Egész éjjel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, ugyanis anyám az egész éjszakát végig hányta, én pedig akármennyire is haragudtam rá képtelen voltam magára hagyni. Így hát végig a haját fogtam, minden alkalommal felmostam, segítettem neki járkálni, itattam és etettem. Mérges voltam rá, hiszen tudta nagyon jól, hogy az alkohol efféle hatást fog nála eredményezni később. Hiába a pillanatnyi öröm és felszabadultság, ha utána ugyan olyan szarul van, mind lelkileg és mind pedig fizikailag is, hogy azt szavakba sem lehet foglalni.

Reggel viszont kénytelen voltam magára hagyni, ha nem akartam hiányzást kapni az iskolából miatta -ami jelenleg igazságtalan volt, ugyanis szombat volt, de nekünk be kellett menni egy közeli munkanapot ledolgozni. Márpedig semmi szükségem nem volt rá, úgyhogy eldugva a lakásban lévő összes piát; elindultam. A baj csak annyi volt, hogy rettentően kimerült voltam, szerintem összesen aludtam maximum egy-két órát, a fejem is fájt és esküszöm az életemre ennyire rosszul sosem néztem ki. Pedig tavaly nagyon a padlón voltam, sőt.

-Hűha, babapofi! Ritka szarul nézel ki.-Állapította meg Tzuyu felettébb kedvesen, míg én egy gúnyos mosoly kíséretében dobtam táskámon.

-Te aztán tudod hogy kell bokólni az embernek.-Fújtam ki az orromat, míg ő aggódva tette tenyerét homlokomhoz, hogy ellenőrizze mennyire meleg az.

-Beteg vagy?-Ráncolta gyanúsan szemöldökét.

-Ha beteg vagy nem kellene iskolába jönnöd, még a végén bajod lesz.-Aggodalmaskodott azonnal Lisa.

-Semmi bajom, csak nem aludtam éjjel.-Nyugtattam meg őket, aztán mosolyogva biccentettem a fejemmel, hogy lassan induljunk befelé, ugyanis ezzel a tempóval soha nem érünk be órákra. Végülis hazudni nem hazudtam nekik, de az igazságot nem akartam nekik elmondani. Szégyenlem, hogy anya ilyen életmódot folytat, hiába beszéltünk már számtalanszor erről. Nem akartam külső segítséget sem kérni, hisz' úgy gondolom, hogy nem tartozik senkire az ami a házon belül történik, a barátaim pedig nem akarom ezzel terhelni. Nekik is van ezer meg egy problémájuk, pont nem az enyém hiányzik még mellé. Majd megoldom egyedül, ha nem..Akkor nem. Majd lesz valami.

A mai nap szerencsére eléggé laza, összesen hét órám van és azok sem túlzottan leterhelőek. Első kettőben gyakorlat van, ami nekem festészetet jelentett, Hyo Seopnak viszont zene órákat. Nem igazán tett jót, hogy őszinte legyek, ugyanis mindent kissé elmosódva láttam, valamint eléggé fáradtak voltak a lábaim ahhoz, hogy megtarsanak. Ez természetesen a munkámra is kihatott, ugyanis a végeredmény eléggé ramaty lett. Meg is szidott a tanár, hogy tőlem többet vár és következő órára szedjem össze magam. Lelkére kötöttem, hogy ne aggódjon, így lesz.

Ezt a két órát egy laza Koreai követte, amin a fél életem is eltudtam volna unni, úgyhogy az új festményem részleteit kezdtem kidolgozni. Hát legalábbis a vázlatot. Hyo Seop meg is jegyezte, hogy eddig teljesen máson dolgoztam, valamint eléggé ismerős neki az alap, de nem válaszoltam rá semmit. Persze, hogy ismerős neki, egy személyt ábrázol.

A Koreait egy matematika óra követte, amin kivétel nélkül mindig figyelek, ugyanis kissé gyengébb vagyok belőle mint a többiek. Nincsenek túl nagy nehézségeim vele, de azért csoda, ha a hármas szintet megütöm. Ennél már csak az a borzasztóbb, ha táblához kell menni. Egyenesen utálom, sőt, szabályszerűen remegni és izzadni kezdek. Pedig nem vagyok lámpalázas.

A matekot egy lyukas követte és ezután kezdődött a rémálom. Dupla tesi. Ahhoz képest, hogy ez egy művészeti iskola eléggé komolyan veszik a testnevelés órákat, sőt, ölni tudnak, ha valaki nem megy be. Nekem márpedig most egy halovány kedvem sem volt részt venni ezen a két órán, legszívesebben haza mentem volna, s vissza se jöttem volna. Csak szerettem volna ledőlni az ágyamba és aludni egy jó nagyot.

Már azzal voltak problémáim, hogy egyáltalán nekem át kellett öltözzek, nemhogy azzal, hogy be kellett álljak futni. A tesi tanár ma különösen ideges volt, gondolom a kicsik felhúzták. Valamint a táncosok -hiszen ilyenkor az egész évfolyam egybe van vonva-, sem könnyítették meg dolgát, ugyanis onnan a legtöbb egy tanár gyűlölő kretén. Nem is csodálom, hogy szegény állandóan olyan idegbeteg. A helyében én is az lennék.

-Jeon, vigyázz!-Szólított meg valaki a tömegből, én pedig oda is kaptam a fejem, de a futásban nem álltam meg. Meg is lett az eredménye, teli erőből neki mentem a bordás falnak. Azonnal seggre estem, ám néhány percre biztos vagyok benne, hogy teljesen bekábultam, hiszen néhány kép kimaradt. Már csak akkor kaptam észbe, mikor valaki az orrom alá nyomott egy zsebkendőt, s homlokomra egy vizes rongyot terítettek, valamint a tarkómra is.

-Hallasz szépfiú?-Pofozgatott Jimin aggódva, ám nem láttam tisztán, hiszen minden homályos volt.-Valaki segítsen elvinni az orvosiba!-Nézett szét a körénk gyülekezett tömegben, majd Hyo Seop illata csapta meg az orrom, innen tudtam, hogy ő volt a másik segítségem. Két karomat átlendítették válluk fölött, majd sebesen meg is indultak velem az iskola orvoshoz, hogy kiderítsék mi a baj.

》《

-Nincs agyrázkódásod szerencsére és az orrod is rendben van, de lehet, hogy be fog dagadni az ütés végett.-Világított szemeimbe a doktornő.-Otthon jegeld le! Egyelőre írok neked felmentést a következő két napra, mert a szédülés még kissé jelen lehet, majd érzed ha felálltál. Arra kérlek, hogy most menj haza és pihend ki magad, mert úgy veszem észre a kimerültség miatt történt a figyelmetlenség!

-Valaki szólított, azért történt.-Ráztam meg fejemet, ám hibának bizonyult, mivel azonnal meg is fájdult kissé.

-Azért szóltak, mert nem néztél előre és így is úgy is neki mentél volna a bordás falnak. Jimin abban reménykedett, hogy megállsz, ha szól neked, de nem így történt. A pillanatnyi elmevesztésed pedig a kimerültség eredménye.-Magyarázta hevesen, majd kezembe nyomott egy jeges zacskót és utamra engedett. Kint Hyo Seop és Jimin vártak rám, aggódva álltak fel amint kiléptem a teremből.

-Na? Mit mondott?-Kérdezte a magasabb, fekete hajú.

-Kaptam felmentést a következő két napra.-Vigyorogtam mint a vadalma, ezzel is jelezve, hogy nem történt túl nagy kár. Mindketten ejtettek egy megkönnyebbült mosolyt, viszont én elbúcsúztam tőlük, hogy a doktornő kérését teljesítsem. Azaz pihenjek.

Bár semmi kedvem nem volt haza menni, tudtam, hogy muszáj. Máshova amúgy sem igazán mehetnék. És természetesen rossz érzésem be is igazolódott, mikor anyámat egy üveg bor társaságában találtam meg. Szóra sem méltattam, még csak köszönni sem köszöntem neki. Ha neki így jó, akkor én nem szólok bele. Nem én fogok elvonóra kerülni a sok alkohol mennyiség végett.

Azonnal szobámba caplattam, s az ágyra dobtam magam, hogy végre hosszú idők után pihenni tudjak. Szörnyű napom volt, s esküszöm ha még egy ilyen lesz, én magam küldöm anyát el orvoshoz. Saját magára sincs jó hatással, rám pedig pláne nincs.

2022.06.07.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!🥺