Kontyban legyen a hajam, vagy kiengedve? 

- Elvégre a konty sokkal komolyabban néz ki és most az kell, mert ma lesz a tanév első napja. Meg praktikus a kirándulás miatt, bár nem hiszem, hogy dzsungelben fogunk hegyet mászni, csak egy várba megyünk. Salgó Vára. De unalmasnak hangzik...De egyáltalán nem kényelmes és egész nap nyomni fogja a fejem...-  motyogtam a tükörbe magamat nézve.

- Emmus, siess, ne akarj elkésni rögtön az első nap! - sietett el apu a fürdőszobaajtó előtt.

- Bocs. - szólok gyorsan és így el is dőlt, melyik frizurát fogom választani. Kicsit megfésültem a barnás szőke hajam, majd kisminkeltem magam. Soha sem használok alapozót, mert nem akarom eltakarni az apró szeplőim, így csak egy leheletnyi pirosító, szájfényt, és szempillaspirált kentem magamra, majd felvettem a cipőm és egy pulcsit. 

- Andris, gyere már! Elkésünk! - vonszoltam az öcsém az ajtónkhoz, és adtam rá egy kabátot, mert esőt mondanak és a másodikosok sokszor mennek ki az udvarra. 

- Szia apu! - köszöntünk el, és lesiettünk a buszmegállóig. Mivel két napja lejárt a bérletem, szerencsésen tapasztaltam, hogy többen is vannak a buszmegállóban, így valószínűleg a hátsó ajtók is ki lesznek nyitva.

- Nehéz napod lesz, Emmi? - kérdezte Andris, amikor felszálltunk a buszra.

- Nem, szerintem. Az első nap még könnyű. Csak aztán jönnek az ismétléses dogák. - sóhajtottam fel és lassan megsimítottam a nap alakú kitűzőmet, amit mindig a pulcsim ujján viseltem. Már tíz éve. Amikor anyukám börtönbe került rablásért. Öt éves voltam és nem értettem semmit, csak azt, hogy kék ruhás bácsik elviszik az ártatlan anyukámat. Mostmár többet tudok.

Belépve az iskolába rögtön megcsapott az az ismerős illat...  Ami egyszerre volt szívet melengető, és borzalmas érzés. Merthogy ott volt az illat, amikor fájdalmat éreztem, amikor az eredményeim miatt nem tudtam többé bízni magamban, amikor összevesztem valakivel, és amikor az anyukám miatt hívattak irodába...De ott volt akkor is, amikor először lettem szerelmes, amikor kijelentettem, hogy "ez életem legjobb napja volt", amikor rengeteg irodalom versenyt nyertem meg, amikor év végén az egész osztály megbeszélte, hogy ki mikor ér rá, mikor találkozzanak. És most is. Rögtön vettem a büfében egy mentolos rágót, és felsiettem az osztályba.

Villő, Vince, Iza és Konor már ott voltak, ami nem csoda, hisz 7: 50 volt. Iza rögtön a nyakamba borult, és mesélni kezdett a nyaráról, pedig mindent tudtam, mert végig írogattunk. Világosbarna rövid fényes haja még fényesebbnek és szebbnek látszott. Nagy kék szeme izgatottan leste az osztályt. Villő a szokásához híven mosolygósan és finoman megölelt. Még most is távolságtartó, de én ezzel a tulajdonságával együtt imádom. Hosszú, dús, és sötétbarna, szinte már fekete haja rásimult a fekete felsőjére, és aranyos vonásai nem titkolták, hogy legbelül vigyorog egy óriásit, hogy láthat minket. A két lány mellett, mint mindig, most is szörnyen rondának éreztem magam, a szőkés barna hullámos, hosszú hajammal, ami egyáltalán nem fénylett. Mindketten olyan különlegesek. Bár hasonlítanék rájuk. Vince is, úgy üdvözölt, ahogy tőle várható. Vagyis felkapott és megpörgetett a levegőben, majd amikor letett, vigyorogva Konorra néztem.

- Te jössz! - mondtam, majd szorosan megöleltem, még mielőtt elmenekült volna. 

- Ne már, Emma! Ne ölelgess. - adta fel a kiszabadulást Konor a kezeim közül.

- Te meg ne legyél olyan gyerekes, mint az öcsém. - nevettem el magam, majd gyorsan előpakoltam órára, mert becsöngettek.

..❤..

- Ülj mellém. - néztem a buszban komolyan Villőre, aki éppen egy üres szék felé tartott.

- Oké. De nem baj, ha végig zenét hallgatok? - egyezett bele pár másodperc múlva sóhajtva majd felemelte a fülesét.

- Oké. De visszafelé légszíves beszélgess velünk. - kértem meg, mire biccentett, és leültünk a helyünkre. Mögöttünk Iza, és Konor ült, Vince meg gondolom valami szintén hiperaktív haverjával hülyéskedett. Olyan hangosan tudnak ezek nevetni!

Lassan elindultunk a busszal, Erika tanárnő, az osztályfőnökünk meg elkezdett flörtölni a kopasz buszsofőrrel. Már majdnem elbambultam az utat nézve, de ekkor  két kéz nyúl felém hátulról. Konor elkezdte befonni a hajam apró fonatokba. Megszoktam, mindig ezt csinálja. Ránéztem Villőre, aki éppen meredten maga mellé bámult, és remegett. Rögtön megfogtam a karját. Nagyon szeretném, ha jól érezné magát velünk a tragédia után...

..❤..

Konor befejezte a hajam fonását, és megfogta a kezem. Érthetetlenül néztem magam elé, de mivel teljesen nyugodtan kulcsolta át az ujjaim, és közben beszélgetett Izával, belenyugodtam, hogy ez teljesen normális, mindenkivel ezt csinálja. Majd mikor Izának kicsit hányingere lett a zötykölődő buszon és be kellett csuknia a szemét, Konor előredőlt, hogy a busz ablak felőli oldalán, a székek melletti lyukon kicsit lásson. 

- Hogy vagy? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy vigyorog. 

- Unatkozok. - csattogtam a mentolos rágómmal.

- Akkor beszélgess velem.

- Azt csinálom. - mosolyogtam. 

- Ilyen unalmas vagyok? Hát köszi. - röhögte el magát.

- Nem azt mondtaaam! - nevetek, majd előveszem a könyvem, úgy, hogy nehogy elengedjem Konor kezét. Jó érzés volt fogni. 

- Mit olvasol stréberke? - vigyorogta Konor.

- Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei.

- Jaaa, azt olvastam! 

- Tényleg? - csillant fel a szemem, mert végre valakivel tudnék erről beszélgetni.

- Nem. De miért ilyen hosszú a címe? - röhögte el magát. 

- Naaa, nem tudom, de nekem tetszik! Kérsz tőlem egy könyvet? Még fogunk egy órát utazni Salgó Várához. 

- Oké. Miért van nálad két könyv?

- Nem bírtam ellenállni a kísértések, és mindkettőt elkezdtem.

- Hát oké. - csóválta meg hitetlenkedve és mosolyogva a fejét, mire a kezébe nyomtam a könyvet, amit kivettem a táskámból.. - Eddig jó a könyv?

- Két lépés távolság. Romantikus és szomorú. - mondtam.- Nagyon tetszik. Gyönyörű a történet.

..❤..

Elkezdtünk csendben olvasni, bár én nem tudtam a könyvre koncentrálni, mert Konor még mindig az ujjaim fogta. Féltem, hogy észreveszi, mennyire izzad a kezem. Lassan bizsergés járt át, mert a hüvelyk ujjával simogatni kezdte a kézfejemet. Megállás nélkül zakatolt a szívem és izzadtam. Próbáltam leplezni, mert Villő még mindig mellettem ülve telefonozott fülessel a fején. Minden lánybarátjának simán megfogja a kezét? Úristen. Olyan furcsa érzés. De jó értelemben. Észre sem vettem, hogy egy szót sem tudtam elolvasni a könyvből, vagy fél órán keresztül. Megelégeltem az értelmetlenségét, és hátra fordulva halkan hozzászóltam.

- Konor. Amúgy tök gáz, hogy fogjuk egymás kezét. - pirultam el teljesen, és pont kapóra jött, hogy nem nagyon látjuk egymás arcát.

- Te kezdted a kézfogást! - ellenkezett, mire rögtön közbeszóltam.

- Te kezdted! 

- Emma, ne már! Te fogtad meg a kezem. Én ilyet önszántamból sose csinálnék. - engedte el az ujjaim. - Bocs. Nem nyúlok hozzád.

Szívbe markolóan fájt az egész jelenet. Ő nem is akart hozzám érni. Önszántából nem csinált volna ilyet. Kár volt, hogy kimondtam, hogy gáz az egész. Többször nem szólt hozzám a buszon, és ami a legrosszabb: betartotta az ígéretét. Nem ért hozzám, és nem fogta meg a kezem újra. Szerintem felém sem nézett, mivel a maradék buszozást Izával beszélgette végig. Amikor az út végén visszaadta a könyvem, még ügyelt is rá, hogy ne találkozzon az ujjunk. 

Hát mit mondjak...Csak gratulálni tudok magamnak.

Na, hát készen van az első fejezet, a "Mentolos rágógumi". Remélem tetszik eddig, és szimpatikus valamelyik szereplő. Nem tudom miért, de mindig is ki akartam próbálni romantikus story- t írni, úgyhogy, ha nem tetszik, nézzétek el légyszíves, mert nagyon új vagyok a témában. Igazából szeretem olvasni egy szerencsétlen lányt, aki ügyetlenül próbálja belopni magát egy jófej fiú szívébe. Tiszta Szent Johanna... Na, azért annyira nem lesz ügyetlen a lány, mint abban a könyvben! Köszönöm, ha elolvastad, és ha tetszik is. ❤