Hana úgy nevetett, mint még soha. Hangjában ott volt minden gonoszság, fájdalom, boldogság és élvezet. Már alig várta, hogy Junsu elé álljon és elmondjon neki mindent.

Egy pillanatra Bomira tekintett, aki eszméletlenül hevert az anyósülésen. Végül szemeit visszavezette Szöul utcáira. Ujjai bizseregtek, ahogy egyre közelebb értek Gangnam egyik hatalmas, fekete épületéhez. Izgult, hogy kedvese vajon mit fog szólni ahhoz, amit a ma este folyamán elkövetett.

Az autóból kiszállva egyből tárcsázta legnagyobb bizalmasát, aki percekkel később már ki is lépett a hatalmas üvegajtón.

Az izmos, harmincas körüli férfi szeretettel az arcán fogadta Hanát.

- Kisasszony, örülök, hogy épségben hazaért! - megsimogatta a lány haját miközben tekintete a kocsiban heverő Bomira téved.

- De kisasszony, Ő nem...?

- De igen. - felelte merő undorral a hangjában. Nem is nézett barátnője irányába, csak megindult a bejárat felé, ám mielőtt még beléphetett volna a hatalmas csarnokba, a válla felett odaszólt a férfinek.

- Csak kapd fel, mint valami zsákot és hozd fel a lakásomba!

A hajnali órák miatt kihalt folyosó csendjét Hana tűsarkújának hangos kopogása, és a mögötte haladó maffiatag cipőjének halk nesze zavarta meg. A lift hamar felvitte őket az épület legmagasabb szintjére, ahol Junsu, és mellette Hana lakása helyezkedett el.

- Vidd be és dobd le valahova!

- De Junsu úr...

- Nem érdekel! Nem érhet ehhez a ribanchoz, érthető? - olyan nagy düh tombolt a lányban, mint még talán soha, így jobbkeze egyáltalán nem akart neki ellenkezni, inkább egy szó nélkül bevitte Bomit a lány lakásába. Hana megrázta magát, majd folytatta útját kedveséhez. A bejárati ajtót kopogás nélkül nyitotta ki, aminek köszönhetően két pisztoly csövével nézett farkas szemet.

- Idióták! - préselte ki fogai között, miközben elsétált a két testőr mellett. A nappaliból áttérve egy hosszú folyosón ment végig, aminek a végén egy zárt ajtóba ütközött. Amint megállt előtte egyetlen egy lélegzetvétellel kifújta minden dühét és arcára erőltetett egy mosolyt. Hosszú szőke haját hátradobta, majd bekopogott a hatalmas fekete bejáraton.

Junsu álmos, rekedt hangja tompán szűrődött csak ki, nem lehetett érteni, hogy egy "tűnj el" vagy egy "gyere be" csúszott ki a száján. Hana nem zavartatta magát, lenyomta az aranyozott kilincset és benyitott a szobába. Az ismerős fekete falak, a hatalmas faasztal, a díszként szolgáló kandalló és a hatalmas ágy kedves ismerősként fogadta a lányt, ellenben a barna hajú, huszas éveit alig taposó fiút, aki most álmosan és dühösen méregette a majdnem vele szemben álló hölgyet.

- Mit keresel itt? Hol van Bomi?

- Édesem, ne izgasd fel magad! - halálosan magas tűsarkújában egyre közelebb tipegett szerelméhez. Fáradtnak érezte magát, egyetlen vágya az volt, hogy befekhessen a szeretett férfi ágyába.

- Ne nevezz az édesednek! Hol van Bomi? - olyan közel lépett Hanahoz, hogy ajkaikat már csak pár centi választotta el. Míg Junsu arcát a düh és az undor egyvelege torzította el, addig Hana előtt elködösült a világ. Teljesen megbolondította a szerelem.

- Biztonságban. De nem értem, hogy miért izgat ez téged! Én vagyok a menyasszonyod és nem Ő!

- Én Őt szeretem és jobb lesz, ha ezt a fejedbe vésed! Sose leszek a tiéd! Most pedig ha megbocsájtasz... - a fiú indulatosan ellökte útjából a lányt, majd az ajtó felé kezdett el sétálni.

- Azonnal állj meg! Ne merészelj kilépni ebből a szobából, különben meghal! - fenyegettőzött a szőkeség. Hangjától zengett az egész emelet. Sose ordított még így senkivel, főleg nem szerelmével. Junsu csak jó ízűen nevetett. Lepergett róla a fenyegetés, nem tudta meghatni Őt volt barátnőjének üres és kétségbeesett szavai. Tudta, hogy Hana úgy sem bántaná Bomit, hisz azzal csak még jobban ellökné magától. Tisztában volt azzal, hogy Junsu boldogsága a lányon múlik.

Oh Sehun ijedten forgolódott tengelye körül, miközben barna szemeivel a hatalmas tömeget fürkészte abban reménykedve, hogy valahol megpillantja Bomi ismerős arcát. De csalódnia kellett, ugyanis újonnal szerzett barátja sehol sem volt. Pánik és düh keveréke vette át teste és elméje felett az irányítást. Alig tudott tisztán gondolkodni. Chanyeolhoz fordult, hátha Ő látott vagy tud valamit, de amikor megpillantotta az évek óta jól ismerős vonásokat, rá kellett jönnie, hogy colos barátja ugyan olyan tanácstalan, mint Ő maga. Telefonjáért nyúlt, hogy aztán másodpercek apró töredéke alatt kirohanjon a túlzsúfolt szórakozóhelyről és felhívja Baekhyunt hogy a segítségét kérje.

Bomi kábultan ébredt, forgott vele az egész világ. A szoba ahol volt, egy cseppet sem volt ismerős számára. Ahogy felült az ágyon fejfájás lett úrrá rajta. Úgy érezte magát, mintha egy álomban lenne. Elméjében kavarogtak a gondolatok, de közben olyan volt, mintha üres lenne. Aztán hirtelen egy ismerős hang ütötte meg füleit.

Junsu...

Ereiben megfagyott a vér. Hol van és mit keres ott Junsu? Mi történt vele? Az utolsó emlékképe az volt, hogy Hanaval kimennek, hogy friss levegőt szívjanak. Bárhogy is próbált visszaemlékezni, csak ez ugrott be neki, az hogy utána mi történt, azt már homály fedte.

Az ajtó hirtelen vágódótt ki, egy férfi alakja kezdett kibontakozni előtte. Lee Junsu alakja. A férfié, akit egykor mindennél jobban szeretett, most viszont tiszta szívéből utált, a férfié, aki édesapjával együtt megölette Bomi édesapját. A gyülölet, ami eddig szikraként robbant szívében, most hatalmas, nyaldosó lángokká alakult. Meg akarta ölni. Bosszútállni mindenért és mindenkiért.

Hálát adott az égnek, hogy combjára erősített fegyvere még mindig ott lapult ruhája alatt és hogy Sehunék vele voltak. Mostanra már biztosan tudják, hogy eltűnt és nyilván keresik. Már csak idő kérdése és felbukkannak, pont mint múltkor. Viszont ez alkalommal már nem aggódótt annyira. Volt pisztolya és tudta használni, hála Sehunnak. Bár ennek ellenére még mindig félt és nem tudott megbarátkozni a tudattal, hogy gyilkos lett belőle.

A férfi mosolyogva közelített felé, szemeiben a szeretet helyett valami sokkal mélyebb csillogott. Az őrület. Olyasfajta őrület, amit Bomi még sosem látott. Hirtelen nem is tudta, hogy a fiú vajon mindig is ilyen volt, vagy csak az utóbbi időben vált ilyenné, de tekintve hogy megöltette édesapját, nagy esélyt látott arra, hogy csak elrejtette előlle ezt az énjét.

- Jó újra látni! - mosolygott Bomira, mire a lány egy grimasszal válaszolt.

- Bár ugyanezt tudnám elmondani...

- Úgyis tudok mindent, úgyhogy ezt egy "szintén"-nek veszem.

- Vedd aminek akarod, de ezt nem fogod megúszni, nem úgy mint Apa megöletését! Féreg!

- Édesem, az egy hatalmas félreértés volt, hidd el nem kellett volna megtennem, ha nem üti bele az orrát a dolgainkba! - leült az ágyra Bomi mellé, aki egyből fel is pattant. A hányinger kerülgette, attól, ahogy a fiú beszélt, ahogy leült mellé. Gyűlölte Őt.

- Szóval  beismered? Hogy megöletted az Apámat? - Junsu csak bólintott majd Bomi keze után nyúlt, de a lány hátrébb lépett. A zárt ajtó irányába hátrált miközben kezével ruhájának aljáért nyúlt. Lassan kezdte el felhúzni lábán a textilt, miközben végig Junsu szemébe nézett. Próbálta vele fenntartani a szemkontaktust, legalább addig amíg meg nem érzi kezében a lőfegyver hideg markolatát.

Végre megérintette a fegyvert. Egy határozott mozdulattal kirántotta a tartójából és egyenesen volt párjára szegezte, mire a fiú csak felnevetett.

- Úgysem használnád.

- Csak tegyél próbára és esküszöm meghúzom a ravaszt! A homlokodba repítek egy golyót, bár az egész tárat megérdemelnéd!

Junsu tovább provokálta a lányt. Bomi amióta megtudta az igazat arra a pillanatra várt, hogy megölje a fiút, de mégsem érezte azt, hogy ez lenne a tökéletes pillanat ahhoz, hogy még egy életet kioltson. Viszont azt is be kellett látnia, hogy talán soha többet nem lesz ilyen kínálkozó alkalom a megölésére.

Chanyeol és Sehun irgalmatlan sebességgel közelített Junsu lakása felé, ahol sikerült bemérni Bomi telefonját, hála Baekhyunnak. A két fiú a többieket is mozgósította, bár ez egy alap dolog volt náluk, így az igazat megvalva elég volt nekik elmondani a történteket és Junmyeonék már ugrottak is.

Bomiért bármit. Bomi védelméért bármit.

Mintha csak egy alapbeállítás lenne.

Mire a colos és barátja odaért addig már a többiek is ott voltak és csak arra vártak, hogy teljes legyen a csapat és megkezdhessék Bomi kimentését, bár arról nem tudhattak, hogy a lány már előállt egy menekülési tervvel és félúton járt ahhoz, hogy kiszabaduljon erről a rettenetes helyről.

- Ugyan Bomi, nem vagy rá képes! - mosolygott még mindig a fiú, mire Junmyeon húga elmosolyodott és hezitálás nélkül meghúzta a ravaszt ezzel egy golyót repítve közvetlenül Junsu térdkalácsa alá. Fájdalmában szitkozódni kezdett miközben a végtagján keletkezett sebre szorította a kezét. Szabad kacsójával a háta mögé nyúlt, de mielőtt elővehette volna revorverét Bomi újabb golyót eresztett volt barátja jobb vállába. Egy puszit küldött neki majd kinyitotta az ajtót. Mind a két oldalán egy-egy őr állt. A lány egy finoman célzott rúgást intézett a véznább biztonsági ágyékára, majd vállon lőtte társát. Futásnak eredt. Kilépve a szobából felismerte a helyet, tudta, hogy merre kell menekülnie, hogy merre juthat ki a lakásból. Eszét vesztve rohant, miközben folyamatosan hátranézett hogy követik-e. Egy golyó száguldott el mellette.

Kezd rohadtul elegem lenni ebből...

A kedves gesztust Ő is egy golyóval viszonozta, ami a mögötte loholó férfik egyikének a mellkasába fúródott. A folyosón balra fordult, ahol egy újabb emberbe botlot. Fegyverével állba vágta, amitől megtántorodott, ágyékon rúgta, majd térdével ütközött a férfi homloka. Ájultan esett a földre, Bomi pedig tovább haladt előre.

Chanyeol és Sehun már az épületben siettek fel a legfelső emeletre, amikor lövések zaja ütötte meg fülüket. Egymásra néztek és szinte egyszerre kezdték el gyorsabban venni a lépcsőfokokat. A lövések egyre csak sokszorozódtak ahogy haladtak a kijelölt cél felé. Másodpercek töredéke alatt vált hangosabbá a zaj, ahogy közeledtek Junsu lakása felé. Aztán egy ajtó vágódótt ki valahol két emelettel felettük. Gyors és hangos lépések töltötték meg az egész lépcsőházat. Magassarkú hangja volt. Chanyeol szíve gyorsabban kezdett el verni, ahogy arra gondolt, hogy talán Bomi rohan éppen az Ő irányukba, de aztán eszébe jutott, hogy nem csak a lánynak, hanem a barátnőjének is nyomaveszett. Őt is elrabolhatták, és talán Bomi kimenekítette Őt, vagy mivel nem Hana volt a fő célpont neki könnyebb volt kiszabadulnia fogvatartóik karmai közül.

A következő lépcsőfordulóban már három fegyver nézett farkasszemet egymással. Bomi a két fiú közül Chanyeolra fogta a fegyvert, míg a colos és barátja egyenesen a lány felé tartották revolvereiket.

- Az ég szerelmére azt hittem sosem értek ide! - kiáltotta két levegővétel között, majd fegyverét leengedve futott le a lépcsőn a két fiú között. Sehun és Chanyeol egy pillanatig sem hezitáltak, követték a lányt. Percek múlva, amikor leértek az előcsarnokba Junmyeon bandája és Junsu emberei néztek egymással farkasszemet. Minseok volt az első aki kiszúrta a nemrég érkező Bomit és barátait. Jongdae háta mögött állt, így észrevétlenül oda tudott a megtorpant jövevényeknek inteni, hogy a parkoló felé menjenek amíg Ők feltartják az ellenséget. A colos megragadta Bomi kezét és az ellenkező irányba kezdte el húzni. Alig telt el pár másodperc és golyózápor zúdúlt az előcsarnokra.

- Vissza kell mennünk! - kiáltotta a lány. - Segítenünk kell nekik!

- Sehun, te vidd ki, én visszamegyek a többiekhez! - szólalt meg Chanyeol, mire Bomi ránézett.

- Egyedül nem fogod tudni lelassítani Őket! - megtorpant a fekete hajú fiú és komolyan nézett barátjára. Bomi csak állt kettejük között és nézte Őket.

- Egyikünknek muszáj vele mennie... - mutatott a lányra annak ellenére, hogy úgy beszéltek róla, mintha ott sem lenne. - Nem maradhat magára megint!

- Akkor védj meg te idióta! - kiáltotta barátja húga, miközben szeméből kigördült az első könnycsepp. - Ha annyira fontos ez az egész akkor védj meg te Park Chanyeol! Elvégre miattad kerültem ilyen helyzetbe! Miattad üldöz Junsu!

A magas fiú erősen megragadta Bomi kezét és maga felé fordította. Tekintetét a lányéba fúrta. Szíve vadul dobogott bordái alatt, alig tudta visszatartani magát attól, hogy ne lépjen közelebb a lányhoz.

- Meg foglak védeni, de ahhoz az kell, hogy Sehunnal visszamenjetek a házba! - szabad kezét felemelte és belekopogott a levegőbe hármat. - Ez lesz a jel ha odaértünk mi is. - elengedte a lány kacsóját majd zsebéből kikapta a slusszkulcsot és odadobta Sehunnal, már épp hátatfordított Bominak és barátjának, amikor a lány elé lépett. Lábujjhegyre állt, két tenyere közé fogta Chanyeol arcát és megcsókolta. A colos egyből megfeledkezett Sehunról és a helyzetükről. Megragadta a lány derekát és jobban magához húzta, de szinte egyből el is engedte, hogy aztán egy szó nélkül futásnak eredjen.