ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ 

Minsun-t nézem, nem mozdulok. Ő is így tesz - vagyis nem tesz -, az arcáról semmit sem tudok leolvasni az őszinte döbbeneten kívül. Vagy hívjam inkább sokknak? Gyorsan lehajol a pólójáért és maga elé tartja, közben le sem veszi rólam a szemét. Nem tudom, mit mondjak. Mit kell ilyenkor mondani? Egyáltalán megszólaljak?

- Nem találok szavakat – megváltozik az arckifejezése, ijedt lesz, és azonnal szeretném megnyugtatni, csakhogy fogalmam sincs, hogyan kellene. – Én tudom, hogy...

- Ugyan olyan ember vagyok, mint bárki más. 

Nem esik nehezemre kitalálni, mit akart mondani az előbb. Minsun felismert, nyilván látott már plakátokon, az Interneten, vagy tudom is én. Még a csapból is mi folyunk, az az igazság.

- Igen, tudom. Csak nem számítottam rád - én viszont arra számítok, hogy kiakad, vagy egyszerűen lelép, de nem teszi egyiket sem. Helyette néz tovább, mint aki igyekszik felfogni, amit lát. - Korábban egyszer már megkérdeztem, miért regisztráltál fel. Szeretném újra megkérdezni.

- A válaszom ugyan az lenne.

- De miért? 

- Mert ez az élet egyáltalán nem olyan fényes, mint amilyennek tűnik. Sejtem, mire gondolsz. Volt egy barátnőm, aki bár többször megcsalt, mégis velem volt hónapokig, illetve egy csettintésre mind a tíz ujjamra találhatnék valakit. Én mégis a ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx-en kötöttem ki. Tényleg úgy gondoltam, hogy ez egy jó ajándék lesz magamnak, annyira férfiból vagyok, amennyire ez lehetséges, szóval nincs mentségem. Viszont így legalább megismerhettelek. 

- M-múlt időben? 

- Ne érts félre! - okosan kéne bánnom a szavakkal. - Én örülök, hogy megismertelek. Rajtad kívül senki sem látott. Neked kapcsoltam be a kamerát egyedül, mert bízom benned annyira. Nem szeretném, ha ez megijesztene téged. Semmi rossz szándékom nincs, ahogy eddig sem volt. 

- Ezt inkább nekem kellene mondanom. Elvégre, te mit kezdhetnél velem? Nem vagyok senki. Neked túl nagy kockázat lenne, ha kitudódna, mivel töltöd a szabadidődet. 

- Mi az, hogy nem vagy senki? - csattanok fel, kiragadva ezt a mondandójából. - Ki mond rád ilyet? 

Nem felel, csak lesüti a szemét és tudom, hogy érzékeny pontjára tapintottam. Már ami a lelkét illeti. Nemrég még elárult olyat, amit korábban biztosan nem mondott még el másnak, most pedig sikerült oda juttatnom magunkat, hogy azt higgyem, Minsun már annyira sem bízik bennem, mint eddig. 

- A bátyám miatt hagytam ott az egyetemet, nekem az egész életem körülötte forog. Épp ezért nem vagyok senki, hozzád képest. Neked ott a karriered, a hírneved, a rajongóid. Te számítasz. Ezért szeretnélek biztosítani róla, hogy nem adok ki rólad semmit...

- Elég legyen ebből! - nem tetszik, hogy így beszél magáról. - Ugyan olyan ember vagyok, mint te, Minsun. Érted, amit mondok? - csak bólint, azt is alig láthatóan. - Nem bízol bennem egyáltalán, igaz? 

- De igen és ígérem, tartom a számat. 

- Ebben nem is kételkedtem. Bízom benned, mondtam már. Csak nem így akartam, hogy megtudd ezt. 

Ha tudnék mást mondani, mondanék. Csönd telepszik ránk, ám ez most sem kínos, fél perc elteltével meg már azt érzem, szükséges. Mindkettőnknek meg kell emésztenünk ezt, és mikor már azt hinném, elköszön tőlem, Minsun nyelve megered. 

- Tudom, hogy nem kényszerítesz semmire. De szeretném, ha te is tudnál valamit, hogy egálban legyünk és, mert én is bízom benned ennyire, még ha számomra ez nagyon is furcsa. Körülöttem nincsenek emberek, nincs senki, akinek elmondhatnám ezt és szeretném, ha tudnád. Mert így talán nem gondolsz olyannak, amilyennek eddig tűnhettem. Nem én választottam ezt az életet. 

- Igen, már mondtad korábban és nem is hiszem, hogy...

- Több, mint két millió wonnal tartozom a bátyámnak. A ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx segít ezt törleszteni, mivel ezt a kivitelezést is ő választotta. Megszabta a saját feltételeit és én ezekhez igazodom. 

Az agyam leblokkol, aztán újra indul és kétszeres sebességgel kattog. Több, mint két millió won? A saját bátyjának? Ráadásul ő miatta kell Minsun-nak a testét mutogatnia? Hát ezért ellenkezett olyan erősen az elején. Megmondta, hogy nem vetkőzik, mert nem akar. Így persze a pénz sem abban az ütemben áramlik be, de akkor sem értem ezt, mert mostanában viszont két alkalommal is elcsíptem, ahogy fogalma sem volt róla, ki van a kamera túloldalán, csak vetkőzött. Elolvastam a szabályzatot, tudom, hogy megy ez. Minden rajtunk, férfiakon múlik. Ha elégedettek vagyunk, rá kell kattintanunk az Elégedett a szolgáltatásokkal feliratra a kiválasztott lány neve mellett, és ők kapnak egy x összeget. 

Két millió won sok. Még én is annak gondolom, pedig jócskán a sokszorosa lapul a bankszámlámon és szinte minden nap legalább annyit meg is keresek, pusztán azzal, hogy levegőt veszek. Túlzásnak hangzik, de igaz. Minsun pedig a ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx-re kényszerült, mert a bátyja valamivel sakkban tartja. 

- Ezért félsz csak tőle? - szólalok meg sokára, Minsun megrázza a fejét. 

- Vannak dolgok, amikkel lefaraghatok a tartozásból. Csak épp nem érdekli a kutyát sem, hogy én szeretném-e, vagy sem. 

- Miért tartozol neki ennyivel? - erre nem válaszol, csak megrázza a fejét, jelezve, hogy nem fog beszélni róla. Jogos, mert már így is túl sok mindent elárult és látom rajta, mennyire rosszul érinti, amiért beszél róla, még ha bízik bennem annyira, hogy elmondja. 

- Ne gondolj olyannak, mint a többi lányt. Lehet, valaki szórakozásból van itt, élvezi, ha idegenek dicsérik és verik ki rá, de én nem. Ha választhatnék, nem ezt az életet választanám, hiába a bátyám az egyetlen, aki maradt nekem. 

Hoppá! Újabb ok, hogy megnémuljak és csak összeszorított ajkakkal nézzem őt, miként változik meg arckifejezése egyik pillanatról a másikra. Rengeteg emlék futhat át az agyán és egyik sem lehet kellemes. 

- Nem gondollak olyannak. Már az elején sem tűnt úgy, hogy hasonlítasz rájuk. 

- Szeretnél még beszélni velem ezek után? - kérdezi őszinte kíváncsisággal. Miért? Miért hiszi azt, hogy amiket elmondott, azok megváltoztatnák a róla kialakított képem? A múltja és a jelene, az előre látható jövőjével együtt csak többet tesz hozzá, és még érdekesebb. Ugyan úgy vágyom rá, meg szeretném ismerni. Ugyan úgy érdekel. Sőt, még jobban is. Minsun-nak szüksége van valakire, és tovább kell haladnunk, hogy elnyerjem a teljes bizalmát. 

- Én akarok. És te? 

- Én is. 

- Akkor ezt megbeszéltük. 

Elmosolyodik, bátortalanul, de látszik rajta, hogy örül. Azt hihette, itt véget ér közöttünk az, ami elkezdődött. Bevallom, én is ezt hittem, miután meglátott. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy Minsun kihasználna. Ahogy én sem tenném meg ezt vele. 

- Későre jár - szakítja meg gondolatmenetem. Az órára nézek, hajnali fél három van. Reggel ezt még megszenvedem, de akkor is megérte fent maradnom. 

- Álmos vagy? 

- Egy kicsit igen. 

Nem nézeget az ajtó felé, ebből gondolom, hogy a bátyja nincs otthon. Ami azt is jelenti, Minsun most nyugodtan aludhatna, ha végre hagynám. 

- Aludjunk. Beszélünk ma este is? 

- Én itt leszek - von vállat, és megköszörülöm a torkom, mert eszembe jut, mit tettem vele a legutóbbi vállvonogatása után. - Ó! - felkuncog, de csak egy pillanatig, utána elkomorul az arca. - Tudom, ez már nem ide illő téma, csak szeretném tisztázni, hogy...szóval az nem megjátszott orgazmus volt. Ahogy az azelőtti sem - utal a közös filmnézős estére. 

- Hidd el, Minsun, erre rájöttem magamtól is - húzódik mosolyra a szám a nem kicsit kellemes emlékektől. - Jó éjszakát! 

- Neked is jó éjszakát, Jeongguk. 

°°°

Woah! Megugrott az olvasottság picit, nagyon boldog vagyok. :) Köszönöm szépen! 

Sikerült belépnem gépről, úgyhogy a másik profilomra egyelőre nem lesz szükség. De hát, ki tudja, mit hoz a jövő? 

Remélem nem tűnik úgy, hogy óriási lépésekkel haladnak, mert közel sincs így. De drága Jeongguk már kezdi visszanyerni a "látását", eddig vak volt, szegény. ;)