Sehun gondolkodás nélkül lökte be Bomi szobájának ajtaját. Sosem gondolta volna, hogy ilyen szoros kapcsolata lesz Junmyeon húgával, de borzalmasan örült, hogy össze tudott vele barátkozni, elvégre senkire sem tudott jelenleg támaszkodni, és Sehun is sokkal jobban érezte magát amióta megismerték egymást. Így a látvány, ami fogadta teljességgel lesúlytotta, összetörte a szívét. A lány az ágy előtt ült egy egyszerű, fekete hálóingben, lábai felhúzva, karjaival ölelte át végtagjait. Vállai a halk sírásának ritmusára mozogtak, arcát lábai rejtekébe temette.

- Noona... - egy sóhaj kíséretében térdelt le Bomi elé, hogy aztán kezével barna haját simogassa. Az érintésétől barátnője csak jobban sírt. Egész testével remegett. Sehun legszívesebben Chanyeol után rohant volna, hogy kiossza, de kötelességének érezte, hogy itt maradjon Bomi mellett, és nem csak a munkája miatt. - Mi történt köztetek? - bár jól tudta a lényeget, mégis úgy érezte, hogy meg kell kérdeznie.

Bomi fejét rázta percekig, ezzel jelezve, hogy nem szeretne a történtekről beszélni. Végül barátjára nézett. Szemeit könnyek áztatták és a feketehajú fiú biztos volt benne, hogy semmit sem lát belőle a könnyfátyol miatt. Sehun egy szoros ölelésbe invitálta a lányt, kezével óvatosan mellkasára tolta a lány fejét, hogy aztán ott itassa tovább az egereket, amíg meg nem tud nyugodni. A szomorú percek lassan órákká nőtték ki magukat, és amikor Sehun feleszmélt, Bomi már nem sírt, helyette inkább barátja karjaiban, fejét a mellkasára hajtva aludt. A fiú megkönnyebbült, hogy sikerült álomba merülni. Óvatosan felállt kezében a lánnyal. Az ágyra fektette, gondosan betakarta, majd kisétált a szobából. Junmyeon ezen az estén sem tért haza, amiről persze előre tájékoztatta legfiatalabb barátját. Sehun kimerülten dobta le magát a nappaliban található kanapéra. Fejét hátrahajtotta és lehunyta szemeit egy halk sóhaj kíséretében. Egész nap dolgozott, egy szabad perce sem volt és abban reménykedett, hogy mikor idér meglepni Bomit végre ki tud majd kapcsolódni a legjobb barátnőjével. Ehelyett pedig egy szerelmi civakodás közepébe csöppent. Nem is értette, hogy a colos mit keresett itt, amikor világosan meg lett neki mondva, hogy Bomi közelébe csak akkor mehet, ha baja esik és szükség van Chanyeolra is.

Chanyeol úgy döntött, hogy autója nélkül megy haza. Tudta, hogy ha Junmyeon meglátja a járművet a parkolóban borzalmasan dühös lesz rá, de nem érdekelte, elvégre megtette azt, amit barátja szeretett volna, még akkor is ha nem mondta el Chanyeolnak. A colos jól tudta, hogy mit szeretne tőle a fiú, még akkor is, ha azt nem öntötte szavakba. Elmondta Bominak, amit el kellett mondania, most már nincsenek elvarratlan szálak és legjobb barátja megnyugodhat. Lezárta azt, amit el sem kezdett, így nincs miért többé aggódni.

Nem gondolta volna, hogy ma fogja megtenni, hogy ennyire nehéz lesz, hogy utána ennyire fog fájni a szíve. Azt hitte, hogy mivel a lány nem tartozik hozzá, könnyű lesz lemondania róla, de tévedett. Úgy érezte magát, mint egy rongy, amit eldobtak és akaratlanul is arra gondolt, hogy vajon Lee Junsu számára is ilyen érzés volt, amikor Bomi elhagyta. Talán emiatt viselkedik úgy vele, ahogy. A fájdalom miatt.

A lakásához közeli kisboltba belépve gondolkodás nélkül lekapott a polcról két üveg sojut illetve pár doboz sört. Miután kifizette őket hazament, de csak azért, hogy felkapjon egy dzsekit magára, majd el is hagyta a lakást. Egészen a Han folyóig ment, ahol aztán leült a partra. Mellette hevert a fekete szatyor benne az alkohollal. Először a sojut vette elő, hogy aztán percek alatt kiigya az üveg tartalmát. Ezután lassan ivott, kiélvezve az szeszesitalok keserű ízét, hátha ezzel elmúlik a szívét darabokra törő fájdalom. Ám nem így lett. Két óra elteltével is ugyanazt érezte. Végül kótyagos elméjében elhatározta, hogy felhívja a legeslegjobb barátját, Baekhyunt, akivel mindig mindent meg tudott beszélni és bármiben tudott neki tanácsot adni. Az első pár csörgésre nem válaszolt a fiú, viszont a második próbákozás már sikeres volt. Meghallva Chanyeol részeg hangját ráparancsolt, hogy ne menjen sehová, maradjon ahol van ugyanis pár perc múlva már ott lesz vele.

Ígéretét, mint mindig, most is betartotta. Alig húsz perc alatt már a folyónál volt és barátja mellett ült. Sokáig csak nézték ahogy az apró hullámok csapdossák az apró köveket, amik elválasztották őket a Han folyótól. A távolban autók váltották egymást, a város zaja tompán töltötte be az éjszakát, a Mapho híd pedig fényesen ragyogott tőlük nem messze.

- Tegyük fel, hogy találkozol valakivel, akivel már rég kellett volna, de az élet és a szabályok úgy hozták, hogy nem tehetted meg. - kezdte el Chanyeol a beszélgetést. Baekhyun szinte egyből szólásra nyitotta a száját, de a colos csak felemelte a kezét, ezzel jelezve, hogy nem szeretné, ha közbeszólna. - Aztán végül sikerül, még akkor is, ha nem a legjobbkor. Tegyük fel, hogy valami furcsa dolog kezd el köztetek történni, ami szembe megy minden szabállyal. Próbálod legyűrni, de az egész eddigi életed körülötte forog, így sehogy sem megy. Aztán megkövetelik Tőled, hogy ne légy az élete része, mert csak bajt hozol rá. Őrlődsz. A biztonsága, a boldogsága vagy a barátod akarata a fontosabb számodra? Mert egyszerre a három nem működik, még akkor sem ha azt szeretnéd. Kettőt így vagy úgy, de el kell engedned. Melyiket választanád? - sötétbarna, szinte fekete szemeivel egyenesen Baekhyun lélektükreibe nézett és csak várt. Látta, hogy barátja fogaskerekei hogyan forognak elméjében, hogyan gondol át minden egyes kiskaput, minden egyes momentumot. Igazán kíváncsi volt az Ő választására. Tudni akarta, hogy rosszul döntött, amikor lemondott Bomiról, vagy ez volt a helyes cselekedet.

- A mi helyzetünk nem ilyen könnyű Chanyeol... Junmyeon... Tudod nagyon jól, hogy milyen, nem kell bemutatnom Neked. Nagyon jól tudott, hogy számára mindig a család az első, ami azt jelenti, hogy Bomit mindentől megvédi. Tőled, Tőlem, Yixingtől, még saját magától is. Feladatunk van, amit csak tiszta fejjel tudunk végigcsinálni. Ha valami, vagy valaki, eltereli a figyelmünket, akkor nekünk végünk és az eddigi munkánk, áldozataink kárba vesznek. Junmyeon senkinek sem akar rosszat, főleg nem a testvérének és a barátainak. Mi is a családja vagyunk, de a húga mindig az első lesz, mindegy mi történik. Lehetünk a halál küszöbén, akkor is Bomit fogja választani és védeni. Önzőnek hangozhat, de ez az igazság. Ez Junmyeon. Egy fiú, aki elvesztett mindent, kivéve a húgát és minket. Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy megértem Őt. Bomi magánéletébe való betolakodás megismertette velem Őt. Talán még a tulajdon bátyjánál is jobban ismerem. Vágyott arra, hogy megismerjen minket, vágyott a táraságunkra anélkül, hogy a nevünkön kívül mást is tudott volna rólunk. Ez pedig még mindig így van. Nem mondta, de láttam rajta, hogy mennyire kíváncsi Rád, hogy szeretné tudni merre vagy, mit csinálsz, jól vagy-e. Bomi... Érez valamit irántad és ezt pontosan jól tudod. Az egyetlen bökkenő ezzel az, hogy próbálod megállítani a saját érzéseidet iránta. Junmyeon hozott pár rossz döntést, amit sajnos nem gondolt végig, ezek közé tartozik az a szabály is, hogy nem léphetünk vele kapcsolatba. Senkinek sincs jogában megállítani azt, amit az ember szíve diktál. Ha úgy érzed, hogy Ő az, akkor bizony Ő az és senki sem akadályozhat meg abban, hogy szeresd és elérd Őt. Pontosan ezért küldtelek oda. Szüksége volt a társaságodra, pont úgy, ahogy Neked is az Övére. Mi történt köztetek ami miatt így leittad magad? - Baekhyun óvatosan helyezte kezét barátja vállára, miközben ránézett, ugyanis mondandója közben tekintete a Han folyó vizére siklott. Chanyeol egy nagyot sóhajtott, majd Ő is a fiú szemébe nézett.

- Szóval a többieket nem is hívtad? - csak ennyit kérdezett Baekhyun pedig egy bólintással felelt. - Azt mondtam neki, hogy mondjon le rólam és csináljon úgy, mintha nem is léteznék.

Baekhyun értetlenül nézett colos barátjára. Azt hitte, hogy tud neki segíteni és végre talál magának valakit. Elvégre pont úgy nézett Bomira, mintha megveszne érte.

Talán tévedtem?

Sehun időközben elaludt a kanapén és csak a éjfél után kelt fel, amikor matatást hallott a bejárati ajtó felől. Fegyverét felkapta a dohányzóasztalról és a konyhapult mögé rohant a helyiség másik végében. Úgy gyanította, hogy Bomi a szobájában húzza a lóbőrt, de ha nem is aludt, a helyiségből nem tette ki a lábát, ugyanis arra felkelt volna a fiú. Így hát fedezékbe vonult és onnan várt. Nem akart az ajtóba golyókat repíteni anélkül, hogy tudná ki áll mögötte. Véletlenül akár a barátai egyikét sebezheti meg. Az ajtó kilincse lassan lenyomódott és a zárból egy fénylő tárgy bukkant elő.

Valaki be akar törni.

Fegyverének tárját ellenőrizte, de csak egyetlen golyó volt benne. Reménykedett abban, hogy sikerül jól céloznia és elég lesz a tölténye. Az ajtó nagyon lassan nyílt ki és egy símaszkos férfi dugta be rajta a fejét. Ahogy belépett a lakásba fegyverét előrántotta és maga elé tartotta, miközben óvatosan becsukta a bejáratott. Sehun ezt látta a legjobb alkalomnak arra, hogy váratlanül előbukkanjon a rejtekhelyéről és célozzon. Ám a város fénye gyengén világította be a helyiséget a hatalmas ablakok ellenére is és az egyetlen golyó, ami fegyverében lapult nem talált célt. Ellenségének figyelmét felkeltve a férfi visszalőtt ezzel eltalálva egy poharat, ami a pulton hevert. Sehun még időben lebukott, így csak a pohár szilánkjai sértették meg egy kicsit. Ha a zaj nem is volt elég ahhoz, hogy Bomit felkeltse álmából, Sehun ordítása biztosan. A fiú ugyanis a lány nevét kiabálta szüntelenül. Junmyeon húga pillanatokon belül megjelent és a folyósó rejtekéből kezdett tüzelni a betörő férfira. Először vállát, majd másodpercek apró töredéke alatt a hasfalát és kezét is eltalálta, aminek következtében támadójuk fegyvere kiesett a kezéből és a padlón végigcsúszva Sehuntól két méterre lelte helyét. A feketehajú, fiatal srác gondolkodás nélkül felvette és a férfira szegezte, aki már felemelt kézzel állt az ajtótól pár méterre. Bomi is előbújt miközben felkapcsolta a lámpát. Támadójuk vére lustán csöpögött a padlóra. Sehun közelebb sétált hozzá.

- Ha csak a kisujjadat is megmozdítod a következő golyót nem éppen szép helyre fogod kapni! - mondta Bomi miközben a férfi ágyékára mutatott fegyverével. Köntöse lecsúszott a jobb vállánál, de nem is törődött vele. Sehun egy rántással levette a férfi fejéről a símaszkot. Ő és Bomi is meglepődve tekintettek a jövevényre, aki nem más volt, mint Taekwoon.

- Idehoznád a vendégszobából a kötelet Noona? - Bomi bólintott és elindult a helység irányába, miközben barátja még utána kiabálta, hogy hívja fel a fiúkat is, hogy mind jöjjenek ide. A szobában nem kellett sokáig keresgélnie, az egyik fekete ládában megtalálta a kötelet, majd a szemben lévő saját kis zugába sétált át, hogy telefonját felkapja az ágyról. A nappliba visszatérve odadobta a Sehunnak a kért tárgyat majd tárcsázta Baekhyun számát.

Chanyeol és Baekhyun még mindig a folyó partján ültek, amikor a colos barátjának telefonja megszólalt. Mind a ketten a készülékre néztek. Chanyeol szíve vadul dobogni kezdett, amikor meglátta Bomi nevét a kijelzőn.

- Vedd csak fel. - szólalt meg halkan, majd a folyóra tekintett.

- Bomi. Szia.

- Volt egy nem várt vendégünk, a fiúkkal ide kéne jönnötök. - Chanyeol szemei tágra nyíltak és egy hirtelen mozdulattal barátja irányába fordította tekintetét. Baekhyun is ránézett, úgy válaszolt a lánynak.

- Azonnal hívom a többieket! Már megyek! - ezzel letette a telefont és miközben elindult autója felé még visszaszólt barátjának, hogy tartson vele, otthon kirakja, hogy ne kelljen addig gyalogolnia, még akkor is, ha ráférne egy alapos séta.

- Veled megyek, de nem haza!

- Nem azt mondtad, hogy megkérted arra, hogy nézzen levegőnek? - vonta fel szemöldökét Baekhyun.

- Munkáról beszélünk és...

- És Te részeg vagy! Csak had vigyelek haza, jó?

- Ideje lenne elkezdeni beszéli! - Junmyeon ugyan higgadtan beszélt, de szemeiből olvasni lehetett, hogy mennyire dühös. Azt hitte, hogy senki sem fogja megtalálni Bomit, most pedig itt ült előttük Lee Junsu jobb keze, aki két órával ezelőtt betört a Kim család régi házába, ahol az idősebb testvér húgát rejtegette. Taekwoon ajka fel volt repedve, szemöldöke is, arcán lila foltok éktelenkedtek. Bomi bátyjának már kezdett fájni a keze, ahogy minden egyes megválaszolatlan kérdés után megütötte a fiút, aki szüntelenül csak nevetett és Bomit nézte. A lány az ablaknál állt, hátát a falnak vetve, kezeit karbatéve a teste előtt. Fáradt volt és ideges. Persze tudta, hogy a férfi hogyan találta meg Őket, ahogy azt is tudta, hogy ki volt a célpont, de arra sosem számított, hogy ilyen hamar érte fognak jönni. És ezzel a cselekedettel egyre tisztábbak lettek előtte Junsu szándékai. Mindenáron kell neki.