Kedden nyúzottan értem be az iskolába, hiszen hiába voltam hétfőn Jiminnel és éreztem jól magam, anyám délután teljesen leamortizált. Természetesen újra veszekedés volt a vége mindennek, s még egy pofonnal is gazdagabb lettem az állítólagos szemtelenségem végett. Persze, ha már valami nem tetszik neki, vagy tudja, hogy igazam van, akkor egyből az agresszió a megoldás. Tökéletes nevelés, nem igaz?

Egyébként eléggé erősen ütött meg, így sajnos egy kisebb sárgás foltom is lett a karcolások okozta sebek mellé, s mostmár ténylegesen úgy néztem ki, mint aki körülbelül mindennap bajba kerül és verekedik iskola után. Egyedül abban reménykedtem, hogy Jimin nem akart felkeresni, ugyanis nem tudtam volna kimagyarázni azt, hogy mégis hogyan került újabb sérülés az arcomra annak ellenére, hogy vele voltam egész délután. Az igazat elmondani nem akartam, így is probléma a Tzuyuék által keletkezett faggattás.

-Babapofi, te egyre rosszabbul nézel ki.-Forgatta arcomat ide-oda Tzuyu szemöldök ráncolva, míg én sóhajtva tűrtem, aztán ültem le melléjük az udvarra.-Tudom, hogy nem szeretsz őszinte lenni, de erről beszélned kéne legalább nekünk, mert ha bajban vagy mindennap, arról szeretnénk tudomást szerezni.-Fonta keresztbe karjait igencsak határozottan, s elővette mérges pillantásait, amiket sosem szerettem. Hiába fiatalabb és lány is, néha megijedek tőle. Tudom, hogy nem akar rosszat, sőt, egyszerűen csak nekem nem megy a beszéd.

-Nem az életedben akarunk vájkálni, de fontos vagy nekünk és szeretünk, és egy cseppet sem szeretnénk, ha valami olyat titkolnál el előlünk, ami kihatással van a fizikai állapotodra és szerintem a mentálisra is.-Döntötte oldalra fejét, Lisa, majd egy apró mosollyal vállamra simított.-Szeretünk Jungkook és csak jót akarunk neked. Ha nem beszélsz velünk, nem tudunk segíteni neked.-Rázta meg fejét óvatosan, s éreztem, hogy mindhárman engem vizslatnak válaszra várva, ám én akármennyire is meg akartam szólalni; nem ment. Valami nem engedte, belül valami azt mondta, hogy el ne merjem mondani, s csak tátogni tudtam végig mint egy hal. Hyo Seop sóhajtott egy nagyot, míg Tzuyu horkantott. Tudtam, hogy egyikük sem azért haragszik mert nem vagyok velük őszinte, hanem azért mert nem tudnak segíteni.

-Idővel menni fog Jungkook?-Nézett rám Hyo Seop, míg én bólintottam egy nagyot. Tudom, hogy később addig fajul minden, míg már nem tudok sem magamon, sem pedig anyán segíteni, s ekkor fogok külső segítséget kérni. Ők is tudják, hogy mindig ezt csinálom. Egészen addig hallgatok és nyelem a dolgokat, míg bele nem roskadok, míg már nem tudok egyedül megoldani semmit. A másik opció, hogy mégis sikerül rendezni a dolgaim és akkor meg már egyáltalán nem kell beszélnem.

-Egyébként babapofi, nem azért mondom, de nagyon dughatóan nézel ki ebben a szettben.-Mosolygott Tzuyu témát terelve, s mindenki felnevetett proli megjegyzésén. Tudtam jól, hogy bóknak szánja, s jól is esett.-Ez a Jimin tud valamit.-Bólintott elismerőn.

-Az biztos! Szerintem legközelebb én magam keresem fel és hívom el vásárolni. Ha nekem is ilyen bomba szetteket állít össze, talán végre észrevesz az a tetves Jisung a tizenharmadikból.-Forgatta meg szemét Lisa, míg Hyo Seop kétrét görnyedve nevetni kezdett.

-Azóta is érte epekedsz?-Törölte könnyeit, de választ nem kapott, ugyanis Lisa puffogva mellkason csapta helyette.

Jisung már csak a plusz egy éven van és idén már elmegy az iskolából, viszont Lisa a legelső napján felfigyelt a fiúra. Egészen azóta oda van érte és esküszöm képes lenne érte egy szakadékba is leugrani, csak a fiú végre figyeljen fel rá. Ismerősök Facebookon és instagramon is követik egymást, de sajnos egyszer sem beszéltek ezidáig. Nem értem egyébként, hogy miért nem ír rá, ha szeretné a fiút. Szerintem semmi gáz nincs abban, ha ilyen téren a lány kezdeményez, sőt, szerintem bátor és aranyos dolog is egyben.

Napunk felettébb eseménytelenül telt el, egész nap szakmai gyakorlat volt, úgyhogy külön voltunk Hyo Seop-al. Igencsak eluntam magam a végére, s már fáradt is voltam, abszolút semmire sem maradt energiám. Szerettem a gyakorlati órákat, szó se róla, de az egész napos állás a vászon előtt kissé megerőltető. Fájtak is a lábaim rendesen, szünetem alig volt, enni keveset ettem és tényleg éreztem, hogy a kimerültség ismét megtalál.

Viszont dagadt a mellkasom mikor a festő tanárom halálra dicsért, s megjegyezte, hogy nagyon büszke rám amiért az előző órához képest össze szedtem magam. Nem győztem megköszönni a sok bókot, tényleg jól estek szavai. Valamint megmutattam a két tervben lévő festményem is, amikre szintén pozitív vissza jelzéseket kaptam szerencsére. Kaptam pár tanácsot, néhol bele-bele javított a vázlatba, s kiegészítette ahol úgy gondolta, hogy kell neki egy kis javítás. Megköszöntem a tippeket, végül elhagytam a termet.

Fáradtan dobtam le magam az iskola udvarán lévő egyik padra, s fejem hátra hajtva hagytam, hogy a nap süssön egy kicsit. Nem terveztem sokáig maradni, éppen addig amíg a lábaim végre nem sajognak az egész napos állás végett.

Pillanatokkal később a napfény eltűnt, én pedig szemeim kinyitva néztem meg, hogy mégis mi történt. Szembe is találtam magam egy szigorú tekintetű Jiminnel, aki keresztbe font karokkal dobogtatta egyik lábát ütemesen.

-Gyere!-Biccentett kimérten, majd hátat fordítva nekem megindult kifelé az iskola területéről. Zavartan néztem utána, de gyorsan vállamra kaptam táskámat, s utána siettem.

Nem szólt hozzám, csak megállt a közeli buszmegállóban, s a leghamarabbi buszra felszállt. Természetesen vele tartottam, ám ő továbbra sem beszélt velem, sőt még csak rám sem pillantott. Nagyon mérgesnek tűnt, én pedig rettentően kellemetlenül éreztem magam a közelében, nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Eddig egyszer sem láttam mérgesnek, még egy csöppet sem. Most pedig angyali mosolya eltűnt egy pillanat alatt, s csak a komor éne maradt helyette.

-Egy banános turmixot és egy epreset!-Hosszú idők után is csak ennyit mondott, s ezt sem nekem, hanem a pincér lánynak. Nem mertem megszólalni, szinte már féltem. Ötletem sincs mi ütött belé és ezzel nekem is kellemetlenség okoz, főleg, hogy azt hittem jók vagyunk.-Nem fogom megkérdezni, csak egyszer.-Nézett rám halál komolyan akkor először, míg én nagyot nyelve vártam, hogy mi az amit tudni szeretne.-Mi a franc történt veled egy este alatt, ami végett megint úgy nézel ki, mint akit halálra vertek?-Szusszantott fel.

Teljes mértékben levert a víz, pont ettől tartottam egész reggel. Hogy meglát, hogy kíváncsisága majd győzedelmeskedik és a végén úgy fogok előtte ülni mint aki rosszat tett. Pedig erről szó sem volt, csupán nem tudtam vele őszinte lenni. Mégis mit kéne mondjak, hogy anyám megvert? Na jó, ez enyhe túlzás volt, azért mégsem vert meg. Csak megütött, az első pedig pusztán baleset volt.

Mégis úgy ülök itt mintha egy gyilkos lennék egy kihallgatáson és muszáj lenne beszéljek, vagy pedig megfizetek a tetteimért. Azt hiszem akkora nyomás sosem volt rajtam egy puszta kérdés végett.

2022.06.09.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad💗

Hibákért elnézést!🥺

Elfelejtettem, hogy már legalább 3-4 része megvan az új borító, amit kedves SanKookRiVane készített nekem. Nagyon szépen köszönöm a csodás munkád🥰💜