EUNJOO

❝ Korea csillagai, a Bangtan Sonyeodan csapata végre ismét teljes. Közel két hónap után, Park Jimin lélegzetelállító előadással tért vissza - a képek alapján pedig csodásabban is fest mint valaha. A divatszakértők külön kiemelték elegáns, de mégis visszafogott csíkos Gucci kabátját, mi rajongók pedig azt a pár plusz kilót ami maximálisan vonzza tekintetet, és kiemeli azokat a vonásait amiért annyira odavagyunk. Jimin a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Busan-ban töltötte az idejét, villámgyors rehabilitációját pedig jelenlegi szerelmének és kiváló terapeutáinak köszönheti, bár kedvese kilétéről nem nyilatkozott így csak spekulációk vannak a fanok között.

Sajnálatos módon, az is bekövetkezett amelyre a HYBE minden bizonnyal felkészült: eddig nagyjából két konténer albumot és ajándéktárgyat égettek el a rajongók, ami szeretett bálványukhoz kapcsolódott. A városban egy hatalmas teherautó is kering, amelyen fekete alapon egy piros felirat ijesztgetheti a járókelőket "Tudom ki vagy. A napjaid meg vannak számlálva". Vajon mit je... ❞

- Héééé - morogtam Jiminre, aki egyszerűen nem volt hajlandó híreket olvasni, pláne nem magáról és kitépte a pletykalapot a kezemből. A fiú letérdelt elém a szőnyegre és az ajkaihoz emelte a gyűrűsujjamat.

- Szeretlek drágám. Hányszor mondjam még el, hogy miattad élek? - a kezét a szíve fölé húzta. - Azt hiszem... olyan mintha függenék tőled...mármint ne érts félre, de...Én  az életem adnám érted ha...

- Jimin - mordultam fel.

- Tudom, soha többet nem használom ezt a szófordulatot - bocsánatkérően magához húzott. - Megígérem, hogy nem teszek olyat többé amivel bántanálak. Sose bizonytalanodtam el abban,  hogy megkértem a kezed. Szeretlek, és tudd, hogy veled akarok megöregedni.

- Persze, én is. Csak utálom ezt a sok saesang fant. Mindkettőnknek volt része belőlük, őszintén, nem akarom átélni ugyanazt, pláne, hogy alig tetted ki a lábad a kórházból. Csak miattad aggódom. Tegnap hajnal is kimentem és egy kocsi járkált körbe az épület körül, hogy "Rúgják ki Park Jimin-t"

- Eunjoo - Jimin megpuszilta a nyakamat és erősebben ölelt. - Nem érdekel hány albumot égetnek. Nem érdekelnek a kocsik, a lufik, e-mailek, halálos fenyegetések. Nem érdekel semmi. Csak te.

- Várj - eltoltam magamtól. - Halálos fenyegetések? Mi van? Erről miért nem szóltál?

- Volt már ilyen tudod, hogy lelőnek meg ilyenek... nem komoly.

- De az, Jimin basszus, mégis mit írtak? Levélben egyáltalán? Megmutattad valakinek?

- Nem igazán.

- Ide velük - parancsoltam rá. - Holnap beszélnünk el kell erről az ügyvéddel és a céggel is.

Jimin a szemét forgatta rám mintha tényleg egyáltalán nem érdekelné a dolog, néha azt sejtettem, hogy az antidepresszánsok amiket még mindig szedett elnyomták a félelem érzetét is. Persze jobban örültem egy boldog srácnak aki annyira szeretett, de szerettem volna ha komolyabban veszi ezeket a dolgokat. Soha többet nem akartam olyan állapotban látni, sem lelkileg sem fizikailag.

- Áthozzam, most komolyan? - kérdezte. A saját szobámban voltunk, a mi csapatunk még a HYBE dormjaiban lakott, a BTS természetesen csak papíron, minden srácnak saját luxus apartmanja volt, de mivel már nagyon későre járt, Jimin átjött hozzám, hogy lásson.

- Hozd - parancsoltam rá szigorúan.

- Ha ettől jobban alszol, akkor természetesen - morogta, de láttam, hogy egyáltalán nem szívesen mozdul. Még a szőnyeggel is elkezdett babrálni, hogy az időt húzza és ki tudja meddig teszi, ha nem robban be ekkor a szobába Hara, kipirultan, lihegve, kócosan.

- Eunjoobeszélnünkkellazonnal - hadarta, ebből körülbelül csak a nevemet értettem, annyira lihegett. - Jaittvanjimin?

- Ömm... Jimin már menni készült, igaz drágám?

A fiú elfintorodott és nagyon nehezen feltápászkodott, egy gyors csókot nyomott a számra, elköszönt a csillogó szemű Harától és kilépett az ajtón. Még csúnyán visszanézett rám a résen keresztül, de én erre csak megvontam a vállam, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a szituval, ezek a levelek cseppet sem voltak elhanyagolhatóak és reggel a sajtótájékoztatónk előtt az első dolgom lesz elvinni a főnöknek őket, személyesen.

- Eunjoo - Hara megragadta a kezemet, fogalmam sincs mi ütött a lányba. Az egyetlen tippem az volt, hogy bezsongott a holnapi fanmeet miatt, ugyanis ez volt az első a dalunk kiadása óta és a cég nagy reményeket fűzött hozzánk. De tévedtem, és még milyen nagyot ráadásul.

- Igen?

- Te...te egy kollégával randizol. Egy idollal.

- Igeeeen?

- És...és... jaj Eunjoo, nem tudom mit tegyek. Mikát nem merem megkérdezni, mert olyan lazán veszi a dolgokat Jungkook-al, meghát fiatal is és annyira nem vagyunk közel egymáshoz...

- Várj, lassíts - tartottam magam elé a kezem. - Csak nem... összejöttél valakivel?

Hara fülig vörösödött és némán bólintott.

- Ki az? - te jó ég, erre nem számítottam főleg tőle, aki annyira elhivatott volt a munkával szemben. - Várj...várj...

- ..ho... - motyorogta a lány, de nem értettem, neki is nehezére esett megszülni a nevet.

- Hobi? - hüledeztem, de csak a fejét rázta.

- Nem, hanem Choi... - kezdte, de itt pedig én nem tudtam magamban tartani már és megragadtam a vállát.

- Beomgyu? - a fiú a nemrég debütált csapat tagja, a TXT egyik énekese volt, és igen, piszok helyes volt. Láttam is Harával beszélgetni többször, sőt, ha jól tudtam jóban is voltak. Egyedül a kora nem stimmelt,  persze szerelemben nem számít három év, de Beomgyu még legális kor alatt volt bőven.

- Eunjoo... - Hara mély levegőt vett. - Kérlek ne kapj sokkot. Choi Minho az.

- A-a-a-az a Choi Minho? - sápadtam el. Minho az egyik olyan idol volt, akit végtelenül tiszteltem és hiába Jimin, a végtelenségig rajongtam a tehetségéért, az odaadásáért és a hihetetlen karizmájáért.  - Hol...mikor...hogyan...

- Amikor Jiminnel voltál, volt egy kisebb parti és...én képviseltem a csapatot. Jaeul össze volt omolva, őszintén nem is tudom mi lesz vele. Mika beteg volt, te pedig...hát nyilván szóba se jöhettél. Aztán beszélgetni kezdtünk és elkísért haza, alig tudtuk kikerülni a fotósokat, de sikerült - Hara elnevette magát, nekem pedig még mindig azon kattogott az agyam, hogy Minho? - Az előbb bejöttek az épületbe, állítólag a HYBE közös kollaborációt tervez az SM-el, és félrehívott. Azt mondta...többet szeretne...és megpróbálni együtt. Egyenlőre senkinek nem mondanánk el, a cégnek sem. Mit csináljak?

- Kedveled őt? - kérdeztem.

- Igen, azt hiszem...belezúgtam Eunjoo. Annyira kedves, gyengéd és érett.

- Akkor nem érdemes gondolkodnod rajta, legyél vele együtt, ebből még sokkal több is lehet. És őszintén...nem hiszem, hogy nála jobb srác létezne. Persze, Jimin kivételével - tettem hozzá diplomatikusan. - Minhoról sose gondolnék rosszat, az egyik példaképem. Mármint bocsánat, de tudod...

- Tudom - nevette el magát a lány és hirtelen átölelt. - Nagyon köszönöm, megnyugtattál. Visszamegyek még hozzá, a parkolóban vár, aztán ledőlök, holnap a fanmeet, már alig várom, hogy találkozzunk a rajongókkal.

- Én is - biccentettem, de mégis volt egy görcs a gyomromban, valamiért rossz érzésem volt. De arra ami történt, még én sem számítottam.

EUNJOO

Jimin helyzete rosszabb volt mint amit elképzeltem, egy tucat levelet nyomott a kezembe, de erősen gyanítottam, hogy ez a töredéke annak amit valójában kapott. A legijesztőbb mégis az volt, hogy a lakása pontos címére érkeztek a küldemények, nem pedig a HYBE épületéhez, szóval az illetékesek gyakorlatilag olyan sasaengek voltak, akik pontosan tudták hol lakik. Vérrel írt levelek, olyanok, amelyek öngyilkossággal fenyegetőztek, voltak akik egyenesen Jimint támadták. A fanmeet délelőtt tizenegykor kezdődött, úgyhogy még korán reggel letámadtam a menedzsert és minden egyes illetékest aki bent volt a főépületben, kivéve persze a nagyfőnököt. Mindenki nyugtatni próbált, hogy a fiúkat biztonságba helyezik amíg le nem csendesedik a tömeg és a körülöttem lévő őrök számát is megnövelik ha publikus megjelenésre kerül sor, de valahogy ez cseppet sem segített a helyzeten.

Ahogy kiléptem az irodából, csalódottan dőltem neki a nagy faajtónak. Igazából egyáltalán érdekli őket? Biztosan, hisz a srácok milliárdos termékek. De egyáltalán komolyan veszik? A fejemet lóbálva indultam az öltözőnk felé, hogy emberibb külsőt varázsoljanak nekem.A liftbe lépve meg mertem volna esküdni, hogy egy lány sírását hallom a folyosóról, de mire kinéztem, senki nem volt ott.

- Hol van Jaeul? - toporzékolt Mika idegesen egy órával később. Mindannyian jelen voltunk, de Jaeul-ről látszólag senki nem tudott semmit, már többen is keresték, de nyoma sem volt.

- Ha nem jön, nélküle kezdünk - sürgetett a menedzser az ajkát harapdálva. - Ilyen egyszerűen nincsen, nem hiszem el, hogy ezt pont ma kell eljátszania - épp ahogy befejezte a mondatot, kinyílt az ajtó és lehajtott fejjel besétált Jaeul. Nem láttam már egy ideje, de egyszerűen az árnyéka volt annak a lánynak, akire emlékeztem. Rettentően sovány volt, a szemei vörösek voltak - feldagadva, mintha súlyosan allergiás lenne; de nekem nagyon úgy tűnt, mintha csak megállás nélkül sírna. Alig beszélt, köszönni is csak halkan mert és egyikünkre se nézett.

- Ülj le, gyorsan aztán vedd fel - a stylist kihúzott egy piros ruhát és egy hosszú fekete kabátot. - Ezeket itt mondjuk.

- Értem - motyogta robotikus hangon és szótlanul ült le a tükör elé.

Fogalmam sincs mi ütött belém, hogy megszólítottam, egyszerre gyűlöltem és éreztem szánalmat iránta.

- Jaeul, kérlek beszéljünk, ha ennek vége.

- Nincs...nincs mit megbeszélni - felelte olyan hangon, amitől kirázott a hideg. Ijesztő volt látni azt az embert, akitől nemrég még óva intettek, akit az édesapja dédelgetett és támogatott, azt, aki mindegyikünknek parancsolgatott, Jimint pedig életveszélybe sodorta. Mintha egy teljesen más személy lett volna.

- Én mondtam, hogy milyen - súgta oda Hara később ahogy a pódium felé vonultunk. - Megkattant. Mindennap sír éjszaka, szerintem nem is alszik. Volt, hogy felkeltem hajnalban és az ágyban kuporgott.

Igazából semmi értelmeset nem tudtam válaszolni neki és egyébként is épp bemutatkoztunk mint csapat, és mindannyian helyet foglaltunk. Egy ideig semmi gond nem volt, többnyire fiatal srácok jöttek hozzánk, nagyon lelkesek voltak én pedig rettentő hálás, hogy van aki tényleg szeret és aki tényleg támogat. Sokan elmondták, hogy támogatnak és példaképként tekintenek rám, egészen trainee korunk óta, amióta csak megláttak a BTS Run egyik részében, egy egész örökkévalóságnak tűnt az emlék.

Egy óra leteltével, kezdett minden teljes fordulatot venni, amikor megérkezett néhány lány. Eleinte csak kihagytak és csak a három másik taghoz mentek kezet fogni, azután jött a hideg zuhany amikor egy szőke, fiatal tini konkrétan lecsapta magát a székbe, rámförmedt aztán ököllel a műanyag falnak esett ami elválasztott minket egymástól.

- Takarodj a szerelmemtől, te kígyó - fröcsögte. - Megtanulod, hogy hol a helyed, és ha azt hiszed kevesen vagyunk, rohadtul tévedsz. Csak hozzánk tartozik, megértetted? Megígérte, nem érdekel, hogy milyen eszközökkel csábítottad el, ő az ARMY-é, és az is marad. Örökké.

- Tessék? - mást ki se tudtam nyögni, ahogy a lány félig vörös arcára néztem. Teljesen olyan volt mint aki elvesztette a józan eszét.

- Nyugodjon le és jöjjön velünk - a mellettem álló két biztonsági őr azonnal előre sietett és szorosan lefogták a még mindig átkozódó lányt. Többször kívánt a pokolba, mint összesen bárki egész életemben.

- Még nincs vége - sikította, a tömeg pedig...felmorajlott és innen-onnan egyöntetű helyeselést hallottam csak. Végigszaladt a hátamon a hideg. A menedzserre néztem, aki a kezébe vette a mikrofont.

- Egy kis szünetet tartunk de mindjá... - és pontosan eddig jutott a mondandójában. Jaeul felpattant a székéből, összeszorította az ajkait, kitépte a férfi kezéből a mikrofont és egészen a pódium elé vonult, hogy a közönség jól lássa.

- A nevem Jaeul - kezdte remegő hangon. - Mindent megkaptam életemben, amit csak lehetett és még annál többet is. Nem dolgoztam annyit semmiért, mint ez a másik három lány. Arrogáns, ostoba liba voltam, aki veszélybe sodorta azt, akit szeretett. Úgy próbáltam kivívni más tiszteletét, hogy felhasználtam a pozíciómat, de ehelyett csak ellenségeket szereztem. Már senki nem hisz nekem. De utoljára kérek mindenkit, most az egyszer, higgyetek nekem - hátrapillantott és egyenesen a szemembe nézett, aztán térdre ereszkedett és meghajolt mindenki előtt. - Ha gyűlöltök valakit én legyek az. Ha bántani akartok valakit, én megérdemlem. Eunjoo soha nem tett semmi rosszat. Kérlek. Bocsássatok meg. Visszalépek a szórakoztatóipartól is, de könyörgöm, ne üldözzétek tovább őt, hagyjátok békén élni, elég fájdalmon ment keresztül.

Jaeul zokogni kezdett, mint akiből kitör minden fájdalma, lépni se tudtam, nem, hogy megszólalni.

Sajnáltam őt, őszintén.

Mindazok ellenére amit tett, soha, senkinek nem kívántam ezt.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Hálásán köszönöm mindazoknak akik még mindig követik a történetet. Lassan érezhetitek, hogy a finálé következik, hiszen minden elvarratlan szál kezd lezárulni, épp ahogy Jaeul története is. Ő az egyik legkevésbé kedvelt karakterem, de szerettem volna ha ő is megkapja a végső lezárást, ahogyan a többiek is. Már tényleg csak kevés van hátra, az epilógust megírtam előre, igazából még az Idol elején. :)

Érdekelne Titeket egy extra rész érdekességekkel a történet lezárta után? Vagy maradjon inkább csak kerek sztoriként a szívetekben?

Köszönöm!