⟬ Yamaguchi Tadashi, Miya Osamu, Bokuto Koutarou, Ukai Keishin ⟭

❣❣❣

『 Yamaguchi Tadashi 』

   Mióta Yamaguchi komolyabban gondolt rád, mint egy egyszerű barátra, azóta azzal igyekszik közelebb kerülni hozzád, hogy reggelente megvár a házatok előtt, hogy együtt menjetek az iskolába és azt a kicsi időt, de legalább együtt töltsetek.

   Viszont a mai nap sajnos nem sikerült elmenni érted, késve is ér be a gimnáziumba, miután közel fél órát a dzsekije keresésével töltött, mert sehol sem találta meg. Kicsit rosszul érzi magát, hogy a reggeli sétátokat miatta nem jött össze, ezért szeretne kiengesztelni téged a kedvenc üdítőddel és sütiddel, amelyeket már az első szünetben megvett. Ebédkor az udvaron vár, hiszen kellemes idő van és szerettek ilyenkor kint üldögélni a padoknál.

   Állát a tenyerén pihenteti, míg vár rád, korán ideért, így nem lepődik meg azon, hogy majdnem öt perc után sem vagy itt. Tíz perc elteltével két kart érez meg nyaka körül, amitől szíve a torkába ugrik, ám miután meghallja édes kacajodat, félelme szerte foszlik.

   - Bocsi, de nem hagyhattam ki, annyira lebambultál. - Kérsz bocsánatot, ahogy leülsz mellé és megfogod a kezét. - Miért késtél a reggel?

   - Nem találtam a röpis dzsekimet - vakarja meg a tarkóját. - Ezeket neked hoztam kiengesztelésképpen, amiért reggel nem mentem el érted. - Nyújtja át az üdítőt és édességet, zavarában lesüti a szemét.

   - Nekem kellett volna vennem inkább kaját. - Nézel rá bocsánatkérően, amin csak összeráncolja a szemöldökét. - Hát tudod... Mikor legutóbb nálatok voltam, lehet, hogy felvettem, mert fáztam...

   - Elloptad a ruhámat?

   - Én inkább kölcsönvevésnek mondanám - helyesbítesz , mire barátod csak felnevet.

   - Legközelebb szólj. Szívesen odaadom a pulcsimat, mert így a többi fiú tudni fogja, hogy az enyém vagy.

『 Miya Osamu 』

   Barátoddal megbeszéltétek, hogy a mai napot nála töltöd, kiélvezve az elkövetkező időt, a megannyi vizsgák után megérdemlitek. Az iskola és a szakköröket letudva, indultok el hozzá, ám kettesben nem sikerül maradnotok, mivel testvére, Atsumu végig a nyakatokban lóg. Nyugalmat pedig akkor leltek, mikor Osamu szobájába bevonultok és becsukjátok az ajtót, finoman jelezve neki, hogy magányra van szükségetek.

   Párod magával húz az ágyra, szorosan magához húz, annyira, hogy egy bolha sem tudna meglenni köztetek. Ezzel pedig nem is lenne gond, imádod mikor ilyen kis bújós lesz, viszont azt is értékelnéd, ha nem izzadtságtól bűzölögve tenné.

   - 'Samu, engedj el! - Nyavalyogsz, próbálkozva kitörni béklyódból, ám egy centit sem mozdítasz a karján. - Büdös vagy, ne már!

   - És így már nem is szeretsz? Persze, ha kaját hoznék, akkor már le se szállnál rólam. - Dünnyögi orra alatt, arcát még inkább nyakadba fúrva. Jelét sem mutatja annak, hogy el szeretne engedni, innen is tudod, hogy játszadozik veled.

   - Jobban szeretlek tisztán - vágod rá. - Menj, fürödj le, mielőtt Atsumu-kun befoglalja a fürdőt, mert akkor nem marad meleg víz neked.

   - Mhm...- Dünnyög, de nem szól vissza, mivel tudja, igazad van. Helyette nagy nehezen felkel, kikészíti a ruháját, amelyet végül ott hagy a széken és elmegy fürdeni. Persze, mindezt csak azután, hogy kikunyerált egy csókot tőled.

   Magadra maradva, átöltözöl kényelmesebb ruhába, ám szemed megakad párod pólóján. Ha van lehetőséged, szívesen hordod az ő ruháit, és most sem szalasztod el az alkalmat, ezért is bújsz bele gyorsan a pólóba, ami combod közepéig ér. Ezután elpakolsz magad után, visszadőlsz az ágyra, várva barátodra.

   - Elvetted a pólómat. - Szólal meg Osamu rögtön, miután visszatért és meglátja a pólóját rajtad. - Megint.

   - Vedd el, ha nem tetszik. - Motyogod orrod alatt, ám barátod meghallja.

   - Legyen. - És ezzel máris megkezdi a ruha-visszaszerző hadműveletét, amelyet egy hosszú csókkal indít.

『 Bokuto Koutarou 』

   Már a párkapcsolatotok eleje óta, el-elcsened a pólóját vagy pulcsiját, amiket nemigen szoktál titkolni. Viszont mindegyik alkalommal megmosolyogtat, mikor barátod értetlenkedve keresgél a szekrényében, megint eltűnt az egyik pólóm-at motyogva orra alatt. Persze rövid időn belül, mindig visszaszolgáltatott őket, de Bokuto-nak valahogy mindig elkerüli a figyelmét.

   Egészen mostanáig.

   Kimosott pólóját pakolod vissza a szekrénybe, mikor megakad a tekinteted a kedvenc fekete pólóján, amelybe természetesen rögtön bele is bújsz. Terved az volt, hogy miután segítettél anyukájának a főzésbe, haza mész leckét írni és visszajössz vacsorára, hogy megünnepeljétek Bokuto szülinapját. Arra viszont nem számítasz, hogy elmarad az edzése.

   - T/N-chan, itt vagy?! - Hallod meg párod hangját, amitől ledermedsz. Nem érted mégis mit keres itthon és honnan tudja, hogy itt vagy.

   Észre vette a cuccaimat, amit az előszobában hagytam. - Válaszolod meg egyik kérdésedet, egyidejűleg vállon veregetve magadat a figyelmetlenségedért. - Lennél ilyenkor is kissé butácska, Bo-kun.

   Párod hangos és gyors léptekkel siet a szobájába, esélyt sem adva neked, hogy elmenekülj, búj vagy akár egy gyenge hazugságot kitalálj. Megszeppenve nézel a fiúra, miután kivágta az ajtót. Idegesen cikáznak a gondolatok a fejedben, valami kézen vehető magyarázatot kinyögjél, viszont mielőtt szóra nyithatnád a szádat, Bokuto megelőz.

   - Az az én pólóm rajtad?

   - Öhm... - Lepillantasz magadra, majd vissza rá, és idegesen felnevetsz. - Boldog szülinapot, Bo-kun!

『 Ukai Keishin 』

   A városra váratlanul csap le az eső, elnyomva a tikkasztó hőséget, helyette szokatlan hideget hozva magával. A kis boltban kellemes idő van ennek ellenére, ám bőrig áztál amíg ideértél, ezért is vacogsz a sorok között. Párodhoz jöttél, nem láttad a pultnál, így hátra jöttél körül nézni, végül a személyzeti szobába ballagsz.

   Látod, hogy Ukai-nak a pulcsija ott hever a széken, amelyet valószínűleg magának hozott el. Egyidejűleg meghallod a wc jellegzetes zúgását, majd a víz csobogást. Gondolkozás nélkül kibújsz a megázott pólódból, hogy utána a meleg, száraz pulcsiba búj. Barátod jellegzetes illata megcsiklandozza az orrodat, mely apró mosolyt varázsol az arcodra.

   - Mégis mit csinálsz, T/N?

   A hangra rögtön megpördülsz, az edző szájából egy cigaretta lóg ki, bosszúsan ráncolja a szemöldökét, viszont érzed, hogy csupán játszadozik veled. A nélkül, hogy bármit mondanál neki, odasétálsz hozzá, dereka köré fonod karjaidat és édesen rámosolyogsz.

   - Jöttem meglátogatni téged.

   - Inkább ruhát lopni. - Morog, de karjával átöleli a válladat. - Miattad fogok megfázni.

   - Dehogy fogsz. - Nyomsz elsőként arcára, aztán nyakára egy csókot. - Gondoskodhatok róla. - Kacsintasz rá pimaszul, mielőtt kivennéd a dohányt a szájából, hogy ajkaidat övére tapaszt, megfeledkeztetve vele mind az elcsent ruhadarabról, mind a munkájáról.