EUNJOO

- Biztos, hogy minden oké? - sandítottam oldalra és próbáltam kitalálni, hogy mégis mennyire fájhat valójában Mika bokája. A lány nem sokat volt ugyan a rendelőben, de egy szoros kötés tekertek a lábára és a tánctól is eltiltották három napig, ami ugyan nagyon nem volt az ínyére, de végül beletörődött. A fotózást viszont el kellett halasztanunk pár nappal későbbre, amit Mika viszont a saját számlájára írt és nem győzött minden egyes embertől bocsánatot kérni. Oly annyira a lelkére vette, hogy látni véltem a könnycseppeket megcsillanni a szeme sarkában.

Persze, volt valaki, aki viszont fölöttébb örült: Jaeul. A fotózás helyett úgy döntöttünk, hogy átnézzük a koreográfiákat, ő pedig állandóan próbált Hara lábára lépni, de a lány jobban ismerte őt, mint mi és pontosan tudta mire megy ki a játék, ezért egy pihenő alatt félrehívta és úgy kiabált vele, hogy azt hittem még az én dobhártyám is kiszakad. Jaeul megvetően fintorgott rá és a vállát vonogatta, ahogyan eddig is, de utána a legnagyobb ámulatomra normálisan csinált minden mozdulatot, sőt hibátlanul, ami még furcsább volt, hisz a lány eddig sokszor olyan volt, mint aki soha nem látott még tánctermet. Lassú, vagy épp túl gyors, rosszul lépett, meglökött minket és még sorolhatnám.

Azt hiszem bőven volt még mit kiismernem rajta. Néha úgy éreztem, szabotálni akarja a debütálásunkat, de nem értettem mégis miért, hisz akkor ő sem léphetne színpadra.

Megráztam a fejemet, ráérek később Jaeul dolgain törni a fejemet, egyelőre arra kellett koncentrálnom, hogy eléggé megnyerőek legyünk Bang igazgatóval szemben, ugyanis hozzá tartottunk.

- Persze, de vajon Ahjusshi elenged minket? - tűnődött Mika hangosan és belém karolt, ahogy beléptünk a liftbe, ami a legfelső emeletre vitt.

- Ha annak hívod, biztos nem - suttogtam, épp ahogy a lift pityegése jelezte, hogy megérkeztünk. Mika vidáman legyintett és lelkes mozdulatokkal, kopogott az ajtón.

- Szabad - hallatszódott bentről. Tudtam, hogy Bang milyen kedves ember, akkor is az volt amikor Jiminnel idejöttünk, de mégis görcsbeugrott a gyomrom, ahogy beléptünk a szobába. - Szép napot lányok. Minek köszönhetem a látogatást? Ugye nincs valami komoly gond? - a férfi összehúzta a szemét és Mika bokájára nézett.

- Dehogy, csak egy kicsit megerőltette tánc közben - hazudtam gyorsan. - Jegelni kell, kutyabaja.

- A csapaton belül nincsenek konfliktusok?

- Miért kérdi? - egy kicsit gyanúsnak éreztem a kérdését, mintha tudna valamit és direkt kérdez rá erre.

- Mivel közeledik a debütálás időpontja, nem szeretnék semmilyen megoldatlan problémával indítani egy projektet sem.

Oké, ennek talán volt értelme. De akkor is...

- Semmi gond - ráztam meg a fejemet. Mika helyeslően bólogatott, majd feltűnően köszörülte a torkát.

- Úgy érzem értelmetlen kerülgetni a témát, mindenkinek értékes az ideje - hadarta a lány és egy kicsit előrehajolt. - Szeretnénk kimenőt kérni, hogy...köszönthessük a sunbae csapatot, amikor megérkeznek Koreába.

Tátott szájjal néztem rá, mikor tanult meg ilyen diplomatikusan fogalmazni?

- Persze, miért is ne. Sokat dolgoztatok, egy napot engedélyezek, de azzal a feltétellel, hogy teljes inkognitóban maradtok végig. Senkinek nem tenne jót, egy újabb botrány - itt csúnyán rám nézett. Na, igen, mintha én tehettem volna róla, hogy Jimin szerelmet vallott annyi ember előtt és gondolkodás nélkül megcsókolt. Halványan elmosolyodtam. Jimin, mennyire hiányzott az érintése és az illata. A hangja, az ölelése. Alig vártam, hogy újra láthassam őt, csupán két napot kellett várnom, hogy ismét együtt lehessünk. Tudom, hogy nem voltak sokáig távol, de pokolian hiányzott, hisz még egy időzónában sem voltunk, hogy mindennap beszélhessünk egymással.

Igen, akkor alig vártam azt a napot.

De az a szép álom, azóta is a legrosszabb rémálmaim közé tartozik.

EUNJOO

- Most szállt le a gépük – mutatott Mika izgatottan a reptéri kijelző táblára. Egy egyszerű farmerban és pólóban voltunk, baseball sapka – fekete mindent takaró, szuper biztos szájmaszk kombinációval kiegészítve. Egy kicsit hátrébb álltunk, mint a rajongók, ugyanis legalább egy hordányi lány volt ott és egymást tépve sikítoztak.

- Ühüm – biccentettem de továbbra is a fanokon legeltettem a szemeimet. Vajon a fiúk mit érezhetnek? Nem kellemetlen számukra, hogy sokan csak azért élnek, hogy egyszer megérinthessék őket? Nem túlzás ez a hatalmas rajongás? Mi lesz, ha valamilyen csoda folytán befut a csapatunk és nem fogom szeretni a rajongóimat? Minden irányba cikáztak a gondolatok a fejemben, amikor kinyíltak a kapuk, és ahogy megjelentek a biztonsági őrök az emberek őrült sikításba kezdtek.

Először Namjoon-t pillantottam meg, aki fáradtan integetett de leginkább a kisbuszuk felé sietett, hogy minél előbb kijusson a tömegből, őt követte Jin, Yoongi majd Taehyung, akinek a megjelenésekor kitört a harmadik világháború és egymást földre teperve igyekeztek képet készíteni az arcának minden pórusáról.

Utánuk következett Jungkook aki holtsápadtan nézett körbe és egy halvány mosollyal az arcán biccentett a rajongók felé. Már majdnem kisétált az ajtón, amikor Mika minden átmenet nélkül a rajongók közé szalad, letépte a maszkját és amilyen hangosan csak a torkán kifért elkiáltotta, hogy „Usa, üdv itthon". Ez akkor a fanoknak fel se tűnhetett, de a fiú megtorpant és abba az irányba nézett ahol a barátnőm vörös fürtjeit sejtette, azt hiszem a tekintetük találkozhatott, mert Jungkook szeme megtelt élettel és a legszélesebb vigyorral ajándékozta meg az embereket, persze én tudtam, hogy egyetlen embernek szánja ezt a tekintetet és az Mika volt.

Eddig nem sejtettem, hogy ők ketten mennyire szerethetik egymást, de lassan kezdtem megérteni – talán jobban odavoltak a másikért, mint én és Jimin.

Erről jutott eszembe, a kapun először kisétált két hatalmas biztonsági őr, majd őt követte Jimin és Hoseok. Fogalmam sincs, hogyan, de Hoseok azonnal kiszúrt még maszkban is és finoman oldalba bökte Jimint majd a fülébe súgott valamit.

Bátortalanul felemeltem a kezemet, hogy inthessek a fiúnak, de egy pillantást vetett csak felém, majd határozottan elfordult a másik irányba. Csak kékesszürke fürtjeit és a fekete sálba tekert nyakát láttam.

Megértettem őt, semmit nem kockáztathatott, még véletlenül sem, de az ösztöneim mást súgtak és minden porcikám azt súgta, hogy valami egyáltalán nem stimmel.

Hoseok zavartan rám mosolygott, mire Jimin csak gyorsított a léptein és lehajtotta a fejét.

Kezdtem megbánni, hogy egyáltalán eszünkbe jutott idejönni.

Valamiért úgy éreztem, most, hogy Jimin hazajött még távolabb került tőlem, mint valaha eddig bármikor.

JIMIN

- Mi ütött beléd? – Hoseok a 9 órás repülőút ellenére is képes volt velem leállni veszekedni. – Nem láttad, hogy Eunjoo kijött eléd? Legalább ránézhettél volna...

- Láttam – feleltem kurtán és lehunytam a szememet. Nem akartam, hogy bárki is zaklasson, főleg nem Hoseok. Elég jó okom volt rá, hogy ne nézzek Eunjoo felé.

Bűntudat.

A végtelen mardosó bűntudat, ami szinte fizikai fájdalmat okozott, amikor csak eszembe jutott a lány vagy megláttam az üzeneteit, amire lassan egy hete nem válaszoltam semmit. Akármit is kezdtem írni, szinte reszketni kezdtek a kezeim, ezért egy idő után feladtam és meg se néztem a telefonomat.

Most pedig, hogy ott állt előttem hús-vér valójában és rám várt, felért egy csapással. Szabályosan hányingerem volt a tudattól, hogy kettesben legyünk és a szemébe nézzek.

Gyűlöltem magamat. A bőröm alatt bujkált a félelem és a gyengeség mintha valami levakarhatatlan vírus lenne, szinte minden egyes percet bántam, ahogy levegőt kellett vennem, képtelen voltam élni a lelkiismeretemmel. Hogy tehettem pont ezt vele? Azzal, akit a legjobban szeretek?

Ilyenkor mindig elgondolkoztam, hogy valóban azt érzem e iránta, amit eddig, de a válasz mindig egy határozott igen volt. Jobban szerettem őt bárkinél ezen a világon. S mégis.

Sokszor, akkor szeretünk igazán valakit ha el tudjuk engedni.

Talán jobbat érdemel, mint én.

Talán el kellene őt engedném.

De mégis, hogy tehetném?

MIKA

- Unnie - már minden este a szokásos rutin volt Eunjoot fejbedobnom valami puhább tárggyal, ha alvást színlelt. Pontosan tudtam mikor alszik és mikor nem, ugyanis olyankor egyenletesen szuszogott és Jimin nevét mormolta a Chimmy párnáját ölelgetve. Most pedig? Hátat fordítva, összegömbölyödve, feküdt, talán még a válla is rázkódott kicsit, naná, hogy nem aludt.

Mikának pedig tudnia kellett, hogy ki az, aki rajta kívül zaklatni, mert Eunjoo-t. Ha megint Jaeul volt az egyszerűen kivégzem.

Ha más, akkor is kivégzem, csak kevésbé egyszerűen.

- Eunjoo tudom, hogy ébren vagy, tedd ezt könnyebbé és fordulj felém - sóhajtottam, majd mellé bújtam a kis ágyba. Eunjoo szipogott egy sort, majd könnyáztatta arccal felém fordult. - Oh, basszus, te sírsz? Ki bántott, azonnal rászabadítom magam.

- Senki, senki - szabadkozott a lány. - Én vagyok a túlérzékeny.

- Ki vele, vagy én szedem ki és az nem fog tetszeni.

- Nem nagy ügy tényleg...csak...

- CSAK?

- Jimin elfordult tőlem a reptéren. Pont, mint akinek hányingere van a látványomtól is.

- Hogy mit csinált ez az állat? - hördültem fel. Jungkook a világ legédesebb mosolyával ajándékozott meg, Jimin pedig elfordul a legszebb lánytól, aki valaha is ránézhet egész életében? Hát mégis mit képzel ki ő? Legszívesebben átmentem volna a fiúk lakására és helybenhagytam volna a srácot, de ezúttal tekintettel voltam rájuk, mert annyira ki lehettek merülve, hogy még beszélni is nehéz lehet nekik.

- Semmiség, biztos ki volt merülve - motyogta Eunjoo és ismét hátat fordított. Oké, itt nagy a baj.

- Mindketten tudjuk, hogy más is zavar, ülhetünk itt órákat, nem fogok leszállni a témáról.

Eunjoo mérgesen felült, és mint akiből kiszakadtak az érzelmek, elsírta magát.

- Csak annyi minden történik, Jaeul, a debüt, a gyakorlások és... Egyszer csinálok ilyet, azt hittem örülni fog, mint Jungkook neked, de félrenézett és én... Nem tudok másra gondolni, mint arra a lányra, aki a szobája ajtaján kopogtatott.

- Féltékeny vagy?

- Nem tudom, ez a kettő rosszul esik így kombinálva. Bocsánat Mika... Holnap végtelen dolgunk van, aludjunk.

- Semmi baj - öleltem át szorosan, majd átmásztam a saját ágyamra. Egy jó 10 perc múlva hallottam a tipikus Eunjoo alvás jeleit és elkaptam a mobilom.

SM: Jungkook ébren?
JK: mit szeretnél
SM: öt perc múlva tali, a 235-ben
JK: tíz
SM: jó jó
JK: szeretlek

Gyorsan felkaptam a melegítő ruhámat, mintha gyakorolni mennék és besunnyogtam a táncterembe. Valami zenét is beraktam, hogy kevésbé legyek gyanús de ez most a egyáltalán nem érdekelt.

A szívem a torkomban dobogott, ahogy a barátom belépett az ajtón. Szélesen mosolygott és az első dolga az volt, hogy a tenyerei közé fogta az arcomat és hosszan megcsókolt. A fiú ingjébe kapaszkodtam, ahogy egyre hevesebbre vette a tempót, majd a nyakamat kezdte szívogatni. Akármennyire élveztem, tudtam, hogy itt kell leállítanom.

- Édesem folytassuk máskor - ziháltam.

- Azt hittem ezért hívtál ide.

- Is - vallottam be őszintén. Már, hogy ne hiányzott volna egy szenvedélyes csók, pont tőle. De most, hogy ez megtörtént Sherlock Mika On. - Usa, tudom, hogy ott voltál, amikor telefonon beszélgettünk Eunjooval. Miután elmentél, egy lány kopogott az ajtón és Jimin beengedte. Van sejtésed ki az?

- Mika... Ez hosszú és bonyolult, még nem kell...

- Ki volt az? Utoljára vagyok kedves, következő lépés az lesz, hogy jelentem Ahjusshinak.

- Oké, várj, de ne ölj meg senkit - Jungkook lehajtotta a fejét mintha neki is rosszul esne ez az egész. - Aznap éjjel a VIP vendégek között, volt egy cégörökös lány és két barátnője. Temérdek pénzt fizettek, hogy a kedvencükkel tölthessenek egy éjszakát.
Figyelj, Mika. Amúgy is ha úgy adja, haza viszünk lányokat, persze én nem, főleg amióta megismertelek.
De egy csomó alkohol után nem mindenki gondolkodik tisztán, főleg ha az állásával fenyegetik és Jimin igent mondott.

- Ki volt a másik kettő - suttogtam de csak azon kattogott az agyam, hogy milyen kínzásokat érdemelne Jimin, ha mindez igaz.

- Én és Taehyung. Én azonnal visszautasítottam, nem érdekel, hogy mi lesz a következménye... Azt hiszem Tae is nemet mondott, de Jimin...

- Jeon Jungkook - a mellkasára böktem. - Ne tegyél mellé ennyi körítést. Megcsalta őt. Lefeküdt mással?

Jungkook lesütötte sötét pillait, majd egy aprót bólintott.

- Igen, Mika.

- Biztos vagy benne.

- Igen. Sajnálom.

- Legalább ez megmagyarázza miért nem mer a szemébe nézni.

A falnak vetettem a hátamat és azon gondolkodtam mitévő lehetnék. Mondjam el Eunjoonak? Beszéljek Jiminnel?

Egyben biztos voltam. Nálam nincsenek második esélyek. Soha többet nem bízom meg benne akkor is ha együtt maradnak. Ez a leggusztustalanabb dolog, amit tehetett.

Amikor a szerelme itthon várta minden egyes nap, hogy akár egy üzenetet is küldjön.

Ebben a pillanatban szikrát kapott a lelkemben a Park Jimin iránti gyűlöltem, ami a hónapok során csak egyre növekedett majd.

- Drágám mit terv...

- Jungkook. Kedveled Jimint?

- Persze, de... Lehet, hogy ez félreértés, tudod.

- Remek. Én pedig Eunjoo-t kedvelem. És vele senki nem bánhat így. Jungkook. Eunjoo, nem ezt érdemli. És a tudtára is fogom adni ezt. Lehet kegyetlen leszek, de kit érdekel, igaz?

EUNJOO

Mindent hallottam. Halkan követtem Mikat és az ajtónál hallgatóztam. Éreztem, hogy rólam fog szólni.

De amikor meghallottam... A földre csúsztam és csak meredtem magam elé. Park Jimin. Chim. A barátom. A szerelmem.

- Megcsalt egy másik lánnyal - suttogtam rekedten.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Sajnálom, hogy sokat kellett várni a fejezetre, de sokat gondolkoztam, hogy fellépjen -ezen ez a konfliktus Jimin és Eunjoo között és végül az igen mellett voksoltam. A miért, hogyan kérdésekre is fény derül...de csak később.

A következő fejezet a lányok debütálására fókuszál inkább, illetve kevésbé a kialakult problémára.

Ti számítottatok ilyesmire?

Szerintetek, lesz, aki megvigasztalja a lányt vagy egyszerűen simán megy majd minden és kibékülnek? (Én tudok valakit, aki azért rögtön lecsapna az alkalomra. c":)

Remélem mindenki egészséges és várja a karácsonyt, igyekszem addig legalább még egy fejezettel jönni, illetve esetleg egy rövidke karácsonyi különkiadással, Mika és Jungkook főszereplésével. Szívesen olvasnátok vagy inkább hanyagoljam a cuki párosunkat? c:

Hajrá az év végéhez addig is. ♥ Hwaiting!