Chanyeol és Bomi két órával a veszekedésük után is még a konyhában tartózkodtak. Mind a ketten a pultnak dőlve ültek a földön csendben. Bomi a padlót nézte szüntelenül, míg Chanyeol körmeit tépte. Egyikőjük sem tudta, hogy mit kéne mondaniuk. A fiú kiadta magából az összes haragot, amit érzett, míg Junmyeon húga kiadott magából minden fájdalmat és félelmet, amit az elmúlt huszonnégy óra alatt sikerült magába zárnia. Egyikőjük sem így képzelte el az estét, arról nem is beszélve, hogy nem is kellett volna egy légtérben tartózkodniuk. Végül Chanyeol felemelte fejét, fekete tincsei az arcába hullottak, de nem is foglalkozott vele. Úgy érezte, hogy muszáj megérintenie Bomit, kerüljön az bármibe, így közelebb csúszott a lányhoz. Homlokát az övéhez érintette, kezeivel átkarolta lábait.

- Sajnálom... - olyan halkan szólalt meg, hogy attól félt talán Bomi meg sem hallotta. De nem így volt.

- Nincs mit sajnálnod, tényleg nagy hülyeséget csináltam. Igazad van mindenben, de meg kell értened, hogy ezt a játszmát máshogy nem tudjuk megnyerni. Addig nem lesz nyugtunk, amíg Junsutól meg nem szabadulunk. Addig nem lehetek melletted önfeledten, amíg el nem tűnik a Föld színéről. - Bomi könnyei újra folyni kezdtek. Egyszer már megesküdött magának, hogy egy jó darabig nem fog sírni és megállíthatatlanul erős lesz, ezért most haragudott is magára amiért nem tudta elérni a célját.

- Itt nem csak erről van szó. Junmyeon...

- Hidd el, hogy a bátyám előbb vagy utóbb, de elfogadna minket. - Bomi végre felemelte fejét és az előtte ülő fiúra nézett. Arcán látta a megbánást, a szeretetet és az aggodalmat. Látott rajta minden érzést. Kimutatta az érzelmeit és ez teljesen magával ragadta a lányt. Úgy gondolta, hogy Chanyeol akkor a leghelyesebb ha lehet látni az érzelmeket az arcán.

- Nem akarom, hogy még egyszer találkozz vele... Nem akarlak Junsu közelébe engedni! - homlokát most már Bomiéhoz nyomta. Ajkaik szinte összeértek. Chanyeol belülről üvöltött a vágytól, hogy megérintse a lány párnáit, hogy szorosan magához húzza. Bomi óvatosan, alig láthatóan megnyalta alsó ajkát. A levegő amit kifújt libabőrt okozott Chanyeolnak, kirázta a hideg. Még közelebb akart hozzá kerülni.

- Chanyeol kérlek... Ez az egyetlen esélyünk! - a fiú nem szólt semmit, csak óvatosan megfogta Bomi arcát, ujjaival cirógatni kezdte puha bőrét, amitől a lány egész teste felpezsdült, olyan volt, mintha áramütés érte volna. Chanyeol nem bírta tovább, ajkait óvatosan a lányéra nyomta, éppen hogy csak megérintette, mégis teljesen feltöltődött, mintha egész életében csak erre az egy dologra vágyott volna. Apró, óvatos csókjuk után a fiú elvált Bomi ajkaitól. Lehunyt szemmel ült előtte.

- Nem akarlak elveszíteni... Tudom, hogy nem állhatok az utadba, de kérlek ígért meg, hogy nem esik bántódásod! Nem bírnám ki, ha valami történne veled!

- Vigyázni fogok magamra, Sehun is végig ott lesz velem az utolsó mozzanatig. Kérlek, ne mondj erről senkinek semmit, ha Junmyeon vagy bárki más megtud valamit bukik az egész terv.

- Lakat lesz a számon... - lehelte, majd újra csókba invitálta Bomit. Egy ideig még a konyhában ültek, végül Chanyeol úgy gondolta, hogy kényelmetlen lenne ott tölteni az este hátralévő részét, így felpattantak a földről és a hálószoba irányába sétáltak. Bomi minden porcikája egy alapos zuhanyért kiáltott. Miután lemosta magáról Junsu érintéseit és minden rosszat ami rátapadt visszament Chanyeol szobájába. A fekete hajú fiú már aludt ágyában. Nem volt rajta más, csak egy melegítőnadrág. Bomi még a küszöbön állva is látta a sebeket felsőtestén és karjain. A lány a szekrényhez lépett és kikapott egy egyszerű fekete pólót. Válla fölött Chanyeolra pillantott, hogy biztos alszik-e, majd egy gyors mozdulattal ledobta magáról a törülközőt és felvette a fiú ruhadarabját. A póló annyira nagy volt rá, hogy akár ruhaként is hordhatta volna, a térdéig ért. Halk léptekkel sétált az ágyhoz, hogy aztán óvatosan ledőljön Ő is. Így közelebbről is meg tudta vizsgálni a fiú testén található sérüléseket. Először a karcolásokat vizslatta, majd a vágásokat kezdte el szemügyre venni, végül a lövés okozta sebhelyek foglalták le figyelmét, különösen egy, alighanem frissnek számító, ami csak pár centire volt a szívétől. Bomi felemelte kezét és Chanyeol mellkasára fektette közvetlenül oda, ahol a szíve helyezkedett el. Mutatóujjával pont elérte a sebet.

- Még új. - szólalt meg Chanyeol, szinte szívrohamot hozva Bomira. - Három hónapja kaptam, egy fémfelületről pattant vissza. Nem volt vészes sérülés, nyilván annak látszik, de nem volt az.

- Mennyi van? - kérdezte Bomi halkan miközben szemei átvándoroltak a fiú arcára. Chanyeol még mindig lehunyt szemmel feküdt mellette.

- Tizenkettő ezzel együtt.

Bomi egy pillanatra letaglózott. El sem tudta hinni, hogy hogyan lehet így élni. Szemeinek sem akart hinni. Annyi csúnyának számító seb éktelenkedett a férfi testén, mégsem csúfították el Őt, sőt, csak ezerszer vonzóbbá tették, legalábbis Bomi számára. Chanyeol megfogta a lány kezét és óvatosan végig vezette az összes sérülésén, amit valaha szerzett. Junmyeon húgának akaratlanul is beugrott, hogy bizony neki is vannak ilyen sebei. Csak arra tudott gondolni, hogy így legalább valamiben hasonlít a fiúra. Chanyeol kinyitotta az egyik szemét.

- Ne aggódj, az összképen nem rontottak. Ugyan olyan gyönyörű vagy velük, mint amilyen gyönyörű voltál nélkülük. - szemeit újra becsukta. Hátáról oldalára fordult így Bomi keze új sebeket érintett.

- Miattam ne szerezz többet... - lehelte halkan. Chanyeol elmosolyodott és most már mind a két látószervét kinyitotta.

- Ha tudnád ebből mennyit kaptam miattad. - Bár a fiú nem bántásként mondta, Bomi mégis rosszul kezdte érezni magát. Torkában gombóc nőtt, úgy érezte bármelyik percben elsírhatja magát. Chanyeol ezt egyből észrevette és kezét a lány arcára vezette. - Hé, nincsen semmi baj!Örülök, hogy én kaptam őket és nem Te! Így legalább nem esett bajod annak idején.

- Téged is megbízott valamilyen feladattal Junmyeon? Azt tudom, hogy Sehun követett engem... Ha Ő nincs, lehet, hogy most nem élnék...

- Sosem voltam olyan közel hozzád, mint Ő. Én mindig a háttérben voltam...

- Ennek örülök! - Bomi lehunyta szemeit, arcát a fiú tenyerébe temette. Apró puszit nyomott bőrére. Chanyeol megremegett. Úgy helyezkedett, hogy teljesen magához tudja húzni a lányt. Ujjai találkoztak a Junsu által keletkezett sebekkel. Nem voltak nagyok, de érezni lehetett hogy ott vannak és hogy milyen mélyek. Valóságos düh kell ahhoz, hogy valaki ily' módon vájja a körmét egy emberbe. Chanyeolon újra eluralkodott a düh.

- Köszönöm, hogy itt lehetek veled.

- Köszönöm, hogy hozzám jöttél! - felelte a fiú. Percekig csendben feküdtek egymás mellett. Amikor már Chanyeol úgy gondolta, hogy Bomi alszik, vett egy mély levegőt, lassan kifújta és szóra nyitotta ajkait. - Többé már nem érdekel az, amit Junmyeon mond. Nem akarom többé betartani a hülye szabályát. Szükségem van Rád, azt szeretném, hogy minden este melletted lehessek, hogy ott tudjak lenni, amikor szükséged van rám...

Örült, hogy végre kimondhatta ezeket a szavakat. Már tegnap meg kellett volna tennie, de talán kellett Bomi őrült terve ahhoz, hogy legyen elég mersze hozzá.

- Én is ezt szeretném. - felelte végül Bomi ezzel meglepve a fiút. Egy puha csókot adott ajkaira. Végül Chanyeol is lehunyta szemeit és újra elnyomta az álom a lány mellett, aki miatt olyan énjét tudja megmutatni, amiről nem is tudott, hogy ott bujkál benne. Bomi által képes volt érzelmeket produkálni és ez teljesen felvillanyozta, még annak ellenére is, hogy tudja mennyire nehéz lesz a kettejük élete innentől kezdve. Hisz a gép életre kelt, többé már nincsen értelmetlen dolgokra beprogramozva. Megtalálta a lányt, akit mindenkiben kereset és soha nem szeretné elengedni.

Chanyeol elég korán kelt. Boldogság járta át egész testét, amikor kinyitotta szemeit és Bomi még mindig karjainak ölelésébe zárva feküdt mellette. Hosszú percekig csak nézte, ahogy békésen alszik. Annyira csodálatosnak találta, annyira lenyűgözte maga a lány, a pillanat, a nyugodtság ami körül lengte, hogy nem tudott megmozdulni, még csak levegőt sem vett. Végül aztán óvatosan kihúzta kezét Bomi feje alól és egy hang nélkül kisétált a szobából, hogy a fürdőszobába mehessen. Megnyitotta a csapot és arcát kezdte el mosni a hideg vízzel. Miután végzett a konyhába vette az irányt, hogy főzzön egy kis kávét magának és Bominak.

Bominak és nekem.
Bominak és nekem.

Újra csak ezt az egy mondatot ismételgette. Mire észbe kapott, már nem csak a kávéval volt kész, de reggelit is készített kettejüknek.

Nem lenne ellenemre, ha minden reggel ilyen lenne.

Kezeivel a pultnak támaszkodott és úgy nézte az ablakon keresztül beáradó fényt, ami igazán otthonossá varázsolta lakásának nappaliját. Szemei előtt meg nem történt jelenetek kezdtek megjelenni. Bomi, ahogy könyvet olvas a kanapén ülve. Bomi, ahogy az ablak előtt áll és kávét szürcsöl. Bomi, ahogy a tévét kapcsolgatja egy jó film után kutatva. Bomi, ahogy Chanyeollal táncolja körbe az asztalt. Bomi sebhelyek nélkül. Ő maga sebhelyek nélkül. Mindenhol Junmyeon húgát látta. Boldog pillanatokat látott, amit magának és a lánynak kívánt. Hirtelen kezdett el vágyakozni ezek után, olyan erővel próbált arra gondolni, hogy hamarosan minden ilyen meghitt lesz, hogy az már nem csak lelkileg, de fizikailag is fájt neki. A nagy elmeháborút Bomi valóságos alakja törte meg. Épp csak kilépett a folyosó rejtekéből, de Chanyeol azonnal észrevette. Szemeit törölgette, ásított egyet-kettőt, majd mosolyogva a házigazda felé pillantott.

- Jó reggelt! - hangjából boldogság áradt.

Sehun fáradtan nyúlt telefonja után, hogy kikeresse Chanyeol számát és tárcsázza. Számított arra, hogy el fog tartani egy ideig mire felveszi a telefont, de nagy meglepetésére a negyedik csengés után már meg is hallotta barátja mély hangját.

- Hyung! Bomi felébredt már? - szólt bele a készülékbe Sehun köszönés nélkül. Szeretett a barátai körében a lényegre térni, ilyen időkben pedig nem volt tanácsos bájcsevejt folytatni.

- Épp reggelizik. Miért? - kérdezte a mély hang. Sehun egy tollal játszott, miközben a falat bámulta.

- Nemsokára ott leszek érte, kérlek szólj neki, hogy egy félórán belül érkezem! - ezzel már bontotta is a vonalat. Még egy pár percig ült a nappaliban, majd lakáskulcsát felkapva elindult, hogy elhozza Bomit barátjától. A parkolóházban felvette sisakját és felült motorjára. A jármű motorjának zaja az egész helyet betöltötte, ahogy Sehun lábával felpöccintette a tartórészt és kigurult az utcára. Szélsebesen hajtott végig Gangnam utcáin. Amíg úton volt másra sem tudott gondolni csak arra, ami tegnap történt. Nem is a gondolat, hogy Junsuval kellett találkoznia Bominak, hanem az, ahogy a lány érezte magát a találka után... Ez volt az, ami felzaklatta Sehunt igazán. Bele se mert gondolni, hogy milyen lehetett átélni. Ahogy a fiú fogaskerekei kattogtak úgy hajtott egyre gyorsabban és gyorsabban, míg nem egy pirosan világító közlekedési lámpa meg nem állította. Ahogy visszatért elméjének bugyraiból, újra az útra koncentrált. Várt, amíg a lámpa zöldre nem vált, majd újra nekiindult útjának. Alig tizenöt perc volt az út, mégis egy örökkévalóságnak tűnt számára, amíg meg nem érkezett az ismerős pár emeletes épület elé. Kulcscsomóját előhalászva zsebéből ment az ajtóhoz, hogy egy laza mozdulattal kinyissa azt és kettesével véve a lépcsőfokokat megálljon Chanyeol ajtaja előtt. Három kopogás után csak odaérintette a csipogót a zárhoz, és már bújt is ki cipőjéből, hogy üdvözölje barátját és Bomit. A lány egy széles mosoly kíséretével ugrott a fiatal Sehun nyakába ezzel üdvözölve Őt. Chanyeol csak biccentett egyet a fiú felé miközben reggeli kávéját szürcsölgette. 

- Gyors voltál. - dobta oda a választ Bomi, miközben kimászott Sehun öleléséből.

- Sok dolgunk van még, gondoltam jobb, ha sietek. - felelte mosolyogva, majd újra Chanyeolra emelte a tekintetét. - Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte enyhén jelezve, hogy nincs kedve mindent Bomi orrára kötni. A lány csak megvonta vállait és visszasétált a konyhába, hogy befejezze reggelijét. Chanyeol fejével a hálószoba felé intett, majd sarkon fordult, Sehun hatalmas léptekkel követte a colost. 

- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte Chanyeol becsukva maga mögött az ajtót. Sehun megvárta, míg barátja ránéz és csak azután kezdett bele mondandójába.

- Bomi hatalmas őrültségbe kezdett...

- Ha Junsuról van szó, akkor nagy vonalakban elmondta már a tegnap estét és a tervét is.

- Remek. Nem egészen erről szerettelek volna tájékoztatni.

- Akkor mégis miről? - kérdezte Chanyeol, miközben a falnak dőlt, kezeit összefonta teste körül.

- Junmyeon is szervezkedik valamit a háttérben. Légy résen és ha valami olyat látsz vagy hallasz kérlek egyből tájékoztass. Én is így fogok tenni. - Sehun elindult az ajtó felé, de még mielőtt kiléphetett volna a szobából újra megszólalt. - Bominak erről ne mondj semmit. 

- Úgy lesz. 

Sehun barátjával együtt lépett ki a helyiségből, hogy a nappaliban várakozó Bomival nézzenek farkasszemet. 

- Mehetünk? - kérdezte a lány mosolyogva. A fiúk csak bólintottak. Junmyeon húga még egy apró csókot lehelt Chanyeol ajkaira, majd cipőjét felhúzva Sehun után Ő is kisétált a lakásból. Leérve az épület elé Bomi automatikusan nyúlt a sisak után és már fel is pattant barátja mögé a motorra.