Chanyeol a Minseok által megadott cím felé száguldott. Iszonyatosan dühös volt, és még Ő sem tudta megmondani, hogy miért. Csalódott, amikor Baekhyun elmondta neki, hogy Bomi a legnagyobb ellenségükkel volt együtt. Dühítette a tudat, hogy a világ legmocskosabb embere csókolta a lányt, karolta át esténként, fogta apró, puha kezeit.

Ennek semmi értelme! Egy olyan lány, mint Bomi hogyan kerülhetett össze olyan emberrel, mint Lee Junsu?

Vezetés közben erősen csapott a kormányra, amitől megszólalt a duda. Hatalmas mázlija volt a fiúnak, ugyanis a hajnali órákban a Yeongdong híd mindig kihalt volt. Sem előtte, sem mögötte nem volt senki. Még Junmyeonék előtt szeretett volna odaérni a házhoz, így a Dongil úton haladt, majd a Teuksomra kanyarodott, hogy azon végighajtva a Neungdong útra forduljon ki. Onnan a célállomás már csak méterekre volt. Szerette volna még a barátai előtt feltérképezni a terepet, hogy aztán ismertethesse a helyet, bár Minseok kinyomtatta az épület alaprajzát, így nem sok újdonságot fog majd a többieknek mondani. Mégis úgy érezte, hogy helyénvaló lenne szétnézni, mivel így legalább nem kell tehetetlenül egy helyben várakoznia.

Ahogy a helyszínre ért, leállította a motort és kikapcsolta biztonsági övét. Fegyvereiben kicserélte az üres tárakat, amikor pedig végzett velük a kesztyűtartóhoz nyúlt. Felpattintotta a zárat és kivette a fehér telefont, ami betört képernyővel pihent a kis rekeszben. Óvatosan feloldotta, majd a híváslistára kattintott. Saját számát egyből lementette, aztán görgetni kezdte a telefonszámokat. A "Junsu" nevet meglátva kirázta a hideg. Utoljára egy hónapja hívta a fiú.

Most szakítottak? Zaklatta?

Még Chanyeol sem tudta megmondani, miért érdekelte ez. Inkább lezárta a telefont és visszatette a kesztyűtartóba. Nem volt kedve mások mobiljában turkálni. Percek teltek el, mire képes volt megmozdítania a kezét, hogy kinyissa az autó ajtaját. Ahogy feltépte, egyből kitette bal lábát, komótosan utána a jobbat is. Ahogy kiszállt a hollófekete sportkocsiból, becsapta az ajtaját, fegyverét az övcsatjába helyezte. Kezeit gyors zsebre vágta, aztán elindult. Az utca kihalt, gyérül megvilágított volt, és mintha Szöul ezen részén sokkal hidegebb lett volna. Bár az sem kizárt, hogy csak a hosszú idő miatt érezte ezt, hisz nem két percet töltött az autóban. Alig tett pár lépést, amikor egy autó hangos motorjának zúgása törte meg a csendet. Elfordította fejét és az ismerős, szürke kisbuszt pillantotta meg. Normális esetben, neki kellett volna vezetnie az autót, de most nyolc barátja közül az egyik ült a volán mögött. Chanyeol hirtelen vágyakozni kezdett a bőrülés után, ami a gépjármű belsejét borította, vágyott a kormány érintésére, a hangos instrukciókra, amiket Junmyeon mondott el úton a munka felé. Vágyakozott a napok után, amikor nem egy lány élete miatt kellett aggódnia. Szerette a vezetőjüket, megígérte neki, hogy vigyázni fog Bomira, de be kell, hogy vallja, ezerszer egyszerűbb volt minden, amikor még semmit sem tudott róluk. Két nappal ezelőtt ebben az órákban egy bárban ült és vörösbort ivott. Ha jól emlékszik, még egy platinaszőke lányt is fel akart csípni, de végül hagyta az egészet. Hogy miért? Ő sem tudja, pedig híres volt az egyéjszakás kalandjairól. Falta a nőket, élvezte az éjszakai életet. Nem is tudott volna barátnőt szerezni a munkája miatt. Nehéz bárkit is biztonságban tartani, ha az illető éppenséggel egy bandatag, ráadásul még sosem találkozott olyan lánnyal, akibe beleszeretett volna. Valahogy mindenkiből hiányzott az a valami, ami úgy istenigazán meg tudta dobogtatni Chanyeol szívét.

Junmyeon szállt ki az autóból először, majd szép sorjában mindenki. Senki sem öltözött át, a szokásos "egyenruha" ma elmaradt. A vezetőjük még mindig a méregdrága öltönyét viselte, míg a többiek egy egyszerű farmert, edzőcipőt és pólót. A pisztolyok ott lapultak a felsőtestüket eltakaró textília alatt, nem látta őket senki, de Chanyeol jól tudta, hogy kések, pisztolyok és tartalék tárak vannak mindenkinél. Jongdae kimért léptekkel sétált oda a coloshoz. Kezét vallára helyezte, hogy aztán füléhez hajoljon.

- Jó nagy melót csináltál nekem! -ezzel már el is lépett barátjától. Chanyeol odavetett neki egy halk bocsánatkérést majd a többiek felé fordult. Mindenki Őt nézte. Nem vártak tőle semmit, sem magyarázatot, sem valami újabb történetet, hisz mindenki ezt tette volna a helyében. Ha az Ő szemük láttára rabolták volna el Bomit, ugyanúgy rohantak volna megkeresni és kiszabadítani, habár nem biztos, hogy megölték volna azt a három embert, akikkel Chanyeol végzett a raktárépületben. Helyzettől függött minden, na meg a józan észtől, amit a colos mintha teljesen elvesztett volna, ha a lány közelében volt, vagy róla volt szó.

Bomi nem értette, hogy hogyan sikerült neki, de elaludt. A matrac kényelmetlen volt, sebei iszonyatosan fájtak, mégis elnyomta az álom. Rémképek ugrottak be lelkiszemei előtt. Pisztolyt tartottak a fejéhez, légzése egyre gyorsabb és gyorsabb lett. Már kezdték meghúzni a ravaszt, amikor a szoba ajtaja hirtelen kivágódott, Bomi pedig felkelt. Még mindig a barátságtalan szobában lévő ágyon feküdt. Fázott, egész teste remegett. A szobát a gyéren világító lámpa és a nyitott ajtón beszűrődő fény világította meg. Magas, fiatal fiú állt a küszöb túloldalán. Arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Hatalmas, kimért léptekkel indult meg a lány felé.

- Meglátogatunk valakit. - jelentette ki, zsebének rejtekéből kulcsot halászott elő, amit aztán Bomi csuklóját fogvatartó bilincs zárjába rakott. Kettőt fordított rajta a fiú és a fémkarika leesett a fogvatarttott lány kacsójáról. Egy pillanatig visszatartotta a lélegzetét, jobb kezét ökölbe szorította majd arcon vágta fogvatartóinak egyikét. Youngjae hátratántorodott, vérző orrához kapott. Mielőtt még bármit is léphetett volna, a lány gyomorszájon rúgta, amitől a földre görnyedt. Bomi kapott az alkalmon és a bilincset szorosan a fiú keze köré zárta. Még egyet belerúgott majd átnézte zsebeit. Egy pisztoly és egy telefon volt csak nála. Szorosan tartotta mind a kettőt. A biztonság kedvéért a földre ejtett kulcsot is zsebébe csúsztatta. Újabb jobbhoroggal ajándékozta meg a fiatal srácot, amitől elájult. A telefonba beírta bátyja számát miközben óvatosan kihajolt az ajtón. Amíg a telefon csengett, addig Bomi elnézett mind a két irányba, majd találomra elindult a folyosó bal szárnya felé. A mobil idegesítő, monoton hangját felváltotta Junmyeon szitkokkal teli mondata.

- Hol van a húgom? - ordított bele a készülékben egy trágár szavakkal gazdag mondat után.

- Junmyeon, én vagyok az!

Mind a nyolc fiú Junmyeont nézte. A közepesen magas, fekete hajú barátjuk idegessége egy szempillantás alatt eltűnt, ahogy meghallotta Bomi hangját. A többiek pedig csak bámultak rá értetlenül.

- Bomi? - a név hallatán nyolc kikerekedett szempár fixírozta Junmyeont tovább. Mindenki meglepődött. Chanyeol közelebb sétált az idősebbhez. Nem hitt a fülének.

- Jól vagy? - hangja aggodalommal teli volt, ahogy húgához beszélt. Hiába esett le nagy kő a szívéről, ki tudja, hogy mit csináltak vele, vagy mire kényszerítették. Minél hamarabb szerette volna biztonságban tudni szeretett testvérét.

- Voltam már jobban is! Nem tudom, hogy hol vagyok! - hangja félelemmel átitatott volt.

- Itt vagyunk Bomi, megtalálunk, ne aggódj! Perceken belül ott leszek melletted! - Junmyeon bontotta a vonalat, majd barátaira nézett. Megpróbált mindent olyan gyorsan elmagyarázni, ahogy csak tudta. Miután mindenki bólintott Chanyeolra szegezte a tekintetét.

- Te maradj az autóknál! Szükségünk lesz valakire, aki pillanatok alatt el tudja vinni Bomit!

- Nem! - csattant fel a colos. Nem tetszett neki a terv. Nem tetszett neki, hogy itthagyják. Ő akarja kihozni a lányt, hamár nem tudta kellőképpen megmenteni. Ő is a terv része akart lenni, ott lenni Bomi mellett, amikor kifelé tartanak a nem éppen barátságos épületből. Magához akarta szorítani és elmondani neki, hogy mennyire aggódott. Meg akarta ígérni neki, hogy bármi történjen mindig mellette lesz és az élete árán is meg fogja védeni, hogy többé senki sem viheti el a szeme láttára.

- Hogy montad? - Junmyeon nem értette. Hogyan is érthetné meg a fiút és az érzéseit, amikor még Ő maga sem tudja, hogy mit jelentenek?

- Jól hallottad! Nem fogok kint várni és egyébként is szükségetek lesz rám! - farkasszemet nézett az idősebbel. Érezhető volt a köztük lázasan növekedő ellentét. Amíg a két barát elmeháborút vívott egymással, a percek egyre csak teltek.

- Nem vitatkozok veled! - Junmyeon hirtelen ordított a colosra, ami kissé meglepte, de pillanatok alatt eltűntette arcáról ennek nyomait. - Itt maradsz a kocsidnál és megvárod, amíg Baekhyun kihozza Bomit!

Az említett fiú nagyokat pislantott. Nem számított arra, hogy idősebb bajtársa a délután történéseivel egybevéve valaha is ad még neki olyan feladatot, ami a húgával kapcsolatos.

Junmyeon kérdőn nézett az alacsony srácra, aki bólintott. Chanyeol tiltakozni akart.

- Fogd már be! - szólt rá Sehun, aki a jelenlévők közül a legfiatalabb volt. - Csak egyszer az életben, fogd be a szádat!

- Te sem jössz be! - Junmyeon nyomatékosan rászegezte mutatóujját, amire a kissé pösze fiú tüzes tekintettel reagált. Villámokat szórt barátja felé.

- Miért is?

- Valakinek a telefonommal is foglalkoznia kell. Ha Bomi felhívna, én nem tudnám felvenni. Maradj itt Chanyeol-lal, ha megláttjátok Baekhyunt és a húgomat azonnal indítsátok a motort és vigyétek a régi lakásunkra, később mi is odamegyünk! Indulás!

A legfiatalabb fiú és colos barátja pisztolyukat az ülésre hajítva figyelték, ahogy a többiek egyre csak távolodnak tőlük.