ᴍɪɴꜱᴜɴ

Közel négy óra alvás után ébredek fel. Tudnék még aludni, de mivel ma jön haza Minho, szeretném rendbe szedni magam és kiélvezni, hogy még egy kicsit egyedül lehetek. Ráérősen töltöm az időt a fürdőben, langyos vizet folyatok magamra, kétszer is leöblítem a hajam és miután megszárítom, egy törölközőt magam köré csavarva bemegyek a szobámba. Kihúzom a fehérneműs fiókot, kiválasztok egy bézs színűt és egy fekete, hosszú póló mellett döntök. 

A másik, nadrágos szekrényt ki sem nyitom. Úgyis üres. 

Kávét csinálok magamnak. Olyat, amit csak akkor engedek meg magamnak, ha Minho nincs itthon. Sok tejjel öntöm fel, jeget is teszek bele és leülök a konyhaasztalhoz, hogy a kintről beáramló napfény melegítse a hátam. A bejárati ajtót nézem, a lábaim mozdulnának felé. Nem lehet. Még nem. 

Elmosom a poharat, eltörlöm és vissza teszem a helyére. A hűtőt kinyitva felfedezek egy doboz áfonyát és tojást is találok. Nem érzek túlzott izgalmat, valamiért megszűnt, hogy minden másodpercben liftezzen a gyomrom a félelemtől. Felütök két tojást, lisztet adok hozzájuk, cukrot, sütőport és tejet, majd belekeverem az áfonyát is a masszába. Megkeresem az ezer éves muffin sütőnket, a papírformákat és miután bele rakosgattam őket, megtöltöm mindegyiket a tésztával. Fél óra múlva már az asztalon gőzölögnek és, ahogy nézem a tányérra halmozott süteményt, elkap a sírhatnék.

Egy normális testvérpár esetében a következő történne: Minho hazaér, öleléssel üdvözöl és meglepődik, amiért sütivel vártam haza. Megköszöni, átbeszéljük a hétvégénket és talán még egy film nézés is beleférne. Sétálhatnánk is, társasjátékozhatnánk. Annyi lehetőségünk lenne, de mi egyikkel sem élünk. A mi életünket a drog, az erőszak, a pénz és az elhidegülés jellemzi.

Elveszek két muffint a kupacról és a szobámba megyek. Elhúzom a függönyt, kezem az ablak kilincsére csúszik, de csalódnom kell. Mint eddig mindig. Nem tudom kinyitni. 

A ház hatalmas, négy szobás, két emeletes és mégis, mint egy börtön, olyan nekem. Egy börtön, amiből csak akkor szabadulhatok, ha Minho megkapja a két millióját. Kicsivel több, mint a fele van még vissza. Aztán szabad vagyok. 

Jeongguk-ra gondolok. Aztán Minho-ra. Ismerem őt. Az első gondolata az lenne, hogy használjam ki az alkalmat. Ezzel is felgyorsíthatnám az eseményeket és ő eltűnne innen, a ház pedig az enyém lenne. Még akkor is, ha én nem akarnék itt élni, de ez már részletkérdés. Ilyen áron viszont nem kéne. Jeongguk csak és kizárólag beszélgető partner, semmi több. A barát szót ránk használni kicsit erős lenne, és hát...a barátok nem követnek el olyasfajta önkielégítést, mint amit mi csináltunk. A barátok nem élveznek ilyeneket. Ettől függetlenül, és attól, hogy a ᴄʙʏᴇʀ ꜱᴇx-et használja, nem fogom őt kihasználni. Még a gondolata is taszít. Ahogy a Minho-val eltöltött hónapok, évek emlékei. 

Ki fogom bírni. Összeszedem a pénzt és elválunk egymástól. Kerül, amibe kerül. Ha ezért vetkőznöm is kell, akkor is meg fog történni. Minho-nak igaza volt és van is. Mindkettőnknek így lesz a legjobb. 

ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Valaki dörömböl az ajtómon. A fejemre húzom a takarómat, mormogok egy Húzz el innen, baszd meg!-et, a legkevésbé sem kedvesen, majd folytatom a lustálkodást. 

- Jeongguk?! - a hangra azonnal kipattannak a szemeim. Már elárultam magam, hogy itt vagyok, ráadásul ébren is. De mégis mit képzel magáról?

- Menj el innen, Sunhee! - mondom sokkal hangosabban. A szomszéd szoba falát veri valaki, gondolom Yoongi, aki még nálam is jobban allergiás a korán kelésre. 

Nem hallom a távolodó lépteit, ezért gondolom, még mindig az ajtóm előtt áll. Egyáltalán ki engedte be? Megölöm. 

Megint kopogtat. Erre már felkelek, magamra veszek egy melegítőt és higgadtságot magamra erőltetve kinyitom neki az ajtót. Nem számított rá, ezért hátrébb lép egyet, de aztán kapcsol és előveszi az esdeklő kiskutya szemeket. 

- Azért jöttem, hogy megbeszéljük.

- Ezen nincs mit megbeszélni. Most pedig, ha nem haragszol, aludnék tovább. 

- De Jeongguk...!

- Nincs de, Sunhee. Megkérdeztem az elején, hogy megtennéd-e újra és te azt mondtad, nem. Mégis megtetted. Nem egyszer. A szemembe hazudtál. Mi van, neked egy farok nem elég? - veszem elő a bunkó stílusom, amit nem szoktam rajta alkalmazni. Erre ő is reagál persze, megilletődik, csak sajnos nem fúj visszavonulót. 

- Adj öt percet! Nem kérek többet. 

- Bebaszna, ha még te kéregetnél itt bármit - morgom, majd kitárom előtte az ajtót és beengedem a szobába. 

Nem ül le, én viszont elterülök az ágyon, hátamat a támlának vetem és igyekszem olyan lesajnálóan nézni, ahogy csak tudok. Minden haragomat, csalódottságomat belesűrítem, de még így sem sikerül olyan hitelesre, mert közben már nem érdekel, mi történt és mi fog történni velünk. 

- Te is tudod, milyen, amikor az érzéseid nem múlnak el. Az, hogy szakítottam akkor Mingyu-val, nem azt jelentette, hogy egyáltalán nem szerettem. Téged szeretlek jobban, de közben őt is valamilyen szinten és ezzel nem tudtam dűlőre jutni. 

- Ez kibaszott gázul hangzik. És ne merd felhozni, hogy én tudom, milyen. Mert ki is használtad. 

- Muszáj volt megbizonyosodnom róla, hogy te is szeretsz még. Különben nem mertem volna lépni. 

- Úgy érted, újból félrelépni? - savazom tovább. Sunhee tűri, bár a sírás határán áll. 

- Borzalmas egyszerre két embert szeretni, Jeongguk. Nem tudom, mit tehetnék. Én próbáltam dönteni, nem jó módszerrel és...

- Erre van egy mondás. Egy híres ember mondása, jó lenne, ha az eszedbe vésnéd. Az a lényege, hogy nem szerettél eléggé, mert képes voltál beleszeretni abba a Mingyu gyerekbe. Ezért én azt mondom, kár ezt erőltetni. Jók voltunk együtt, de ennyi. 

- Mégis miért kellene hinnem ennek a mondásnak? - fintorodik el, értetlenül néz rám. - Mi van, ha én akkor is téged szeretlek jobban?

- Hát, az mindenképpen szar ügy - sokáig bámul, látszólag belé fojtottam a szót. - Ne nézz, annál rosszabb!

- Nem fogom feladni, mert nem szabad feladnom. Te is szeretsz. Igazam van? 

Úgy döntök, nem hazudok a szemébe, mert mi értelme lenne? Attól még, mert ő nem akarja feladni, az nem azt jelenti, hogy én nem adtam már fel. 

- Szeretlek. Szeretni is foglak valamilyen szinten mindig, mert sok mindent köszönhetek neked. Beleértve a negatív tapasztalatokat is. De jobb lesz nekünk külön, Sunhee. És erről nem nyitok vitát - Minsun jut eszembe, és az, mennyire ledöbbenne Sunhee, ha megtudná, mit csináltunk. 

Kár lenne ártatlannak tettetnem magam, mert nem vagyok az. Amíg tartott ez az egy hét, én Minsun-ra gondolva dugtam meg őt és ez már majdnem ki is meríti a megcsalás fogalmát. Ezt viszont elég, ha én tudom. Már nem lenne értelme megosztanom vele. 

- Akkor? - fúrja bele tekintetét az enyémbe. - Ennyi? - sejtem, mire megy ki ez nála. Tudja jól, hogy ez is az egyik gyengém. A hosszú ideig egymás szemébe nézés, mert olyan bensőségesnek hat és régen egy ilyen után egyből letepertem. 

- Akkor ennyi - mondom ki a végszót. Ez Sunhee-nak ugyan nem jelenti ugyan azt és egy percig sem kételkedem abban, hogy komolyan beszélt. Nem fogja feladni. Csakhogy én nem fogom meggondolni magam. 

Ekkor Jin nyit be, kopogás nélkül és most az egyszer hálás vagyok neki ezért. 

- Megterítettem a reggelihez, de sajnos Namjoon összetörte a nyolcadik tányért, ezért nem tudunk marasztalni, Sunhee - néz a lányra színlelt sajnálattal. - Olyan ügyetlen a lelkem. Lyukas kézzel született. 

- Amúgy is mennem kell - Sunhee látványosan összekaparja magát, vet még rám egy utolsó, jelentőségteljes pillantást és kimegy a szobából, a fal mellé kényszerítve ezzel Jin-t, aki elégedett vigyorral teszi csípőre a kezeit. 

Kimászok az ágyból és elismerő csettintéssel jutalmazom, amiért udvariasan elküldte Sunhee-t. A fürdőszobába megyek, arcot mosok és követem Jin-t a konyhába, ahol már meg van terítve az asztal. A többiek álmosan, nagyon durván másnapos fejjel ülik körbe és ha jól látom, Jimin épp egy szelet pizzát szúr fel az evőpálcikájára. 

- Pizza reggelire? - ülök le Taehyung és Yoongi közé, akik egy-egy pohár víz legyűrésén dolgoznak. 

- Szex szakítás után? - vág vissza Jimin, majd beleharap a pizzájába. 

- Szex? - Namjoon pillant fel a teájából. - Ki szexelt? 

- Jeongguk, tegnap este. Haver, nem akarok tolakodó lenni, de a lány még egyben van? A hangok alapján jó durván tolhattad - Hoseok, aki mindig is a visszafogottság híve volt, őszinte érdeklődéssel szemlél és várja a válaszom. 

- Nem feküdtem le senkivel - mondom, mielőtt beleharapnék a szendvicsembe. - Különben is, minek hallgatóztok? 

- Senki se hallgatózott. Épp a karaoke közepén jártunk, mikor elkezdtek átszűrődni a szobádból azok az állatias hangok. De amúgy, most tényleg szakítottatok? 

- Igen. 

- Végleg? 

- Végleg, Hoseok. Folytathatnánk a reggelit? 

Nincs kedvem Sunhee-ről beszélni, se semmi olyanról, ami hozzá kapcsolódik. Befejeztünk, kettőnknek már nincs jövője. Ezt végre én is belátom, és utólag azt is, mennyire rossz ötlet volt még egy esélyt adni neki. Innentől kezdve nem pazarlok rá időt, törje magát, ahogy akarja. Most a karrierem a legfontosabb, a közelgő turné, az új album bemutatója, a rajongók és Minsun. Rá szeretném fordítani a szabadidőm azon részét, mikor ő is ráér. 

Várom a ma estét, mert akkor újra beszélhetek vele és láthatom. Eddig Sunhee jelentette számomra a várakozás örömét. Most már Minsun az.