⟬ Terushima Yuuji, Ukai Keishin, Kenma Kozume, Kageyama Tobio ⟭ 

❣❣❣

『 Terushima Yuuji  』

  Tányér csörömpölésre ébredsz fel. Bosszúsan húzod a fejedre a takarót, mintha attól megszűnne az idegesítő ricsaj, és közelebb bújsz párodhoz, viszont akármelyik irányba is tapogatózol, csupán a hideg lepedő érintésével találkozol.

   - Yuuji... - Nyöszörögve kukucskálsz ki a takaród alól, hogy megpillantsd párodat, aki abban a pillanatban jelenik meg két tányérral a kezében.

    - Oh, szia, édes. Felébresztettelek? - Villantja rád megnyerő mosolyát. Csupán egy melegítőt húzott fel magára, nem zavartatta magát a többi ruhadarabbal, így esélyed van nappali fény mellett is végig szemléli kidolgozott felső testét. - Zavarba hozol, hogyha ilyen kiéhezett szemekkel nézel, T/N-chan.

    - Fogd be...

    - Az úgy nem mókás. - Nevet. Leül az ágyra, hátát az ágytámlának dönti, mellkasához húz és egy hatalmas puszit nyom az arcodra. Megcirógatja karodat, lassan elűzve az álmosságot a szemedből. - Hoztam reggelit.

    - Igen? - Felragyog a szemed, hiszen tényleg rettentő éhes vagy. És ezzel párod is tisztában van. Sokkalta jobb kedvvel ülsz fel, miután Yuuji átnyújtotta a tálkát, amelyben a müzlit készítette elő neked. - Köszönöm. - Puszilod arcon, ám mindketten tudjátok, hogy ebben nem csupán a reggeli ágyba hozása, hanem a múlt éjszaka is bele tartozik.

『 Ukai Keishin 』

   Meleg csókokkal hintik be a nyakadat, lassan kihúzva az álmok gödréből. Laposakat pislogva, dörzsölöd meg a szemedet, miközben barátod sűrűbben lát el puszikkal. Nyöszörögve fordulsz a hátadra, hogy megpillantsd az arcát, ám csak még nagyobb területet adsz csókjainak.

   - Mhm, Keishin... Fejezd be, ez csikis - Kérleled, meg-megejtve egy kuncogást, viszont kérlelésed süket fülekre talál. - Keishin, hagyd abba! - Neveted, beletúrva szőke tincseibe. Egészen picit meghúzod őket, ezzel eléred, hogy barátod végre rád emelje a tekintetét, amely olyan akár egy kiéhezett vadállaté. Nyelsz egyet, zavartan pillantasz félre, de barátod visszafordítja fejedet feléd.

   - Tetszik ez az oldalad. - Pimasz mosolyra húzza száját, mielőtt megcsókolna. - Mutass még többet belőle, mert éjszaka nem láttam eleget belőle.

『 Kenma Kozume 』

   Lassan ébredezel, arcodat csikizi barátod hajszálai, miután fejét a nyakadba fúrja, karjait szorosan köréd fonva. Beletúrsz hajába, félre söpörve a tincseket, így valamelyest látod kipihent arcát. Akaratlanul is elmosolyodsz, miképp a tegnap esti emlékek felelevenednek benned.

   - Ken-ken... - Cirógatod meg barátod homlokát, apró puszit nyomva orrára.

   Nyöszörögve menekül el érintésed elől, hogy minél tovább élvezhesse az alvást, és ezen fel is kuncogsz. Átkarolod a vállát, nem erőlteted a kelést, helyette élvezed Kenma közelségét, meleg szuszogását, amelyet a bőrödön érzel és a mellkasodat kitöltő boldogságot. Nem telik el sok idő, hogy lassan eltávolodjon tőled, pontosan annyira, hogy egy csókot leheljen az álladra, majd vissza is húzódjon karjaid nyújtotta kényelemben.

   - Éhes vagyok...

   - Mit együnk?

   - Mhm... Nem tudom, de nem akarok még megmozdulni - felei, közel vonva magához, megakadályozva a lehetőséget, hogy elmenekülj előle.

   Nem mintha megfordult volna a fejedben.

『 Kageyama Tobio 』

   Szuszogásra ébredsz pár centire a füledtől. Barátod karjai szorosan nyakad köré fonva, mellkasához ölelve tart, hogy esélyed se legyen elmenekülni tőle. Teste melege elég hőt biztosít ahhoz, hogy takaró nélkül is el legyél, ami valahogy a padlón hever most. A telefonodért nyúlsz, hogy lecsekkold az időt: 07:26. Nagyot ásítasz, lerakod és visszabújsz párod védelmező karjaiba.

   - Minden rendben van? - Tobio mély, alvástól még rekedtes hangon szólal meg, miképp ujjait végig futtatja hátadon. Tenyere megáll csípődnél, finom megragadva, hogy magával húzva , ahogy a hátára fekszik, így már a mellkasán pihensz. - Fáj valamid?

   - Mhm, jól vagyok. - Mosolyogsz el kedvességén, puszit nyomsz arcán. Végig simítasz mellkasán, álladat megtámasztod rajta, hogy figyeld barátodat. És mielőtt pimasz módon megjegyzést tehetnél rá, annyit veszel észre, hogy fejedet vállába fúrja csak azért, hogy elrejtse zavarát.

   - Aludjunk vissza, még korán van. - Motyogja, amin csak kuncogsz, ám nem akadékoskodsz. Mindkettőtöknek szükségetek van még az alvásra, és nincs annál jobb, hogyha párod karjai között pihenhetsz.