⩿E/3⪀

Ahogy a pisztoly elsült, a lövedék megállíthatatlanul kezdett közeledni a fiatalabbik Honami felé. A mellette álló lány pedig ekkor, felemelte a kezét.

-Hagyd békén a testvéremet!-A szemei körül kék aura áradt, mit sima ember nem láthatott, de mivel az ellenség médium volt, ők elszörnyedve, s talán már kissé megrettenve figyelték a lányt.

A lövedék nem ért célba. Gin szemei is ugyancsak elkerekedtek, ahogy az akár halált is okozó eszköz darabja egy számára láthatatlan falba szörött ketté.

Gen haja az égnek meredt, miközben beállt a testvére elé védelmezően.

Folyamat Gen felrobbanásáig: 100%!

Huh...?

Nem érezte, hogy kikerült volna az irányítás központjából.

-Gin...

A fitalabbik tehetetlenül figyelte, ahogy a két ismeretlen betörő egyre közelebb lép a testvéréhez. Mikor utánuk akart menni, Gen védelmező fala nem engedte tovább, teljes csapdába ejtette a fiút, aki mérges tekintettel meredt a lányra, mikor realizálta ezt.-Gen, engedj ki! Engedj ki, mert egyedül nem mész velük semmire sem!-Ordította, miközben a fal széléhez ment, és minden erejét bevetve ahhoz, hogy összetörje burkot ökleivel.

Hátrébb lépett, és oldalát használva nekiütközött a falnak, de nem ért el vele semmit sem.-Hallasz?! Idióta!

-Asszem' ez ennyi volt.-Motyogta az egyik, mikor letérdelt Genhez, aki a túl nagy puffanás következtében, egyre inkább kezdte elveszíteni az eszméletét.-Nem is olyan nagy szám ez a lány.

-Ja. Egy nagyobbat lökünk rajta, és már meg is akar halni?-Vonta fel egyik szemöldökét a másik.

Természetesen, egyikük sem tudta, hogy Gen az összes erejét most Gin védelmezésére fektette bele. Próbálta ébren tartani magát ahhoz, hogy ereje miatt ne tudják elkapni őt.

-Te hozd a másikat. Én majd gondoskodok erről.-Biccentett először a fiúra, majd az előttük heverőre.

-Hai.Ahogy közelebb ment, egy különös aurával találta szembe magát. Egy vastag burkot fedezett fel Gin körül, aki lángoló tekintettel meredt rájuk.

Ő nem is médium...-Morgolódott a férfi. Genre tekintett.-Még mindig eszméleténél van, hogy épségben tartsa?

Felemelte az egyik kezét, s erejét bevetve próbálta meg áttörni a Gint védő eszközt, de sikertelen volt a próbálkozása, amit nem nézett jó szemmel.-Oi, Haru!

-Ne hívj így.-Szólt vissza a másik, miközben hátára kapta Gent, akinek szájánál már egy rongy helyezkedett el, illetve kezei s lábai is össze voltak kötve.

Úgy érezte, a titokzatos illattal bevont ruhadarab egyre inkább álmossá teszi őt, és csak imádkozni tudott, hogy eszméleténél maradjon addig, ameddig ki nem érnek a házból.

Ha kiértünk, menj Reigenhez.-Próbálta üzenni a szemeivel.

Nem tudta, hogy Gin megértette-e ezt a néma üzenetet, de remélte, hogy igen. Ez volt az egyetlen reménye jelen helyzetben. Az ereje nagy része elment, hogy biztonságban tartotta a testvérét, így már nem tudott volna kiszabadulni, egyedül a fogságból.

-Most mi legyen?

-Kétlem, hogy utánunk tudna jönni. Ő nem médium, és kötve hiszem, hogy ő bárkit is ismerne, aki szembe merne szállni velünk.-Vigyorgott eszelősen a Gen-t vivő.Intett az ajtó felé.-Menjünk. A feladatunk le van tudva.

A másik csak biccentett. Ahogy egyre távolabb értek a házból, s Gen már azt sem tudta, pontosan hol vannak, úgy érezte, teljesen elhagyja az ereje. A szemhéja egyre nehezebb lett, s azzal a tudattal aludt el, hogy reméli, Gin nem jön utánuk. Hiszen akkor talán az életét is elvehetik...

Nem veszthetek el több embert...

Eközben Gin végre kiszabadulhatott a 'börtönéből'. Zihált, és úgy érezte, teljesen kiment a szemeiből az álmosság. Rögtön kirohant az ajtón, és az utcákat kezdte el járni, hogy talán meglássa őket, persze eredménytelen bizonyult minden ilyen mozdulata.

-GEN!!!-GEN!!A francba is!-Gondolta-Nem hiszem !-Letérdelt a földre, és két kezébe temette  az arcát.-Mégis milyen testvér vagyok én?! Ott voltak előttem, és én...A FRANCBA IS!-Könnyei akaratlanul is előtörtek.

Feltörtek benne a régi emlékek, amiket eddig próbált elzárni magában, valahányszor Genre pillantott. Hiszen, mi tagadás, a lány mindenben hasonlított az anyjára. Ugyanaz a szempár, ugyanazok a puha hajszálak, a hajszín...A kedvesség...

Szinte úgy érezte, mintha még egyszer, az édesanyját veszítette volna el. Gen mindig is anyáskodó szerepet vállalt Gin fölött, még kiskorukban is, így a fiú úgy érezte, mintha két anyja lenne.

S most, hogy Gen-t elrabolták...Mintha kitépték volna a szívét. Őszintén nem tudta, mi tévő legyen ebben a pillanatban.

Csak ott ült, egyedül, a hideg éjszaka sötét árnyékai között a földön, miközben tehetetlenül zokogott, könnyei erősen átfurakodva magukat az ujjai között, hogy lecseppenhessenek a járdára, a fiú térdei mellé.