Bomi órákat töltött eszméletlenül a hideg, ablak nélküli szobában. Arra riadt fel, hogy valaki vizet fröcsköl az arcába. A gonosz vigyor, amivel szembenézett, ismerős volt neki. Hirtelen érezni kezdte a pisztoly jeges érintését homlokán. Odakapta a kezét, de csak a levegőt tapogatta.

Csak egy rémkép.

Elrablója az ágyon ült, közvetlenül mellette. Ijedtében a bútordarab másik felére csúszott. Irtózott a fiútól, aki hatalmas vigyorral az arcán fixírozta őt.

- Reméltem, hogy ettől magadhoz térsz. Még sok mindent kell elmondanod! - felállt az ágyról és az asztalhoz sétált. Felvette a vízzel teli poharat, majd visszament Bomihoz, hogy aztán a kezébe nyomja. A lány félve, de elfogadta. Abban a pillanatban, hogy az első korty lefolyt torkán, ráébredt, hogy szörnyen szomjas volt. Az utolsó cseppig kiitta a pohár tartalmát. Jól esett neki, ahogy a jéghideg víz lefolyik nyelőcsövén. Torka borzalmasan ki volt már száradva.

- Jobb, ha elkezdesz beszélni! - szólalt meg Taekwoon miközben övéből előrántott egy kést és lóbálni kezdte Bomi előtt. A lány nyelt egy nagyot, agya kattogni kezdett.

Most mit kéne mondanom?

Rettegett a fiútól, a késtől, a pisztolytól, ami valahol ott lapult nála, a vigyorától, a szobától, a bilincstől, ami szorosan tartotta csuklóját. Haza akart menni, biztonságban akart lenni. Látni akarta a bátyját, Chanyeolt, Jongin mosolyát. Látni akarta mind a kilenc fiút. A saját szobájában akart feküdni és úgy élni az életét, mint eddig.

A kés, ami Taekwoon kezében pihent, most lábába mélyedt. Ahogy a fiú végighúzta Bomi végtagján, az áldozat felsikított. Fájt neki a penge érintése, rosszul lett a skarlátvörös csíktól, amit maga után hagyott a fegyver. A vér, ami előbuggyant a friss sebből, egyre több lett és patakként folyt le Bomi hófehér bőrén, hogy aztán hatalmas tócsaként végezze a koszos matracon. A lány szemében könnyek gyűltek a fájdalomtól. Sosem volt igazán nagy a fájdalomküszöbe, irtózott a vértől, a sebektők. A legkisebb ütések is kínokat okoztak a lánynak. Úgy érezte, hogy bármelyik percben elájulhat immáron nem is tudja hányadszorra.

Az ajtó reccsenése fülsüketítő volt. Ahogy megjelent Chanyeol a bejáratban már tüzet is nyitottak rá. Szerencséjére egyetlen egy golyó sem találta el, Ő viszont nyomban az első lövéssel kioltotta egy alacsony, ám igen izmos fiú életét. Megbánás nélkül fordult a sorozatlövések irányába. A következő bandatag vállába, lábába és hasába kapta a lövedékeket, míg egy másik egyenesen a homlokába fogadta a golyót. Amikor már senki sem maradt, Chanyeol tovább ment. Reményei szertefoszlottak, ahogy egyik helyiségből a másikba ment. Bomi sehol sem volt, ahogy Taekwoon sem. Pisztolyát visszatette a helyére, majd a kijárat felé sétált. Az ajtón kilépve előhalászta telefonját. Bekapcsolta, beírta a PIN kódját, majd egyből tárcsázta Jongdae számát. Csak pár másodpercig szólt a folyamatos, idegesítő csörgés, ugyanis az idősebb fiú szinte egyből jelentkezett a vonal tulsó végén.

- Hol a francban vagy? - üvöltött a készülékbe a hívott fél. Chanyeol füle zengeni és fájni kezdett. Nem számított arra, hogy barátja kiabálni fog vele.

- Baromira nem lényeg, hogy hol vagyok! - csattant fel a colos. Már félúton járt a kocsija felé. Nem volt ideje arra, hogy elmondja, hogy hol van, mit csinált, hová tart, mit akar. Egyszerűen fontos volt minden egyes másodperc, nem kockáztathatott, nem pazarolhatott értékes időt a semmire.

- Igenis fontos!

- Fel kéne takarítanod. - jelentette ki Chanyeol kertelés nélkül. Nem érdekelte, hogy Jongdae-nak mi fontos és mi nem. Egyszerűen csak meg akarta menteni Bomit, ha már mindent elrontott.

- Mit csináltál? - Jongdae hangja megremegett, érezte, hogy Chanyeol valami olyat tett, amit nem kellett volna. A colos hallotta, ahogy a többiek visszafojtják lélegzetüket. Nem tetszett neki a szituáció, de nem tudott vele mit kezdeni.

- Bomit keresem és jól jönne a segítséged a takarításhoz. - elmotyogta a címet, telefonját elemelte fülétől és elhúzta a képernyőn világító piros kört. Beült sportkocsijába és a motor beindítása után padlógázzal elhajtott a raktárépületektől. Újra az utcákon furikázott, miközben gondolataiba burkolózva azon kezdett el agyalni, hogy hol lehet Junmyeon testvére.

A legidősebb fiú nem tudott mit kezdeni magával fel-le járkált a lakásban, miközben agya folyamatosan csak kattogott. Baekhyuntól ugyan megtudta, hogy Taekwoon és a banda, aminek tagja, már keresték Bomit, és mivel reggel Chanyeol is a fiúval volt, így sejtette, hogy első állomása a megszokott raktár lesz. Meg se próbálta követni a colost, aki dühtől vezérelve belevetette magát egy öngyilkos akcióba. Nem tudott volna mit kezdeni barátjával, így a többiekkel hazament, hogy fegyverekkel felszerelkezve várják Chanyeol hívását. Junmyeonhoz hasonlóan, a többi hét fiú is ideges volt. Yixing az ablakon kinézve szorongatta kezében fegyverét, fehér telefonja a párkányon hevert, várta barátja hívását. Jongin idegesen túrta haját, mintha lenne benne valami, ami zavarja. Baekhyun csak ült a kanapén, kezeit összetéve mobilját szorította, míg Sehun csak támasztotta a bútordarabot és a fekete pulóveréből kilógó cérnával játszadozott. Minseok a konyhában lelt ideális "búvóhelyet". Kávét készített, mint mindig, ha ideges vagy zavart volt. Kyungsoo csak ült a földön és lábait fixírozta, mintha most először látná őket, Jongdae pedig a televíziót kapcsolgatta egyik csatornáról a másikra. Junmyeont már annyira idegesítette, hogy nem bírta tovább.

- Ha nem kapcsolod ki de rögtön, a kezedbe repítek egy nyamvadt golyót. - szólalt meg ingerülten a legidősebb.

Baekhyun nem bírta tovább. Felpattant a helyéről és besétált Bomi szobájába. Sosem járt még a helyiségben, mégis úgy érezte, hogy hazatért. Mintha a saját kis zugában lenne, ahol senki sem zavarhatja. Ismerős tapintása volt a fekete bőrrel borított széknek, ami a mahagóni íróasztal előtt hevert, ismerős volt a sok kép, amik a fadarabon pihentek lustán. Megdobogtatta szívét a kézzel írott levelek, a régi érettségi tételek, amik stócokba rendezve feküdtek a polcon. Kedves volt neki a halvány lila függöny, az ablak mellé helyezett bőrfotel, rajta Bomi köntösével. Melegség járta át egész testét, ahogy a fenyőből faragott ágyra tekintett. Bevetve se volt, össze-vissza havert rajta a fehér, fekete ráccsal mintázott takaró, a motiváló idézetekkel ellátott hatalmas párnák. A bútor fölé helyezett, függönyhöz és a szoba falához hasonló, halvány lila színű baldehín mosolyt csalt meggyötört arcára. Lélektükrei a szekrényre vándoroltak. Lomha léptekkel sétált oda, majd kinyitotta. Maracuja és bazsarózsa illat szállt fel, ahogy a hatalmas ajtókat kitárta. A ruhák katonás rendben pihentek a polcokon, Bomi kedvenc szoknyái, pólói felakasztva, cipői sorba rendezve lapultak a szekrény aljában. Megfordult és saját tükörképét pillantotta meg. Egyetlen egyet pislantott és a lány ott állt előtte, háttal neki. Haja dereka közepéig ért, világos barnára festette, mint mindig. Hajkeféjét óvatosan húzta végig tincsein, miközben Baekhyun számára ismerős és egyben ismeretlen dallamot dúdolt. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is illant a lány. Bomi szertefoszlott, akárcsak a por, amit egy öreg könyv borítójáról fúj le az ember. Szíve összeszorult, tehetetlennek érezte magát. Legszívesebben Ő is Bomi után kutatott volna, de be kellett vallania, hogy jobb, ha Junmyeonékkal marad és felkészül mindenre.

Ugranom kell, ha Chanyeol hív.

Lassan az íróasztalhoz lépett. Leült a bőrszékre és az asztalon kezdett el kutakodni. A harmadik fiókban lelt rá Bomi táblagépére. Nem törődve a személyes dolgokkal bekapcsolta. Megvárta, míg a kis robot abbahagyja a táncolást, majd beírta a lány jelszavát. Az első, amit megnyitott az üzenetek voltak. Baekhyun még sosem látta az e-mail címet, amit Bomi ezen az eszközön használt. Munka, munka és munka. Körülbelül kétszáz levelet nézett át, amik a munkahelyével és szakmájával voltak kapcsolatosak, aztán megakadt a szeme egy különös üzeneten. A feladó egy egyszerű e-mail címet használt, a tárgy viszont érdekes volt, felkeltette az érdeklődését. Habozás nélkül kattintott rá, majd olvasni kezdte. Nyáltól csöpögő üzenet volt. Olyan giccses, hogy lassan már az undorító kategóriába kellett volna sorolni. Egyszerűen felfordult Baekhyun gyomra, ahogy a sorokat olvasta egymás után. Visszamenőleg több üzenetet is talált, ám nem mindegyik volt ilyen gyomorforgatóan szerelmes és mézes-mázas. Egyes levelek fenyegető hangvételűek voltak. Bomi egyre sem válaszolt, ám ennek ellenére Baekhyun-nak nem tetszett az, amit olvasott. Elhatározta, hogy minél hamarabb kideríti, hogy ki üzenget a lánynak. Junmyeon-nak egyenlőre nem mond semmit. Inkább dolgozik, hátha talál valami hasznos információt. Igaz, hogy saját laptopja nem volt nála, de meg se koccant neki feltörni Bomi gépét. Seperc alatt sikerült összekapcsolnia a táblagéppel, beírt pár kódot, csatlakozott a saját, otthoni eszközére és már kezdte is a futtatást. Üzenetek, e-mail címek, minden általa fontosnak vélt dolgon indított egy keresést. Szüksége volt bármire, ami használható volt. Lehetett az egyszerűen csak egy szó, egy név, bármi, csak vezesse Őket Junmyeon húgához.

Amíg a futtatásokat végezte, addig a "Fényképek" nevű mappában kezdett el nézelődni. Minden személy, hely, nyaralás csoport kapott egy-egy gyűjtőhelyet. Volt itt osztálytól kezdve a Han folyón át egészen a hawaii nyaralásig minden. Ami meglepte, az az a mappa volt, amiben a régi focicsapat képei voltak. Baekhyun amúgy is meghasadt, sajgó szíve most ezernyi, apró szilánkra tört. Ott voltak mind a nyolcan a csoport képen, majd egy másikon már Yixing fiatal arca is visszamosolygott rá. A régi önmaguk egészen furcsán hatott. Olyan boldogok voltak. Nem volt gondjuk, övék volt a világ. Most pedig... Ha a szemben állna saját magával, vagy akár az egész bandával, fel sem ismerné magát és a többieket. Az akkori álmok, amik lélektükreik csillogása volt, mára kialudt és valami sötét, vértől ázó dologgá változott át.

A képek között talált egy lekódolt mappát. Három másodpercet vett igénybe, míg bejutott oda is. Meg volt tömve dokumentumokkal. A nevük csak dátumok voltak. Baekhyun megnyitott egy "2015. január 13." nevű fájlt és olvasni kezdte.

"Kedves naplóm! Holnap lesz Jongin születésnapja! Vajon mit vesz neki Junmyeon? És a többiek? Milyen tortát kap? Hol fognak ünnepelni? Remélem csodálatos napja lesz. Meg szeretném ismerni, ahogy a többieket is. Milyen emberek lehetnek? Fociznak még? Milyenek lehetnek szemtől szemben? Mardos a kíváncsiság!
Olyan furcsa... Majdnem úgy ismerem mind a nyolc fiút, mint a tenyeremet, mégsem találkoztam még velük. Vajon miért?"

- Vigyázz, mit kívánsz... Hát hiányzott ez neked? - kérdezte Bomitól. A fiú félt megnyitni a következő virtuális naplóbejegyzést, így inkább visszalépett a fényképekhez, majd a mappákhoz.

L.J.?

Baekhyun összeszűkített szemekkel nyitotta meg a következő mappát, de amikor meglátta tartalmát azonnal megfagyott ereiben a vér.