⩿E/3⪀

-Hát idecsaltad magadhoz őket, drágám?~-Mindhárman a hang hatására felkapják a fejüket, míg meg nem látnak egy ősz hajú férfit, kinek hatalmas, erős aurájától Gen szinte levegőt sem kap. Mintha fojtogatná...

-Engedd el!-Kiáltotta Gen, és a férfi elé rohant.-Engedd-

A férfi mit sem törődve azzal, hogy egy kisgyermek van előtte, erejét bevetve három méterrel odébb hajítja a lányt, aki földet érésekor puffan, s vért köp fel, egy kiáltás kíséretében.

-Szóval te vagy az az erős kölyök, huh?-Fordul utána a férfi.-Anyád a saját hülyesége miatt van oda bezárva, nem érdekel igazából annyira, ha meghal.

-Mi...

Gen szemei elkerekednek. Ő sem, Gin sem tudja felemelni, ez az ismeretlen pedig eddig még egy szempillantást sem vetett az anyjuk felé, s segíteni végképp nincs esze ágában...

Folyamat Gen felrobbanásáig: 85%

-Mi...?-Gen nem akart hinni a füleinek. Ez a férfi most a kőkemény halálba akarja vinni az anyjukat? A szemei könnyekkel teltek meg, miközben hatalmas fájdalmak közepette, melyhez még koránt sem szokott hozzá, felkelt a földről.

Egy kisebb robbanás után a körülötte levő nagyobb sziklák lebegni kezdtek, az aurája pedig hatalmasabb lett, mint eddig bármikor. A férfi elmosolyodott, míg öccse és az anyja is könnyekkel telve figyelték az eseményt.

A fiú ekkor anyjához fordult.

-Hozok segítséget, Kaa-san!

-Ne...-Suttogta a nő.-Maradj itt vele. Nekem...-Mosolyodott el halványan.-Szüksége van rád.

A lány felé fordult.-Nee-chan...

Gen összeszorította az ajkait, majd minden további nélkül futni kezdett a férfi felé.

-ENGEDD KI ANYÁT!-Ordította, majd egy hatalmas követ az előtte álló felé lökött.

-Hopp, mellé.-Mosolyodott el kárörvendően a férfi.-Úgy látszik, most én jövök, huh?

Felemelte a kezét, majd ugyanazt megcsinálta, mint a kislány, csupán annyi különbséggel, hogy ő háromszor akkora szikladarabokat tudott felemelni. A lány szemei elkerekedtek, s egy határvonalat húzva maga köré, próbálta megvédeni magát a becsapódó tárgyaktól.

Az utolsó egy igen nagy volt, melyet már nem bírt ki a fala, így az összetört, kicsinyke darabokra, akárcsak egy üvegablak. Gen hátra esett, és úgy érezte, nincs elég ideje felállni.

-Máris feladod? Hm...Azt hittem, hogy elég erős lányt hoztál a világra, Ayane.-Fordult a gerenda alá szorult nőhöz.-De úgy látom, hogy ő is olyan gyengévè lett, mint amilyen te vagy.

A folyamat Gen felrobbanásáig: 100%!!!

Egy hatalmas ordítás, majd robbanás. A kislány hangja, mintha csak villámcsapás utáni dörgéssé változott volna, még több kilóméteren túl is hallatszódott.

A férfi selytelmesen elmosolyodott, ahogy végigmérte Gent, kinek haja immár teljesen égnek meredt, a belőle áradó erő pedig nemcsak a férfit, de magát a viselőjét is kissé folytogatni kezdte. Mintha csak a torkát szorongatták volna.

Teljesen megőrült. Nem tudta tartani az ereje felett az irányítást.

-Hagyd békèn a családomat!

Felemelte mindkét kezét, és az ellensége felè irányította. Hatalmas szikladarabok, melyeknek elején, mintha csak lándzsa lett volna, éljükkel hívták magukra a figyelmet.

Ahogy elengedte őket, s a féri felé landoltak, hatalmas porfelhő keletkezett. A làny mellkasát különös érzés fogta át, mintha...Mintha valami baj történt volna. Hatalmas, hatalmas baj.

-Remélem büszke vagy magadra, kislány.-Hallotta meg az ismeretlen férfi önelégült hangját, mire végigfutott a hátán a hideg.-Tanulj meg célozni.

Célozni?

Hiszen ott volt előttem!

Nem...Nem őt...?

A lány ajkai elnyíltak egymástól, ahogy a por kezdett egyre magasabbra szállni, majd lassacskán eltűnni. Elkerekedtek a szemei, melyeknek szélén ekkor kövér könnycseppek jelentek meg.

-A-Anya...-Suttogta, elhaló hangon.-N-Nem!...

Előtte pár méterre egy nő feküdt. A gerenda alá szorult testébe több szikladarab is betalált, de a legnagyobb példány, az a mellkasába fúródott, pontosan a szívéhez. Élettelenül feküdt, mellette Ginnel, aki ugyancsak hitetlenül meredt az életét megadó személyre, mire Gen akadályt nem ismerve kezdett el futni, feléjük.

-Nem, nem, nem, nem!-Motyogta megsemmisülten-N-Nem, anya, anya kellj fel! Kell már fel, h-hé!

Mindkettőjük arcán megállíthatatlanul kezdtek folyni a könnyek, mintha csak vad vízesések lettek volna. Gen ezt nem akarta elhinni. Nem akarta felfogni, hogy a saját anyja, az ő keze által lépett át a túlvilágra. Nem, ez túlságosan is sok volt...

-ANYAAAAAAAAAA!!!!!-Kiáltott, keservesen. Megfogta a szülője kezét, és összepréselt ajkain keresztül, továbbra is bőgött. Akárcsak Gin.

-Kérlek ébredj fel...

-Anya...

-Any-Anya, kérlek, saj-sajnálom..

-Istenehm...

Leereszkedett az élettelen testhez, és a földre ejtve homlokát próbált kitalálni valamit, ám már mindhiába.

-Gen...

•••

-Gin...El kell mennünk innen..-Motyogta lélekvesztetten a lány. Ragadós arcán több kisebb hajszál is éktelenkedett, de ez most egyáltalán nem foglalkoztatta őt.-Az én hibámból történt az egész. Nem tudom irányítani...-Nyelt egyet, hogy lenyelje a feltörni készülő könnyeit, majd összekulcsolta ujjait az öccsével.-Soha...Soha többet nem fogom használni...Ez így túl veszélyes...

-Gen...

A lány azon a napon ígéretet tett. Egy olyat, melyet úgy érezte, muszáj betartania. A kezeihez immár vér tapadt, melyet nem tudott lemosni magáról, bármely keservesen is próbálta.

Soha többet nem fogom használni az erőimet.