⩿Honami Gen⪀

El sem hiszem azt, ami jelenleg történik velem.

Itt fekszek, a kórházi ágyamban, és egy leginkább mézre hasonlító hajú ember csókol engem, aki már az első pillanatokban, mikor megismertem, felkeltette a figyelmemet.

Azokat a szavakat, amiket az előbb mondtam, teljesen komolyan gondoltam. Mióta megismerkedtünk, folyamatosan a nyomomban kellett kullognia, hogy én nekem ne essen semmi bajom sem, s most hogy ezt realizáltam, óriási bűntudat söpört végig rajtam.
Sosem szerettem az emberek terhére lenni, viszont ezekben az elmúlt hónapokban túl sokszor voltam bajban, és túl gyakran kellett másoknak segítenie rajtam, csak mert nem tudtam megvédeni magamat, és elűzni a saját magam problémáit.

De most, hogy itt vagyok, Reigen ajkain, aki minden érzelmét próbálja belevinni ebbe az egy csókba, lassan kezdek rájönni valamire; talán, de csak talán, nem is voltam számára olyan nagy teher. S ez akár igaz, akár hamis, egy dolgot ebben a pillanatban megígérek magamnak; fejlődni fogok, és meg fogom védeni magamat, és őket is.

Mostmár tudom, hogy anyukám halála kinek a lelkén száradt, és, hogy pontosan hogyan is hunyt el. Tudom, hogy nem az én hibám, így már lelkiismeret-furdalás nélkül aktiválhatom az erőmet, anélkül hogy a gyomrom begörcsölne.

-Nem foglak elhagyni.-Reigen eltávolodik tőlem, és ezeket a szavakat suttogja az ajkaimra, amitől a szívem boldogan kezd dobogni a mellkasomban. Elönti a pír az arcomat, ahogy a szemeibe nézek, de nem tudok nem azokba az igéző szemekbe pillantani.-Veled maradok, mégha emiatt ezer csatát is meg kell vívnunk.

-Szeretlek.-Nyögöm ki, mire Reigen elhajol tőlem, és meglepődve, teljesen lefagyva néz rám, egyre vörösödő arccal. Elfordul tőlem, miközben az arcát próbálja takarni.-H-Hé, az előbb kaptál le, Arataka, és egy szeretlektől zavarba jössz?-Kuncogom el magamat a végére. Mit ne mondjak, elég vicces szituáció.

-N-Nem is jöttem zavarba. Nem értem miről beszélsz!-Kezd el hadonászni össze-vissza a kezeivel, amivel eléri, hogy csak még jobban nevessek.-Most kinevetsz??-Háborodik fel, majd gyerekesen felfújja az arcát.

-Nem, nem. Egyáltalán nem~.-Kezdem rázni a fejemet.

-Persze, ezt mondod miközben vörösödsz a visszatartott röhögésedtől!-Morgolódik. -Egyébként...

-Hm?

-Én is sz-szeretlek.-Motyogta, újból vörösödő arccal, de amint meglátja az én fejemet, elvigyorodik.-Naa, most ki a vörös?

-F-Fogd bee...-Temetem arcomat a legközelebb levő tárgyba, azaz a takarómba, miközben egyre lejjebb csúszok az ágyamban, hogy elbújhassak Reigen szemei elől, aki csak elneveti magát.

Az ajtó nyitódása vet véget ennek az eszmecserének, illetve annak, hogy csak ketten vagyunk Reigennel, amit azért bánok, hiszen szerettem volna még egyedül lenni vele. De lesz erre még időm, nem igaz?

-Elnézést, elnézést.-Lép be mosolyogva egy orvos.-Csak egy gyors ellenőrzést kell végigfutnunk, Mrs. Honami. Utána természetesen kiengedjük.

-Hai.-Bólintok egyet mosolyogva, fél szemmel még mindig az előbbi vörös fejű férfire nézve, aki csak halvány mosollyal az arcán, keresztbe rett kezekkel tekint rám.

───────────────────────

-Honami-san!-Ahogy kilépünk a kórház ajtaján, egy ismerős, fekete korona tárul a szemeim elé, amin nem tudok nem elmosolyodni.

-Mob!-Intek neki, de a következő pillanatban valami olyasmit tesz, ami egyszerre meglepő számomra, illetve olvad el tőle a szívem is.

Mob megáll előttem, és összepréseli az ajkait. Mintha csak egy jelre várna, majd kissé reszketeg mozdulatokkal, de átölel engem, amitől kissé megrezzenek, de szinte azonnal viszonzom a gesztust.

-Jól vagy?-Motyogja alig hallhatóan. Komolyan, mintha a testvérem lenne...

-Hai. Köszönöm neked is, azt, ami azon a napon történt.-Gyengéden megpaskolom a feje búbját, mire enged az ölelésből, és immár halvány mosollyal az arcán bólint egyet.

-Mi lenne, ha megennénk egy ráment?-Szólal fel Reigen, miközben mellém áll.-Én állom!

-Oké.-Biccentek, majd Mobra nézek, aki hasonlóan cselekszik.

Mielőtt elindulnánk, mintha egyre gyorsuló lépések hangját vélném felfedezni, a hátunk mögül. Mikor meg akarok fordulni, egy hirtelen lökést érzek meg, és egy ismerős illatot.

-Jól rám hoztad a frászt, te idióta!-Morogta, miközben egyre közelebb szorított magához.-Mégis mit képzeltél...?

-Gomen, hogy aggódnod kellett.-Motyogom halvány mosollyal az arcomon, ahogy visszaölelem Gint.-A fiúkkal rámenezni indulunk. Nem jössz velünk?

Szinte érzem a váratlanul keletkezett feszültséget, ami akkor született meg, mikor Gin és Reigen pillantása találkozott egymással. Mobbal értetlenül bámuljuk a jelenetet, amely csupán néhány másodpercig tart, mégis mintha óráknak tűnne. Szinte villámokat szórnak egymásra, és mintha egy teljes háborút vívnának le, pusztán azzal ahogyan a másikra néznek.

-Nekem teljesen rendben van, hogyha jössz.-Szólal fel először Reigen, halványan, mégis kissé gúnyosan elmosolyodva, amitől csak megrázom a fejemet.

-Akkor viszont jövök.-Fintorodik el mosolyogva Gin, majd mellém lép, míg Reigen Mob mellé araszol, zsebre dugott kezekkel.

Kissé azért csalódok, hogy nem egymás mellett sétálhatunk Reigennel, de úgy gondolom, hogy még bőven lesz időnk foglalkozni a másikkal.

Beszélgetést kezdeményezve indulunk el a rámenező fele, hogy aztán ott átbeszélhessük a történteket. Reigennel lopva egymásra pillantunk, aminek az eredménye többnyire egy mosoly lesz, amit Gin egyáltalán nem néz jó szemmel, de ez most az egyszer nem igazán érdekel.

───────────────────────

Kissé fáradt tekintettel integetek Mob után, aki halványan elmosolyodva fordul meg, majd még egy utolsót intve, hagyja el a látóteremet.
Már elég hűvös van, tekintettel arra hogy nyár vége fele jár már az idő, így mikor egy kisebb széllökés megborzongatja testemet, összébb húzom magamat, hogy ne érezzem a hideget annyira.

Gin, a rámenezésünk után egy órával elment, ugyanis behívták egy kihallgatásra. Azt mondta, hogy apának a tárgyalásra zajlik éppen, de mindent meg fog tenni azért, hogy a lehető legmegértemeltebb bűntetést kapja.

Még mindig kissé belesajdul a szívem, amikor apánkra gondolok, de van valami, ami ilyenkor segít elfeledni őt. Pontosabban, valaki...

-Brrr...Elég lehűlt lett a levegő, nem gondolod?-A mellettem sétáló férfi megborzong, ahogy egy újabb szellő áradat támad meg minket. Szinte vacog a foga, amin nem vagyok képes nem elmosolyodni.

-Te igazán fázós vagy, mi, Reigen?-Nézek rá.-Esetleg szerepet cseréljünk, és adjam oda neked a pulcsimat?

-Ha ha ha.-Megforgatja a szemeit.-Inkább üljünk be valami melegebb helyre, így ketten. Mit szólsz?-Futó pillantást vet rám, és lehajtja a fejét, de még így is észreveszem a halvány pírt az arcán.

A szívem hevesebben kezd verni, amint rájövök a pillantásából, mire is céloz.

-Te most randira hívtál?-Vonom fel egyik szemöldökömet.

-Az már megvolt, nem emlékszel?-Féloldalas mosolyra húzza a száját.

-Igaz~Igaz. Mit is mondtam akkor?-Kezdek el tanakodni-Nem igazán emlékszem...

-Tudom, hogy csak szivatni akarsz.-Nevet fel halkan-A szemeid mindent elárulnak.

-Ahogy a tieid is.-Vágom rá kapásból. Mikor rám néz, hirtelen ötlettől vezérelve felpipiskedek hozzá, és egy futó puszit nyomok az arca jobb oldalára.-Reigen, köszönöm.

Értetlen arckifejezéssel mered rám.-Mégis mit?

-Inkább mit nem?-Kuncogok fel halkan-Azt, hogy kitartottál mellettem. Azt, hogy segítettél nekem és azt, hogy megszerettél engem.

-Jesszus...-Mordul fel.-Az ilyenekért egyszerűen nem szabad köszönetet mondani! Főleg nem az utolsóért!

-Hai hai...