ᴍɪɴꜱᴜɴ

Melegségre ébredek. Nem a rám terített takarótól van melegem, hanem attól, ahogy Jeongguk ujjai az arcomat simítják, épp csak súrolva. Ahogy kinyitom a szemeimet, a mellkasával nézek szembe, ezért nem tudhatom, vajon az arcomat figyeli-e, vagy sem. Megfordul a fejembe, hogy úgy teszek, mint aki még alszik és kiélvezem picit tovább ezt az ébredést. De az este történtek úgy zúdulnak a nyakamba, mintha valaki egy vödör vizet loccsantott volna rám és egyből késztetést érzek az ébrenlétre. Beszélnem kell vele erről. 

Mozgolódok, feljebb húzom magamon a takarót és elfordítom a fejem, hogy rálássak. A szemei le vannak hunyva, de az ujjai olyan bevett ritmusban simogatják az arcom, hogy kétség sem fér hozzá, ébren van. Vajon mióta? Aludt egyáltalán? 

Hümmög valamit, bizonyára csak azért, mert tudatni szeretné, észrevett. Óriási késztetést érzek, hogy mutatóujjammal végig kövessem a szemöldöke vonalát, mert az is épp olyan tökéletes - főleg ilyen közelről nézve -, mint az arca többi részlete. Megfigyelem az apró hegét, a szája ívét, a szempilláit, a homloka ráncait, mikor megérzi az érintésem. Egy pillanat múlva a ráncok kisimulnak, egy mosoly tűnik fel a szája bal sarkában, ujjai megállnak a simogatásban és tenyerét simítja az arcomra. 

- Attól féltem, ha elalszom, arra kelek, hogy nem vagy már itt - mondja rekedtes, álmos hangján. Egyből kétszeresen kap el a bűntudat, amiért miattam nem aludt egy szemhunyásnyit sem. 

- Sajnálom. Elrontottam az estét és szeretnék emiatt...

- Eszedbe ne jusson bocsánatot kérni! - még mindig nem nyitja ki a szemeit, de rosszallóan ráncolja a homlokát és eltűnik az előbb felbukkanó mosolya. - Nem tehetsz semmiről. 

- Tudod, hogy igen. 

Amint rám néz, én lehajtom a fejem és elrejtőzöm a nyakánál, nem akarom látni, milyen mérges lett miattam. Arrébb mozdítom a lábam, mire feltűnik, hogy a takaró anyaga feltűnően jól érezhető, vagyis nincs rajtam semmi a melltartómon kívül. Ez eddig elkerülte a figyelmem, holott Jeongguk nem öltöztetett fel az este, csak betakart. Valószínűleg nem is hagytam volna, hogy megtegye. Abban a lelki állapotban rettegtem volna tőle. Elönt a bűntudat, könnyek mardossák a szemem. 

- Köszönöm, hogy nem tettél semmi mást - halkan beszélek, de biztosan jól hallja. - De attól még igenis sajnálom. Mert nem ez volt a terv. 

- Sokszor nem jönnek össze dolgok elsőre. Ennek így kellett lennie, okkal történt és hiszem, hogy orvosolható. 

- Tessék? 

- Ne érts félre, Minsun - eltol magától, hogy a szemembe tudjon nézni és sejtem, ezen gondolkodhatott egész éjjel. - Bármit is szeretnél ezek után, azt tiszteletben tartom. Nem erőltetek semmit. Véleményem szerint viszont a fokozatosság segíthet. Úgy értem... - beletúr a hajába, ami az egyik legvonzóbb mozdulat, amit valaha láttam. - Túl gyors voltam. Azt hittem, maradt még bennem elég önuralom, de nem és talán ha nem akarok tovább menni, ha a csóknál megállok, akkor...

- Állj! - rajtam a sor, hogy rászóljak. - Én is akartam. 

- Gondolkodhattam volna, hiszen korábban említetted és még este is beszéltünk róla. Egyszerűen képtelenség ilyen hamar túllépni azokon, amiket átéltél és úgy viselkedni, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy lefekszünk egymással. De tegnap találkoztunk először és túlságosan elvesztettem a fejem. Ez többé nem fordulhat elő. 

- Mi? Azt mondod, hogy soha többé nem fogsz hozzám érni, mert...

- Oké-oké! - elenged, felül és villámokat szóró szemekkel mered rám. Úgy érzem magam, mint aki tilosban járt, vagyis olyat mondtam, amit nem szabadott volna. Jeongguk szemmel láthatóan még idegesebb lett, gondolom a kialvatlanság rátesz egy lapáttal az amúgy is rossz kedvére. - Hallottad, amit az előbb mondtam? Fokozatosság. Arra akartam kilyukadni, hogy szeretném elnyerni a bizalmad. Ha te is benne vagy, akkor én is. Próbálkozhatunk, kipuhatolnánk, mikor mennyit szabad, hogy a legjobb neked. És nem, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy nem érek hozzád többet, mert azt nem bírnám ki. 

Mi lehet annál hangulatrombolóbb, minthogy az ember gyomra megkordul? Semmi. Jeongguk aggodalmasan néz rám. 

- A fenébe, nem kértem reggelit. Adj egy percet! - mielőtt kimászhatna az ágyból, elkapom a kezét és vissza rántom. 

- Megtennéd, hogy egy fél pillanatig gondolsz magadra is? Ne rendelj reggelit, ha nem vagy éhes. Én kibírom. Már így is rengeteget tettél értem. És különben is... - jó ideje a nyelvem hegyén van ez a kérdés, holott már feltettem egyszer neki. Most minden eddiginél aktuálisabb és nem bírom felfogni... - ...hogy vagy képes hozzám érni? 

- Ezt ne kezdd el, Minsun!

- Tíz ujjam kevés ahhoz, hogy megszámoljam, hányan értek hozzám és tették a legundorítóbb dolgokat velem. El sem tudod képzelni. Volt, hogy nem voltam magamnál, de akkor sem hagyták abba, mert nem tudtam ellenkezni. Nem, mintha érdekelte volna őket, mikor próbálkoztam. Te nem... - a könnyeim győznek, elcsuklik a hangom. - ...nem akarhatsz egy ilyen lányt, mint én. Sokkal jobbat érdemelsz. 

ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Elképedve nézek rá, mert képtelen vagyok felfogni, miért akar maga ellen hangolni. A korábbi düh megint a tetőfokára hág bennem, de uralkodok a vonásaimon és a hangomon is, mikor megszólalok. 

- Hagyjuk ezt a ki érdemel jobbat és ki nem témát. Azt hittem elég világos voltam este, és felfogtad, hogy te kellesz. Én nem undorodom tőled, nem taszít benned, se rajtad semmi, még a múltad se. Közelebb akarok kerülni hozzád, többet akarok tudni rólad és azt szeretném, ha  végre elfogadnád a tényt, miszerint úgy néz ki, beléd szerettem, ezen pedig aligha változtathatnál, hiába akarod megutáltatni magad velem. Mert ezt teszed, de nekem úgy tűnik, az egyetlen ember, aki itt undorodik és utál téged, az te vagy. 

Higgadt akarok maradni. Mindent elkövetek ezért, még a válaszát meg sem várva az ablakhoz megyek és kitárom azt, beengedve a reggeli friss levegőt és a napsugarakat. Hallom a szipogását, ökölbe szorul mindkét kezem. Komolyan idáig jutottunk? Az első együtt töltött reggel sírással kezdődik. De az igazat mondtam. Minsun nem taszít, épp ellenkezőleg. Vonzza minden porcikámat, még annak ellenére is, hogy kurva nagy bajba kerülhetek a kimaradásom miatt. Nem tud érdekelni. 

- Próbáljuk meg - szólal meg végül. Megfordulok, arcát a takaró csücskébe törli, még innen is látom, hogy remeg a keze. - Próbáljuk meg - ismétli, közelebb lépek az ágyhoz. 

- Minden rajtad áll, Minsun. Én követlek. Csak akkor tegyük meg, ha...

- Nincs olyan dolog, amit jobban akarnék nálad - kemény, ellentmondást nemtűrő tekintettel néz a szemembe. - Veled akarok meggyógyulni. Jól akarok lenni. És bárcsak ne utálnám magam a múlt miatt, de nem tehetek róla, ez nem múlik el hamar. Kérlek, te meg ezt értsd meg. 

- Rendben. 

Kimászik az ágyból, legnagyobb megdöbbenésemre egy szál melltartóban. Nem tekeri maga köré a takarót sem. Elém lép, nyel egyet és mielőtt bármit mondhatnék, a tarkómnál fogva húz le magához egy csókra. 

Nem egyszerű csók. Ígéret van benne, érzelem, de tengernyi. És én boldogan fürdők benne még akkor is, ha fulladás lesz a vége. 

°°°

Tíz előtt pár perccel érek vissza a kollégiumhoz. Minsun illata még belengi az autót és nem szívesen szállok ki. A parkolóház csöndes, de gyanítom amint felérek, már nem élvezhetem az egyedüllétet. Zsebre dugom a kulcsokat, fejben valami elfogadható magyarázat után kutatok, ám kár lenne hazudni. Meg nincs is kedvem hozzá. 

Belépek a liftbe, innentől számítva maximum egy percem van, ha nem kevesebb. 

Mikor kitettem Minsun-t ott, ahol este felvettem, ráérős, lassú csókot váltottunk. Direkt nem akartam elsietni, hiszen kitudja, mikor látom újra. Az biztos, hogy az események őrületes tempóban történnek, pont úgy, ahogy az érzelmeim lesznek egyre nagyobbak és határozottabbak. Sose képzeltem volna, hogy ilyen a szerelem. Ilyen eszeveszett, mindent elsöprő, más dolgokat lekicsinyítő. Ijesztő is egyben. 

- Haver, te megástad a sírodat - ezzel a kijelentéssel fogad Jimin és nem kételkedem a szavaiban. Egyből Sejin irodája felé veszem az irányt, nem húzom az időt.

Jöjjön, aminek jönnie kell. Hamarosan újra kimaradok éjszakára, jobb lesz, ha hozzá szoknak. 

°°°

Elég vegyes érzelmeim vannak a történettel kapcsolatban. Mindenesetre most azért jobban tetszik. Kicsit visszakanyarodunk a bandában lévő feszültségekhez, természetesen Yoongi-hoz is. Ahogy a helyzet kinéz, ez az évad mégis hosszabb lesz kicsit, mint az előző. 

Jövök hamarosan újra. Jók legyetek! :)