rövid lett ez a rész, de mivel karácsonyi hangulattal a vizsgák & zh-k is jönnek, ezért tudom, hogy januárig úgy se fejezném be a többiek részét (¬_¬")

Daichi lehet OCC-re sikerült, amiért mindenkitől elnézést szeretnék kérni ~(>_<。)＼

❣

『 Oikawa Tooru | Daichi Sawamura 』

❣❣❣

『 Oikawa Tooru 』

  A régi barátaiddal - Iwaizumi-val, Matsukawa-val, Hanamaki-val és Oikawa-val - elterveztétek, hogy a törzshelyeteken összeültök a régi idők emlékére, mivel mióta befejeztétek az közép sulit, nem volt alkalmatok találkozni. Oikawa külföldről ritkán tér haza, Iwaizumi-t az egyetem köti le, míg Matsukawa és Hanamaki a suli és a munka között  ingázik. Az utóbbi pedig jellemző rád is, viszont megbeszéltétek, hogy a következő alkalommal, hogyha Oikawa haza jön, mind az öten találkoztok.

  Az étterem előtt találkoztok, hamarabb ideértél, mint tervezted. Nem messze tőled egy pár fős fiú csapat várakozik, ám ami igazán felkeltette a figyelmedet, az az egyik srác, aki rögtön észrevett téged. Magadon érzed a tekintetét, és a kellemetlenség érzése kúszómászóként simul végig a testeden. Ajkadba harapva, előveszed a telefont, hogy írj barátaidnak, siessenek, mikor a idegen megközelít téged.

   - Szia. Látom, hogy egyedül vagy, nincs kedved meginni velem valamit? - Csábos mosolyt küld felét, ahogy barátságosan randira hív. Egy pillanatra sajnálod, hogy annyira feszengtél a pillantásától, és kínosan rámosolyogsz, mielőtt visszautasítanád az ajánlatát: 

   - Rendes tőled, de éppen várok a többiekre.

   - Jaj, nem kell kéretned magad! - Nevet fel a tag, és a vészcsengő megszólal fejedben. - Mégis miért várakoznál itt, ha nem arra, hogy valaki randira hívjon? Tudom jól mire vágysz, és hidd el, én meg tudom adni neked. - Kacsint rád, az undor pedig elkap már a gondolattól.

   - Erősen kétlem... - Szólalsz meg, ahogy hátrálsz egy lépést, ám neki ütközöl valaminek. Vagy inkább valakinek. Ijedten nézel át a vállad fölött, előbb jut az eszedben, hogy az egyik haverjába ütköztél, mint hogy az egyik várva várt ismerődbe.

   - T/N-chan, bocsi, hogy megvárakoztattalak. Kicsit elnéztem az időt! - Oikawa a tőle megszokott vidámsággal és játékossággal mosolyog rád, elérve, hogy a rémület szerte oszoljon. Ha a közép iskolába jóképűnek lehetett nevezni, mostanra ez még inkább jellemzőbb lett rá, az emberek előbb néznék modellnek, mintsem sportolónak. A külföldön töltött évek alatt magasabb lett, az izmai pedig nagyobbak lettek, amelyet még a ruha alatt is ki lehet venni. Hogyha régebben szerelmes voltál bele, most, ebben a pillanatban még inkább bele szeretsz.

   Oikawa nem mutatja a jelét, hogy észreveszi a félelmedet, megejt feléd egy mosolyt, ahogy közelebb húz magához védelmezően átkarolva a derekadat. Utána ráemeli a tekintetét az idegenre, aki erőszakoskodni kezdett veled.

   - Miről is beszéltetek? - Kérdezi mély hangon, amitől a fiúban a vér megfagy, a te hátadon pedig végig fut a kellemes bizsergés. - Vagy már nem fontos?

   - M-Meghívtam egy italra, de visszautasított...

   - Persze, hogy visszautasított, ha van barátja. - Oikawa szemrebbenés nélkül ejti ki a hazugságot, és minden porcikádat rá kellett venned, nehogy eláruld meglepettségedet. - És éppen vele beszélsz. Szóval -, hangja még egy oktávval mélyebb lett - békén hagyod a barátnőmet amíg szépen kérem, vagy más módszerekhez kell folyamodnom?

   - N-Nem szükséges! Bocsánat, m-most megyek! - Nem hitted volna, hogy valaki ilyen gyorsan el tud szaladni, ám a mai nap is látsz valami újdonságot. Oikawa felé fordulsz, a tenyere még mindig a derekadon pihen, nemigazán az idegen miatt, aki még mindig titeket figyel, hanem mert természetesnek veszi, hogy így tart téged.

   - Jól vagy? - Kérdezi, hangja pedig sokkal gyengédebb, bársonyosabb, mint ahogy a fiúval beszélt.

   - Igen, köszönöm. - Mosolyogsz rá, mire közelebb von magához, amitől az arcodat elönti a pír, viszont Oikawa tetőzi a dolgot, mikor megszólal:

   - Mit szólnál hozza, hogyha már nem színészkednénk tovább, és elmennénk holnap egy igazi randira?

『 Daichi Sawamura 』

  Érezted előre, hogy nem jó ötlet este tízkor lemenni a közeli éjjeli-nappali üzletbe, viszont a rád törő nassolási vágy győzedelmeskedett feletted. Ennek pedig most iszod meg a levét. Elsőnek nem tűnt fel semmi különös, amíg a boltban barangolva rá nem eszméltél, hogy egy idősebb férfi figyel téged. Ez talán nem is ijesztene meg (annyira), ha nem követne téged minden egyes sorra. A rémülettel együtt pedig az undor is elfog, amikor találkozik a tekintetek, és a férfi beteg mosolyt megejt feléd. A félelemtől automatikusan viszonzod a kedves gesztust, mielőtt gyorsan átsietsz az édességes sorra és a telefonodért nyúlsz. Amit persze otthon hagytál.

   Ilyen nem lehet. - Hitetlenkedsz magadba, de nincs sok időt a csodálkozásra. Meghallod a lépteit, amelyek feléd közelednek, a pánik pedig teljesen elönt. Elfehéredett ujjak szorítod a kosarat, felkészülve arra, hogy hozzá vágd és kirohanj a boltból, amikor csilingelő hang üti meg a füledet - új vásárlók lépnek be a boltba. Nem is igazán tudod mire számítasz, amikor elindulsz a bejárat felé, egyenesen a fiatal srác felé, akivel életedben nem találkoztál még.

   Megállsz előtte, szóra nyitod a szádat, viszont egyetlen szót sem tudsz kipréselni magadból. A férfi megejt  egy édes mosolyt feléd (leginkább zavarában), ám szemei rögtön megkeményednek, ahogy észreveszi a rémületet az íriszeidben.

   - Az a férfi követ engem, és nem tudom mit csináljak. - Szólalsz meg halkan, amely alig hangosabb egy suttogásnál, az ismeretlen mégis tisztán kiveszi a szavaidat. Legnagyobb szerencsédre pedig gyorsan kapcsol, mielőtt bárkinek is feltűnne a szokatlan viselkedésetek.

   - Mondtam, hogy várj meg, mielőtt elmennél boltba. Mennyiszer kell elismételnem, hogy utálom, amikor egyedül sétálsz éjszaka? - Szid le a srác, ahogy átveszi tőled a kosarat és átkarolja a válladat, miközben a hűtök felé veszi az irányt. Ezzel pedig eléri, hogy a zaklatód feszülten megtorpanjon a bolt közepén. - Nézzünk még valami fagyit is, tudom, hogy mindig megkívánod a rámen után. Milyet szeretnél?

   - Legyen a barackos. - Felelsz még mindig elvékonyodott hangon. A félelem valamelyest felenged benned, ám amikor megáll mellettetek a férfi, egész tested megfeszül. Az ideglenes barátod megérzi, bátorítóan megszorítja a válladat.

   - Akar valamit? - Intézi a szavait neki, hangja pedig elmélyül, keményebb és ridegebb lesz. Ezt követő csend képes lenne arra, hogy megfojtson, hogyha meleg ujjak nem szorítaná meg a kezedet és vonna maga mögé. - Mi lenne, ha nem zargatna idegen lányokat, mielőtt valaki olyannal találkozik, aki nem fogja szó nélkül hagyni a dolgot?

   - Csak beszélgetni akartam vele - magyarázkodik a zaklatód, de a hangja megremeg. Nem számított arra, hogy bárki is ilyen nyíltan szóvá teszi bűneit. - És amúgy is, ő kezdte! Nem is ellenkezett!

   - Vajon miért? - Kérdez vissza, hangjából pedig csöpög a szarkazmus és a undor. Megszorítja a kezét, mielőtt ismét megszólalna: - Tűnjön innen, és soha többet ne merjen a közelébe menni. Különben nem néhány szép szavat fogok mondani. - Figyelmezteti elköszönésképpen, mielőtt megelégelné a férfi társaságát, és a kasszához indulna, maga után húzva téged is.

   - Köszönöm. - Szólalsz meg, mikor a kasszás neki lát lehúzni a termékeket és rájössz, nem fog követni az az ijesztő ember többé. - Hagyj hívjalak meg valamire. - Mosolyogsz rá, amit viszonoz az idegen, ám első sorban azért, mert végre nem csak a félelem tükröződik szemeidben, hanem öröm is.

   - Mi lenne, ha szombaton egy kávé mellett beszélgetnénk? - Kérdezi, nem rejtve véka alá, hogy jobban is meg szeretne ismerni. Elpirulsz a felvetéstől, de egy mosoly játszódik a szád szélén.

   - Oké.

   - Daichi a nevem. - Nyújtja a tenyerét feléd, hogy bemutatkozzon, amit elfogadsz gondolkozás nélkül.

  - T/N.

   Így kezdődött kettőtök különös kapcsolata.