik, nekem viszont azonnal. - Akkor bizonyítsd be! 

Az előbb még azt mondtam, időre van szükségem. Bár ezt Sunhee is tudta, egészen érdekes formáját választotta a bizonyításnak. Eszembe jut, mennyire jól megértettük egymást mi régen. Nem csak szóban, vagy úgy általában, ahogy az emberek szokták érteni egymást, hanem az ágyban is. Remek szinkronban tudtunk mozogni, sokszor egyszerre jutottunk el a csúcsra és az maga volt a fejetlenség, mert akárhányszor a nevemet nyögte, én majd' belebolondultam. 

Sunhee a bal combomra ül, homlokát az enyémnek dönti. Lehunyom a szemem, beszívom ismerős, esővel keveredő illatát és az érzékeim felélednek. 

- Ezt elkapkodjuk így - motyogom, miközben ujjai a hajamat birizgálják. - Sunhee, mikor azt mondtam, hogy bizonyítsd... - a nyakamba borul, magához ölel. 

- Ebben elég jók vagyunk, nem? Hiányoztál és ezek szerint - bal keze lesiklik az ágyékomra, mire felszisszenek. - én is hiányoztam neked. Nincs ebben semmi rossz. Döntsd el, akarsz-e még engem ezek után és ha nem, én...

Megszakítom azzal, hogy csókot nyomok a szájára. Nem hosszú, nem mély, csak egy szimpla, egyszerű csók. Tudom, ha most belemegyek ebbe és lefekszünk, vissza akarom majd kapni őt. Ajkaim a nyakára tapadnak, Sunhee felsóhajt. 

- Jeongguk - a nevem a szájából elveszi az eszem, átengedem magam a vágyaimnak. 

Jobb térde alá nyúlok, megemelem a lábát, hogy a nyakam köré kulcsolja a kezeit és az ölembe húzzam. Biztosan jó ötlet? Mi lesz, ha megtörténik és mégsem akarom majd, hiába hiszem most ezt? Elhessegetem ezeket a gondolatokat és teszem, amit a testem megkíván. Ajkaira tapadok, először lágyan, lassan csókolom. Amolyan üdvözlés a kimaradt idők után. Sunhee az, aki elmélyíti a csókot, nyelvem a szájába csúszik és az övéhez simul. Felmordulok, belemarkolok a combjába. Kezeim felkúsznak a derekára, magamhoz szorítom, hogy le ne essen, miközben az ágyhoz sétálok vele.

Ledöntöm rá, közben ajkaink alig egy-egy pillanatra válnak el. Úgy csókol, mint régen. Ujjai a hajamat szántják, lábai továbbra is körülölelik a csípőm és két kézzel megtámaszkodom a feje mellett, nehogy egész testsúllyal rá nehezedjek. Lélegzetvételeink kapkodóvá válnak, ahogy egyre hevesebben csókoljuk egymást. Sunhee beleharap az alsó ajkamba, amitől megdermedek, majd az ágyra térdelek és így már teljesen fölé kerülök. Nyakát veszem célba, közben ujjaim a pulóvere aljánál járnak. Egy mozdulattal leveszem róla, nincs nehéz dolgom. Még most is tökéletesen együtt működünk, mintha olvasnánk a másik gondolataiban. Sóhajai csak még inkább biztatnak, haladok egyre lejjebb a testén és újból felfedezem rajta azokat a részeket, amiket már jól ismerek. Áthúzom fejem felett a pólómat, amit a földre dobok és hagyom, hogy Sunhee végig simítson a vállaimon. Imádja őket, mindig is hangoztatta.  

Kigombolom a nadrágját, mire ő felül és az övemmel kezd el bajlódni. Amint kicsatolja, határozott rántással a térdemig rántja a nadrágom és eltűnik az előbb még kissé zavarban lévő Sunhee. Feláll, ezzel is arra kényszerítve, hogy helyet cseréljünk. Én fekszek el az ágyon, ő pedig a két lábam közé térdel és mielőtt lehúzná az alsónadrágomat is, tenyerével végig simít a mellkasomon. Lefelé haladva körmeivel szántja a bőröm, amiről tudja nagyon jól, hogy az egyik gyengém. Apró puszikat hint a hasamra, ujjait beakasztja az alsóm korcába és lassan lehúzza azt, mire már ágaskodó férfiasságom kiszabadul. A nyelvem hegyén van, hogy mondjam neki, tényleg nem muszáj így bizonyítania, de mire ezt megtenném, már a szájába is vesz. Sóhajba torkolló nyögés szakad ki belőlem, ahogy fokozatosan egyre beljebb és beljebb vesz, minden egyes mozdulata kész őrület. Két kezemmel lófarokba fogom a haját, elengedem magam és engedek a belőlem feltörni akaró hangoknak. Hangosan nyögöm a nevét, amitől csak még jobban felbátorodik. Vészesen közeledek az orgazmus felé, ezt meg is érzi. Csavar egy aprót a kezén, teljesen leengedi hosszomat a torkán. Ez lendít át, a hajába markolva élvezek el. Látványosan nyel egyet, amitől tágra nyílik a szemem és kis híján megint elmegyek. 

Levegő után kapkodok, de nem sok időm van kifújni magam. Megszabadítja magát a maradék ruhától, csupán a melltartót hagyja fent. Pontosan tudja, hogy azt akkor szeretem levenni, mikor ő van felül. Szóval ez következik. Az éjjeli szekrényemhez lép, kihúzza a fiókot és elővesz egy óvszert. Feljebb helyezkedek az ágyon, fejem alól kiveszem a párnákat. Csuklójánál fogva rántom közelebb, kiveszem kezéből a gumit és feltépem, majd magamra görgetem. Sunhee átlendíti felettem a jobb lábát, lehajol hozzám és újabb csókban részesít, ami most a számon landol, nem a farkamon. 

Lenyúl lábai közé, rám markol és magába vezet. Egyszerre nyögünk fel az ismerős érzésre, a fejemet pedig elveszítem, amint mozogni kezd. Kissé felhúzom a lábaimat, hogy rásegítsek és minden egyes mozdulatát megtoldjam egy jól időzített lökéssel. Lehúzom magamhoz, csókolom, ahogy bírom, közben megszabadítom a melltartójától. A szemeimbe néz, úgy támaszkodik a mellkasomra és gyorsítja meg a tempót. Ez az! Pont erről beszéltem korábban. A közöttünk lévő szinkron páratlan. Nem sok kell egyikőnknek sem, a fenekére markolok, hogy nagyjából egy helyben tartsam és úgy kezdem ostromolni, mintha az életem múlna rajta. Hát, jelen pillanatban azt érzem, ez így is van. Hangosan nyög, a nevemet ismételgeti és én ugyan ezt teszem. Az orgazmus egyszerre ér el minket. Nem is kérdés, ez sokkal intenzívebb és erősebb, mint mikor csak én csinálom magamnak. A nyomába sem ér. 

Sunhee rám dől, haja szétterül rajtam és én nem bírok megszólalni, kifáradtam. Pedig ez még nem is tartott olyan sokáig, régebben rekord időt szexeltünk magunkhoz képest is sokszor. 

- Hát, ha tudom tegnap, hogy ma ez lesz, akkor... - majdnem elszólom magam. Idióta! Hogyan is akartad befejezni a mondatot? Ha tudom tegnap, hogy ma ez lesz, nem élvezkedek ismeretlen lányok webkamerás ujjazására? 

- Erre én sem számítottam - mondja, és hálát adok, amiért nem kell hangosan is befejeznem a mondatomat. 

Sunhee legördül rólam. Amikor kicsusszanok belőle, újból megremegek, de úrrá leszek a vonásaimon. Az óvszer száját csomóra kötöm, beledobom az ágy melletti kukába és még mindig kifáradva vissza dőlök. Sunhee felveszi a melltartóját, közben megsimítom a hátát, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Látom rajta, hogy az imént történtek ellenére is bizonytalan, mivel nem adtam neki választ. 

- Nem azért mondom, hogy ezután lerázzalak - felülök, magam felé fordítom. - De adj pár napot, jó? 

- Rendben - mosolyodik el halványan. Komolyan gondolom, kell néhány nap, amíg mérlegelek. A szex ugyan olyan jó vele és ezt szerintem ő is így gondolja, különben nem nyögte volna a nevem olyan hangosan. Hogy tényleg szeret-e még engem? Ez csak akkor derülne ki, ha esélyt adnék neki. 

Felöltözünk, megkínálom egy pohár vízzel, amit el is fogad. 

- Mennem kellene, holnap korán megyek dolgozni - mondja, miután leteszi az üres poharat az asztalra. 

- Lekísérlek. 

Magához veszi az esernyőjét, előttem haladva lép ki a szobából. Megérzem, hogy néznek, ezért oldalra kapom a fejem és egy tágra nyílt szemű Seokjin néz vissza rám. Vissza húzódik a szobájába, mint aki komoly traumán esett át. Na, igen. Vékonyak a falak. 

Egy esetlen öleléssel búcsúzunk, ami a korábban a szobámban történtek után elég vicces. Biztosítom felőle, hogy mindenképpen keresni fogom, bárhogy is döntök. Integet, mielőtt felhúzná az esernyőjét és elindulna a sötét utcán hazafelé. 

Kavargó gondolatokkal a fejemben megyek vissza az emeletre. Becsukom magam után a szobám ajtaját, remélve, hogy nem ront rám senki. Leülök az ágy szélére, arcomat a kezembe temetem és egy mélyről jövő, gondterhelt sóhaj hagyja el a szám. Azt hittem, csak egy pillanatig, hogy a szex majd segít a döntésben, de tévedtem. Nem tudtam, mit is érzek pontosan. Át kellett gondolnom, bár nem igazán szólt ellene semmi. Kivéve, hogy a tudat, miszerint a korábbi együttlétünk alatt félrelépett, nem tesz boldoggá. Hogyan is szól a mondás? Aki egyszer megtette, az megteszi újra. Sunhee képes lenne rá? 

És én képes vagyok újra megbízni benne?