- Nem tudom, hogy miről beszélsz. - válaszolta Chanyeol fogai között szűrve. Baekhyun óvatosan és olyan lassan, mint talán még soha, megkereste az övéhez rejtett fegyvert.

- Ne játszd a hülyét Park Chanyeol! A kis barátnőd fontos a főnöknek. Ha elárulod, hogy hol van talán megkímélem az életed, meg a kis Baekhyunét is. - arcára újra ördögi mosoly ült ki, ahogy az imént említett fiúra nézett, neki pedig nem is kellett több, már elő is rántott a pisztolyát.

- Utoljára mondjuk, hogy nem tudjuk miről beszélsz! - üvöltötte a három fiú közül a legalacsonyabb. Olyan erővel szorította fegyverét, hogy ujjai elfehéredtek. Legszívesebben az egész tárat Taekwoon fejébe ürítette volna.

- Akkor játszunk keményen! - Taekwoon már kezdte volna meghúzni a ravaszt, hogy végezzen a fiúval, de Chanyeol olyan gyorsan húzta elő revolverét és lőtt milliméter pontosan a bandatag kézfejébe, hogy annak arra sem maradt ideje, hogy kitérjen a golyó elől, ami áthatolt az emberi húson és valahol a Han folyóban lelte végzetét. Taekwoon elejtette a lőfegyvert, Baekhyun pedig kapott az alkalmon és lábon lőtte, aminek következtében összeesett. A colos pillanatok alatt ott termett a fiú előtt. Lábával ellökte, majd végtagját a nyakához szorította miközben a kedvenc P46-osát egyenesen ellenségére szegezte.

- Remélem világos volt, amit mondtunk! - még egy utolsót belerúgott a fiú arcába és Baekhyun-nal az oldalán futásnak eredt. Hatalmas lábainak és barátja gyors rohanásának köszönhetően rövid idő alatt messzire jutottak. Már majdnem elérték Gangnamot, amikor Baekhyun megállt. Lábai nem bírták már tovább, mellkasa vészes gyorsasággal emelkedett és süllyedt, homlokáról cseppekben folyt az izzadság.

- Fel kell hívnunk Junmyeont! - jelentette ki három levegővétel között. - Tudnia kell róla! Bomi célpont lett! Megtalálták a gyenge pontját. Lehet, hogy azt hiszik Bomi a barátnőd, de mind a ketten jól tudjuk, hogy Ő Junmyeon húga. Ő a legfontosabb neki!

Chanyeol semmit sem felelt, csak elővette telefonját és már tárcsázta is a számot.

A lakás egy ideje csendes volt, Junmyeon az irodában volt. Egész nap egy szót sem beszéltek Bomival. A fiú nem tudta, hogy hol kéne kezdenie, vagy egyáltalán kell-e magyarázkodnia, húga pedig egyszerűen csak nem kérdezte. Hisz Junmyeon elmondja neki az igazságot mindenféleképpen.

Mert el fogja mondani. Tudom.

Sehun még a Junmyeonnal ment el. Bomi órák óta csak ült a szobájában, miközben teljesen elveszett a gondolataiban. Furcsának érzett mindent. A szobája ismeretlen volt, mintha nem is az övé lenne, a nappali magában hordozta azoknak a fiúknak az emlékét, akik hajnalban egymás sebeit ápolták a helyiség különböző pontjain. A kinti jó idő ellenére reszketett a lakásban, mintha a téli utcán sétálna. Legszívesebben elment volna otthonról, de félt, hogy valaki úgy nézne majd rá, mint egy gyilkosra.

Hisz egy gyilkos húga vagyok.

Nagy levegőt vett és úgy érezte, hogy ideje ennie valamit. Legutoljára tegnap délután került némi étel a gyomrába, így nem csoda, hogy éhes volt. Az íróasztalához lépett, felkapta a kulcscsomóját, a telefonját és a pénztárcáját, majd az előszobába sétált, ahol csak a cipőjét és egy nagyon vékony pulóvert vett fel. A kocsi kulcsaival nem is törődött, valahogy nem volt kedvére az autókázás, pedig imádta gépkocsiját.

És amúgy is szitává lőtték...

Ahogy kilépett a lépcsőházba és bezárta az ajtót, egyből a lifthez indult. A házból kilépve megérezte a péksütemények és a frissen főtt kávé illatát. Hirtelen megkívánt egy hatalmas karamellás lattét sok tejszínhabbal leöntve karamell sziruppal. Az volt a kedvence a sütőtökös latte mellett. Kedvenc kávézója, a The Caffee Bean and Tea Leaf felé sétált. Gangnam utcái híresek voltak a tömegről, az előkelő éttermekről, kávézókról, a pökhendi gazdagokról, a sajátos hang- és fénytechnikával rendelkező szórakozóhelyekről és a méregdrága boltokról. Ma is pontosan ugyan olyan volt a városnegyed zaja és mozgása, mint mindig. Öltönyös emberek szaladtak ide-oda kezükben aktatáskával és kávéval, miközben fülükben ott rejtőzött a bluetooth-os headset, amibe hangosan beszéltek. Siettek vissza a munkába, az autók hatalmas, véget nem érő sorokban álltak a dugó miatt. Az egész negyed zengett az emberek hangjától.

Bomit annyira lekötötték a gondolatai, hogy fel sem tűnt neki, a két fiatal srác, talpig feketébe öltözve, követték Őt.

Befordult jobbra és már ott is volt a The Coffee Bean-nél. Kinyitotta a hatalmas üvegajtót és a pulthoz sétált, ahol Hana mosolygott rá.

- Csajszi! - sipította, Bomi feje pedig egyből lüktetni kezdett. Igazán kedveli a lányt, de olyan hangosan tudja üdvözölni, hogy abba belefájdul a füle és a kobakja is. Rámosolygott és bólintott köszönésképpen.

- Ezer éve nem láttalak. - a rágót, ami eddig a szájában volt, most óvatosan beleköpte egy szalvétába, amit aztán kidobott a pult alatti kukába.

- Szombaton találkoztunk. - felelte kuncogva, majd a kezébe vett egy csokoládét és játszani kezdett vele. - A szokásost szeretném kérni.

Hana hátrakiáltott munkatársának, majd visszafordult barátnőjéhez.

- Látom új autók jöttek. - Bomi mindig is ezt szerette a helyben. A sok kocsit. Ízléses volt, nagy és gyakorlatilag az egész autókra épült. A földszinten két gépjármű, egy Volvo és egy Hyundai helyezkedett el, az utóbbi kicsit hasonlított az Ő BMW-jéhez.

- Látnád az emeletet, a műszerfalak is újak lettek. - Bomi elé rakta a karamellás lattét, mire a lány kifizette és még borravalót is hagyott. Elindult az emeletre, hogy beüljön a kedvenc helyére. De még mielőtt az ablakhoz sétálhatott volna, telefonja vészesen csörögni kezdett. A kijelzőn bátyja neve villogott. Automatikusan elhúzta a kis zöld kört, majd füléhez emelte a készüléket, miközben beleivott forró italába. Jól esett neki a karamell édes íze és a tejszínhab krémessége.

- Hol vagy? - Junmyeon hangja feszült volt.

- Neked is szia.

- Azt kérdeztem hol vagy? - üvöltött bátyja, mire Bomi összerezzent és hirtelen köpni-nyelni nem tudott.

- A The Coffee Bean-ben. Miért? - nem tudta, hogy Junmyeon mitől lett ennyire ingerült. Furcsán érezte magát, mint régen, mikor élete első bulijában volt és olyan sokat ivott, hogy az a nagy mennyiségű alkohol, ami a szervezetébe került, szinte azonnal ki is jött belőle és fel kellett hívnia a bátyját, hogy menjen el érte. Hirtelen úgy érezte, mintha megint az a tizenhat és tizenhét éves tinédzserek lennének.

- Ne ülj ablak közelébe és ha valaki gyanúsnak tűnik azonnal menj el onnan, átküldöm Yixing telefonszámát, hamarosan ott lesz érted. Ha elmész, hívd fel, hogy tudja hol kell felvennie téged! - ezzel már bontotta is a vonalat.

Bomi értetlenül meredt a fekete képernyőre, amin hamarosan megjelent az sms, benne a kínai fiú telefonszámával. A lány lementette, majd az ablaktól legtávolabb eső asztalhoz ült le, háttal a falnak. A két feketébe öltözött fiú hat asztallal odébb foglaltak helyet. Mind a ketten Bomi felé fordultak és beszélgetni kezdtek. A lány kedve elment a kávétól és szorongani kezdett. Nem értett semmit, szíve pedig megtelt félelemmel. Mocorogni kezdett székében, ami kényelmetlen volt, ujjaival a papírpohár oldalán dobolt, tekintete körbe pásztázta a helyet. Eleinte észre sem vette a gyanús alakokat, akik öt percenként felé pislantottak. Hana és munkatársa asztalról asztalra járt, rendeléseket vettek fel, csészéket hoztak és vittek, az emberek barátságosan csevegtek, a szerelmes párok egy-egy csókkal ajándékozták meg egymást. Aztán végre kiszúrta a hollófekete alakokat. Pont akkor nézett oda, amikor az egyik fiú végig pillantott rajta. Torkában gombóc gyűlt össze és rossz érzése támadt. Óvatosan felállt, nagyon lassan elindult a lépcső felé, mire a két ismeretlen is így tett Bomi egy kicsivel gyorsabban sétált le a lépcsőn, kávéját a pultra rakta és csak intett egyet Hananak, aki kérdő tekintettel nézett utána. Amikor elérte a bejárati ajtót feltépte és sietős léptekkel elindult jobbra, kezei remegtek, telefonját szorosan fogta. A csengőhangja, ami hirtelen hasított a levegőbe, megijesztette. Egy ismerős, mély hang szólt bele, miután felvette.

- Chanyeol vagyok. Hol vagy?

- Most hagytam el a Caffee Bean-t, az Apgujeong-on vagyok. Chanyeol... - hangja megremegett a feltörő könnyektől.

- Igen? - idegesen csengett hangja.

Mitől? Aggódik értem?

Bomi hátrapillantott. A két fiú követte őt, egyre közelebb kerültek hozzá.

- Követnek! Félek! - az első könnycsepp forró volt. Lustán gördült végig arcán és nyakán.

- Hé kislány, sietek! Maradj vonalban! - Bomi nem tudott mit mondani, a sós folyadék lustán folyt végig arcán, a szemeiben összegyűlt könnyektől homályosan látott.

- Ott vagy? - a lány bólintott, mire Chanyeol ideges lett. - Bomi ott vagy? Szólalj meg!

- Itt vagyok! - jobb kezével letörölte könnyeit és szipogni kezdett.

Légy már végre igazi nő!

Ahogy Bomi kimondta, hogy vonalban van még, Chanyeol befordult az utcára, ahol a lány sétált. Készült kiszállni az autóból Baekhyunnal az oldalán, amikor egy fekete furgon hajtott el mellettük nagy sebességgel. Hirtelen lefékezett, az oldalsó ajtó félrecsúszott, két fekete ruhás fiú rohant el mellettük. És ott állt Bomi, kezében a telefonjával. Chanyeol üvöltötte a lány nevét, Baekhyunnal a fegyvereiket előrántva ugrottak ki saját autójukból, de késő volt. Bomi vérfagyasztó sikolyt hallatott, a telefont elejtette, ahogy ketten ragadták meg hátulról. Rugdosni és kapálózni kezdett, miközben a colos nevét kiáltotta torka szakadtából kétségbeesve, könnyektől ázott arccal. Baekhyun és Chanyeol sorozatlövést adott le miközben a lány felé rohantak. Az ismeretlen emberek behajították Bomit a furgonba és padlógázzal elhajtottak.