ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Minden nap felnézek az oldalra. Néha többször is. Ami a koncerteket, a magánéletemet és a lelki világomat illeti, alig ismerek magamra. Sokszor hibázok, rontok próbákon, az előadásokon. Ez jó pár esetben vitába torkollt és most is épp feldúlva tartok a szobám felé, mert Namjoon elképzelései igencsak különböztek az enyémektől, aminek az lett a vége, hogy rákiabáltam. A tiszteletlenség megtestesítője vagyok, emiatt pedig egyre csak távolodok a társaimtól. Nem helyes, amit csinálok, tudom. De a bennem tomboló düh és a tehetetlenség kihozzák ezt belőlem, hónapok alatt sem voltam képes levetkőzni ezt.

Próbáltam. Rengetegszer. Figyelemelterelés, a testem kifárasztása csak ideig-óráig volt elég. Azért egyszer-kétszer megesett, hogy néhány napig úgy gondoltam, nincs mire várnom tovább. Mégis minden nap a ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx-en kötöttem ki és a neve melletti elérhetőségi státusz változásáért könyörögtem. Alig pár napig beszélhettem vele, nem tudok róla mindent közel sem, kilépett az életemből és én ugyan úgy azt várom, a napok elteltével is, hogy visszatérjen. Hogy legalább azt tudjam, mi lett vele, jól van-e, él-e egyáltalán. Túlságosan is belemélyedtem az életébe anno, az apró, de annál fájdalmasabb részletek tudatában viszont még nehezebb ez. Minsun nélkül a napjaim üresek. Ennyi idő alatt képes volt erre, ilyen szinten kifacsarni. Minsun más volt, egészen más. De nem tudom pontosan, hogy miért.

Lerogyok az ágyam szélére, fáradtan hátra dőlök és a koromsötét plafont bámulom. A torkom ki van száradva, minden sejtem vízért könyörög. A legjobb az lenne, ha le is zuhanyoznék, de tudom, hogy utána egyből elalszom. Ezt megelőzve felállok, az íróasztalhoz támolygok és bekapcsolom a gépem. A telefonom rezeg, a kijelzőn Yoongi neve világít, gyanítom meg akar szidni, amiért ma se bírtam magammal és az egyik olyan embert szemeltem ki célpontnak, aki a lehető legjobbat akarja nekem. Igazság szerint mind azt akarják, csak én gyáva vagyok megmondani nekik, hogy semmit sem tehetnek ennek érdekében.

Hamar a ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx főoldalán vagyok. A meghosszabbított regisztrációmnak hála, a szokásos rózsaszín árnyalatok töltik fel színnel a szoba fehérségét. Nem kevés pénz öltem már bele ebbe az oldalba, de egyetlen fillért sem bánok. Ez az a hely, ahol van esélyem megtalálni őt. Nem fintorodok el a felajánlott lányok listáján, már nem váltanak ki belőlem semmit a pucér képek, se a leírások, amiknek izgalomba kellene hozniuk. Átsiklok felettük, és közben tudom, melyik lett volna az, amelyikre korábban olyan könnyen rákaptam volna. Azonban most már nem érdekelnek.

- Van egy perced? - Taehyung hangját hallom meg, kettőt kopog, mielőtt benyitna. Megint elfelejtettem bezárni az ajtót.

Egy kattintással tálcára teszem az oldalt, a székemmel együtt fordulok az ajtó irányába. Taehyung egy üveg vizet és egy szendvicset tesz le az asztalomra, majd leül az ágyamra és ujjait tördelve néz.

- Mi van veled? De őszintén, Jungkook. Beszéljük ezt meg, már ideje lenne.

- Semmiség - borzalmasan rosszul hazudok, mondtam már?

- Akkor nem tartana hónapok óta. Tudod, hogy velünk - vagyis velem -, bármit megbeszélhetsz. Legyen szó akármiről, megoldjuk.

Kötve hiszem, Taehyung, de rendes vagy.

- Mindenkinek vannak nehéz időszakai, nem? - eresztek el egy fáradt mosolyt, mire csalódottan megrázza a fejét. Nyilván nem erre a válaszra számított, ahogy senki más sem, mikor a bajomról kérdeznek. Ez van, egyszerűen nem tudok velük erről beszélni. Olyan érzésem van, hogy valami helytelent tennék, ha kiadnám nekik Minsun-t. Ő az én titkom.

- Ezt fogjuk játszani? Harapófogóval kell belőled kihúzni a...

- Nem kell kihúzni belőlem semmit, mivel nincs mit. Sajnálom, amiért ilyen vagyok mostanában, de ez vagyok én. Jó lenne már kicsit többet pihenni, elszakadni ettől az őrült tempótól és kiszellőztetni a fejem. Azt hiszem csak arra van szükségem.

Látom rajta, hogy szeretne még mondani valamit. Valami olyat, amivel a jelenlegi helyzetben valószínűleg még jobban felhúzna, ezért csöndben marad. Még utoljára rám néz, aztán megadóan felsóhajt és kimegy a szobából, magamra hagy. Oda lépek az ajtóhoz, elfordítom a kulcsot a zárban.

Feszültséget szítok a bandában és emiatt bűntudatom van. De elengedem, épp elég érzelem emészt belülről már így is.

A vizet megbontom, belekortyolok. Jól esik, elég hideg ahhoz, hogy végig fusson rajtam a libabőr. Frissítem a ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx-et, ám nincs változás. Továbbra sem aktív. Várok, percekig, órákig. A zuhany alól kijőve egyből megint ránézek az oldalra, de semmi. Éjfél körül jár már az idő és én ma is leginkább a lelki fáradtságtól dőlök ki. Az egyik pillanatban még a rózsaszín árnyalatok töltik be a látómezőm, a következőben már nem tudok magamról, mélyen alszom.

°°°

Az éjjeliszekrényemen lévő óra szerint hajnali kettő óra huszonegy perc van, mikor felkelek. Egyre sűrűbben fordul elő ez, ilyenkor ablakot nyitok, iszok és ha szükséges, magamhoz nyúlok. Az utóbbit nem azért, mert annyira fel lennék izgulva, csupán azt olvastam, ez segítheti a nyugodt alvást. Kimászom az ágyból, a fürdőbe megyek és kortyolok a csapvízből, mivel nincs kedvem kimenni a konyhába egy újabb üveg ásványvízért. Azt, amelyiket Taehyung hozta este, pár perc alatt megittam.

Ahogy az ágy felé tartok, neki ütközök az íróasztalomnak. Káromkodva kapom szemem elé a kezem, mert a képernyő fénye szinte megvakít. Nem zártam be a ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx-et, a főoldalon látható fehérneműs lány látványától kicsit még ideges is leszek. Nem használom önkielégítésre az oldalt, már hónapok óta nem. Most viszont kivételesen rákattintok a Jelenleg aktív lányok listájára, magam sem értem, miért. Hiszen nézegetem a képeket, olvasom a leírásokat, de ugyan olyan érzéketlen vagyok, mint eddig. Egyikőjük sem Minsun. Az egésznek nincs semmi értelme.

Frissítés.

A Jelenleg aktív lista eltűnik egy pillanatra, aztán megint megjelenik. A szemem pedig kis híján kiesik a helyéről, a szívem olyan tempót ugrik meg, amitől majdnem megrogynak a lábaim. Szerencsére a kezeim megtartanak, egyből leülök és alaposan megdörzsölöm a szemem, mielőtt újra a listára nézek.

- Nem igaz - suttogom és kezdem azt hinni, nem is ébredtem fel igazán. Ez egy álom. Egy nagyon szép, de hamis álom.

Egymás után rohamoznak meg az emlékek, egyik rosszabb, a másik kellemesebb. A hangja a fejemben ismétlődik, a nevetése cseng a fülemben és ezt a visszaemlékezést a telefonom hangja szakítja meg. Oda nézek, a képernyőt bámulom, ahol ismeretlen szám jelzi, a hívott fél elérhetősége nincs elmentve a telefonomba. Márpedig olyanok nem hívnak, akiket nem ismerek.

Megint a laptopra sandítok.

- Minsun.

Hogy miért vagyok benne olyan biztos? Csak megérzés. Minden más lényegtelen, a megérzésem sziklaszilárd meggyőződéssel is párosul, főleg mikor a vonal túlsó feléről egy alig hallható, megkönnyebbült sóhajt hallok.

Az ő sóhaját.