Borús felettem minden felleg
Távolban remény zászlaja leng
Lábamnál összefolyik a könny és vér
Mely hangosan zúg majd délre tér

Sötét van, már a gondolataim se cikáznak
S leülök hogy a kövek rám vigyázzanak
Mely nem más mint földre hult gond
Megkövülve ott

Majd csattanás és meghasad az egész
És hirtelen vadul kattog az ész
Kinyílik a szem és magam elé tárul
A látvány ahogyan a kép elmásul

Fókuszálok zavartan pislogva
Körbenézek és fejem tisztultan látva
Megállapítja hogy ez csak álom volt
Ez a tudatomban lévő folt

Pedig szép volt hogy elhihettem
Hogy szerettek és én viszont szerettem
Jó volt hogy valaki karjában ringtam
Kellemes volt hogy valaki vállán kacagtam

Elmosolyodtam hogy valaki simogatott
És szívesen meghallgatott s csókolgatott
Bókokkal árasztotva el lelkem szép énjét
Majd lágyan ölelgettem az ő nagy szivét

S lassan eltűnt róla e kép
Amit szét a tudatom tép
Nem létezett ő is csak az agyamban lom
Vagy éppen egy álom